KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Négyen vesztették életüket a Capitolium ostrománál

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az NBC információira hivatkozva a A Newsmax számolt be arról, hogy négy személy vesztette életét szerdán, amikor Trump párti hívek megrohamozták a kongresszus épületét.

Az első áldozat az információk szerint egy San Diegóból származó nő volt, akit az ostrom közben lőttek mellkason az épületet védő biztonsági erők.

További három áldozata van még a zavargásnak a hivatalos rendőrségi beszámolók szerint. Úgy tudni, hogy ők nem erőszak, hanem traumás vészhelyzet miatt veszítették életüket, bár még erről kiadott orvosszakértői információ nem áll rendelkezésre.

A zavargások kapcsán egyébként 52 embert tartóztattak le, Muriel Bowser polgármester pedig 15 nappal meghosszabbította a korábban kihirdetett rendkívüli állapotot.

Newsmax nyomán:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Ez is érdekelheti:  Putyin: Megtaláljuk a támadás mögött álló felelősöket és megfizetnek a tettükért

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük