KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Néhány gondolat 1 nemzetieskedő köcsögtől – avagy muszáj mindenütt kötelezővé tenni a hamburgert?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!


Hej, de szép dolog a szerelem...
Hej, de szép dolog a szerelem...

„Közeledik a buziparádé napja, és ahogy közeledik, úgy lesz egyre idegesebb a felvonulni szándékozó homoszexuális vagy pártoló tag, a köcsögösködésre készülő szélsőjobb, meg az utóbbi megakadályozására hivatott rendőr.”

Ezt nem én mondom, hanem Tóta W. Árpád írja Nemzeti felmelegedés című elgondolkodtató cikkében. (http://w.blog.hu/2009/08/25/nemzeti_felmelegedes)
Idézzünk az írásból:

„Mint tudjuk, a melegek egy már-már a zsidókhoz mérhető világhálózatot alkotnak, és mivel valamennyire mindenhol üldözik vagy legalábbis üldözgették őket, rendkívül ügyesen érvényesülnek bizonyos területeken, éppen ahogy a földtulajdonlástól eltiltott zsidók annak idején a kereskedelemben vagy a bankászatban. Tipikus élőhelyük az úgynevezett bohém nagyvárosi értelmiség, művészvilág, ahol eleve magasabb a toleranciaszint. Ez így volt Oscar Wilde idején is, és aztán ebből a közegből dollárbilliós forgalmú ipar nőtt ki, a film, a média, a reklám húzóágazattá lett. Magyarán: a melegek között rengeteg a befolyásos, képzett, tőkeerős, nagy hatalmú ember.”

Tóta W. írásában a homoszexuálisok és zsidók között von párhuzamot. Mint az köztudott, Hollywood filmipara ma már teljesen a zsidók kezében van. Jóformán egyetlen amerikai film sincs ma már, amelyben legalább egyszer ne hangozna el a Mazel Tov! Talán csak a sci-fi műfaja a kivétel. Egyelőre még. Visszatérve még egy gondolat erejéig kis hazánkra, ha a hagyomány állításának hinni szabad, Degesz uram kutyaszaros világvárosában is valami hasonló képződött meg, ha Butapesten nem vagy zsidó vagy homoszexuális, nos akkor a fővárosi művészvilág nem sok jóval kecsegtet számodra. Legalábbis ilyen hírek járják az Alföldi Robi-féle nemzetinek nevezett teátrum környékén.

Amennyiben ezek a kijelentések antiszemita színben tüntetnek fel, kérem, azonnal hagyja abba a cikk olvasását! A politikailag korrektséget és minden más egyéb szempontot figyelembe vevő összes többi szempontból a többieknek no problemo, felvállalom az összes ezzel járó ódiumot – jelentsen bármit is az ódium szó –, mivel kis hazánkban, a homoszexuálisok, akárcsak a zsidóság, véleményem szerint messze túlreprezentáltak.

És akkor talán itt következik a legérdekesebb, „A lenyugvó szivárvány” című részből való idézet:

„A szabad világban jogilag erősödött, kulturálisan gyengült a meleg büszkeség az elmúlt évtizedekben. Izland leszbikus miniszterelnököt, Berlin meleg polgármestert választott, de a nyolcvanas évek tündöklő megabuzijai letűntek, és nem jött helyükre más. Freddie Mercury comingoutolt melegként volt szupersztár, Michael Jackson haláláig tagadott. Az Erasure nyíltan buzicsapat volt a zenitjén, a mai emós srácok már váltig állítják, hogy a lányokat szeretik ők, csak heccből öltöznek sült buzinak. Magyarország öröksége különösen nehéz: a szocializmusban tabutéma volt a puszta létük is, majd az első coming outot konkrétan Bajor Imre hajtotta végre a Szomszédok c. teleregényben, aki természetesen nem meleg, csak Horváth Ádám eljátszatott vele egy selypítve kacsázó, sztereotipikus, nevetséges debilt, aki imádja a gyíkbőr nesszeszerét. Ettől el is ment a kedve majdnem mindenki másnak; közismerten homoszexuális celebjeink vannak ugyan, de a norma, az elvárás az, hogy tagadják le.”

Persze most feltehetné magának a kérdést a tisztelt Olvasó, hogy ugyan vajon miért is kellene nekünk feltétlenül úgy viselkednünk, mint az izlandiak, vagy a berliniek? Miért is ne különbözhetnénk mi, mondjuk példának okáért a toleranciában a fent említett nációktól? Hol van az megírva, hogy mindenütt ugyanazoknak a standardoknak kell érvényesülniük az egész világon?

Tessék mondani, muszáj mindenütt kötelezővé tenni a hamburgert? Ugye nem?

Egyébiránt, darab idővel ezelőtt, egy nemrégiben megbukott, miniszterelnöknek látszó tárgy mondott valami olyasmit, hogy akinek nem tetszik, „el lehet menni, tessék!”.

És ha már két olyan közül kell választanunk, amiről a kutya nem kérdezte meg a véleményünket, hogy akarjuk-e, válasszuk a kisebbik kellemetlenséggel járót! – tanácsolja számunkra Tóta W. Mondjuk a világot romba döntő tőzsde-spekulánsok helyett a buzikat!

„Ahol jól érzik magukat, ott velük együtt megtelepszik a tőke, munkahelyek jönnek létre stúdiókban, kifinomult éttermekben és divatműhelyekben, és persze az éjszakai életből is kiveszik a részüket, ami nemcsak az annyira óhajtott pezsgést segíti, hanem szintén kenyeret ad felszolgálóknak, zenészeknek és virágárusoknak.

Ez bizonyos kényelmetlenséggel együtt jár, például el kell fogadni, hogy vannak ilyenek, és nem is szégyellik, de ez azért nem túl nagy kérés a kézzelfogható előnyökhöz képest. Viszont szemben az arctalan spekulációs tőkével, ezek az emberek roppant hálásak tudnak lenni, ha valahol befogadják őket. Akkor arról az országról szenvedélyes, könnyekig meghatódott beszámolót tartanak odahaza, világszerte, kicsit bizonyára affektálva, de őszintén. Ahogy az akadálymentesített intézményekben embernek érzi magát a mozgássérült, ahogy a pelenkázó-helyiségért hálás a kisgyerekes anyuka, úgy a buzibarát ország is elnyeri jutalmát.”

Mintha megint csak az számítana, az lenne az elsődleges irányelv – mint ahogyan a Nagyságos és Fényességes Európai Porta első számú direktívájánál is az –, mi a jó a tőkének! Miért van az, hogy egy problémakört, ez esetben a homoszexuálisok hazai helyzetét, ismét csak, mint gazdasági kérdést, mint a pénztári főkönyv bevételi rubrikáinak potenciális feltöltőjét veszi számításba a butapesti megmondó-ember? Hogy úgy mondjam, arra hegyezi ki. Az emberi, a morális, az etikai oldalával, amely sokak szerint előbbre valóbb a piszkos anyagiaknál maximum csak oly mértékig esik szó, amennyiben azok akadályozzák a homoszexuálisok létezéséből fakadó potenciális haszon megképződését az államkassza számára.

És vajon ezeknek a „roppant hálás” embereknek hol van az a bizonyos „odahaza”, ahol „könnyekig megható beszámolót” tartanak az őket befogadó toleráns célországról?

Egy dolog eltűrni valamit, és egy másik szeretni, egy harmadik pedig, amikor KASZF (Kötelezően Ajánlott Szorgalmi Feladat) jellegűen előírják számodra, hogy innentől kezdve márpedig neked eztet muszáj szeretned!

Miért is?
De a miért-ek sora ezzel még nem ér véget.

„Amszterdam, New York, Koppenhága forró vibrálásával még sokáig nem vehetjük fel a versenyt, de lehetnénk Kelet-Európa buzioázisa, karavánszerája, ahova szívesen ruccannak át elkínzott meleg brókerek, üzletemberek, művészek lazítani a félfasiszta Szlovákiából, a babona sújtotta Lengyelországból, kincses Erdélyből. Vagy akár fontolóra veszik az áttelepülést is, az adókulcsok ellenére, pusztán azért, mert ez a bajba jutott, szegény, elkúrt ország mosolyog rájuk, és elfogadja őket. De ezért tenni kell, és az a minimum, hogy nem dobáljuk meg őket semmivel. Az aktív országimázsépítéshez filmfesztivál, múzeum, meleg állatok vadasparkja, radikális benettonizáció kellene, akár állami, közösségi segítséggel. Már a következő kormány feladata lesz, hogy ezt felismerje, és bátor legyen cselekedni, függetlenül attól, hogy néhány begőzölt ultra erről mit „gondol”.

Ez a nemzeti érdek. Idegenforgalmi bevétel, új vállalkozások, munkahelyek, kulturális fellendülés, kreatív buzogás, és az ezek adójából emelt óvodákban a kakaótól boldog kisgyerekek kacagása. Kár mindezt kockáztatni azért, hogy pár tucat hülyegyerek elmondhassa magáról, mekkora csatát vívott ő a fegyvertelen transzvesztiták ellen.”

Miért is kellene nekünk felvennünk a versenyt Amszterdam, New York, vagy Koppenhága forró vibrálásával? Miért is kellene nekünk Kelet-Európa buzioázisának, vagy karavánszerájának lennünk? Miért is az lenne az alapérték, a normál üzemmenet, hogy Magyarország Kelet-Európa buzioázisa, vagy karavánszerája?

Bizonnyal van eltérés Tóta W. Árpád és köztem gondolkodásmódban és értékrendben, ezt elismerem, de nekem speciel elegem van abból, hogy mindent folyton csak a pénz szemüvegén át értékeljünk. Az elmúlt húsz esztendő világosan és mindenki számára félreérthetetlenül megmutatta, hova vezet mindez. Egy embertelen világhoz! És NEM, kedves Tóta W. úr, ez nem nemzeti érdek! Sok mindennek lehetne nevezni, de nemzeti érdeknek semmiképpen nem, az hétszentség! Meggyőződésem szerint sok minden kellene az eddigiekben már végletekig lejáratott ún. országimázs építéséhez, de a „Kelet-Európa buzioázisa és karavánszerája” című projektet a magam részéről semmiképpen sem sorolnám oda.

Miért nem száll síkra legalább ekkora vehemenciával, kedves Tóta W. úr, a magyar mezőgazdaságért, vagy a tőke hiányában soha piacra nem kerülő kitűnő magyar találmányokért? Higgye el, sokkal nagyobb pénz van bennük.

Ön miért nem vonul az utcára intim szférájának viselt dolgaival? Miért kell nyilvánosan mutogatni bárkinek is a magánéletére tartozó dolgokat? Ki kíváncsi rá? Avagy ha másra nem tartozó dolgok mutogatása boldog-boldogtalan számára helyes és követendő, mi szükség a banktikokra, vagy bizonyos dokumentumok több évtizedre történő titkosítására? Hiszen az ember intim szférája, magánélete az egyén számára legalább olyan fontossággal bír, mint mondjuk egy cégnek az üzleti titok. Legalábbis én eddig azt hittem.

Milyen elbírálás alapján teszünk akkor különbséget a fontossági sorrendben? Miért vagyunk engedékenyebbek a coming out-oló celebbel, mint mondjuk egy közpénzeket elcsaló céggel és annak korrupt vezetőjével? Ki dönti el, hogy melyik viselkedésminta – az intimitást kéretlenül kiteregető homoszexuális közéleti szereplő, vagy a közpénzeket felelőtlenül elherdáló vezető szereplése – a tolerálhatóbb a társadalom számára. És ha már a hatalmánál és eszközeinél fogva a közvéleményt formáló ún. elit megteszi ezt a különbségtételt, vajon mi alapján teszi meg? Ismét csak a várható haszon a döntő tényező?

Kedves Tóta W. úr! Azért, mert Ön Mammon világában érzi jól magát engedtessék meg nekem – talán a tolerancia, talán a liberalizmus jegyében (?), tudja nyüveg –, hogy én meg Isten, valamint a képére és hasonlatosságára teremtett Ember világában érezzem jól magam. És ha Ön igazi liberális, akkor ezt az eszement retorikai ámokfutást nem folytatja tovább, mert már messze túlment azon a határon, ahol sérti mások érzékenységét.

Azoknak pedig, akik nem toleránsak a homoszexuálisok nyilvános kitárulkozásával, azt tanácsolom, hogy maradjanak otthon! A közönynél ugyanis nincs veszélyesebb fegyver!

Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu
Nemzeti Internetfigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük