KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Négyszáz éves magyar iskola zár be Erdélyben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti Összetartozás Alapítvány iskolakezdő jótékonysági akciója a Délvidék után a székelyföldi Farcádon folytatódott. Az udvarhelyszéki falu általános iskolájának tanulói egy-egy tanszercsomagot kaptak, azonban szeptembertől másik helységben kell folytatniuk tanulmányaikat, a nagy múltú intézmény ugyanis létszámhiány miatt megszűnik.

A farcádi Lőrincz Áron Általános Iskolában 2021 őszén már nem lesz becsengetés

Bár a 380 lelkes, zömmel református székelyek lakta Farcád Székelyudvarhelytől mindössze 5 kilométerre fekszik, idén végleg kicsengettek a példás rendben tartott tantermekben. Négyszáz éves fennállás után kimondták a farcádi Lőrincz Áron Általános Iskola megszűnését, a diákok a jövőben a felsőboldogfalvai iskolában folytatják tanulmányaikat.

A farcádi iskola első írásos említése 1641-ből maradt fenn Bodosi Kelemen akkori oskolamester jóvoltából, azonban bizonyos, hogy az intézmény ennél is régebbi. Az 1948-as államosításig református felekezeti iskolaként működött, ahol a fénykorban 60-80 tanuló koptatta a padokat.

 

Idézet a székelykapun: “Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”. Sándor István tanító szomorú az intézmény megszűnése miatt

Az intézmény megszűnéséről éppen akkor szereztünk tudomást, amikor értesítettük az iskola vezetőségét, hogy idén a farcádi diákok tanévkezdését szeretnénk segíteni. A szomorú hír azonban nem szegte kedvünket, és az augusztus 15-i hétvégén személyesen el is juttattuk csomagjainkat Farcádra. A festői környezetben, hegyek és dombok ölelésében fekvő falu központjában Sándor István tanító fogadta csoportunkat, aki készségesen bemutatta az 1872-ben emelt épületet, amelyben ősztől már csak a magyar tannyelvű óvoda működik tizenhét gyermekkel.

Farcádon nem a demográfia áll az iskolabezárás mögött, hanem paradox módon Székelyudvarhely közelsége, a szülők többsége ugyanis az aszfaltozott műút 2008-as kiépítése óta inkább a város iskoláiba íratja be gyermekét. Idénre mindössze négy nebuló maradt volna az intézményben, ami így már fenntarthatatlanná vált. Ők a közeli Felsőboldogfalván kezdik meg ősztől a tanévet, szintén magyar nyelven. A farcádi diákok elrománosodásától egyébként sem kell tartani, a környék homogén magyar lakosságú terület, a faluban mindössze egyetlen román család lakik.

A festői fekvésű faluban egyelőre nincs veszélyben a megmaradás

A diákoknak füzetekből, írószerekből, labdából és színezőkből álló csomagot készített össze alapítványunk. A tanszerek mellé néhány jó szellemiségű, magyar történelemmel foglalkozó könyvet – köztük Domonkos László író egyik legújabb művét, a Pompeji magyar hamuja címűt – is bekészítettünk.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

Farcádon egy jóakaratú, vendégszerető, nemzeti elkötelezettségű székely-magyar közösséget ismertünk meg. Egyedül amiatt vagyunk kissé szomorúak, hogy sajnálatos módon éppen alapítványunk jótékonysági akciója lett az utolsó esemény a négyszáz évet megélt intézmény történelmében.

Forrás: Nemzeti Összetartozás Alapítvány

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük