Nekünk volt igazunk: Az autó a Lombard telephelyén lopott volt


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!
– csak sajnos egyetlen rendőr sem volt elég tökös, ahhoz legalább meggyőződjön róla.
Póka László
Póka László

Helyette engem előállítottak, és a Budaörsi Járásbíróság tárgyalás tartása nélkül figyelmeztetésben részesített rendzavarás miatt.

Mindez 2014. januárban kezdődött, és szeptemberben már meg is volt az ítélet.

Az eseményről a videó összefoglaló itt érhető el:

Pedig a kocsi lopott volt. A Lombard jogtalanul vette el. Erről a Kúria jogerősen döntött 2015. július 7. napján.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/07/mno-eldolt-a-lombard-sorsa.html

Mi már 2014. év elején is tudtuk. Szerintem a rendőrök is tisztában voltak vele, csak akkor más volt a parancs. – Falazni kellett a bűnözőknek. El kellett vinni azt, aki kimondja az igazságot.

Mindenképpen elgondolkodtató, hogy milyen lusták, milyen beszariak, milyen haszonlesők az emberek. A társadalom nagy része. Természetesen tisztelet annak a nagyon kicsi kivételnek, akik cselekednek évek óta, és azoknak, akik azóta kezdenek ébredezni.

Vajon hogyan alakult volna annak a jelképes Suzukinak a sorsa, ha akkor 2014-be azon a tüntetésen nem harmincan, hanem harmincezren vagyunk?

Vajon rendzavarás lett volna-e ha nem egyedül nyitom ki a rendőrautó ajtaját, hanem ezren tesszük meg?

Vajon a patkányok elmenekültek volna-e, ha a túrán nem hatvanan, hanem hatezren látogatjuk meg őket a házaiknál?

http://www.hirarena.com/patkanykereso-osszefoglalo-%E2%80%93-keresni-mentunk-es-talaltunk_1073

Az látszik, hogy áldozatok, szabálysértések nélkül itt nem lehet jelentős változást elérni. Hol vannak azok az ellenállók, akik vállalják az eljárásokat, börtönt, kinevetést…

Inkább acsarkodnak, szájhősködnek, marakodnak a különböző ízű gumicsontokon. Ráugranak a Paksízűre, rágják a melegízűt, verekednek bevándorlóízűn… -És azt hiszik, ha jól összevesznek egymással, akkor ők már forradalmárok. Nem, nem forradalmárok. Csak szánalmas majmok a nagy cirkuszban.

És ott vannak még a porondon a sajtó azon megalkuvó képviselői, akik egyes eseményekről kizárólag a politikai megrendelések szerint tudósítanak. Ha a megrendelőknek érdeke, akkor megjelentetik az igazság hangjait, ha ez már kínos, akkor elhallgatják.

Ilyen körülmények között folytatjuk a harcot a maroknyi tántoríthatatlan ellenállóval, újságíróval, jogásszal, szakértővel. De folytatjuk. Ha kevesen is vagyunk a valódi megoldások mellett, akkor is megyünk előre.

Mert igazunk volt. Mert igazunk van. Mert az igazság győzni fog.

2015. július 23. csütörtök – 8 órás útzár! Igazságért, Szabadulásért, Egymásért!

Tisztelettel: Póka László

Nem Adom a Házamat Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Nekünk volt igazunk: Az autó a Lombard telephelyén lopott volt” bejegyzéshez

  1. Csak épp Póka úr elfeledi ,hogy senki családi háza előtt ne tüntessen . mit ártottak a szomszédok meg a közel lakok ,, nem mindenki ért egyet a maguk elveivel ,van a jövőbe is tekint..

    • Valahogy meg kell oldani,hogy szóba álljanak velük a cinikus vezetők.
      H.B.
      “Hazudnak rendületlenül, légy hülye, óh magyar!”

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Bevándorló erőszakolt magyar lányt a vonaton
Vona7 – Érdemes fontos kérdésekben tengelyt akasztani az Unióval
ELŐZETES – Hatezerért öltek, házat vesztettek
Close