KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

MJB: Az amnéziában szenvedőkről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

MIRE ÉS MIÉRT KÍVÁNCSI  SZILI KATALIN ?

A parlamentben (elnökként) látszattevékenységet végző, és önmagát képmutató módon népszerűsíteni akaró, milliókat összeharácsoló MSZP-s főgurut, most permanensen egy kérdés izgatja (foglalkoztatja): hogy ki hozta nyilvánosságra az „őszödi” beszédet?

Minket pedig, egyszerű választópolgárokat pedig inkább az érdekel, hogy az „őszödi” beszéd elhangzásakor, a jelenlévők közül (Szili Katalint is beleértve), miért nem állt fel senki sem, miért nem utasította rendre az agyalágyult  leaderüket, miért nem pofozta fel, vagy miért nem zavarta ki a teremből?

Merthogy: az aki a  hazáját „leqrvázza”, aki bevallja, hogy  végighazudták  a napokat, aki  kijelenti, hogy másfél-vagy két évig nem „csináltak” semmit („SEMMIT”),  az sokféle büntetést megérdemelt volna ott a helyszínen! Rögvest!

Ha pedig annyi gyáva és meghunyászkodó embernek nevezett gyülekezet volt a helyszínen, akkor legalább arra lettek volna bátrak, hogy visszafizessék a semmittevésért kapott járandóságukat, hiszen még akkor is  bespájzoltak annyit (fejenként), mint száz minimálbéren tengődő állampolgár, akik  viszont  végigdolgozták   azt az említett időszakot (is).

Szili Katalin is a hallgatag banda tagja volt!   Közelegvén a  randalírozásuk vége, most ügyesen el akar különülni a főbűnösöktől.  A pécsi polgármesteri hely  elvesztésének kompenzálására szeretne  valamilyen  jó pozícióba  kerülni  a pártján belül vagy  a pártján kívül, „érdemei ” elismeréséért. Ne tévesszen meg senkit, ő sem különb  a Csurcsány  „vásznánál”, csak alattomosabb kivitelezésű.

SIMICSKÓ ISTVÁN AKTIVIZÁLÓDÁSA

Őrvezetői rendfokozattól kezdve, minden egykori katona előtt nyilvánvaló volt, hogy a haderőreformnak nevezett „valami”, a hadsereg leépítését, az objektumok felszámolását, a harckészség és harckészültség csökkentését, az egykori párt-politikai apparátus nyílt vagy burkolt átmentését, a dollár-és forint milliók vagy milliárdok tékozlását jelentette.

Ebben a „buliban”, tudatosan avagy tudatlanul benne volt Für Lajostól kezdve, Keleti Györgyön, Szabó Jánoson és Juhász Ferencen át, Szekeres Imréig  minden  hadügyér,  államtitkáraik, valamint magas beosztású (hallgatag)  alárendeltjeik.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A Parlamenti Honvédelmi Bizottság elnökei csendben asszisztáltak a dilettáns minisztériumi vezetőknek, dupla pénzért fontoskodtak és nem álltak hivatali helyzetük  magaslatán.

Balog Györgyön vagy Mécs Imrén nem is lehet csodálkozni politikai elfogultságuk miatt, Lányi Zsolt „bohóckodása” és üresjárata részben  képzetlenségével, részben azzal magyarázható, hogy egy hajdani   függetlenített párttitkár „súgott neki”, akit hálából dandártábornokká neveztetett ki,  bár életében egy dandárt sem látott.  Az viszont már nehezen érthető, hogy Simicskó István  semmit sem tanult elődei hibáiból, langyoskodását  és semmittevését (talán) az okozta, hogy munkatársa és tanácsadója egy  kiskaliberű politikai tiszt volt, akivel  (viszont) azonos súlycsoportban voltak…

No de: félretéve a feltételezéseket és a személyeskedéseket, a Tisztelt Olvasók figyelmét arra szeretném ráirányítani, hogy a szép létszámú, „szakértőkkel” megtámogatott, anyagilag jól dotált Honvédelmi Bizottság (HB) feladata a HM és az MH (Magyar Honvédség)  ellenőrzése (felügyelete, segítése)! Ezért lettek létrehozva, ezért ülésezgetnek, utazgatnak, terveket és programokat készítenek,  és ezért függetlenek a  HM-től, csupán a parlamentnek kötelesek  beszámolni a munkájukról.

A HB-nek az „olajszőkítésektől” kezdve, a Honvéd Kórház lucaszék jellegű és  irdatlan pénzpazarlású  építkezésén, a honvédségi objektumok  eladásán,  lepusztulásán, a harci-technikai eszközök  beszerzésén és rendszerbből való kivonásán át, az ötletszerű  rendfokozatok  és beosztások  „ajándékozási” dömpingjeivel bezárólag, mindenről kellett, hogy tudomása legyen, és kötelessége  volt határozott intézkedések foganatosítására  az érintettek vagy a parlament felé.

Ebben az értelemben a HB legalább olyan felelős a bekövetkezett botrányokért, mint a HM.  Simicskó István most (utólag) felbátorodott és  Szekeres Imre  lemondását kéri (jogosan), de  a kamerák mögött „mossa a kezeit” ,  és eszébe sem jut saját lemondásának a felvetése.

Akarva, akaratlanul, a HB  cinkosaivá vált a HM-ben történteknek, és ezt nem annullálja Simicskó ébredési nyilatkozatainak gyakorisága.

CSURKA ISTVÁN  VAGDALKOZÁSAI

Csurka megtalálta új ellenségét a Jobbik személyében! Sztálinhoz(Sic!)  hasonlította őket, ami azt jelenti, hogy hiányos történelmi ismeretei mellett, a józan ítélőképességét is elveszítette.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Sztalin diktátori vonásai Csurkában is megmutatkoznak, munkatársai zömét eltávolította,  elárulta,  lejáratta, pártját a  „padlóra vitte”,   mindenkiben (Sztalinhoz hasonlóan)  ellenséget, beépített ügynököket vagy kémeket lát, csupán egykori  saját dolgai törlődtek ki a memória egységéből.

Szerinte az MSZP az elmúlt 8 évben lelepleződött, holott már megalakulása pillanatában minden épeszű ember tisztában volt azzal, hogy az MSZMP utódpártjának minősül és   már több évtizede „lepel nélkül”  éli a világát…

Egy óbudai javasasszony is azt nézett ki kávézaccból (amit Csurka állít), hogy a Jobbik az MSZP és az SZDSZ csodafegyvere, amit egykoron (sőt mai is) a MIÉP-ről is állítottak, pontosabban Csurkáról és követőiről.

Csurka nyilatkozatainak legnagyobb hibája, hogy konkrétumok nélküli találgatásokkal „operál”, az irigység, az elfogultság,  a pénzéhség és a  hatalom iránti vágy elvette az eszét. Sztálinra (Sic!) hivatkozik a Jobbik megítélésében,  de egy  szóval sem említi a Lenin-Sztalin  kommunista  pártja nevét felvevő Magyar Kommunista Munkáspártot, azokról pontosan úgy hallgat, mint az MSZP, az SZDSZ vagy (sajnos)  a FIDESZ is.

Nem ártana, ha saját és pártja ügyes-bajos dolgaival foglalkozna, vagy ha  mindenáron  hallatni akarja a hangját, akkor  konkretizálja, hogy Sztalin miért lenne büszke a Jobbikra  és miért nem a MIÉP-re?

MIRE KÍVÁNCSI A MINISZTERELNÖKI HIVATAL (MH)?

„Legatyásodott” pénzügyi helyzetünkben, az MH  145 (azaz: egyszáznegyvenöt) millió HUF-ot  költ el  a minisztériumok  és a miniszterek lakossági megítélésének a felmérésére.

Példátlanul „orcátlan” és  felesleges pénzpazarlásnak minősül ez a felmérés, hiszen a lakosság  zöme  a felmérést már régen  elvégezte, az eredményt pedig az április 11-i választások szemléltetni fogják.  Ha ezt sem tudják és nem érzékelik, akkor milyen információk birtokában voltak eddig?

Hasznosabb  helyre kellett volna fordítani ezt a jelentős összeget, de ez a döntésük  minősíti az MH  munkáját is !  Minden pénzt elherdálnak, hogy az új kormány  kasszája  „tátongjon” az ürességtől!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Ha még vissza lehetne  vonni ezt az akciót, akkor azonnal tegyék meg, szent ígéretet teszek arra, hogy teljesen ingyenes felméréssel is  informálom a Miniszterelnöki  Hivatalt érdeklő kérdés  tárgyában kialakult  lakossági megítélésről.

Előzetes felméréseim szerint máris rögzíthetem,  hogy egyesek a  minisztériumok vagy a miniszterek megemlítésekor  nem is válaszoltak a  feltett kérdésre, hanem  a szájukban lévő  nedves anyagot a földre   távolították, mások egyetlenegy  rövid szóval fejezték ki megítélésük lényegét, olyan  szavacskával, amely a Heti-hetes műsorában gyakran elhangzik, és  valójában az emésztés végtermékére utal,  a műsorban  majd minden szereplő nemes egyszerűséggel ejti ki a száján, miközben a többiek  jóízűen „röhögnek” rajta.  Ezért a megítélésért, illetve  szavacskáért ,- nagyon nagy  kár  lenne 145 millió HUF-ot   kidobni az ablakon!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük