Napkelte (Pártkelte)


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Önmagában hírértékű, hogy 2009. augusztus 10-én az M1 finoman szólva is MSZP-közeli Napkelte című műsorába -immár nem először- meghívták Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét.

Az invitálás szándéka igen átlátszó, legott kevésbé nemes: a bal és liberális oldal által önkényesen célzottan romaellenes sorozatgyilkosságként emlegetett események, és az általuk ezzel összefüggésbe hozott, közelmúltbéli kislétai bűneset (egy cigány nő megölése és lányának súlyos megsebesítése) által mesterségesen keltett közfelháborodás miatti port a nemzeti radikális párt elnökén kívánták elverni a felbőszült riporterek. Sikertelenül.

A három kérdező -a 168 órás Krug Emília, a Népszabadságnál ténykedő Szalay Tamás Lajos, és a társaság retorikai és szakmai mélypontját képviselő, de megmagyarázhatatlan módon mégis hosszú ideje a közszolgálati média háza táján munkálkodó Betlen János- törekvése a bő húszperces vita első pillanatától nyilvánvaló volt: tűzzel-vassal bebizonyítani a hazai közvéleménynek, de lehetőleg a nemzetközinek is, hogy Jobbik eszmeisége szalonképtelen, ideológiai vezérfonala minimum neofasiszta, a párt teljes szavazóbázisa rasszista, és a mozgalom puszta létének egyenes következménye a közelmúltbéli, kizárólag cigányok ellen irányuló gyilkosságsorozat.

A moderátorok szakmai és erkölcsi nívója révén a műsor valódi címével ellentétben méltán viselhette volna Napnyugta címet, ám a pártelnök sikeresen állt ellen a nyílt provokációnak, és eredményesen védte meg a maga és szavazói igazát.

Vona az egymásra licitáló vitapartnerek megalapozatlan állításait és meredek párhuzamait szellemesen és határozottan hárította el vagy cáfolta meg; sajátos, megszokott iróniájával szerelte le az őt és pártját egymás szavába vágva támadó kérdezőket, akik a legutolsó szalmaszálba, legmarginálisabb politikai-közéleti témába is igyekeztek belekapaszkodni, csak hogy sebet ejtsenek a nemzeti radikálisok frontemberén.

Végül Vona Gábor egyik pikírt válasza következtében Betlen János vesztette el az önuralmát és ezzel együtt beszélgetés fonalát is, aminek következtében a kártyavárnak épült, neoliberális szóözön végképp összeomlott.

Ami pedig a műsor és a Jobbik jövőjét illeti: mi csak várjunk, míg felkel majd a Nap….

Münzberg Mihály
Nyíregyháza
Polgár Info
Kapcsolódó: Vona Gábor Izraelbe küldte Betlen Jánost tájékozódni (Nap-kelte videóval)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Wéber Tünde: Világosan kell látni? DÍSZKRIMI!
Az MVSZ CD-t jelentet meg az Aradi Vértanúk mártíriumának 160. évfordulójára
Az MJB postaládája a Rubicon írásairól, a végkielégítésekről és a szóvivők státusz-szimbólumairól
Close