KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvai Krisztina hazánk melletti szolidaritásra hívja a népeket – Hol vannak ilyenkor a fideszes EP képviselők?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miután az EU kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, úgy tűnik, hogy az EP-ben egyedül Morvai Krisztina az, aki azonnal reagál a történtekre. De hol vannak ilyenkor az itthon végtelenül nagyszájú fideszes képviselők? Miért nem szólaltak fel azonnal Morvai Krisztina után megerősítve, megtámogatva szavait, felhívását? Ja, hogy Szíjjártó már elmondta a magáét az Országgyűlésben?

Morvai Krisztina arra kéri az európai és Európán kívüli népeket, hogy vállaljanak szolidaritást hazánk mellett.


Miután az Európai Bizottság súlyos anyagi szankciókkal (brutális „pénzbüntetéssel”) járó kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, Morvai Krisztina EP képviselő hazánkkal való szolidaritásra hívta fel a világot. Rámutatott: a saját államhatárait és Európát védő, a tömeges migrációnak a végsőkig ellenálló Magyarországot gazdasági/pénzügyi eszközökkel akarják térdre kényszeríteni. Erre a hatékony válasz a Magyarország melletti határozott kiállás, s egy világméretű mozgalom indítása. „Írjanak tiltakozó levelet ennek a furcsa embernek, Junckernek, az Európai Bizottság elnökének!” kérte Morvai. Emellett jöjjenek csodálatos országunkba, Magyarországra nyaralni, hiszen jelenleg a miénk Európa kevés biztonságos országainak egyike. Csodálatosak a termálfürdőink, a fővárosunk, tájaink, falvaink. Vásároljanak világszerte magyar termékeket, ha vendégségbe mennek, vigyenek magyar bort vagy más Hungaricumot! Tegyék világméretű mozgalommá a Magyarország melletti kiállást, és ne hagyják gazdasági ellehetetlenítésünket, térdre kényszerítésünket! Morvai Krisztina ezúton is kéri a magyarországi és a határainkon kívül élő magyarokat, hogy fogjunk össze a gazdasági szankciók hatásai ellen. Vásároljunk minél több magyar terméket és szolgáltatást, és biztassuk erre külföldi barátainkat is. Nem szabad elfelejteni: a stratégia és koncepció nélküli és sok millió migránst Európára kényszerítő Európai Unió az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókkal is azt érte el, hogy az orosz gazdaság megerősödött, importkényszer helyett sok területen exportképessé vált. Tegyünk meg mindent azért, hogy kudarcba fulladjon Junckerék erőszakos kísérlete!

Ez is érdekelheti:  Az USA kölcsönt ad Kijevnek kétmillió ukrán mozgósítására

The European Commission initiated infringement proceedings against Hungary. This carries very serious economic penalties against us. Please show solidarity towards our country! The reason for the punishment against us is our continuing protection of the borders of our own country and of Europe. We resist mass migration, and this is the reason why the EU wants to push us onto our knees. An effective response to this would be the strong solidarity with Hungary – worldwide – and the initiation of a Movement for Hungary. Please write letters of dissent to Mr. Juncker, President of the European Commission, and support our economy by buying Hungarian products and services, and come to visit our beautiful country.

Many thanks and warm wishes,
Dr. Krisztina Morvai
Member of the European Parliament

(on the video you can see my speech at the plenary session of the European Parliament on 14th June 2017)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Morvai Krisztina hazánk melletti szolidaritásra hívja a népeket – Hol vannak ilyenkor a fideszes EP képviselők?

  1. Mi a véleményem? Mi tűrés tagadás,dicséretes dolog DR.PROF. MORVAI KRISZTINA EURÓPAI KÉPVISELŐ hölgytől ez a kiállás a magyarok mellett! Már oly sokszor törtek borsot a magyarok orra alá, hogy ideje volt a nyugati gyarmatosító urak felé ez a szembe állás! Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy gyarmatot csináltak Magyarországból! Egy piacterületté változtatták, oly módon, hogy megszüntették a mezőgazdaság ágat azzal párosuló ipart, iparunkat és gyárainak felszámolták – meg stb. ezzel oly kiszolgáltatottá tették a multi – kultinak, melyet 100 közül 99 – zsidó ural — Belső – Magyarországot, tévesen csonka-országnak nevezik az anyaországot, mely terület és mindig egybe van, mert oszthatatlan, csak rajta mesterséges államokat hoztak létre – hogy bármit megcsináltnak velünk! Az állam és az ország c. írásomban ezt megmagyarázom, mi a különbség – lent csatolni fogom!
    A visegrádi négyek és a jövőben hozzá csatlakozok remélem a szovjetunió után ezt az uniót is méltó helyére teszik! Elképesztő a profit -éhségük – és annak megszerzésének megnyilvánulásai az egész földön, különösen súlyos nálunk!—- – nem is az övé és eladja az őshonos népeknek ami nem az övé – az unokák és ükunokák ki fognak bennünk nevetni – Be fizettünk pl. 8000 milliárdot és kuncsorgójuk vissza – jó ha kapunk 3000 milliárdot – de ha kapunk, azt is a hatalomhoz közeli érdekeltségeknek juttatják – meg stb. sérelmek4 Hát nem jobb lenne, ha modern gyáriparunk lenne és a többletet eladnánk saját magunk – vagy az energiát a miénket tőlük vesszük – nem jobb lenne ha a többletet mi adnánk el nekik – de hogy nem! Nem jobb lenne, ha nem őtőlük vásárolnánk az általuk kinyomtatott papírpénzt – ha nem magunk nyomnánk – de hogy nem — Na ebben a munkába segítő kész vagyok és partner!
    és amit ígértem ide másolom:
    AZ ÁLLAM ÉS AZ ORSZÁG

    Az állam a társadalmasulás fejlett formája.[1] Olyan intézményrendszer, amely egy földrajzi terület lakóit politikailag szervezi egységgé. Ennek eszköze a legfőbb hatalom központosított gyakorlása a közigazgatás és az erőszakszervezetek révén. A modern államot a hatalmi ágak szétválasztása jellemzi. Egy állam szuverenitása azt jelenti, hogy más államok önálló hatalmi tényezőnek ismerik el. Léteznek ún. de facto államok, melyek bizonyos állami funkciókat gyakorolnak, de más államok nem ismerik el őket. Egy állam demokratikus, ha a főhatalom a népszuverenitáson alapul; ellentéte a despotikus hatalomgyakorlás vagy a modern diktatúra.
    Wiki

    Az ország kifejezést átvitt értelemben is használják, elsősorban valamilyen elképzelt lények életterének, földterületének, illetve területének megnevezésére (például Tündérország). Az ország szó egy különleges használata az élőlények rendszertanában a növények, állatok, gombák országa.
    A magyar ország szó (eredetileg uruszág) az úr (eredeti formájában uru) szóból származik, ami „fejedelmet”, „királyt”, legrégebben „törzsfőt” jelentett. A szó a -ság képző ritkább -szág változatának hozzátételével (mint jószág), majd a két nyílt szótagos tendencia és nyíltabbá válás jegyében nyerte el mai alakját (uruszág – urszág – ország). Az ország tehát az „úrság” alakváltozata, és eredetileg „fejedelemséget”, „királyságot”, legrégebben „a törzs területét” jelentette. Ugyanígy a mennyország (a 12. század végi Halotti Beszédben münyi uruszág) alatt „mennyei királyságot” értettek, ami a Újszövetségben szereplő görög kifejezés (hé baszileia tón uranón, „az egek királysága”) pontos fordítása volt.[1]
    wiki
    Nimród a Bibliában meglehetősen homályos körvonalakkal felrajzolt alak, a későbbiekben azonban Josephus, illetve a Midrást összeállító rabbik szerint számtalan legenda vette körül. Ezek közül a leghíresebb, hogy ő építtette a Bibliában is szereplő Bábel tornyát, bár ezt a Biblia nem erősíti meg. A Biblia szerint az özönvíz után életben maradt Noé három fiától származik az emberiség. Noé legrosszabb fia, Kám utódai közül Kús (vagy Khús) nemzette Nimródot, aki hatalmaskodni kezdett a Földön. Országa először a babilóniai Bábelben volt, amit aztán Asszíria vidékére is kiterjesztett.
    Mózes I. könyve 10.8-12 (Károli Gáspár fordítása szerint):
    „Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: »Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.« Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.”
    Wiki
    Hunor és Magor (vagy Magyar) egy híres magyar monda szerint a hunok és a magyarok ősei voltak. A mondának többféle változata ismeretes, a Gesta Hungarorumban leírt változat a testvéreket Nimród fiaiként említi. A Képes krónika változata szerint azonban a testvérpár Magor nevű tagja valójában Magóg, s mindketten Jáfet fiai voltak, nem pedig Nimródé.
    wiki
    Ez hamis? Igen mert Ménród fiai Hunor és Magor (ma mondjuk: Hun és Magyar) id. Kiss

    Attila – gyakran Atilla, ritkábban Atli, Etzel, Etel, Etele – (410? – 453) az európai hunok leghíresebb nagykirálya. Időszámításunk szerint 410 körül született Bendegúz fiaként.[1] Attila kora egyik leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től, melynek területe Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.
    wiki
    Ez hamis? Nem! Id. Kiss

    A Magyar Fejedelemség vagy Magyar Nagyfejedelemség[2][3] az első állammak tekintett képződmény volt a Kárpát-medence területén, amelyet a honfoglalás után, 895 környékén alapítottak meg,[4][5] és amelynek államisága az egy évszázados léte folyamán fokozatosan alakult ki. Egészen a Magyar Királyság megalapításáig, 1001-ig állt fenn, amely uralkodóháza révén ennek jogutódja. Mindkét államalapítási esemény ugyanahhoz az dinasztiához kötődik, az első Árpád fejedelem, a második I. István király személyében
    WIKI
    Ez hamis? Részben – mert 1001 előtt fejedelmek, törzs vezérek – uralkodók voltak

    A Magyar Királyság 1000-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-től[1] 1946. február 1-jéig[2] a történelmi magyar állam hivatalos elnevezése. A királyság államformaként I. István megkoronázásával jött létre a Kárpát-medence területén a honfoglalástól fennálló Magyar Nagyfejedelemség folytatásaképp.” wiki

    Ez hamis? Nem, mert az eredetről beszél az országról mint kárpát-medencéről és egyben az államról a királyságról!
    Id.Kiss
    Horthy korszak:
    Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója.”
    wiki
    Ez hamis? Nem mert államról szól nem országról!
    Id. Kiss

    A Rákosi-korszak Magyarország 1945–1956 közötti történelmének szinte egészét lefedi. Szűkebb értelemben 1948 és 1953 között, tágabb értelemben pedig 1947 és 1956 között létezett. Nevét vezetője, a sztálinista-rendszerű totális diktatúrát kiépítő Rákosi Mátyás után kapta, aki 1947–1948 között került a hatalmi piramis csúcsára. Ekkor alapjaiban formálta saját ízlésére az országot; 1949-ben szovjet mintára új alkotmányt és új államcímert („Rákosi-címer”) is készíttetett, illetve megkezdődött a rendőrállam kiépítése és a totális terror („csengőfrász”) korszaka.
    Wiki
    Ez hamis? Államhatalmat illetően Nem ! Az országot illetően igen!
    Id. Kiss
    Kádár korszak:
    Magyarország 1957–1989 közötti időszaka, más néven a Kádár-korszak Magyarország, pontosabban a Magyar Népköztársaság 1956. november 7-e és 1989. október 23-a közötti történelmének közkeletű elnevezése, nevét az országot különböző politikai címeken 1988 májusáig de facto vezető Kádár Jánosról kapta.
    Wiki
    Ez hamis? Igen az országot illetően! Az államhatalom lényegében proletárdiktatúra enyhébb változata! Annak ellenére, hogy kimondja minden hatalom a dolgozó népé
    Id. Kiss

    Magyar Köztársaság (egyértelműsítő lap)
    magyar köztársaság 1946–1949, a második világháború és a kommunista hatalomátvétel között fennálló rendszer harmadik magyar köztársaság 1989–(2012),
    wiki

    Magyar Köztársaság (1989–)
    A Magyar Köztársaság Magyarország államformájának hivatalos megnevezése a köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltását követően
    Wiki
    Ez hamis? Igen az országot tekintve, az államhatalmat értelmezve tapasztalat okán viszont kétséges, mert az 1949. XX.trv. től eredezteti magát – annak ellenére, hogy kimondja a szuverenitást – minden hatalom a népé
    ÉS ELJUTOTTUNK A MÁBA:
    Az ország létezik tehát, a Kárpát-medence – ahol sok államot hoztak létre a legutolsót Magyarország nevűt az államok sorában törvénytelenül – szerintem is:
    1. Magyarország Alaptörvénye 2012. január 1-jén lép hatályba.
    2. Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.
    Előtte az ország területén Kárpát-medencében levő más államok, megszűnnek majd más néven ujjá alakulnak!
    mi a népek szuverenitása
    szuverenitás jelentése – Idegen Szavak Gyűjteménye
    Ha kérdésed van, lépj velünk kapcsolatba! Idegen Szavak Gyűjteménye. szuverenitás. önállóság. Eredete: francia. Forrás: nincs adat. Beküldte: nincs adat . rss …
    idegen-szavak.hu/szuverenitás

    no-no nem úgy van az önállóság?

    szuverenitás, globalizáció, európaizálódás
    Fájl formátuma: PDF/Adobe Acrobat
    a szuverenitás fogalma már hosszú ideje sokat vitatott fogalom. Georg jellinek … Magyarul bővebben lásd szilágyi Péter: a szuverenitáselmé- letek válsága és a …
    dfk-online.sze.hu/images/JÁP/2009/1/szilágyi.pdf

    idézek belőle:
    szuverenitás fogalma már hosszú ideje sokat vitatott fogalom. Georg jellinek
    a 20. század elején Általános Államtanában azt írta, hogy a szakirodalomban a
    szuverenitás értelmezésében a zavarok és tisztázatlanságok mélyen a 19. század-
    ba nyúlnak, sőt a jelenig tartanak. Ebben az összefüggésben jellinek Rehmre
    hivatkozott, aki kimutatta, hogy a szakirodalomban és a hivatalos nyelvben mind-
    untalan összekeverik a szuverenitás három különböző jelentését: a szuverenitást
    mint az államhatalom sajátosságát, mint a legfőbb állami szerv jogállását és mint
    magát az államhatalmat.
    [2]
    szuverenitás
    önállóság
    Eredete: francia
    Forrás: nincs adat
    Beküldte: nincs adat
    Ennyit ír az elektromos – leírom a könyvben hogy van írva és látni fogod, hogy miért előnyösebb a könyv – érték nem tud másítani!
    És még egy próbálkozás hátra:
    Összesen 1 találat
    szuverén
    független, nem korlátozott, szabad, önálló
    Eredete: nincs adat
    Forrás: nincs adat
    Az én könyvemben így van leírva:
    Szuverén= fr I..1 független, jogilag és cselekvő-képességében nem korlátozott : SZUVERENITÁSSAL RENDELKEZŐ!
    2. korlátlan, kizárólagos
    II. rég korlátlan hatalmú fejedelem, uralkodó
    És végül a szuverenitás= fr 1. önállóság, függetlenség 2. felségjog: állami főhatalom, legfőbb hatalom 3. felsőbbség, fölény

    Ugye érzékeled, hogy a megcsorbított elektromos tájékoztatás mennyire csökkenti tudás szinted – tanácsolom ne is használd – nem azért találták ki, hogy téged szolgáljon – ez az én véleményem!

    TEHÁT UGYE ÉRTJÜK – ÍRJÁTOK LE – NE ÖNRENDELKEZÉSRŐL BESZÉLJETEK ÍRJATOK – HA NEM SZUVERÉN ÁLLAMRÓL – AMI VALÓBAN NINCS MÉG EGY PICIT SEM – SEMMI KRITÉRIUMA NINCS BENNE A SZUVERENITÁSNAK!
    A CÉL.
    A FÜGGETLEN – SEM JOGILAG SEM CSELEKVŐ-KÉPESSÉGÉBE NEM KORLÁTOZOTT MAGYARORSZÁGOT KÍVÁNOK! KORLÁTLAN HATALMÚ FEJEDELEMMEL, URALKODÓVAL!
    Felejtsd el a királyságot meg a köztársaságot örökre – írtam le régebben!
    Tisztelettel: id. Kiss László 2017-06-13

    Befejezés:
    Saját véleményem – én még úgy tanultam, hogy az állam a mindenkori uralkodó állam erőszakszervezete az országban. Az ország meg terület – határokkal! Felmerült bennem az, hogy az államnak van e határa – régen volt – ma nincs mert globális és ezért határtalan láthatatlan! Természetesen van még eredeti ország és állam területtel, amit még nem kebelezettbe az éhes globalizmus! Fenn tartható ez az állapot? Nem! Miért? Mert történeti történelmi tények ellenkezőjét bizonyítják! Az valóság ma még terjeszkedik él működik, de szerintem már csak lélegeztető gépen! Ha leveszik a gépről meghal! EZ A VALÓSÁG MA, HOLNAP LEHET, HOGY MÁS LESZ MERT MINDIG OKOSODUNK!

    Tisztelettel és szeretettel írtam minden tisztességes becsületes jóravaló embernek:

    id. Kiss László
    2017-06-14
    ui: ne feledd a szuverén jelentését= független, jogilag és cselekvő-képességében nem korlátozott : korlátlan, kizárólagos – korlátlan hatalmú fejedelem, uralkodó, miután kiválasztódik – utána a parancsszava szent arra vonatkozóan amiben megegyeztek, aki nem úgy tesz eltér tőle megtagadja, vagy ellene szervezkedik – az a nyírfával kinyírattatik!

  2. Ötletnek nem rossz, de eléggé hatástalan. És, hogy miért Morvai Krisztina mondja? Mert ő van a tűz közelében, ám itthon is teszi mindenki a dolgát, mind ahogy mindannyiunknak azt KELL(!) tenni, egymásramutogatás, önfényezés nélkül, szép csendben, de hatékonyan, amíg célt nem érünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük