KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben

Morvai Krisztina2

Gyökerében kell elvágni az önkényes letartóztatások, azaz a kellő súlyú bizonyíték és tisztességes eljárás nélküli, többnyire politikai megfélemlítés céljából történő bebörtönzéseket.

Ahogy ilyesmi felüti a fejét az Európai Unióban, a jelenséget gyökerében kell elvágni, egyébként hogyan mernénk kritizálni ugyanezért a harmadik világbeli diktatúrákat. Beke Istvan kézdivásárhelyi székely-magyar közösségi vezető ügyének, pontosabban önkényes letartóztatásának haladéktalan, alapos kivizsgálását kérte az emberi jogokért felelős EU biztostól Morvai Krisztina.

A felszólalások bepillantást engednek a strasbourgi plenáris ülések valóságába: Juncker a kiemelt vita felénél lelécel (“angolosan”), a kiemelt vita attól kiemelt, hogy a 751 képviselőből nem 25, hanem 35 vesz részt rajta… a kevés jelenlévő képviselő viszont szeret olyan hangosan beszélgetni a pajtásaival, hogy képtelenség elmondani mellettük egy felszólalást. Úgy tűnik, hogy a vergődő Unió már a látszat fenntartására is egyre kevésbé figyel.

NIF

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Fico: Ukrajna nem lesz NATO-tag, amíg én vagyok Szlovákia miniszterelnöke

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben

  1. Az EP-bol, az EU-bol, a Kormanyok
    bol, Onkormanyzatokbol ki kell rugdalni az ingyenelo TROGEREKET es “TROGER” NOKET, akik csak a hatalmas fizeteseikert jarnak be a munkahelyukre, vagy csak kipihenni az ejszakai mamort, rendet zavarni, hozongeni ! Amig a nepek meg nem sokalljak a nap – es penzlopast, addig ez van. Elo a vesszoseprukkel es gyerunk… ! Egyszer mar fel kell ebredni a makonyos alombol ! Pasztorfi Istvan

  2. Beke Istvanert, a Hataron Kivuli Magyarsagert, jogaikert, mikor szolal fel a “magyar” kormany, batran, kemenyen, erthetoen ? Mert eddig csak tokomkodes volt amit 25 esztendo kormanyparti politikusai politikusai tettek
    az osszmagyarsagert, de kulonosen az elrabolt reszeken elokert ! Szegyen es gyalazat !
    Pasztorfi Istvan

    1. A magyar kormány akkor fog ilyen ügyekben megszolalni, mikor lesz magyar kormany. Mert jelenleg nincs és Horthy ota nem volt magyar kormany a Magyarorszag nevu csonkaorszagban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük