KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Moldova egy lépéssel közelebb az EU tagsághoz: törvény született az orosz hírműsorok tiltásáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A moldovai elnök aláírta az orosz hírműsorokat tiltó törvényt

Maia Sandu moldovai elnök aláírta azt a törvényt, amely betiltja az országban az orosz hírműsorokat – írja ma a RIA Novosztyi.

A hírügynökség tájékoztatása szerint ezt Liliana Vitsu, a Televízió- és Rádiótanács vezetője nyilatkozta az Rlive internetes csatornán. Elmondása szerint a törvény jövő pénteken, június 24-én jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, majd ezt követően lép hatályba.

Vitsu kialakuló dezinformációról beszélt, ami ellen szigorú szankciókkal kell fellépni. Azokat a cégeket, amelyekről bebizonyosodik, hogy ilyen tevékenységet folytatnak, akár hét évre is megfoszthatják engedélyüktől. Hozzátette azt is, hogy erre az intézkedésre Kisinyovot az ukrajnai helyzet kényszerítette.

A moldovai parlament június 2-án fogadta el az információs tér védelméről szóló törvényt, amely megtiltja hír- és elemzőműsorok, valamint katonai filmek Oroszországból történő újrasugárzását.

 

Kiemelt képen Maia Sandu moldovai elnök

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük