KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Molotov-koktéllal is készülhet a a Szent István-bazilikához ma délután a szélsőbal

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Eddig a szándékos rongálásra való buzdítás mellett még csak az szerepelt a tervben, hogy nőket, fiatalokat, időseket kell a tömeg szélére, illetve első sorába állítani, hogy a rendőrség emberei ne intézkedjenek.

A „Molotov-koktél–dezodor kombó” használatára buzdítanak egyesek a ma délutáni tüntetésnek álcázott, valójában kordonbontási szándékkal meghirdetett akció oldalán.

 Az Egységes diákfront által szervezett demonstráció szerda délután 4 órakor kezdődik a Szent István-bazilikánál, ám a közösségi médiában terjedő hírek szerint  azért nem egyből a karmelitához mennek, mert oda a rendőrség nem engedélyezné a tüntetést, ezért csak együtt vonulnak oda a tüntetők.

Korábban a szándékos rongálásra való buzdítás mellett még az is szerepelt a tervben, hogy nőket, fiatalokat, időseket kell a tömeg szélére, illetve első sorába állítani, hogy a rendőrség emberei ne intézkedjenek. Valaki még azt is felvetette: „Szerszámot vigyek?”

Pár órával a tüntetés előtt erőszakra buzdítva az egyik Facebook-csoportban azt írta egy hozzászóló:

Sok erős fiatalemberre lesz szükség. Valamint a Molotov-koktél0ľdezodor kombó mint pártkatonaoszlató eszköz, a bunkósbot, a frissen tartó fólia, a WD–40 is jó eszközök a rezsimcsökkentéshez.

A kordonbontással egybekötött tüntetést több, Soros Györgyhöz köthető hazai civil szervezet hirdette meg, de már a Momentum Mozgalom is részvételre buzdít a saját közösségi oldalán.

A szervezők között szerepel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az aHang, a Pedagógus Egység, valamint a CKA-Civil Kollégium Alapítvány, de a részvételre buzdít a provokatív botrányairól elhíresült Hadházy Ákos is.

Az országgyűlési képviselő a közösségi oldalán, az Egységes Diákfront Gyermekvédelmi könnygáz, le a bosszútörvénnyel! címen hirdetett demonstrációjához azt írta: „Mindnyájunknak el kell menni”.

Az Egységes Diákfront Facebook-oldalán egyébként mindeddig kevesebb mint 1500 ember jelezte, hogy jelen lesz az eseményen.

Hadházy Ákos az elmúlt hetekben már kétszer is nekiesett a Sándor-palota előtt található, építési területet körbezáró kordonoknak, és a rendőrökkel is dulakodott. Emiatt

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint emellett egy sor már eljárás is indult, miután hétfő délután egy bejelentett, jogszerű gyűlés befejezése után többen a karmelita kolostorhoz vonultak, ahol újabb, be nem jelentett gyűlést tartottak. A szervezővel szemben ebben az esetben is gyülekezési joggal visszaélés miatt indult szabálysértési eljárás.

A karmelita kolostornál összegyűlt demonstrálók közül többen erővágóval, más eszközökkel és testi erővel szándékosan megrongáltak több kerítéselemet.

Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont, Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát a műtárgynak, majd dulakodásba keveredett a rendőrökkel. Az akcióhoz a momentumos Gelencsér Ferenc és Tóth Endre országgyűlési képviselő is csatlakozott. Az esettel kapcsolatban a BRFK rongálás vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást.

A helyszíni felvételek szerint a kordon feldöntésében Hadházy Ákos és momentumos országgyűlési képviselők is részt vettek.

Amennyiben ellenük is fennáll a megalapozott gyanú, akkor a legfőbb ügyésznek kell kérnie a mentelmi joguk felfüggesztését az Országgyűléstől.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kordont bont (Fotó: AFP)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Molotov-koktéllal is készülhet a a Szent István-bazilikához ma délután a szélsőbal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük