KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mintha Mintha-ország végképp el akarná törölni a múltat – avagy Soha többé „Nem nem soha!” ?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

zavarÁtmeneti időket élünk. A nagyja már lezajlott, csak egy erőfelmérő van hátra, gyakorlatilag az is lefutottnak tekinthető. Az elért sikereken felbuzdulva el akarják nyújtani a tobzódást, ameddig csak lehet, és még azon is túl. Mindenkit leküldtek megalázóba, kényük-kedvük szerint egyet-egyet még belerúgnak a vetélytársakba, ahol pedig úgy ítélik fontosnak, csak a rend kedvéért, amolyan mihez tartás végett, még a kést is megforgatják az éppen aktuális delikvensben vagy a pártjában.

Elkezdtek Istent játszani.

Jelen állás szerint Mintha-országban kétségkívül a Fidesznek lejt a pálya, állapították meg a két hatalmas zakó után úgy össznépiileg a hoppon maradtak. Akik ugye mindig jóval többen vannak, mint – mondjuk úgy – az adott rendszer éppen aktuális kedvezményezettjei. Az egykori kollégiumi szobatársak közül mára állva maradtak vezetésével és vezényletével, brutális hatékonysággal építik ki a vezérdemokrácia éppen 3.0-s változatát. (Ez az ő szóhasználatuk, egyik fő hallja kendjük fogalmazott így valamelyik interjú alkalmával, ahol szó szerint elhangzott, brutálisan folytatódik az építkezés folyamata. Értsenek alatta bármit is.) Tőlünk pedig elvárják, hogy mindehhez jó képet vágjunk. Na, ez az, ami hibaszázalékként jelenik meg, amikor olyasvalamit akarnak ráerőltetni a jó népre, amihez annak a legkevésbé sem fűlik a foga.

Itt van mindjárt példának okáért ez a szerencsétlen József Attila, akit annak idején a proletariátus nagy költőjeként próbáltak eladni számunkra már az iskolapadban is, holott talán neki köszönhetjük az egyik leggyönyörűbb ún. „istenes” verset, melynek címe: „Az Isten itt állt a hátam mögött…” Ezzel az Attila gyerekkel folyton csak a baj van. Nem elég, hogy állítólagos proletár-költő létére az egyik leggyönyörűbb „istenes” verssel ajándékozza meg ezt a szerencsétlen sorsú népet (és ez még akkor is így van, ha az iskolai szöveggyűjteményekből felsőbb utasításra darab időre száműzték ezt a költeményét), ráadásul egy némely más irományával is gondok adódtak. Főként most, amikor az ún. radikális hangvétel nem komilfó, hogy ne mondjam, nem européer kis hazánkban. De legalábbis gyarmattartó birodalom komprádor bábkormányának regnálása esetén minimum kerülendő. Mintha-országban József Attila „Nem, nem, soha” című versére éppen ilyen sors vár.

De nemcsak a versre.

Kezdődött azzal, hogy a magukat történelminek nevező egyházak – mai divatos szóhasználattal élve – gyakorlatilag kartellbe tömörülve összegészében betiltották a június 4-én 16 óra 32 perckor történő harangkondítást. Az egyszerű honpolgár pedig állt és oly formán néze szemével, mint aki nem érti a dolgot. Istenem, hát már ők is?

Persze megint velünk van a baj, hiszen már megtanulhattuk volna, egy olyan országban, ahol a jelenleg regnáló miniszterelnök pártjából gyakorta hangzott fel a Törvényhozás Házának falain belül a „Csuhások! Térdre, imához!” felszólítás – éppen jelenlegi, szépségtapaszként funkcionáló politikai partnerük, a kereszténydemokraták baszogatása végett – szóval egy ilyen országban semmin és annak ellenkezőjén sem szabad meglepődnünk. Ilyen az, amikor értékek helyett mindig az érdekek kerülnek előtérbe. Ma éppen az az érdek, hogy keblükre öleljék egykori ellenlábasukat, de szépségtapasz gyanánt minimum letehetetlen és megunhatatlan koloncként cipeljék magukkal őket mindenüvé. Az ún. keresztény-kurzus szükséges és elégséges feltételei ők. Ki tudja, tán éppen ez az isteni igazságszolgáltatás?

De a fiúk most már ennél is tovább mentek egy lépéssel.

A gyász nem illik a sikeres, egyre jobban teljesítő Magyarország imídzséhez, tessék most mán örülni! Ha lehet, akkor úgy, ahogyan azt a megboldogult Tamás tanár úr, a „Ki tud többet a Szovjetunióról” című vetélkedősorozat iskolai felelőse szokta volt mondani oly veretesen megfogalmazva: amolyan KASZF (Kötelezően Ajánlott Szorgalmi Feladat) jelleggel.

És hogy minek örüljünk? Annak, hogy az áras népek kiszolgálóiként ez a komprádor burzsuj kaszt, amelyik magát nagypofával elitnek hívja, de ami talán még ennél is rosszabb, tényleg el is hiszi magáról, hogy az, szóval, hogy ez a bagázs fene nagy kegyet gyakorolva egyelőre még megtűr és eltűr bennünket a saját, immáron gúnyhatárok közé szorított csonka kis hazánkban.

Életben hagynak bennünket, legalábbis egyelőre. Az összeszerelő-üzemekben szükség van a szorgos kezekre. Legalábbis a teljes robotizáció bevezetéséig. Egy olyan országban mindenképpen, ahol a multicéghez való belépéskor alá irattatnak veled egy nyilatkozatot, mely szerint nem fogsz belépni semmilyen szakszervezetbe, és eszed ágában sincs ilyen alapításán törni a buta fejecskédet!

Akik észrevették a turpisságot, rájöttek már a csalásra, vagy egyszerűen csak normális életet szeretnének élni, régen leléptek innen, akinek módjában állt, rögtön vitte magával az egész családot, a többiek meg előkészítik a terepet. Közhely számba megy, de a dolog úgy áll, hogy manapság London a második legnagyobb magyar város a maga 200 ezer körüli távolba szakadt hazánkfiával, akik köszönik szépen, de egész jól el vannak a messzi Albionban. Ja, és úgy néz ki, eszük ágában sincs hazajönni!

Mindeközben itthon mindig elvesznek egy kicsit. Évről-évre. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy a helyébe tehessenek valami mást, valami újat, valami éppen hogy eltérőt, de mindig valami mást. Lassan, de biztosan alakítanak át, formálnak bennünket a saját képükre és hasonlatosságukra. Mint a fazékba tett béka, amelyiket lassan melegítenek, észre sem veszi, hogy főzik, csak a végén, amikor szétpukkad. Ezt a sorsot szánják nekünk is.

Istent játszanak. De ez az isten nem a mi istenünk, nem a magyarok Istene. Sokkal inkább Jahve utánérzése van az embernek még akkor is, ha igen-igen ritkán veszi kézbe a Szentírást, és nem valami sok figyelmet szentel az Ószövetség című résznek.

Először az Isten szavát e világban közénk hozó, lélekemelő, figyelmeztető, emlékeztető harangkondulást veszik el tőlünk, tiltják be hatalmi szóval ideológiai csicskásaikon keresztül, aztán mintegy gombnyomásra történő köpönyegfordítással gyakorlatilag örömünnepet csinálnak egy egész nemzet gyászából. Mert a kenyéradó gazda által ránk erőltetett, kényszeredett műmosoly, az akkor is vidámnak mutatkozom, ha közben beledöglöm ámerikai „keep smiling” módi szerint az a menő, ha mindig vidámnak látszol, de legalábbis sosem vagy szomorú. No, meg a pozitív gondolkodás, természetesen!

Valamilyen kifürkészhetetlen imperatívuszból kifolyólag érdekes módon először Izraelből hálálkodtak a kettős állampolgárság kapcsán. Hát nem furcsa? Micsoda időket élünk!

Új időket!

Tessék most mán elfelejteni azt a fránya Trianont! Tessék most mán örülni az összetartozásnak! Majd lesznek koncertek, szólunk pár celebnek, így köll eztet mifelénk lerendezni, vagy inkább elrendezni! Sikeresek vagyunk, jobban teljesítünk, megcsináljuk! Ezt is!

A nagy kérdés, hogy a Jobbik képes lesz-e négy év múlva megállítani ezt a látszólag kívülről épülő, szépülő, ám belülről a velejéig rohadó folyamatot, vagy belesimulva a falakon belüli haszonszerzés jótékony homályba burkolt kényelmes süppedésébe, maga is a rendszer részévé válik-e. Erre a kérdésre ma még nem tudunk válaszolni, mindenesetre az előjelek nem túl bíztatók.

Nem, nem, soha nem feledkezhetünk el Trianonról, a helyről, hol egy Nemzet, ha nem is süllyedt el, de léket kapott, méghozzá erőteljesen! Vegyük észre mindig, amikor a Jó Isten mellénk! Ha senki más nem is, de Ő mindig megmarad nekünk, hiszen mi, magyarok, az Ő népe vagyunk. Miközben sanyargatnak, fosztogatnak, meglopnak bennünket és a létezésből akarnak a szó legszorosabb és minden értelmében véve kitörölni bennünket, ha a fogunkat összeszorítva is, de helyt kell állnunk! A feladat, amit ránk testált a Teremtő – felemelni hozzá a többi nemzetet – oly nehéz és oly felelősségteljes, hogy csak mi, magyarok vagyunk képesek ezt véghezvinni, akkor is, ha a népek Krisztusaként végezzük. Lehet, hogy rámegyünk, de elveszni egész biztosan nem fogunk.

Pedig most már a lelkünket akarják!

Van nép, melyről azt mondják, a könyv népe. Mi a Tudás (igen, így, a nagybetűs tudás) népe vagyunk. Velük ellentétben mi nem csak olvassuk, hanem írjuk azokat a bizonyos nagykönyveket. Éppen ezért kétségbeesésre semmi okunk, hiszen erős vár a mi Istenünk!

Útravalóként Dsida Jenő lélekemelő sorai adjanak erőt a további küzdelemhez, a felemelkedéshez, a feltámadáshoz:

„…így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk.”

Állítsuk helyre a kizökkent időt!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük