KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miskolci közpénzekkel kampányol a Fidesz vidéken

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán. A Jobbik önkormányzati képviselője szerint a Fidesz kampányát a miskolciak a környező településen is fizetik, a Miskolci Napló terjesztése ugyanis nem Miskolchoz, hanem a választókerületekhez igazodik, a költségeket mégis csak a miskolciak állják.

Mint mondta, közérdekű adatkéréssel fordult a Miskolci Kommunikációs Kht-hez arról kérve információt, hogy a közpénzből kiadott Miskolci Napló mely borsodi településeken jelenik meg, milyen példányszámban és  az adott települések mennyivel járulnak hozzá.

A válaszból kiderült, hogy a környező településeken közel tízezres példányszámban megjelenő újsághoz egyik település sem járul hozzá anyagilag, vagyis annak költsége kizárólag a miskolciak pénztárcáját terheli. Hozzátette: érdekes módon az újság teljesen lefedi azokat a településeket, amelyek a két miskolci országgyűlési választókörzethez tartoznak, vagyis a Fidesz és Csöbör Katalin a miskolciak pénzén népszerűsíti magát vidéken.

Pakusza kifogásolta azt is, hogy az újságot a Fidesz pártpropagandává silányította: a Jobbik képviselőinek közérdeklődésre számot tartó sajtótájékoztatóit rendszeresen kifelejtik az újság szerkesztői, noha hetente 3-4 alkalommal is kifejtjük álláspontunkat fontos miskolci közügyekben – fogalmazott a képviselő, aki felszólította Kriza Ákost, nyilatkozzon arról, szerinte etikus-e az eljárás, illetve arra kérte a kormánypártot, fejezzék be a miskolciak pénzének a szórását.

NIF

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Miskolci közpénzekkel kampányol a Fidesz vidéken

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük