KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nagypéntek ünnepe és jelentősége

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Két évvel ezelőtt Nagypéntek, a keresztyénség két legfontosabb napja közül az egyik, még munkanap volt. Állítólag rendszerváltás történt, de a – szintén állítólag – „Mária országában” nem volt fontos az embereknek az, hogy ünnepnap legyen ez a fontos nap. Aztán 2017. április 14-e óta hivatalos ünneppé nyilvánították.

Melyik is a két legfontosabb nap, amit említettem? Nagypéntek és Húsvét. Miért nem Karácsonyt mondtam? Nos, Karácsony e két nap előkészítése. Ugyanis, ahhoz, hogy megtörténhessenek Nagypéntek és Húsvét eseményei, meg kellett születnie Jézusnak. Ezért Karácsony Isten szeretetének a kiáradása.

Nagypénteken történt viszont a megváltásunk! Ez életünk legfontosabb eseménye. Húsvétkor pedig Krisztus Jézus diadalt aratott a Sátán felett, s bizonyossá tette, hogy van feltámadás, van örök élet, van üdvösségünk! „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15:55.b) – írja Pál apostol.

Jézus önmagát áldozta fel értünk!

„A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:5)

Jézus nem a zsidók kegyetlensége miatt halt meg. Önként vállalta a halált, hogy kiengesztelje az Atyát, s egyszer és mindenkorra megváltson minket a kárhozattól.

Értem, érted, mindenkiért vállalta ezt az áldozatot. Azokért az emberekért is, akik kivégezték. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23: 34) – mondta Jézus mindazokért, akik éppen a fára szegezték.

Önként halt meg minden bűnösért. Rablókért, tolvajokért, gyilkosokért, házasságtörőkért, hazudozókért,… Értem (érted), miattam (miattad), és helyettem (helyetted), „hogy nekünk békességünk”, örök életünk, üdvösségünk legyen!

Tudnál-e te ilyet vállalni? Ugye, nem? Éppen ezért felfoghatatlanul nagy Krisztus Jézus áldozata. Igaz, ő Isten is volt, de ember is. Épp úgy szenvedett, mint Te vagy én. Tehát nem mondhatjuk, hogy könnyű volt neki. Hiszen megtehette volna, hogy angyalok seregét hívta volna védelmére. De nem tette! Akkor ugyanis a földre rogytak volna gyilkosai, és hittek volna benne, rettegésük miatt. De Isten komolyan vette azt a szabad akaratot, amivel az embert teremtette. Soha, senkire nem kényszeríti rá, hogy térjen meg. Felkínálja (mindenkinek) a lehetőséget, és tanácsolja is, hogy éljen vele, de mi (Te és én) döntjük el, hogy kell-e nekünk a kegyelem, vagy sem. Éppen ezért senki nem vádolhatja majd Istent az utolsó ítéletnél.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Kívánom, hogy ez a nap legyen az, amelyiken felfogva a megtérés fontosságát, és ingyen ajándékát, elfogadod azt, és átadod szívedet Krisztus Jézusnak, hogy ezután ő vezesse életedet.

A megtérés ajándéka nem azért ingyenes, mert értéktelen, hanem azért, mert olyan drága (hiszen Krisztus Jézus életét adta érte), hogy soha nem tudnád megfizetni, megszolgálni.

Legyen ez a nap a megtérés napja!

(Czakó István)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Nagypéntek ünnepe és jelentősége

  1. ” Legyen ez a nap a megtérés napja !
    De jó is lenne, ha legalább ezen a napon eldobálná mindenki a „kitűzőjét,önvalóra ébredne,és talán az életében egyszer összhangba kerülne a Létezéssel. Megérezve azt,hogy „tat tvam asi” Te is az vagy ,Te is én vagyok,Te is Isten vagy . Egyek vagyunk! A lelkünk megvilágosodott,már „csak az elménknek kellene. Szívünkkel gondolkozni és az elménkkel érezni.
    ” tudom,hogy Mindenható vagy,és soha nem feledkezel meg rólam. Arra vágyom,hogy összhangba kerülhessek a Mindentudásoddal, s arra,hogy legyen hitem az életbe vonzani mindazt a jóságot,békét,bőséget,ami Te vagy. Megmaradok a bizalom eme állapotában, hiszen Szolgálni vagyok a világon. Hálás vagyok mindazért ami Te vagy,s mindazért,amit lehetővé teszel a számomra.”
    Dicsőség az Úrnak!

  2. Nagypéntek ünnepe és jelentősége… Tiszta, lélekemelő gondolatok a körülöttünk lévő mocsokban… (Az egész világra értem!)

  3. Kedves Czakó István!

    Jézus valamennyiünknek példát mutatott kereszthalálával.
    Ez azt jelenti,hogy meg kell tudnunk különböztetni a JÓT a ROSSZTÓL és a jót kell követni,megvalósítani életünkben még a halálunk árán is.
    Tehát nem váltott meg minket kereszthalálával, ez egy nagyon kényelmes felfogás!!!! Mindannyiunknak dolgoznunk kell minden ember megváltásán.

    1. Kedves Gábor!

      Imádkozom Önért, hogy a Teremtő világosítsa meg az elméjét,… mert nagy sötétségben él.

      Most nem idézek ide bibliai versek özönét, de jó lenne, ha imádságos szívvel olvasgatná az Újszövetséget, s kérné a Szentlélek Istent, hogy mutassa meg Önnek az igazságot.

      Tudom, sokan szeretnék, ha létezne önmegváltás! De nincs!

      Mi a JÓ és a ROSSZ? Mi alapján különbözteti meg Ön? Ezek szerint Ön dönti el, hogy már elég JÓ, és üdvözölhet, bemehet a Mennyországba? Nocsak. Nem is tudtam, hogy az Atya Isten Jézuson kívül (aki vele egylényegű) másnak is átadta a Menny feletti hatalmat.

      Jobb, ha beletörődik, hogy:

      1) A megváltás Isten kegyelmi ajándéka, amit kiérdemelni sem lehet, csupán akkor elfogadni, amikor azt Isten felkínálja! Ezért veszélyes, ha valaki elutasítja.

      2) A kegyelem elfogadásához semmit nem jelent az öntelt önítélet. Csakis Isten iránti mély alázattal lehet ezt megtenni.

      3) Ha létezne Önmegváltás, akkor minden ember üdvösségre jutna. Már pedig Krisztus Jézus maga mondta:

      “Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13: 23-24)

      Vigyázzon, nehogy Ön is kívül maradjon öntelt véleményével.
      Az önigazolás helyett jobban teszi, ha őszinte és alázatos szívvel kéri Istent, hogy nyissa meg a szemeit, látását, és adja meg Önnek is a megtérés kegyelmi ajándékát, amihez az utat Krisztus Jézus nyitotta meg, elvégezve az Atya kiengesztelését bűneink miatt, és elvégezve, megvalósítva a megváltásunk üdvtervét!

      Felebaráti imádságos szívvel: Czakó István

      Az Úr közel!

  4. „Ha egy szamár hátára szent könyveket tesznek,attól ő még nem lesz egy szent állat,legfeljebb attól a cseppnyi nyugalmától is megfosztották ,ami előtte volt neki.
    Az egész világ az eget fürkészi Istent várva,de az fel sem merül,hogy Isten vár minket . Teremtők vagyunk,de naiv módon a teremtmény szerepét játsszuk.” Saját képmására teremtett minket,de nem a testünk hasonlatos, hanem az elménk. ( ” jó gondolatok,jó szavak,jó cselekedetek. Zarathusztra)
    „Mi a jó és mi a rossz?
    ” nincs jó és rossz! Helyes és helytelen van. Ami a létezéssel összhangban van az helyes,ami nem az helytelen.” (Buddha)
    Ha az ember meg tud szabadulni az anyagi világban az őt fogva tartó kötőerőktől,mint a harag,vágyak,ragaszkodás, kapzsiság,egó,akkor eltűnnek a megkülönböztetést szolgáló olyan kifejezések is ,mint a jó,vagy rossz, melyek az érzékszervek hamis megnyilvánulásai.

  5. Kedves Czakó istván!

    Nagyon fájdalmas számomra,hogy ön teljesen félre érti írásomat.
    63 éves vagyok,27évvel ezelőtt megtértem.
    Hogy,
    mi a JÓ és a ROSSZ azt én döntöm el a bennem élő Krisztus mindenkori segítségével.A 63évem alatt soha eszembe nem jutott, hogy én döntöm el saját üdvösségemet.Ön saját félreértésén csúfolódik nocsak.Tudom,hogy a dogmatikus, ortodox keresztények képtelenek elfogadni, minden ember a saját egyéni útján halad Isten felé.Ha belépnék egy felekezetbe akkor a vezető lelkészek, papok megmondanák nekem mit hogyan kell helyesen érteni ugye?

    Szivesen imádkozom önért,hogy kitudjon lépni a dogmatikus tömeg gondolkozásból(nem gondolkozásból).

    További vitát nem javaslok ,sosem lenne vége.

    Ha a Biblia szellemét csak egyféle képpen lehetne felfogni és megvalósítani akkor robotok leszünk.!!!!

    szellemtársi szeretettel:Faragó Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük