KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Na, ezt is megéltük: Hazazavarták a rendőröket a baleset helyszínéről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Információink szerint, január 9-én hajnali 5 órakor Salgótarján, Baglyasalja városrészében egy Mercedes típusú személygépkocsi elsodort, két, az út mellett parkoló Daewoo személyautót, az egyiket be is lökte az árokba.

A Mercedest vezető cigány fiatal az eset után a helyszínről elfutott. Mint később kiderült a kárt okozó autó a forgalomból ki van vonva. A károsult az eset után azonnal rendőrt hívott. Mivel egyik Daewoo benzintankja kilyukadt, a tűzoltókat is ki kellett hívni a balesethez. A rendőrség több autóval szállt ki a helyszínre, de addig a Mercedes gazdájának a rokonsága is népes számban megjelent. Szóváltás után a cigányok szó szerint elzavarták a rendőröket, akik szófogadóan távoztak is a helyszínről. A rokonság egyik tagja a benzin tócsa mellett állva, cigarettázva osztotta az észt.

Személyi sérülés nem történt, tűnjetek innen, -mondták. Az esetnek nem tudni lesz -e folytatása, egy biztos, a helyszínt elhagyó rendőrök ellen a sértett feljelentést tett az ügyészségen.

Palocbetyar.com

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Na, ezt is megéltük: Hazazavarták a rendőröket a baleset helyszínéről

  1. itt kellet volna megmutatni, milyen fasza, bátor a rend őrei vagytok nem okt.23-án.gyáva beszari szarháziak.

  2. Nem a biztonsági öv miatt meg a gyorshajtás miatt kell büntetni hanem a jogosítvány nélkül, ittasan-drogosan, műszaki nélkül, lopott autóval randalírozó cigányokat kellene kivonni a forgalomból pintér maffiózó belügyminiszter elvtárs!

  3. Erről az „esetről” készült e jelentés,vagy feljegyzés a rend?őrség részérő,mert más esetben mindent „rögzitenek”-felvétellel alátámasztva,rend?őri handabandával alátámasztva,és teljes nyugalommal a biróság szemébe hazudva? Volt és van rá példa még a mai napig!!! Bezzeg ha „nem találnak semmit” az állampolgárral szemben,ők akkor is találnak pl.egy elfektetett és nem álló tűzoltókészülék miatt,amiért 5000.Ft-ra bűntették a tulajdonost minekután nem volt mibe „belekötni”.Az arrogáns „fellépésről” már nem is beszélve! És mindezt egy „Mosolygós László” nevű zászlós követhette el Érden most vasárnap-2011.január 9-én.És még örüljön a tulaj,hogy nem 20 ezerre bűntette a „szerv”.- mint mondotta!!!Szép „új” jövő!! Pintér belügyért!!!! Gratulálok az ilyen és ehhez hasonló „rendőrökhöz”,igy bizonyosan lesz „rend és béke”.És ha egy pár „elszánt bodzaszedő” megfutamithatja őket,mit is várhatunk? Félreértés elkerülése végett ez nem rasszizmus,ez a „valóvilág”csak másként mint a gagyitv-ben!!!

  4. Erről is hallgat a média, vagy én sem jó csatornát nézek? Pedig, a kereskedelmi adók nálunk régen kiverték a biztosítékot, azóta nem kockáztatunk. Gondolom ott sem lehetett „hír”…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük