Morvai és Gaudi kézdivásárhelyi fóruma a székely önrendelkezésről, politikai foglyokról és a székelyek jogvédő szolgálatról
Javasoljuk, hogy ezt tegyék meg utólag is. Ebben az ügyben kezdjenek levelezésbe a DIICOT szolgálattal, akik letartoztatták Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt. Szerkesztőségünkbe az a hír érkezett, hogy ebben az ügyben a SRI Nyugaton is kutakodik és további “terroristákat” szeretne felfedezni és bebörtönözni, akik Románia területi integritását veszélyeztetik. Hamarosan Románia be fogja tiltani Erdélyt is, s utána talán börtönbe is zárja! Az EU meg el van foglalva Európa nyakatekert eliszlámosításával.
Március 13-án Nagyváradon kezdődött és március 19-én ér véget az az emberi jogvédő körút, melyet a Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai, szakértői, médiamunkatársai alkotta küldöttség tett Erdélyben, illetve a Székelyföldön. Szerda este Kézdivásárhelyen jártak.
Útjuk célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogai érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése volt. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmet mutatnak be. Két helyszínen – Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen – nyilvános lakossági fórumot, illetve több erdélyi településen zártkörű szakmai megbeszélést tartottak jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal. A román titkosszolgálat és a központi román média is figyelemmel kísérte a körutat. Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Párt elnöke egyenesen azt kérte a hatóságoktól, hogy Morvai Krisztinát ne engedjék be az országba.
Szerda este a Vigadó színháztermében megtartott közel három és fél órás lakossági fórumon mintegy százötvenen vettek részt. A találkozó kezdetén a szervezők hat olyan videofelvételt vetítettek le, amelyeken Morvai Krisztina szólalt fel az Európai Parlamentben a székelység autonómiatörekvései és a „kézdivásárhelyi terroristák” ügyében. „Ceauşescu meghalt, a kommunizmus összeomlott Romániában, de a megfélemlítettség, a kiszolgáltatottság és jogfosztás megmaradt, ezért nekünk, a csonka Magyarországon élőknek kötelességünk feltárni a határon túli testvéreinket ért jogsértéseket” – jelentette ki Morvai Krisztina, aki meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy tapasztalata szerint több erdélyi nagyvárosban az ott élő magyarok nem élnek a törvény biztosította nyelvi jogainkkal.
Gaudi-Nagy Tamás a több európai államban jól működő autonómiaformákra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amitől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyozta. A Jobbik listáin a korábbi ciklusban országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott Gaudi-Nagy Tamás azzal a javaslattal állt elő, hogy Kézdivásárhelyen is alakítsanak magyar jogászokból álló jogvédő segélyszolgálatot.
A jogászokkal együtt látogatott szülővárosába a jelenleg Los Angelesben élő, emigrációs kérdésekre szakosodott Jánossy Mária ügyvéd is. Arról beszélt, hogy az amerikai városban számos nemzetiség él együtt, mindenik szabadon használhatja zászlaját, az állami hivatalokban is szabadon használhatják anyanyelvüket, és ettől az Amerikai Egyesült Államok nem omlott össze.
Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke székely zászlóval, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője pedig Székelyföld térképével ajándékozta meg a két jogvédőt. A lakossági fórum második felében Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a hallgatóság kérdéseire válaszolt, majd a jelenlevők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Forrás: www.3szek.ro szerző: Iochom István fotók: Mozgó Péter
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nem hinném, hogy beengednék őket a börtönbe, de valóban mindent meg kell tenni, méghozzá jogi eszközökkel, mert a románok mindenre képesek, ha nem állítják le őket megfelelő eszközökkel. És miért szenvedjen akár egy magyar is ártatlanul?!
Nem tudom sem elolvasni, sem megérteni. Annyit kisalibizaltam, hogy esetleg reklam szöveg van itt. Segitsen valaki, ha el tudja olvasni a szöveget. Ki tudjuk tiltani a jövöben a hasonlo küldeményeiket! -Transyadmin-
[url=http://семена-конопли.com/regular-seeds/Russian-Snow.html] Russian-Snow отличной генетики и высокого качества[/url]
Производитель “Колпачок” уже не первый год лидирует на рынке семян конопли .
Заработать признание и доверие заказчиков наша фирма смогла
благодаря наивысшему качеству товара , наиболее выгодным расценкам, широкому выбору сортов , политике сохранения тайны покупателя и возможности доставки заказанного товара в любой город Украины и России подробнее Super Bud . семена конопли Супер Бад . http://семена-конопли.com/regular-seeds/Super_Bud.html .
Наша компания дорожит выбором каждого
покупателя , поэтому гарантирует высокое качество семян ,
быструю доставку и соответствие вида.
Для более удобной работы компания “Колпачок” предоставляет клиентам выбор
из нескольких наиболее часто используемых
способов оплаты.
+380 66 671 35 31
coolpachek@gmail.com