Nato: "Oroszország mostantól ellenség!" – Mit jelent ez ránk nézve?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!
Alexander Vershbow NATO, főtitkár-helyettes.

A fenti szavakat nem más, mint Alexander Vershbow, a NATO főtitkár-helyettese mondta. Alexander Vershbow, aki az Egyesült Államok volt nagykövete, kifejtette, hogy “A NATO-nak át kellett gondolnia az Oroszországgal való kapcsolatát, mert úgy néz ki, hogy a több évtizedes próbálkozás, hogy az oroszokkal partneri, szövetségesi viszonyban legyenek, csődöt mondott.” Természetesen a főtitkár helyettes arra nem tért ki, hogy valójában már több hónapja zajlanak a csapatmozgások egy potenciális Oroszország-ellenes háborúhoz a NATO felvonulási államaiban, köztük Magyarországon

Alexander Vershbow továbbá elmondta, hogy a “NATO-nak minden esetre felkészülve defenzív erőket kell a szövetséges országokba telepíteni, nem csak Ukrajnába, hanem Moldovába, Örményországba és Azerbajdzsánba is.

A NATO csapatok már itt vannak hazánkban. Jelenleg épp a “Várpalota Challenge 2014” fedőnevű ál-hadgyakorlat leple alatt vonul egyre több és több NATO harceszköz be az országunkba, köszönhető a kormánynak és a “nélkülözhetetlen” euro-atlanti szövetségi rendszernek, amibe a Martonyi-félék “zseniális” taktikai húzásokkal belementek. Mit jelent ez Magyarországra nézve? Sok jót nem. Gyakorlatilag Magyarország önfenntartási képessége a nullával egyenlő a jelenlegi állapotában. Miért érdekes ez? Azért, mert háború esetén minden ország, aki a frontvonal mellett van, befelé kell forduljon, hiszen a legtöbb gazdasági kapcsolata óhatatlanul is, de megszakad. Egy ütközőállam, mint mi, csak a hatalmasok játékszere lesz. Megint. Egy ilyen esetben, az olyan államok prosperálnak, akik területileg nem kötődnek a konfliktushoz. Például az Egyesült Államok. Milyen meglepő. Az Obama adminisztráció legvégső megoldása a belpolitikai problémáik ellensúlyozására az lesz, hogy kelet-európai fiatalok majd kiadják a véráldozatot a “szövetség” nevében.

Holland páncélosok Hajmáskéren, “Várpalota Challenge 2014”

A háború át fog dübörögni Magyarországon, egészen addig a pontig, amíg a vérveszteségeknek köszönhetően (könnyen lehet, hogy előbb is) el nem kezdik majd a magyar fiatalokat és apákat is besorozni. Magyarországnak ugyanis teljesítenie kell a szövetségi szerződésben aláírt kötelezettségeit, tetszik, vagy nem. Ha esetleg megtagadná a kormány azt, hogy magyar fiatalok ezeri, tízezrei haljanak meg azért, mert az USA sértett kisgyerekként, mint akinek elvették a játékát, háborúba akarja sodorni a világot, akkor bizony itt is katonai jellegű rendszerváltás lesz, csak NATO felügyelettel, aztán majd az “új vezetés” szépen kiadja a sorozási parancsot, netán ki is kényszeríti azt karhatalmi erővel. Mindezt, mert az USA-nak nem tetszik, hogy az oroszok nem engedték, hogy az amerikaiak sáros csizmával masírozzanak be az előszobájukba.

A NATO, mint a világ legerősebb terrorszervezete, sose tartogatott perspektívát számunkra. Ostoba módon elhitték vezetőink azt a mesét, hogy a NATO-ra azért van szükség, mert fenyegetnek bennünket a környező államok. A környező államoknak pedig azt adták elő a NATO képviselői sok évvel ezelőtt, hogy Magyarország fenyegeti őket és a területeiket. Szépen kijátszottak bennünket egymás ellen, hogy megvalósíthassák a grandiózus tervet, Oroszország bekerítését és háborúba sodrását, hogy az Államok ipara ismét prosperálhasson, ismét el legyen fedve a munkanélküliség, a bűnözés, a hadsereg diszfunkcionalitása, el legyenek takarítva a bűnözők a frontvonalra küldéssel. Ez sose szólt rólunk, magyarokról.

Vegyük végre a saját kezünkbe a sorsunkat. Nem tud a világ végre a fejlődés útjára lépni? Csak nem… gátolják valakik?

Nagy Kálmán

Hídfő.net

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Nato: "Oroszország mostantól ellenség!" – Mit jelent ez ránk nézve?” bejegyzéshez

  1. ID: “Nato: “Oroszország mostantól ellenség!” – Mit jelent ez ránk nézve?”
    Hát körülbelül ennyit:
    Idézek innen: http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/Szupremacia/Szupremacia.htm
    Érdemes el olvasni az egész cikket de most “csak” ez a rész érint minket.
    …………………………………………
    “Kaland a Fekete Tenger felett.
    Szóval az állig felfegyverzett hadi/kalózhajó békésen hasította a Fekete Tenger kék hullámait, amikor feltünt egy ócska verescsillagos SZU-24-es vadászgép. A hajó személyzete joggal nézhette a gépet “öreg csotrogánynak”, hisz az 1960-as konstrukció 1970-től áll csapatszolgálatban. (NATO kódja Fencer azaz Vívó.) Exportáltak belőle fejlődő országokba és több szovjet utódállam is üzemelteti.
    Igenám, de ez a masina kissé szokatlanul viselkedett. Pimaszkodni kezdett a hajóval. Pedig…
    “A 96 függőlegesen indítható rakétával felszerelt USS Donald Cook romboló az Arleigh Burke hajóosztály egyik legna gyobb és legjobban felfegyverzett irányított rakéta-rombolója. Valóságos sündisznó. Az osztályt eredetileg a szovjet repülőgépek, cirkáló rakéták és tengeralattjárók elleni harcra tervezték, A rádiólokátor és a tűzvezető rendszer integráltságának köszönhetően az osztály hajói egyidejűleg több légi, felszíni és víz alatti célpont leküzdésére is képesek A Flight I sorozat hajóin két MK 41 függőleges rakétaindító rendszer (Vertical Launching System, VLS) található, összesen 90 db rakétacel lával, a Flight IIA sorozattól kezdve összesen 96 db cellával. A cellákban BGM–109 Tomahawk, RIM-66M Standard, RIM-161 SM-3, RIM-162 ESSM és RUM-139 rakétákat hordozhat. Az irányított rakéták lényegében minden (!) felszíni (tengeri és szárazföldi), légi és víz alatti célpontot meg tudnak semmisíteni. A felszíni célpontok ellen használható a hajókon található 5 hüvelykes (127 mm-es) Mk-45 Mod 1/2 ágyú. A hajók fegyverzetéhez tartozik még 2db MK 15 MOD 12 Phalanx 20 mm-es lokátorirányítású légvédelmi géppuska, amely a hajó utolsó védelmi vonala repülőgépek és cirkálórakéták ellen (Close-In Weapons System, CIWS).
    Valóban az u.n. Aegis radar- és rakétaelhárító rendszerrel van felszerelve. “Az AEGIS, a célpontok észlelését, követését és megsemmisítését egyszerre tudja irányítani a levegőben, a felszínen és a víz alatt…. Képes a célpontok automatikus felderítésére és azonnali ellentevékenységre, illetve adatokat tud szolgáltatni a hajófe délzeti tűzvezető lokátorok számára, pályakorrekciós adatokat tud szolgáltatni a már kilőtt rakétáknak és hasonló adatokkal tud ellátni más hajókat, illetve együttműködő (pl. repülőgépfedélzeti) rendszereket is. Az AEGIS rendszer legfontosabb felderítő eszköze az AN/SPY–1D 3 dimenziós, többfunkciós, fázisrácsvezérelt antennájú lokátor. … Egyidejűleg képes 360°-ban a célpontok felderítésére, útvonaluk követésére, a kilőtt rakéták számára pályamódosító adatok biztosítására. Az AN/SPY–1 mindegyik antennája 4100 elemi sugárból áll, a nyalábformálás és nyalábmozgatás elektronikus úton történik, a megoldás teljesen kiküszöbölte a mozgó alkatrészeket az antennákból. A célkövetés csak a vezérlő számítógépek kapacitásától függ, a rendszer jelenleg 200 célpont egyidejű követésére képes és 18 rakétát tud egyszerre irányítani. A rendszer maximális hatótávolsága 280 km. …Ez a rendszer érzékeli, elfogja és megsemmisíti a rakétákat (!), így ez a gerince a NATO nagyobb európai rakétavédelmi rendszerének. Lenyűgöző közelről szemlélni a berendezést: a két MK 42 függőleges indítású rakétakilövőt (Vertical Launch Systems/ VLS ) a standard és a Tomahawk rakétákhoz; a Harpoon rakétakilövőket; egy 54 kaliberes 22 láb hosszú ágyút, amellyel egy perc alatt 13 tengeri mérföldnyi távolságra lehet juttatni 20 darab 5 hüvelyk átmérőjű lövedéket; két Phalanx lokátorirányítású, távvezérelt gépágyút; valamint MK 46 torpedókat, amelyeket kettő darab háromcsövű állványról lehet kilőni. … A hajó harcvezetési információs központjában (Command Information Center/CIC) jól képzett tengerésztisztek kezelik a radar- és számítógép állomásokat, amelyek folyamatosan figyelik a levegőt, a szárazföldet, a vízfelszínt, a víz mélyét és a közelben lévő tengeralattjárókkal is kapcsolatot tartanak. Itt, a hajó központjában érződik, hogy milyen komplex problémákkal és potenciális veszélyekkel kell szembenéznie a Szövetségeseknek, és milyen biztonságot jelent, hogy az Egyesült Államok és NATO szövetségesei készek a válaszra. A USS Cook Rotába érkezése egyértelműen és tagadhatatlanul Amerika Európa-iránti hosszú távú és tartós elkötelezettségét példázza, és 2015 végéig még három hasonló hajó érkezik majd Spanyolországba. Az Egyesült Államok további bevált, high-tech képességeket küld Szövetségesei védelmére… S ezek sebesen szelik majd a nemzetközi vizeket. Hát szelik – szelik, de mire mennek vele. Nemsokára meglátjuk.
    Kemény Gábor írásában az áll, hogy a hajó “immunrendszere” teljességgel felmondta a szolgálatot. Szerinte úgy kellett volna müködnie a dolognak, hogy a számítógép rendszer elemzéseket végez a támadó repülőről, és ha azt fegyverzete és mozgása alapján veszélyesnek minősíti, egyes fokozatú ria dót jelez. Ezek után a kapitány rendeli el a riadót, és ad utasítást a repülő lelövésére. A kapitány … utasítást is adott a hajó megvédésére és beélesítették az elhárító rendszert.” És ekkor beütött a krach (beszart a halott, ahogy nálunk vidéken mondják), ugyanis “a hajó valamennyi elektronikája leállt, beleértve a híres Aegis-rendszert is. A monitorok elsötétedtek, majd pár pillanat múlva leállt a hajó motorja is.” A daliás Donald egy szempillantás alatt béna (Donald) kacsává változott… Hát ezt meg hogy lehet? A cikk szerint “az oroszok valamilyen új elektronikai zavaró és irányító rendszert fejlesztettek ki, amely képes arra, hogy műholdról rejtjelesen kommunikáló eszközöket megbénítson, átvegye az irányítást elektronikai rendszerek felett.
    Ez a pimasz mintegy 90 percig (!) tartotta sakkban a tetszhalott óriást és kis magasságban 900 méterre közelítette meg, 150 m. magasságban, majd 12 támadást szimuláló rárepülést hajtott végre. Az oltári szemét nyugati sajtó az esetet egyöntetüen így harangozza be “Russian Fighter ‘Buzzes’ U.S. Destroyer in Black Sea”! Azaz orosz repülőgép “zümmögött” egy amerikai romboló fölött a Fekete Tengeren. A Pentagon szóvivője úgy kommentálta a történteket, hogy ez a provokatív és szakszerűtlen orosz ‘intézkedés’ ellentétes a nemzetközi protokollok és megállapodások tartalmával, meg a nemzetek közötti katonai együttműködés szakmai szabályaival. Azt is állítják, az “amerikai hadihajó nemzetközi frekvenciákon többször figyelmeztette az orosz gépet, de az nem válaszolt.” Ami hazugság, mert a rádióadók is ki voltak kapcsolva…
    Jó vicc, nemde?
    Ennek a fiaskónak voltak előzményei is. Erről Kemény a következőket írja. “A Szíria partjainak közelében állomásozó (orosz) hajók megsemmisítették valamennyi amerikai hajóról kilőtt cirkálórakétát. Az amerikai vezérkar elképzelni sem tudta, hogy erre az orosz technológia képes lehet. A NATO-flotta visszavonult Szíria partjaitól, az incidensről érthető okokból mindkét fél mélységesen hallgatott.”
    Van ugyanerről a részletesebb magyarnyelvü beszámoló is. “A Szíria partjainak közelében állomásozó (orosz) hajók megsemmisítettek valamennyi amerikai hajóról kilőtt cirkálórakétát. Az amerikai vezérkar elképzelni sem tudta, hogy erre az orosz technológia képes lehet. 2013 szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképekbizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételez hetően azért, hogy – az orosz és szír légvédelem képes ségeit ismerve – ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomáso zó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg. Az elkövet kezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. ” ………………………………
    2014.04.24
    Sz. Gy.
    Tehát megint folytatódik a MAGYAR nép irtása.
    Vajon megint ki is lehet az értelmi szerző?
    A fenti cikk teljes elolvasása segít meghatározni a népirtók faját, ha valaki nem sejtené.
    Hagymási Zsuzsanna

  2. Ennyi hadieszkoz es felszereles erkezett be hozzank?? Hmmm…. Azonnal ratennem a kezemet,es egy “lazadasnal” az osszest Magyar kezre juttatnam!!!! A legujabb haditechnikak megszerzes igy kipipalva!! 🙂

  3. MI MAGYAROK akik UTTÖRÖKkênt nöttünk fel MIERT häboruznänk??? a tanärok mär nincsenek de a könyvek megvannak …ês lehet ujat nyomtatni ! Afrikäba menjen a vadällatok közê aki AKCIORA vägyik…EUROPÄNAK nem KELL TÖBB häboru szerintem !!

  4. Ebben a világban már nem is tudnak igazat mondani, még is sokan könnyes szemekkel olvassák a sok hazugságot.
    Baumag

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Miért voltak tízezrek a nemzeti majálison?
Odesszában a halálos áldozatok száma elérte a 37-et – háromnapos gyászt hirdettek
Az MJB válasza Simon Peresz hazugságaira
Close