KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miskolcon a hatóság a saját maga által meghirdetett szemlére sem megy el

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Putnok bjárás szemét

Felháborító, hogy a közpénzen fenntartott Miskolc TV törvénytelenségről beszél az annabányai bejárás kapcsán, amelyet nem a Jobbik tartott, hanem a putnoki jegyző hirdetett meg – mondta keddi sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője és Szemes István, a Települések Megmaradásáért Egyesület elnöke.

Hangsúlyozták, a bejárás közterületen zajlott, melyen Szemes István, mint egy környezetvédelmi egyesület elnöke, Pakusza Zoltán pedig mint a terület önkormányzati képviselője volt jelen. Szerintük sokkal inkább az ott lévő törvénytelen állapotokat kellett volna kiemelni, hiszen a MIK Zrt. által kezelt ingatlanok jelentős részéből a szennyvíz kezeletlenül folyik el, szennyezve a környezetet, az ivóvízbázist és melegágya a hepatitis terjedésének is. Ráadásul ezek az állapotok évek óta fennállnak, amit már 2011-ben is jelzett a Települések Megmaradásáért Egyesület a város hatóságainak, amelyek azóta is képtelenek megbirkózni a problémával.

Pakusza azt is javasolta, meg lehetne kérdezni a putnoki jegyzőt is – akinek a miskolci jegyző érintettsége miatt kell eljárni az ügyben –, hogy miért nem tiszteli meg a miskolciakat azzal, hogy a saját maga által meghirdetett bejáráson megjelenik. Azt szintén megkérdezné a képviselő, hogy szakmailag milyen munkát végez a jegyző, hiszen hosszú évek óta nem képes pontot tenni ennek az ügynek a végére.

A Jobbik folyamatosan nyomást fog gyakorolni a hivatalos szervekre – hangsúlyozta Pakusza –, hogy állítsák helyre a törvényes állapotokat és kiemelte azt is, hogy a közpénzből fenntartott hivatalok és hatóságok véleményük szerint nem az adófizetők érdekeit tartják szem előtt.

[youtube=http://youtu.be/EnGMXerGdJw]

NIF

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük