SÚLYOS VÁLASZTÁSI BOTRÁNY NÉMETORSZÁGBAN: HALOTTAK VÁLASZTHATTÁK MEG FRIEDRICH MERZ KORMÁNYÁT?
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miskolci Jobbik: Nem büntetés, hanem köszönet jár!

A Szebb Jövőérteseknek nem büntetés jár, hanem köszönet! Ezt mondta az egyesület avasi sétáját elzárással szankcionáló nem jogerős bírói döntés után egy nappal Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője Miskolcon.

„Megdöbbentő a döntés, mely szerint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai törvényt sértettek akkor, amikor megpróbálták visszaadni a miskolciak hitét, hogy köszönthet még rájuk is egy szebb jövő.” „Ehelyett a városukért szabadidejüket áldozó hazafiakra köszöntött az ’50-es évek hangulata akkor, amikor tisztességes családapákból jogsértőket kreált belőlük a hatalom olyasvalamiért, amiért valódi demokráciában nem büntetés, hanem köszönet és megbecsülés járna.” – fogalmazott a politikus, akit a rendőrség közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésének bűncselekményével gyanúsít.

Jakab Péter szerint a hatalom ismét a miskolciak nyugodt hétköznapjait megkeserítők mellé állt, mely ellen a város minden önkormányzati képviselőjének fel kell emelnie a szavát.

A jobbikos képviselő bejelentette azt is, állásfoglalást fog kérni a Miskolci Rendőrkapitányságtól arról, hogy pontosan mit is takar a „közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenység” törvényi tényállása.

Mint mondta, a másfél hónapja az Avason megszervezett Magyar Élet Menetén a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait a rendőrök még az Avasra kísérték, pénteken viszont már a fogdába. „Az elmúlt másfél hónapban tudtommal nem változott sem a törvény, sem az egyesület ruházata, sem céljai, egyedül a séta vége lett más.” – hangsúlyozta.

A szombaton rabosított Jakab elmondta azt is, a Jobbik önkormányzati képviselőjeként és az SZJPE tagjaként mindig és mindenkor a törvények szellemében igyekszik eljárni. Ezért kéri a rendőrséget, hogy akár a sajtó nyilvánosságán keresztül is informálja őt tételesen, felsorolásszerűen azokról az objektíven meghatározható cselekményekről és ruhadarabokról, melyek kombinációja szankciót vonhat maga után a demokratikus Magyarországon.

Jobbik, Miskolc

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Szakadás: Új pártot alapít a Tiszából kilépett Farkas Dezső

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Miskolci Jobbik: Nem büntetés, hanem köszönet jár!

  1. Én nm csodálkozom, hogy a hatalom az eltérő kultúrájú kisebbségi népcsoport mellé állt. Aki „végigélvezte Advent első vasárnapján
    a Kossuth téren egy kb. 15 000 fős agymosott csorda őrjöngését va-
    lamint a „felszólalók fenyegetőzéseit akkor érezheti, tudhatka, hogy az említett népcsoport a „kiválasztott nép” fiaival+leányaival együtt vérsze
    met kaptak.
    Mesterházi ugatása ellenére a Kedves Vezető ma nem volt látható a parlamenti ülésteremben, Mesterházi és hasonszőrű társainak több-
    sége sem akaródzott beülni az ülésterembe, de azért a távolmaradók pofátlanul zsebre fogják vágni a képviselői tiszteletdijukat.
    Sem milyen pártnak nem voltam/vagyok/leszek a szekértolója, dew Vona Gábor felszólalása tetszett. Rétvári és Fónagy mellédumáltak.
    Loviaguin Alexander

  2. Teljesen nyilvánvaló,hogy Magyarország zsidók által megszállt ország – hazánkban zsidó uralom van.Nem elég,hogy a hatalom nem védi meg az állampolgárait,de még bünteti is őket,ha védekeznek.
    H.B.
    „Uram!Adj erőt a magyarok lelkének! És karjának! Hogy ne kelljen tűrnie ezt a gyalázatot, amit ezek, az általad teremtett nagyszerű nemzettel művelnek! Szítsd fel bennük a gyűlölet lángját, hogy hatalmas haraggal tudjanak lesújtani gyalázatának okozóira!”

Itt várjuk hozzászólását!