KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Neki köszönhetjük a migránsokat és Európa bukását. 100 éve eltervezte, ami most zajlik

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Talán a magyar politika ismerte fel Európa kormányai közül a legtisztábban a kontinens jövőjét folyamatosan fenyegető veszélyeket. Ismert, hogy Európa kettős nyomás alá került.

Az első saját extrém liberálisai, és a szabadkőművesek által már a megvalósítás mezejére vitt Kalergi-terv aktualizált változata. Az 1920-as években Coudenhove Kalergi (1884-1972), a rendkívül színes családi összetételű, eredetileg osztrák-magyar diplomata, majd német politikus megfogalmazott koncepciója szerint Európában egy vegyes, európai-ázsiai-afrikai összetételű népességnek kell kialakulnia.

Coudenhove Kalergi

E téves elképzelés mai értelmezése szerint multietnikussá-multikulturálissá kell válnia Európa eredetileg többnyire homogén és keresztény hagyományú nemzetállamainak. Az is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi európai politikai elitek jelentős csoportjai már nem a hagyományos európai keretekben tervezik, vázolják fel jövőképüket. A másik tényező pedig az Ázsia és Afrika bizonyos régiói, államai demográfiai robbanásából, törzsi-vallási konfliktusaiból következő, Európa felé irányuló-irányított migráció.

Az törvényszerű, hogy a demográfiai robbanás sok esetben lehetetlenné teszi az amúgy is korlátozott életfeltételeket, ez felerősíti a törzsi és vallási konfliktusokat, ez a következő évtizedekben akár tíz- és százmilliós migrációt indíthat el Európa felé. Ekkora tömegek beteljesíthetik a Kalergi-tervet, végérvényesen és visszafordíthatatlanul megváltoztathatják Európa etnikai és vallási összetételét. Ez pedig véget vethet Európa eddigi történetének, az évszázadok alatt létrejött civilizációjának, kultúrájának, jogrendszerének.

Igen sajnálatos, szomorú példa Svédország mára kialakult helyzete. Az ország a korábbi évtizedekben, rendkívül fejlett gazdaságára építve páratlanul magas szintű szociálpolitikát épített ki. Ez volt a ténylegesen szociáldemokrata modell, az 1986 elején megölt miniszterelnök, Olaf Palme nevéhez társított „svéd szocializmus”, melyet mintegy három évtizeddel ezelőtt szellemes viccek állítottak párhuzamba a „létező szocializmussal”.

Valakik rejtett, több évtizedes sikeres aknamunkája eredményeképp a svéd identitásképből szinte már kiszorult Gusztáv Adolf és XII. Károly nagy királyok alakja, ellenben bekerült az „emberi jogok” túldimenzionálása. Ennek valódi tartalma mindenféle társadalmi, szexuális és egyéb deviancia, az idegen kultúrák, a migráció iránti felfokozott érzékenység és megértés.

Donald Trump, az USA a civilizált világ számára új perspektívákat felvázoló elnöke mára Svédország iszlamizációjáról beszél. A svéd nagyvárosok „no go” enklávéiban már az iszlám hit agresszív értelmezői a meghatározóak. A bevándorló, fiatal, műveltnek nem minősíthető tömegek fogékonyak a vallás fanatikus, agresszív értelmezésére, a befogadó állam alapértékeit támadják.

Kalergi 1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi.
Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték, de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B’nai B’rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen
Európa ébred

A Kalergi-terv

Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.

Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket:

A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán)

Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját. A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A genocídiumra – azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának 2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.

Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport. A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ”
Végkövetkeztetések.

Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet, hogy az ún. “rasszizmus” bűn és elítélendő. Mindezt azért teszik, mert mindannyiunkból vak, atomizált fogyasztókat akarnak nevelni, akik nem rontják nekik a “bizniszt”. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, csak a forradalmi küzdelem létünkért, családjainkért, minden más alternatíva a nemzethalált jelenti!

Lásd még: „The Coudenhove-Kalergi plan – The genocide of the Peoples of Europe”, azaz

 „A Coudenhove-Kalergi terv – Az európai népek kiírtása” (Szabad Dél-Afrika Rádió)

NIF kiegészítés: (Részlet az angol nyelvű cikkből – NIF szerk.)

„A kalergi terv lényege

„Praktischer Idealismus” című könyvében Kalergi elmagyarázza, hogy a jövő európai állampolgárai nem az ó kontinens népe lesz, hanem egy új, vegyes fajta, az alapos és széles körű keveredés termékei. Azt állítja, hogy az európai népek ázsiaiakkal és más nem fehér fajokkal fognak kereszteződni, hogy egy többnemzetiségű népességet hozzanak létre, amelynek nincs egyértelmű (tiszta) hagyománya és identitása, ezért könnyen irányítható az uralkodó elit által.”


Megbolondult a világ. Egy rabbi (rabbi Baruch Efrati) véleménye: „Európa iszlamizációja jó gondolat” (angolul: „Islamisation of Europe a good thing”)

Erre megy ki a mai „népvándorlás”!

Forrás: MaiValóság

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

11 thoughts on “Neki köszönhetjük a migránsokat és Európa bukását. 100 éve eltervezte, ami most zajlik

  1. A kép alatti mondat: „There shall be no remnants and survivors from the impurity of Christianity”. A tisztátalan kereszténységből nem lesz túlélő, nem marad senki.

    Meg kéne érteni, szerte Európában olyan vezetők vannak, akik ezért a célért tevékenykednek. Az is csak látszat, hogy Magyarország kivétel.

  2. Kérdés: Mi lenne, ha Palesztínát iszlamizálnánk? Szerintem ugyan olyan jó ötlet! Nem?

  3. Európa legtöbb országában cionista bérenc agyagedények a vezetők azért kap teret a deviancia.Ki kell valahogy venni a hatalmat az élősködők kezéből és a nemzetek tagjai közül vezetőt választani.
    H.B.
    „A genetikailag azonos emberek genetikailag azonosan gondolkoznak, éreznek és ítélnek.
    Ezért nagyon fontos, hogy egy népcsoport vagy nemzet képviselői ugyanabból a fajból kerüljenek ki, mert különben annak a népcsoportnak vagy fajnak nem lesz hiteles vezetése, és ennek hiányában halálraítéli saját magát!”
    (…)

  4. Az lehet,hogy 100 éve kalergi leböfögte ezt az őrült ötletet,de csak ismételte,amit hittestvérei már bő 2000 éve dédelgettek,és nem csak álmukba,hogy egy zsidó király uralkodjon a világon. Miből gondolják a zsidók,hogy ami kicsibe nem működik,majd nagyban fog. Hiszen amióta világ a világ,a zsidók mindig „nyakas nép volt,ha nem mást,akkor egymást pusztították,mint Heródes után. És ez nem lesz másképp soha. Ilyen a vérük(?).

  5. Nos ezek az okosok azóta is pörögnek a sírjukban , vagy a mocsárban ahova kerültek , a szenvedés viszont az élőké . így minden erővel meg kellene akadályozni —

    1. Most lett kitéve a témával kapcsolatban egy szerintük nagyon jó elemzés.
      Ajánlom figyelmébe: Híradmin

  6. Hiszem és gondolom, hogy csak világ összefogással lehet a Földön békességet, jólétet, boldogságot megalkotni.

    Atilla

  7. Kedves Atilla!
    Amíg Irán, Kína, Japán, s talán Oroszország létezik, különösebb ok nincs az aggódásra!

  8. Kedves Ferenc!

    Sajnos a világpolitikai helyzetet katasztrófálisnak itélem meg.

    Igaz, életemben mindig „félre csúszott” a jóslatom a bekövetkezett valóságtól.

    Szinte minden téren.

    De, most optimistán próbálom szemlélni pesszimizmusom.

    Azt látom, természetesen a háló segítségével, azt olvasom ki belőle, hogy az emberiségnek csak egy lehetősége van:

    -valamennyi országnak népnek
    közel azonos időben fel kell
    lépnie a leendő hatalom ellen.

    Valamennyi kormány nem a nemzet, a nép maximális támogatója, nem értünk vannak.
    A mozgatóikért, önmagukért éled hamis tudatuk. Azt mondják, ismételgetik felénk, amire felhatalmazta őket a láthatatlan hatalom.

    Ők nincsenek megvezetve.

    Tisztában vannak árulásukkal.

    A világ tele van hazugsággal, hamissággal. Nem igazán lehet tudni, mi is az igazság. Ez érvényes a tudomány minden területére, a politikára…., napjainkra. Mi is mindennap hazudunk, ha magunkat becsapjuk. Ott pezseg bennünk a média,az ismerősünk, a kollega, az utitárs, az idegen…minden és mindenki.

    Csak az állatok nem hazudnak.

    A mai politika; ismétlem nem Bözsi néniért van, nem érted van. A politika önmagáért van, ellenünk. A támogatóik érdekeit kell nekik megvalósítani. Ez a dolguk, ha nem sikerül, akkor jön a kormányváltás.

    Demokrációról beszél mindenki..nincs olyan fogalom, kitaláció, halucináció.

    Ferenc emlitett néhány országot, nekem is tetszik a berendezkedésük, de legjobban az oroszokban, Putyinban van minden bizadalmam. Ő is politikus, az oroszok többsége bízik benne. Talán neki köszönhető, hogy az amerikaiak kicsit visszafogták magukat. Az Alaszka-i, a Krim-i eset (talán igaz) óta. De, ne feledjük ő is politikus, politikus a Kina-i…stb vezető is.

    Már nyugdíjasnak kéne lennem, és még sokan- másoknak is. Nem jól érzem magam. Rosszul vagyok a napi látástól. Emészt az, hogy az emberiség nem sokat tehet önmagáért. Átvertek mindenkit.

    42 évnyi munka után nem akarok munkába járni.
    Pedig nagyon szerettem a munkámat. Mindent utálok, ami tőlük van.
    Tőlük vannak a chemrailok, amitől nem lehet levegőt kapni, párás, nyomott a légkör. (és ami még benne van). A bábkormányok hallgatnak róla.
    Hallgatnak a Haarp-ról, a sóról, az egészséges elelmiszerről. Mindig új és újabb adókat találnak ki, újabb és újabb elvonásokkal terhelnek bennünket. Ha kell pénz, indulnak a rendőrök az apeh, ….a behajtók.

    Nagyon sok dolgot szerettem volna írni, de visszafog a terjedelem, az idő, és persze amit gondolok, azt le is kéne tudni írni.

    Lehet, hogy depis vagyok.

    Bár lennék…

    Atilla

    1. Kedves Atilla!
      Tökéletesen egyetértek Önnel – lehet, hogy én is depis vagyok?
      Vannak még itt depisek? – kérem jelezze aki az!

      „Azt állítja, hogy az európai népek ázsiaiakkal és más nem fehér fajokkal fognak kereszteződni, hogy egy többnemzetiségű népességet hozzanak létre, amelynek nincs egyértelmű (tiszta) hagyománya és identitása, ezért könnyen irányítható az uralkodó elit által.”

      Ezzel csak az a baj, hogy a földön magukat kiválasztottnak képzelő köcsögök akarnak uralkodni.
      H.B.
      „A mi ellenőrző bizottságunk a népek békéje és a fajok közötti feszültségek megakadályozása érdekében meg fogja tiltani a fehérek egymás közötti házasságát. A fehér férfinak sötét bőrű nőkkel kell együtt élnie míg a fehér nőnek fekete férfiakkal. Így majd eltűnik a fehér faj, mert a sötétekkel való keveredés a fehér ember végét jelenti, és legveszélyesebb ellenségünk így csak emlék marad. “
      (Rabinovich Rabbi)

      „Az igazi, alkotó, dolgozó, harcoló, büszke és bátor emberi teremtőkedvet alacsonyítja le az önző és telhetetlen zsidó, a harácsolás, az anyagiasság, a romlott élvetegség legalacsonyabb szintjére, amely már nem tartalmaz semmi emberi hitet és morált, csak nyomorultul elcsábult rabszolgalelkeket!
      Csak ezeken a torz lelkeken képes uralkodni, mert a zsidó,- legyen bármilyen kicsi, ostoba, vagy szánalmasan alkalmatlanul önfejű is,- de mindig uralkodni, irányítani akar, hogy értelmet színleljen felesleges és teljesen káros létének!”
      (Tiltott Könyvek, Prohászka Ottokár; „Intelmek”)

  9. „nem igazán lehet tudni,mi is az igazság.
    Dehogy nem ! Hiszen leírta! Tisztességes,normális Emberekben ugyan az fogalmazódik meg,mint amit Ön leírt. Bár csak többen lennének ilyen „depisek,mint Ön ! Büszke lehet az,aki barátjának tudhatja! ( puncsolás nélkül !!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük