KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvai Krisztina: 1984? – Az EU ördögi tervei a gondolatrendőrségről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Európai Parlament egy friss jelentésében – egyebek mellett – a következőket olvastam: „…kritikusan értékelni kell, hogy miként kezeljék azokat a médiaforrásokat, amelyek bizonyítottan több alkalommal is részt vállaltak a szándékos megtévesztés és félretájékoztatás stratégiájában…” Vajon az amerikai CNN televízióra, az angol BBC-re, vagy mindkettőre gondolnak? – akartam feltenni a kérdést a jelentésről szóló vitában, visszaemlékezve e két tévécsatorna hazugságaira, például az Irak elleni brutális háborút megalapozó „tömegpusztító fegyverekről” szóló jelentéseikben, vagy akár a közkedvelt Amanpour Gyurcsány Ferenccel készített interjúját felidézve, amelyben a 2006-os szemkilövetések fő felelősét csodálatos politikusnak állította be, és szinte az egekbe emelte…

Bár álláspontom szerint a jelentésben szereplő fenti leírás tökéletesen ráillik e nyugati tévécsatornákra is, a jelentés későbbi részéből kiderül, hogy „az orosz félretájékoztatásról és propaganda-hadviselésről” van szó, ez az, amitől óvni kívánják az Európai Unió „tudatlan és önálló gondolkodásra nem képes” polgárait. Egyebek mellett az RT orosz televízió nézésétől óvnak bennünket, hasonlóképpen, ahogy annak idején a Szabad Európa hallgatásától.

Félreértés ne essék: nem az „orosz propagandát” szeretném védeni, de úgy gondolom, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni a televíziós csatornák vagy más média megítélésében. Ezen a vitán is úgy éreztem magam, mint hogyha az 1984 című regényt játszotta volna el az Európai Parlament, vagy minthogyha visszamentünk volna az időben és a Szovjetunió valamelyik központi pártkongresszusán lettünk volna. Érdekes, hogy a kereskedelmi televízióknak az emberek tömegeit butító valóságshow-iról  és egyéb bugyuta műsorairól nem rendeztek vitanapot, mint ahogy nem volt vitanap arról sem, hogy a bankok hogyan tájékoztatták félre európai polgárok tömegeit a devizahitelezés során.

Szerettem volna feltenni kérdésemet – egyebek mellett arra vonatkozóan, hogy a BBC-ről, a CNN-ről, vagy mindkettőről van-e szó -, erre azonban nem volt lehetőség, ugyanis a „korrekt tájékoztatásért” és a szólásszabadságért küzdő Európai Parlament nem engedélyezte a vitában a spontán felszólalásokat és spontán kérdések feltételét, noha erre természetesen egyéb témákban mindig lehetőség van. Érdemes meghallgatni azt is, hogy a fősodratú európai uniós politika egyik képviselője miként kívánta még azt is megakadályozni, hogy szólásszabadságommal akként éljek, hogy egy-egy „CNN?”, „BBC?” – táblát mutassak föl a gondolatrendőrség irányába haladó Európai Parlament számára.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Ugyanebben a vitában és ugyanebben a jelentésben vetítették előre az internetes kommunikáció, így különösen a Facebook és Twitter „megrendszabályozását” az ún. „gyűlöletbeszéd” korlátozására. Mint arra több képviselőtársam is rámutatott: gyűlöletbeszéd alatt értik például a migrációval kapcsolatos minden kritikát, úgy értelmezve azt, hogy „rasszista”, „kirekesztő” beszédről van szó. Hasonlóképpen például a homoszexuális házassággal szembeni kritikát „homofób gyűlöletbeszédként” értékelik.  Világos tehát: hogy az Európai Unió erőteljes lépéseket kíván tenni a véleménynyilvánítás szabadságának radikális korlátozására. Ezt feltétlenül meg kell akadályoznunk, amíg még nem késő!

A vita anyagát képező jelentés, amelyből az „éles szemű” olvasó megismerheti az unió újabb ördögi terveit: ITT

Biztatom a magyar állampolgárokat, hogy írjanak minél több tiltakozó levelet az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek, illetve az Európai Parlament elnökének, Antonio Tajaninak. A leveleket ezekre az email címekre lehet küldeni: president.juncker@ec.europa.eu és president@europarl.europa.euantonio.tajani@europarl.europa.eu

A vita részlete itt tekinthető meg:

Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Morvai Krisztina: 1984? – Az EU ördögi tervei a gondolatrendőrségről

  1. igaza van ezen asszonyságnak …, csak ne igyon sokat erre …

    a média-csatornák mindíg részrehajlóak. Ezt még természetesnek is vehetjük. Na ezért épp nagyon szükséges (életbe-vágóan) az ellenvélemény-csatornák fenntartása is közben. Na amikor ezeket
    akarják elhallgattatni …, akkor van a baj …

    szerintem is meg kell hallgatni, ill. meg kell engedni az Orosz csatornák
    hallgatását is (meg minden mást is). Az embereket pedig a bölcsotöl
    az ésszeruségre, a tisztánlátásra, az igaz keresésére … öszökélni, tanítani közben. Mindenkinek megvan a magához való esze, mondja
    a népi közmondásunk. Ez igaz …, ill. IGAZ kell legyen, ill. ezt IGAZNAK
    kell vegyük !!!

    a közembernek (az egyszeru embereknek) megvan a saját magukhoz mért eszük (máskülönben maga a demokrácia egy teljes ésszerutlenség
    lenne !). Ezeknem maguknak és teljesen szabadon kell kiválasztaniuk azt, ami a hírek, ezek kommentje, analízise … között az igaz, a hiteles …, vagy legalább is hiheto …

    viszont észreveszem már egy jó ideje, hogy a Mo-ra (a csonkára)
    szakadt nemzetrészünk egyre jobban kacsintgat Moszkva felé (megint !!). Ezt persze azért, mert nem akar hallgatni Brüsszelre
    (Strasszburgra). Na itt a néhány nappal ezelotti egymásnak ellentmondó
    szíriai események esetében is ez történik most. Nem azt mondom,
    hogy az Orosz források hazudnak, hanem azt, hogy mindenki jól
    nézze, figyelje a történteket ! Lehetetlen lenne az, hogy bárkit is
    félre lehessen vezetni a nélkül, hogy bunös legyen …

    most kezdjük a Nagyhetet. Nemsokára a liturgikus évünk legfontosabb mozzanatához, Jézus feltámadásához érünk abban (persze elotte van
    sok más, nagyon komoly is). Na képzeljük el, hogy mi akkoriban élnénk.
    Egyesek azt mondanák nekünk, hogy Jézus feltámadt. Még olyanok is élnének akkor, akik ezt mint személyes vallomásként is adnák tovább.
    Na és közben volna ennek ellenkezoje is. Ezen másik hírcsatorna (szintén egy emberi vallomásra hivatkozva) ennek épp az ellenkezojét
    állítaná … (maguk a katonák, akik vigyáztak -rosszul- a sírhelyre. Ezek
    pontosan ezt vallották ; „miközbem mi aludtunk, ennek tanítványai
    ellopták a tetemét azért, hogy elhitessék, hogy feltámadt ±”) …
    na, ha mi képesek vagyunk az igazat felismerni egy ilyen komoly
    dologban (ez még az ember-életet is felülmúló dolog), akkor mennyire könnyu az egy egyszeru, emberi dolgokban az igazat megtalálnunk …
    viszont ahhoz, hogy mi ezt megtaláljuk, ahhoz okvetlenül egy valami
    affinításunknek kell legyen az igaz felé …

    szeretettel, L
    ps.; teljesen igaza van Krisztinánknak …, viszont nem akkor, amikor
    szemellenzot hord. Nem mondom, hogy téved …, csak azt, hogy a
    szemellenzo tévedtetheti …

  2. Nagy Lajos úr figyelmébe ajánlom Gerard Menuhin és J. E. Alexis cikkét például a betiltott szavakról Németországban, a NIF oldalán is megjelent legutóbbi Orwell cikket, A megsejtett Disztópia címűt, amiben a német gondolatrendőrség felállításáról is szó van, s amelyet még az arab hír televízió az Aljazeera is közölt. Hogyha hazugságról és kétszínűségről van szó, akkor kétség kívül való, hogy az UNIO az. álszent, hazug és képmutató, és hülyének néz mindenkit. Elég csak a határok megszigorított ellenőrzéséről szólni, ja, nem a migránsokat kell ellenőrizni, hanem a törvénytisztelő uniós polgárokat, ki és belépéskor, szőrszálhasogató módon. A migráns csürhe meg csak jöjjön szabadon át a zöldhatáron, mert az teljesen rendjén van, sőt a kerítés miatt ugatják Magyarországot.. Eddig már több mint ezer főre rúg azoknak a polgárok száma, akiket terroristák gyilkoltak le, és semmi nem változik, sőt azt hangoztatják, még több migránst kell befogadni.
    Sokkal mélyebben kellene elgondolkodni a dolgokon. Morvai Krisztina nagyon is jól látja a dolgokat, élesen és tisztán.
    Sajnálatos, hogy sokan vannak még mindig, akik, mondjuk inkább tudatlanságból, vagy az életösztön tompaságából vagy talán mégis, agymosottság miatt, nem érzik, hogy nagyon nincs rendben semmi Európában.
    Szerencsére azonban, úgy tűnik, hogy nem nagyon sikerül az aljas és hazaáruló ‘demokratikus ‘ ellenzéknek Sorossal karöltve sem, Ukrajnát csinálni Hazánkból.
    Láthattuk a tegnapi csőcseléket.
    A Demokrácia nem rombol, hanem épít, ezek meg csak rombolni tudnak, megtámadták a TV stábot is.. Vajon mi lett volna, ha beszabadulnak a Parlamentbe? Kő-kövön nem maradt volna..

  3. Ez egy elfogadott szöveg az EU részéről?! Egy egy katyvasz, teli ellentmondással, uszítás elleni még nagyobb uszítással, pökhendi, tudatlan elítéléstől hemzsegve, amit nyilván alkoholisták és 6-8 elemin átbukdácsoltak állíthattak össze.
    Mint egyszerű, de Hazámat nagyon szerető állampolgárnak az a véleményem, hogy a kettős(?) mércéjüket helyezzék nyugalomba, és ne írják elő, hogy nekünk mi lenne a jó, mert mi, az EU hülyeségeitől függetlenül is tudnánk – ha hagynák!!!
    Magyarország kivel barátkozik és kivel nem, ahhoz kicsit gondolkodni is kellene, különösen akkor, amikor az élesen elítélt Oroszországból pont azon EU-os országok húzzák a legnagyobb hasznot, akik mélyes elítélik a mi feléjük való/törekvő jó kapcsolat kialakítását.
    Azért pedig külön köszönet jár(na) Magyarországnak, hogy Európa nem vált még Iszlám „Állammá”, mert ha az EU-ra hallgattunk volna a déli határ megvédése helyett már nem dagonyázhatna Brüsszelben az igen nem tisztelt képviselők többsége.

  4. Kedves barátaim!
    2017. április 15. szombat, 18:37 E-mail Nyomtatás PDF

    Árnyékjelentés a délvidéki magyarok jogfosztottságáról: vétó és önrendelkezés kell!
    2017. április 15. szombat, 09:13 E-mail Nyomtatás PDF

    április 7-én Budapesten dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő (Függetlenek Csoportja) és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közös rendezvényén bemutatták Bozóki Antal újvidéki magyar jogász (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja) az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéseiről készített, kötetbe foglalt magyar árnyékjelentését, amely tényekre és bizonyítékokra alapozva szembesít délvidéki magyarok sanyarú valós helyzetével. Az Európai Parlament idén májusban dönt a szerbiai jelentésről.

    A könyvbemutató célja a valóság bemutatása volt a hivatalos jelentések által festett rózsaszín képpel szemben az EU-csatlakozási folyamat oltárán egyre inkább végveszélybe kerülő délvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban, és arra figyelmeztessen, hogy a csatlakozási tárgyalások során kemény feltételek kell szabni Szerbiának a délvidéki magyarság egyéni és közösségi jogainak magas szintű biztosítása érdekében.

    Almási Lajos és dr. Gaudi-Nagy Tamás videós tudósítása a könyvbemutató legfontosabb pillanatait idézi fel, amelyben többek között a szerző egy interjú keretében is nyilatkozik.

    Az esemény összefoglalója a videót követően olvasható:

    Bővebben…

    Magyar bérekről/jövedelmekről a Magyar Országgyűlésben – Morvai felszólalása (videóval)
    2017. április 11. kedd, 1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük