Nem a postai dolgozókat kellene utálni – Munkahelyi (T)error
Tisztelt Olvasók!
Tudom, utálja mindenki a postát. Mint én volt dolgozó én is. Nem szeretitek ha biztosítást meg egyéb dolgokat kínálgatnak nektek hát akkor nem vagytok egyedül. Én is utáltam kínálgatni. De ez a kötelező elvárás, és amennyiben nem teszem és észreveszi egy a tömegben elvegyült ellenőr akkor jegyzőkönyv írás, levonás stb.
Elfogadjuk hogy kevesebb a levél mint régen és ezt pl zsibvásárral, biztosításokkal, sorsjeggyel próbálja ellensúlyozni a cég az egy dolog és aláírjuk.
De az már túlzás szerintem hogy a mai világban a régi tervgazdálkodásnak megfelelően tervek szerint kelljen értékesíteni. Pl elő van írva hogy kötelezően havi 1 bankszámlára rá kell beszélni valakit, vagy hogy melyik hónapban mennyi lakásbiztosítást kell kötni. Ezt már egész évre előre meghatározzák és tartani kell a tervet. Azt nem kalkulálják bele hogy QUAESTOR meg hasonlók miatt a B betűs veszedelmektől (Bank, Behajtó, Biztosító) már eleve elzárkóznak az emberek, de az időjárásjelentésre figyelnek, ha nagy vihart jósolnak akkor jön a fax hogy használjuk ki az időjárást, beszéljünk rá valakit a postafészekőrre…
Ja, hogy pl. felhőszakadás miatti beázást nem fizet, csak “csendes esős” beázást az már megint más téma.
De erre külön ember van aki piszkálja emiatt a postákat, postásokat. Ha nincs meg a terv akkor leváltják a postavezetőt, utánképzésre küldenek, a rosszabbik esetben meg hazaküldenek.
A napi szintű telefonos fenyegetést kell hallgatni, és a faxok érkezéséről ne is beszéljünk.
De erre külön ember van aki piszkálja emiatt a postákat, postásokat. Ha nincs meg a terv akkor leváltják a postavezetőt, utánképzésre küldenek, a rosszabbik esetben meg hazaküldenek.
A napi szintű telefonos fenyegetést kell hallgatni, és a faxok érkezéséről ne is beszéljünk.
De felfogható ez is egyfajta fizetéscsökkentésnek. Mert minden dolgozó ilyen itt a piros, ott a piros biztosításokat köt magára csak hogy ne piszkálják. De ugye a végtelenségig több és több biztosítást nem lehet kötni sem magunkra sem másokra. Pláne ilyen gazdaságos kategóriával. Nem is olcsó, nem is jó, nem is jó szívvel “ajánlom.”
A vezető fenyegeti az alatta lévőt mert nincs meg a terv és így tovább, és mivelhogy mindenki két kézzel kapaszkodik az állásáért máris kialakult a terrorpiramis amiből az ügyfélnek is jut.
De terv van a lottóra, sorsjegyre stb. is. Érdekes, csomagra és levélre nincs terv. Az nem fontos.
Pedig szerintem azzal is lehetnénk versenyképesek hogyha időben és épségben kiérne minden. Biztosításból is lehetne normálisat is ajánlani, olyat ami tényleg segít az embernek ha baj van.
Pedig szerintem azzal is lehetnénk versenyképesek hogyha időben és épségben kiérne minden. Biztosításból is lehetne normálisat is ajánlani, olyat ami tényleg segít az embernek ha baj van.
Nem-csakhogy külön ember van arra aki faxolgatja meg telefonálgatja a fenyegetéseket, sőt személyesen autóval több 10 kilométereket megy, hogy személyesen is megregulázzon minket mert csak 30%-os a terv, hanem külön ellenőrbrigádjai is vannak a postának. Minden nap kijönnek véletlenszerűen egy postára, egész nap ott vannak, és írják sorban a jegyzőkönyveket ami miatt levonás, fegyelmiket stb-ket lehet begyűjteni.
Persze ne gondoljátok hogy felül a biciklire és elmegy a kézbesítőkkel hogy napi 4 órában hogyan lehet 600 lakásra kivinni a villanyszámlát, eladni a sorsjegyet, aláíratni + személyit kérni az ajánlott levelekhez stb stb. Ilyen véletlenül sem érdekli. Google földdel nézi merre megy a kézbesítő mert GPS nyomkövető is van már rajtuk.
Az hogy térdig ér a sár, szalajt a bicikli stb. az nem baj nekik. Oldják meg. De ha az ügyféltérben nem oda van elhelyezve a játékbaba ahová ők gondolták, akkor fénykép, jegyzőkönyv, levonás esetleg stb.
Az hogy térdig ér a sár, szalajt a bicikli stb. az nem baj nekik. Oldják meg. De ha az ügyféltérben nem oda van elhelyezve a játékbaba ahová ők gondolták, akkor fénykép, jegyzőkönyv, levonás esetleg stb.
Ez az egész biztosításosdi amúgy arra megy ki, hogy a kézbesítők által maguk felé kiépített bizalmat akarja kihasználni a cég. Tehát ha a kisnyugdíjas ezer éve ismeri és jóban van a kézbesítővel akkor így elég jó eséllyel mondatja fel a meglévő biztosítást és téríti át a postához az ügyfelet. Csak a kézbesítőt kell eléggé megfélemlíteni hogy visszaéljen a bizalmával és az előnytelen ajánlatot rátukmálja az ügyfélre.
Heti, de van, hogy napiszinten jön a telefon, hogy most azonnali jelentést kell küldeni, hogy mennyi biztosítás, sorsjegy stb. fogyott. Persze amíg megírod kézzel, majd elfaxolod addig az ügyfél meg toporog és szid.
Na, ez meg a másik. Hiába van internet a postán!!!, IPH rendszer, ennek ellenére sok minden faxon megy. Hogy miért így kell azt ne tőlem kérdezzétek. Igaz a a számítógépes rendszer olyan lassú hogy mire kinyomtat az ember egy számlát fél év, mire elkezdődik a nyomtatás, persze közbe nő a sor.
Persze az állandó leépítési hullám is mindig a nyakunkon van. Tavaly is volt nagy leépítés, illetve most a burkolt leépítés zajlik.
Küldik a papírt csak úgy szó nélkül, hogy írd alá, csökkentik az óraszámodat. Napi 8 helyett csak 6-ot, 6 helyett csak 4-et fizetnek. Ja, persze munka ugyanannyi sőt több, mert már ez a sokadik leépítés.
Küldik a papírt csak úgy szó nélkül, hogy írd alá, csökkentik az óraszámodat. Napi 8 helyett csak 6-ot, 6 helyett csak 4-et fizetnek. Ja, persze munka ugyanannyi sőt több, mert már ez a sokadik leépítés.
Elküldtek egy embert két éve, meg levettek 8-ról 6 órába, most meg még ebből akartak 4 órába levenni.
Így kerültem az utcára, napi 4 órás bejelentett munkáért annyit sem lehet keresni mint közmunkásként utcát söpörve.Nem írtam alá. Ennyiből már nem tudom fenntartani magamat, kénytelen vagyok közmunkába menni.
Így kerültem az utcára, napi 4 órás bejelentett munkáért annyit sem lehet keresni mint közmunkásként utcát söpörve.Nem írtam alá. Ennyiből már nem tudom fenntartani magamat, kénytelen vagyok közmunkába menni.
Az ügyfelek ebből csak annyit látnak, hogy idegesek a postások, a kézbesítő rohan mert soha nem ér a végére, a sor kígyózik az ablakoknál, a levelek késve jönnek stb.
Az ügyfelek ahelyett hogy panaszkönyvet ragadnának, vagy írnának a központba, inkább szépen csendben elpártolnak. A felső vezetés meg azt látja, hogyha nincs panasz akkor gond sincs. Ugye, hogy meglehet ezt csinálni 4 órában is a 8 helyett…
Sok ügyfél megértő, hogyha hetente csak egyszer megy feléje a postás mondván, tudván tudja hogy nem lustaságból hanem időhiány miatt van ez.
Szerintem az ellenőr és csesztetőbrigádokkal, vízfejekkel ha csökkentenénk a létszámot máris sok más embernek jutna keret akik tényleg az ügyfél érdekeit szolgálnák.
Szerintem az ellenőr és csesztetőbrigádokkal, vízfejekkel ha csökkentenénk a létszámot máris sok más embernek jutna keret akik tényleg az ügyfél érdekeit szolgálnák.
Tehát kérném az ügyfeleket, hogy ne rajtunk, akik az ablakban ülnek és csinálnak is valamit, hanem azokon töltsék ki dühüket, akik ezért felelősek. Ragadjanak panaszkönyvet, írjanak a központba stb. Hátha belátja a vezetés is hogyha rövidebb a sor mert több a munkás akkor talán előbb kötnek biztosítást is az emberek.
Pest megyében most olyan óraszám és ezzel együtt létszámcsökkentések vannak a postákon hogy most már az ügyfelek is nagyon erősen meg fogják érezni ennek hatását. Kígyózó sorok, későn kiérő levek, kell ennél több a posta tönkretételéhez? A mostani leépítést már nem tudják a lelkiismeretes megszállott dolgozók sem ellensúlyozni…
Forrás: http://munkahelyiterror.blog.hu/
Nem a postai dolgozókat kellene utálni – Munkahelyi (T)error
NIF
Nos tisztelt postas es minden mas munkateruleten renykedo idiota magyar patkanyok on is erintett holgyem uram, en egy nagyon beteges oreg es roszmaju mindig karorvendo urge vagyok, ezert is bantoan, sertegetve minden szarhazi magyar melost kipelengerezni en postas patkanyok annyi melot es megalazo munkat nyomnak a nyakatok koze hogy ha egyszer munkaba lepsz, soha a rohat eletedben meg a vecere se tudjkimenni, es a klozetot meg kiraknam oly messzire hogy biztossan ossze szard magad, naponta tobbszor, az enivalodat amit otholrol hozol hetekig ne tudjatok elfogyasztani, meg fonoki beosztasom hatalmaval fizikai es lelki banasmodokat talalnak nektek, ti isten verte gyava szemet magyar patkany, es tudod miert, mert en emlekszem egy korra mikor, ha nagyon rovid ideig is tartott, de gyonyoru volt, latni mikor a kenyszer a teror osszehozta ezt a sokat szenvedo magyart, mikor a tanar a postassal es forditva az egyszeru , de sokat megalazo olcso, ill az alacsony munkaberert, dolgozok, diakok mint en 10 evessen markoltuk meg a magyar trikolot, es soportunk el fegyveres avosokat , szemet gazembereket, az utunkbol, es latnia kellet a szemeteknek, hogyan tamad fel a nep, oriasi ereje, hallaniuk kellet, a zenet, es tancolniuk kellet e zenere mert mi a nep huztuk a notankat a talpuk alla, es most ti sem tudjatok hogyan mulatott a magyar nep,, de a vihar elmult, lecsendesedett a nep, elhulottak a batrak, a patkanyok menekultek a sulyedo barkarol, es jot a megtorlas, ma mar ez a patkany nep nem mer haborogni felti a szemet magalazo munkajat, hivatkozik gyerekre, es varja hogy megdogoljon es vege legyen a szenvedesnek, megerdemled patkany magyar amit kapsz mert ti nemvagytok emberek, veletek mindent meglehet tenni , mit a birkakal. Kivanom horgyatok csak a megvetettek aljas belyeget, robotoljatok mint az allatok a semmiert, de ha egyszer meg, emberek akartok az eletetekben lenni akor, ujra tamadjon fel a nepek tengere ijjesztve eget foldet, hatalmas ereje, ismerjetek meg ti is a magyar nep zenejet, lassatok meg a nep borzalmas erejet , es ne sirankoz mint egy eszelos, ostoba habar felul a gaja alol a viznek arja azert a viz az ur. Ha pediglen csak gyava patkanyok akartok maradni akkor pofa be es robotolj , mit egy allat 8-6-4 oraig vagy egesznap de kus legyen, ne sirankoz, mert ugysem halja meg senki, megertetted, sziasztok.
Nyugodjon meg nimcsovics(!) úr, mióta felsőbb parancsra kiengedték a tankokat és beengedték a bankokat, a “melósnak” se enni, se mellékhelyiségbe menni nincs ideje, de a legfőbb baj, hogy panaszukat valóban nem hallja meg senki.
Pedig azt kellene, minden réteg baját, gondját összegyűjteni, s ahogy a mondás tartja, fehér asztal mellett megbeszélni, megoldást találni.
Erre vannak a megfelelő szakemberek, (ők kellenek megfelelő helyekre) akiknek ez a dolguk, míg a “melósnak” meg az a dolga, amit csinál. Nem pedig az utcára küldeni őket gyengén, fáradtan, képzetlenül. Vagy éppen ezt szeretné? Legyilkoltatni a magyarságot?!
Én nem! Mindent meg lehet oldani szépen, rendben, okosan.
Jól tette, aki megírta, majd betette a postásokról szóló információt. Nem rájuk, hanem azokra vagyok dühös, akik három-négy-öt munkakört sóztak rájuk, miközben nem az lenne a feladatuk, így viszont mi toporgunk a hosszú sorokban, ha például valaki vesz a kötelezően kínált sorsjegyekből, s van pofája ott kapargatni. Régen a Posta, a MÁV biztos, nyugdíjas állás volt, összeszokottan, családiasan végezték munkájukat, s jutott idő a lakossággal való emberbaráti kapcsolatra is.
Akik viszont az említett két céget tönkretették, eladósították, teli zsebbel röhögnek és max. felfüggesztettet kaptak.
Kedves Anna!
Nem kell toporogni a sorban.
Minimálisra kell tenni a sorakozót, már megtettem. Csekk helyett átutalás (gazdagítsuk a bankokat).
Levél helyett email, vagy telefon (gazdagítsuk az intetnet, és telefon szolgáltatókat.
Csomag helyett személyes elvitel, vagy WEB áruház (gazdagítsuk a benzinkutakak, a WEB áruházakat).
Így kell becsődöltetni a postát, amlynek nem rég még fénye volt.
Hajrá zsidesz, és a többi meg nem nevezhető menager!
Atilla