KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mocsokfolyam helyett: ernyőpárti összeesküvés (összefogás)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem vagyok a Momentum rajongója, sőt kifejezetten gusztustalannak tartom Fekete-Győr András folyamatos nyomulását, hiszen ez csak arra szolgál, hogy a választásokig ébren tartsa a társadalom botrányra éhes többségét, s ezzel megnyerje minden elégedetlen ember szavazatát. Sajnos nem a közjót szeretné szolgálni ez a sihederekből álló csoport sem, inkább az SZDSZ verbális agressziója ismétlődik meg velük.

Ám ennek ellenére mégis feltűnt valami a legutóbbi média-cirkuszban. Mégpedig az, hogy nem arról beszél a médiában senki, hogy mi az igazság a megkifogásolt cikk szövegében.

Lehet persze F-Győr bicskanyitogató stílusával foglalkozni, a törvénytelen behatolás és a fenyegetően kihívó magatartást is lehet törvényesen kifogásolni. Azonban az lenne az első és legfontosabb feladat, hogy kiderítsük: valóban hamisan állította az Origó újságírója, hogy 12 millió forintnyi ügyeskedés zajlott le, vagy ez csak egy újabb hírlapi kacsa?  Nem lehet annyira erkölcstelen a világ, hogy mindannyian eltűrünk minden mocskot a hazánkban is! Igaz, a gátlástalan behatolás valóban a mocskos politikai célzatú megoldások közé sorolódik, de ha tudatosan hazudott cikkében az újságíró, az legalább ennyire mocskos megoldás volt. Nem kellene végre mindenhol abbahagyni a mocskos megoldásokat, gazdaságban és politikában egyaránt?

Ez ugyanis azt a marxi mondatot erősíti bennem, hogy: „Európában a zsidók emancipációja úgy történt meg, hogy a keresztények váltak zsidókká”. Magam keresztény, sőt őskeresztény vagyok, s arra kérek minden egyes tisztességes hazai újságírót, hogy elhatárolódjon el mind a gátlástalan behatolástól, mind a nyomásgyakorló csoportok utasításai alapján a médiában megjelenő hazugságok rendszeressé válásától. A balliberálisoknak ez könnyebben fog menni, hiszen ők már „gyakorlott elhatárolódók”!

Arra pedig jó lenne, ha minden jó szándékú, értelmes magyar és zsidó ember is felfigyelne, amit Mitchell Bard írt: „A zsidók szinte vallásos hévvel vetik bele magukat a politikába”.

S én már szinte várom, hogy megjelenjen a színen – az egyre több, magát nemzetinek nevező, de akarva-akaratlan szalámitaktikát szolgáló és kakaskodó pártocska után – egy valódi zsidó-párt, akik végre kimondják, hogy merre szeretnék kormányozni hazánkat. Mi ugyanis erre, csak akkor leszünk képesek, ha nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is létrehozzuk az ERNYŐPÁRTI összeesküvést! S persze csak biztatni tudok mindenkit, mert az igazság és az összeesküvés létező dolgok. Csak a hazugságot és az összeesküvés elméletet kellett kitalálnia az ellenségeinknek!

(Az „összeesküvés a hazugságban” helyett végre „összeesküvés az igazsáért” összefogást akarunk. – Híradmin, NIF)

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük