KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nándorfehérvár – 555 éve…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
A nándorfehérvári csata. Nagyításért KATT a képre

Talán az volt az utolsó nagy összefogás, az utolsó tisztánlátás, az utolsó lehetőség Európa számára. Világos és látható volt a török, azaz, az ellenség, és az is világos volt, hogy le kell győzni e hadat, mert másképpen Európa keresztény kultúrája a semmibe vész, nemzeteit kiirtják, leigázzák, eltapossák.

A veszedelem a Vatikán számára is egyértelmű volt, hiszen az iszlám (az Oszmán Birodalom, azaz, az „ocsmány” birodalom) csak hitetlen kutyának nevezte a keresztényeket. Lépni kellett tehát, és a világ nagyhatalmai léptek is. Keresztes hadak szervezésével bízták meg Kapisztrán (Szent) Jánost, aki az inkvizítorok között is kitűnt „az egyházhoz való feltétlen ragaszkodásával”, s ezért a pápa neki adta e szent feladatot. Hunyadi János, a déli vidékek főparancsnoka pedig a Magyar Királyság déli nemzetiségeiből, és magyarjaiból toborzott erős, győzhetetlen sereget. Végül ezen összevont, a Kapisztrán által toborzott keresztes és a Hunyadi által szervezett hadsereggel győzelem koronázta a csatát, és Európa megmenekült – egy időre – a török uralomtól.

Egy időre! 1456 júliusa tehát kiemelkedő jelentőségű hónap Magyarország és Európa történelmében, amelynek az 1500-ban, VI. Sándor által kiadott pápai bulla alapján, a déli harangszó állít „örök emléket”…

A történelem ismétlődik, de az emberiség szellemi és hitbéli hanyatlása visszájára fordította az eseményeket. 555 évvel a nagy győzelem után Európa sokkal rosszabb helyzetben van, mint 1456-ben volt. Hitevesztett és hitehagyott európai társadalmak ostoba és janicsár lelkű vezetői ma a „törököt” tárt kapukon engedi be lelkes üdvözlések közepette az egykor rengeteg vér által védett és megvédett földrészre, amely földrész a világ és a kereszténység kultúrájának bölcsője volt egykor. Háborodott elmék, erkölcstelen, lefizethető és ostoba brigantik rendezik ma Európa sorsát úgy, ahogy azt a mai „török” diktálja. Balga hitek és vallások összefoglaló és átkozott neve, a liberalizmus, az örök igazságokat hazugsággá, a hazugságot igazsággá alakította, s az erkölcsi normákat fejük tetejére állítva a legocsmányabb bűnöket és magatartásokat dicsérendő emberi alapszabályokká emelte. Minden nép számára ki-és megtalálta azt az utat, amelyen elvezeti a népeket saját pusztulásokhoz – saját akaratuk szerint. Gazdasági csődről beszél, miközben nemlétező, virtuális pénzekkel játszadozik a termelés és a fogyasztás egyensúlyban tartása helyett. A mai „török” saját szenvedéseit minden szenvedések fölé emeli, s ezáltal az európai nemzetek történelmét hazudtolja meg, tagadja el, és bünteti az igazságot. Senki e „török” ellen nem léphet harcba, mert azt európai közellenségnek nevezik és üldözik világszerte… mert a mai „török” nem csak Európát, de az egész földkerekséget megszállta és szánalmas rabszolgává alacsonyítja. Gyilkol, s ezt jogosnak ismeri el a balga janicsárhad, népeket tesz tönkre s ennek e neve gazdasági válság… A liberalizmus, azaz a mai „török” erkölcsileg, gazdaságilag, lelkileg, identitásában, hitében és szellemiségében lerombolta Európát és a világot. S a mai Európa, a mai Vatikán egyezkedik, örül, barátkozik, s alkalmazkodik, noha ellenségét egycsapásra legyőzhetné.

Felvetődik azonban a kérdés: volna-e mód és lehetőség ma még arra, hogy szent háborút, keresztes hadjáratot szervezzen a Vatikán a török ellen, s a nemzetek saját vezetőik által megvédessenek az 1456-os ellenségnél ezerszer veszélyesebb mai „töröktől”? Volna-e, aki ma önként fegyvert fogna, hazaszeretetből, a kultúra és az erkölcs védelmében, a hit védelmében, mert lelkiismerete azt követeli? Megvannak-e azok az emberi, lelki, fizikai motivációk, amelyek akkor, 1456-ban Hunyadi János és Kapisztrán seregét egységessé, ütőképes véderővé kovácsolták? A válasz elkeserítő, de igaz: ma nem volna, illetve ma már nem lehetséges védelem az ellen a veszély ellen, amely végső pusztulással fenyegeti a nemzeteket, az európai és a keresztény kultúrát.  

A Vatikán a II. Vatikáni Zsinattal feladta azokat a bástyáit, amelyek kétezer évig biztonságot és védhetőséget garantáltak számára. Ez a zsinat megosztotta az egyházat, szétzilálta a tradíciókat, soha nem felvetett kérdéseket jelentetett meg, ám azokat eleddig meg sem válaszolta. A tanító egyház alkalmazkodó egyházzá silányult, különböző irányzatok vettek erőt rajta, s szégyenszemre Mária országának népe, s a lengyelek is, akiknek hite rendíthetetlennek tűnt eddig, olyan hatalmas gyűlölettel bír az egyház iránt (a mai „török” buzgó és előre kiszámított munkájának eredményeképpen), amely gyűlölet páratlan e két nép történelmében. Az egyház bástyáinak tartott két nemzet a hitehagyás mezejére lépett, s hovatovább a kommunista világban tisztességesebben viselkedett szenvedései ellenére, mint ma. Európa többi nemzete is a maga javát nézve a szakadék szélén áll, mert nem látta meg, hogy az az út, amelyet a janicsárok diktálnak, az önmegsemmisítés útja. Igaz, ott az ígéret, miszerint „a pokol kapui sem vesznek erőt az egyházon”, s ez örök igazság marad, ám hogy ma mélyponton van a hit és az egyház iránti tisztelet és engedelmesség, az bizonyos. Az új mustármagok nem keltek ki még, de a vetés ott van Nándorfehérvárott, s minden olyan történelmi eseményben, amely Istennel és Istenért történik és történt.

Az önkéntesség, a haza, az egyház, Európa és a hit védelmében, szintén nem realizálható manapság, hiszen a „török” kiégette a nemzetekből, így a magyarokból is mindezeket a szent kötelességeket, és e kötelességek tudatát. Ma kifejezetten csak a politikai érvényesülés, a janicsárkodás, a pénzközpontúság határozza meg a polgárok és a társadalmak vezetőinek létét, „elkötelezettségét”.  Ma, Hunyadi hívó szava is falra hányt borsó volna csupán. Kapisztránt pedig Bösztörpusztáról és a parlamentből is kaszával-kapával kergetnék el egyházi viseletét, ferences csuháját látva… Az „új egyház” vezetője, Németh Sándor pedig „török” átkokat szórna a fejére…

Nincsenek már motivációk az ellenség megsemmisítésére, nincs hazaszeretet, nincs lelkiismeret a nemzet, a kultúra és a hit védelme iránt. Európa ma egy üres, kongó tejesedényhez hasonlít, amelyben talán valamilyen fehér mérgező anyag lötyög, aminek semmi köze már a tehénhez, a tejhez, a háziasszonyhoz, aki „bent elszűri a tejet, s kérő kisfiának enged inni egyet”…  a kérő kisfiút már magzat korában meggyilkolták… Európa ma már csak árnyéka keresztény, kulturált és erkölcsös önmagának, mert elsorvasztotta a „török”, s tette ezt úgy, hogy Európa elhitte: számára ez az egészséges fejlődés egyetlen útja. A „török” pedig szedi a dézsmát, s röhög a saját jóléte után rohanó gyaurokon, akik a ködben a szakadék felé szaladnak, s nem látják a tátongó mélységet, nem hallják a lezuhantak utolsó, fájdalmas ordítását.

Nem lesz tehát mostanában nándorfehérvári győzelem, bár a tornyok, a bástyák állnak, a vár érintetlen… csak a védelmét a „török” látja el, szánalmas mosolyt küldve az egykori védők felé, akik rápiszkítanak Kapisztrán és Hunyadi nyughelyére – mert azt jelölte ki nekik a mai „török” illemhelyül.

A mustármag azonban elvettetett. Olyan fává terebélyesedik az idők folyamán, amelyen az ég madarai fészket raknak majd. S akkor világossá válik az ígéret, amely szerint a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. S talán 555 év múlva, ha még lesz emberiség, új Nándorfehérvári győzelmet arat Európa, a magyar nemzet és a vele élő nemzetek. Hallgatnak majd az egyház szavára, és Isten igéjére.

Akik ma a mustármag és megtartották hitüket, hűek egyházukhoz, követik a Vatikán igazságát és útmutatását… belőlük nő ki majd az új sereg, a győzedelmes. Keserves sorsunkban, 555 évvel Nándorfehérvár után, hallgassuk tehát együtt – az Úr angyalát imádkozva e népért – a déli harangszót… amíg van. Amíg nem zavarja a „török” fülét, s be nem tiltatja a janicsárhad Brüsszelben. Hallgassuk és fohászkodjunk, hogy az a harangszó egyszer mindenki számára érthető és világos legyen. Mert az a harangszó azt zengi ma is, mint 1456 óta minden délben: „Derű vigasz és áldás a honra!” A keresztény Magyarországra, Mária országára!

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Nándorfehérvár – 555 éve…

  1. Nos tehát, minden valószínűség szerint tényleg az volt az (egyik) utolsó összefogás. Az történt ugyanis, hogy akkor, a Magyar Királyság a kereszténység nevében vívta harcát a Török Birodalom (muszlim) ellen.
    Csakhogy akkor már mindez anakronizmus (időszerűtlen) volt Európában. Akkoriban már a nemzeti eszme bontogatta a szárnyait szerencsésebb fekvésű országokban, vagy még inkább a birodalmi eszme. Amely egyébként néhány évszázad alatt szintén veszteségbe került a nemzeti eszmével szemben.
    Mi is volt tehát? A Magyar Királyság vezetői akkoriban még (véresen) komolyan vették a keresztény eszmét, és a török hódítás sem töröknek indult, hanem eleinte iszlám hódításnak, később pedig ez elég hamar átment birodalmi hódításba.
    Ugyanekkor a nyugati országok már leginkább a saját érdekeik szerint értelmezték a keresztén eszmét (és teszik ezt a mai napig), az akkor már halott Zsigmond király által létrehozott ütközőállamok (Havasalföld, Szerb fejedelemség, stb.) pedig kezdtek ráébredni a saját nemzeti létükre. Ez abból is látható, hogy amikor az az ő szemszögükből előnyösnek látszott, át- átálltak a török oldalára. Csak nyomósabb figyelmeztetés állította őket vissza a keresztény oldalra. Elég, ha a havasalföldi uralkodásban alkalmazott uralkodási „vetésforgót” tekintjük, a Danestiek és a Draculestiek családja között.
    A nándorfehérvári diadal lélegzethez juttatta a Magyar Királyságot, időt adott neki, amit az – nem tudott kihasználni a saját javára. Nem, mert Zsigmond már halott volt, Mátyás pedig még nem jött el.
    Egyébként örülök, hogy a mai török mindig idézőjelben van, mert meggyőződésem, hogy a mai kutyaszorítóból az országot csak a Kelet, és közte a török (az igazi) segítségével lehet kirángatni.
    Isten adja, hogy tévedjek!

  2. Nahát, ilyen történelmietlen írást talán még nem is olvastam. Ez úgy ahogy van értékelhetetlen. De ha már nem javítható, akkor olvassák helyette legalább az alábbi hozzászólásomat:
    ALTERNATÍV VÉLEMÉNY A NÁNDORFEHÉRVÁRI-DIADALRÓL
    A legradikálisabb történelemszemlélet szerint – mellyel csak részben lehet egyetérteni – , a Nándorfehérvári-diadal nem Magyarország győzelmét, hanem épp az elvesztését jelenti. Ugyanis Hunyadi és Kapisztrán atya győzelme csak a római kereszténység európai uralmának sikerét, és az Osztrák Birodalom kialakulásának lehetőségét jelenti.
    Ha ez nem így lenne, akkor másodszor miért hagyták 1521-ben a vár török általi elfoglalását? Továbbá 1526-ban a mohácsi csatavesztést a keresztény és osztrák hatalmi körök? Bizony, ha Hunyadi akkor szövetséget köthetett volna a származásilag bizony a magyarokkal rokon anatóliai törökökkel és szultánnal, ma Európa egészen más képet is festhetne. Hiszen II. Mehmed (Mohamed) török szultán neve is teljesen ómagyar eredetű uralkodónév. Ha etimologizáljuk, akkor: Meh = méh, és a Med = média uralkodója, ómagyar fogalmakból ered, míg a Mohamed az vallási eredetű megnevezése. Ha tudjuk, kik voltak a méh népek (pl: Kárpát-medencei szkíták) és a Méd Birodalom népei (mezopotámiai turáni népek = partusok rokonai), akkor elmélkedhetünk a török rokonságról. Csakhogy az a fránya KERESZTÉNY és MOHAMEDÁN vallási szembenállás ne lett volna!
    Hunyadinak a törökök elleni győztes Nándorfehérvár alatti csatája vezet el oda, hogy mi osztrák gyarmatok leszünk, és így az apostoli királyságunk helyett a kereszténység vazallusává válunk. Aminek hosszabb, de egyenes következménye a Trianoni békediktátum, majd a Jalta. Aztán napjainkban meg a globalizmus egyik áldozatává válhattunk, mint Európa egyetlen ősnépe. A Nándorfehérvári diadal ellenpéldáját csak azért hoztam ide, hogy bizonyítsam, a tanított magyar történelmi eseményeknek minden esetben kettős olvasata létezik. Embere válogatja, ki melyiknek hisz.

  3. Csak a lényegről nem beszél senki! A mostani gazdagságát akkor alapozta meg a „művelt, demokrata” nyugat ugyanis akkor gyarmatosították a földet! Erről mindenki elfelejtkezik pedig innentől kezdve tolódnak el az európai erőviszonyok a Magyarok kárára!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük