Minek nevezzelek?

Úri huncutságnak? A gazdagok és kiváltságosok számára fenntartott vagyon- és hatalomszerzési privilégiumnak? Vagy az ún. devizahiteleseket menteni próbáló magányos bozótharcosok kétségbeesett, ám újabban egyre gyakrabban sikerrel kecsegtető próbálkozásai láttán, a remény halovány jeleként, a jog ténylegesen mégis az erkölcs, a morál, az etika praktikus, immáron paragrafusokba öltöztetett leképeződése?

Hát… nem tudom. Illetve tudom. Mint ahogy tudjuk mindannyian.

Megint eszembe jutott, mert eszembe juttatták, Temesvári Pelbárt, az 1400-as évek második felében élt kiváló hitszónok reánk hagyományozott bölcs mondását, mely szerint:

„A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.”

Többször adtam hangot abbéli meggyőződésemnek, hogy ma Magyarországon, példának okáért Horn Gyula egykori miniszterelnök elhíresült kijelentését emlékezetünkbe idézve, mely szerint: „Lehet, hogy nem erkölcsös amit teszünk, de jogszerű!”, fordítva ülünk a lovon!

Úgy tűnik ez a fajta szemléletmód és ügykezelés nem valamiféle magyar sajátosság, a bolygó más részein is dívik. Amióta a globális média licenszekkel honosító gyakorlatát igénybe véve, mindannyiunk tudomására hozták, hogy a döntéshozók szerint immáron végérvényesen mammon világa köszöntött ránk, mindent a profitmaximalizálás szolgálatába állítottak, az igazságérzet meg valahol a „futottak még” kategória legvégén kullog.

És akkor jöjjön a hír, ami ismét arra késztetett, hogy püfölni kezdjem a billentyűzetet:

Szociális támogatás is jár New York legmenőbb lakcíméhez

Spórolni márpedig mindig öröm, különösen amikor az adófizetésről van szó, pláne nem sokkal azután, hogy 90 millió dollárt költöttünk ingatlanvásárlásra. Hogy mégis hogyan lehetséges szociális támogatást kapni egy luxuslakáshoz, ráadásul New Yorkban? Elmeséljük.

A One57 lesz New York One Hyde Parkja. Egy olyan 90 szintes luxus-felhőkarcoló, ahol teljes emeleteket lehet megvásárolni, melyekből a város minden nevezetességére panorámánk nyílik. Egy ilyen ára 45-50 millió dollártól indul, egy duplexért pedig 95 milliót kérnek, vagyis egyértelműen New York legmenőbb lakcíme készül. Ez eddig rendjén is van, csakhogy minderre még adókedvezményt is kapnak a vevők a várostól, ami rendesen ellőtte a pöttyöst mindenkinél, aki nem tulajdonos, vagy maga az építtető.

Mindez egy nem a legjobban megfogalmazott rendeletnek és egy rafinált ügyvédcsapatnak köszönhető. A városnak ugyanis van egy, 421-a kódnevű programja, aminek keretében adókedvezményekkel enyhítik az alacsony jövedelmű háztartások kiadásait. A kedvezményt az építtetőnek kell kilobbiznia, amit aztán a tulajdonosokra ruházhat át, akiknek ezután közel 20 évig lényegesen kevesebb ingatlanadót kell fizetniük. A kedvezmény pedig jelentős: az első két évben csupán az eredeti érték 10 százalékát kell befizetni a városnak, ez az érték pedig kétévente 10 százalékkal nő. Mivel pedig a kedvezményt százalékban mérik, ezért egy drága ingatlan esetében már igen jelentős összegeket spórolhatnak meg a tulajdonosok: egy 90 millió dolláros lakás után jelenleg évi 230 ezer dollár ingatlanadót kell fizetni Manhattanban, így viszont az első két évben csupán bő 20 ezret kell erre költenie a tulajdonosnak.

Innentől a megszokott szerepleosztás szerint zajlanak az események. Az építtető azt állítja, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően zajlott, a városházi politikusok pedig nonszensznek nevezik, hogy – jelentős részben külföldi – milliárdosokat támogassanak szociális alapon. Az apróbetűs részben azért említsük meg, hogy nem ez az első olyan eset, amikor manhattani luxuslakásokhoz adnak hasonló adókedvezményeket, a rendeletet viszont valamiért mégsem módosították. Márpedig a városnak ez lenne az érdeke, hiszen csak a One57 felső 15 emeletén elveszít évi másfél millió dollárt. Aki pedig lakást akar itt venni, azt aligha fogná vissza a felmerülő ingatlanadó – annak viszont ők is örülnek, ha kevesebbet kell fizetni.

Forrás: burzsuj.blog.hu

Mit lehet erre mondani? Legfeljebbcsak annyit, ha a tételes jog ellen lázad az ember igazságérzete, ott egészen biztosan valami nagyon nagy baj van! És ez még akkor is így van, ha jogvégzett emberek – elveszve a jogi megindokolhatóság szakbarbár részleteiben – azt mondják, de bizony, így van!, hiszen jogilag alátámasztható, éppen ezért szükségét is érzik, hogy mindjárt elkezdjék alátámasztani.

Már akkor nagyon nagy bajba került az emberiség, az adott nép, vagy népcsoport, amikor az addig mindenki által szívében és lelkében hordozott erkölcsi, életviteli normákat immáron törvényekbe foglalva le kellett írni! Azért kellett leírni, mert romlott az emberi minőség, már csak akkor tartották be az isteni törvényeket, ha fehéren feketén leírva (vagy éppen megmásíthatatlanul kőtáblába vésve), oda nem tolta az orruk elé valaki!

A fenti hír olvastán szomorúan állapíthatjuk meg, hogy már az akkori, hanyatlásnak indult kor erkölcsi  és jogi állapotaitól is fényévnyi távolságra kerültünk.

Nagyon nagy baj van, hiszen az ember nap mint nap látja a televízióban, hogy az igazságérzetet égbekiáltóan megsértő emberek és cselekedeteik elszámoltatás hiányában, vagy éppen a szándékosan kiskapukkal teletűzdelt parlamenti jogalkotás pártok által kalákában, előre megfontolt szándékkal elkövetett teammunkájának következtében, következmények nélkül maradhatnak.

Nagyon nagy baj van, hiszen az ún. „kisember” azt érzi, hogy a jog, a törvény betűje nem őt, hanem az egyenlők között egyenlőbbeket, de még inkább a még- és legegyenlőbbeket szolgálja csupán, hogy nem ő érette van.

Nagy többségünk nincs is tisztában a jogaival, kötelezettségeinkre azonban szüntelenül figyelmeztetnek bennünket.

Érdekes kivétel ez alól az ún. államalkotó kisebbség, amelyik a sajátos társadalmi támogatás-rendszer kiépülésének következtében ennek pont fordítottjáról tett és tesz tanúbizonyságot. A jogaikkal tökéletesen tisztában vannak, kötelezettségek tudatosulása tekintetében azonban jelentős hiátusok mutatkoznak.

A parlamenti demokratúra – törvénykezéshez és joghoz való viszonyulása tekintetében is – egygyökerű. A Fidesz nevével fémjelzett visszamenőleges törvénykezés nevű képtelenség előtt sem volt idegen a hatalmat gyakorlók részéről ez a fajta, igazságérzetet semmibe vevő, a jogot kizárólag a profit- és hatalomszerzés szolgálatába állító ügymenet.

A legeklatánsabb példa talán Dr. Halász József esete, a pártok jogi számonkérhetősége, elszámoltathatósága kapcsán. Történt ugyanis, hogy

„2006. június 13-án dr. Halász József feljelentést tett a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Főosztály I. Szervezett Bűnözés elleni Osztályánál ismeretlen tettesek ellen, a 2006. április 9-én és 2006. április 23-án lezajlott országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatban, a szavazatát az MSZP-re adó 2336705 szavazó megtévesztéssel történt befolyásolásra irányuló törekvése miatt, a megtévesztés tényét hét oldalas bizonyítékkal támasztva alá, az alábbi indoklással:

Az MSZP 2006. február 19-én meghirdetett „ERŐS KÖZTÁRSASÁG, SIKERES MAGYARORSZÁG” c. választási programja és az MSZP-SZDSZ kormány 2006. június 10-én nyilvánosságra hozott, „Az Új Egyensúly programja 2006-2008” c. kormányprogramja között jelentős – a választók többsége számára kedvezőtlen hatású – eltérések vannak. Mivel a választók nem arra a programra adták szavazatukat, amelyet a szavazatuk alapján megalakult kormány programjaként megvalósítani hirdetett, megvalósult a hivatkozott joghely által megfogalmazott jogsértés.

A megkeresett Osztály a feljelentést 180-60/2006. bü. szám alatt (2006. június 23. Dr. Ács Péter r. őrnagy osztályvezető) elutasította a következő indokkal:

„A megtévesztésnek ténylegesnek és személyre szabottnak kell lennie. A feljelentésben megjelölt 2336705 személyről a feljelentő csak feltételezi, hogy megtévesztették.

A választási kampányígéretek esetleges be nem tartása, illetve módosítása nem büntető jogi kategória, azok elbírálása a következő választások során a választók feladata.”

Forrás: Kuruc.Info

Eszembe jut, hogy Woody Allen zseniális filmjében, az Agyament Harry-ben, amikor hősünk Billy Cristal (Belzebub) társaságában egy lifttel ereszkedik lefelé a pokolba, a patás nem felejti el megemlíteni, hogy az ügyvédeknek külön szintet alakítottak ki.

Woody Allen filmjén jót derülünk, amikor Mendel Bilbaum lakásába becsönget a kaszás, és a tulaj monogrammos fürdőköpenyében, az éppen kéróra felvitt prostival kedélyesen tevékenykedő cipőbolti eladógyerekeket (ki tudja, talán Al Bundy apja fiatal korában) rögtön viszi is magával, mert hát a szabál’ az ugye szabál’!

Ezt írja a jog betűje, akkor annak úgy is kell lennie! Legalábbis egészen addig, amíg a nagyobb hírű, jobban megfizetett, fineszesebb szakértői gárdával bíró ügyvéd(csapat) másod, harmad, vagy nem tudom én hányad fokon másként nem értelmezi az adott jogszabályt, és ezt az értelmezést kellő meggyőző erővel el nem tudja hitetni, fogadtatni a – majdnem azt írtam, független – bíróval.

Persze ez a függetlenség dolog sem igaz ma már, emlékezzünk csak arra az ítészre, aki nemrégiben a társadalomra való hasznosság tekintetében minősítette az egyik vádlott cselekedetét. Darab idővel ezelőtt még azt mondtuk volna, hogy Nonszensz! Ugyan kérem, ez képtelenség! És kiderült, hogy nem az!

Durr egy hatalmas pofon! Nesze neked függetlenség, nesze neked objektivitás!

Amondó vagyok, nagy lelkűen adjunk még két maflást, egyiket a hatalmi ágak szétválasztásának, másikat meg a Nagy Francia Elsötétedés nevű, tömegvérengzésekkel egybekötött ostobaságnak (copyright by Varga Tibor). Ez utóbbi által okozott felmérhetetlen károk következményeit a mai napig nyögi az emberiség.

Hogyan is szólt a hivatalos válasz? Nem bűntető jogi kategória. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon, jogilag nem lehet felelősségre vonni, de még csak számonkérni sem!, egy pártot, ha az hazudik a választóinak, becsapja a rá szavazó adőfizető állampolgárokat!

Szóval, minek is nevezzelek jog?

„Csodálatos” pályaívet ír le az a fajta zuhanórepülés, melyet a jognak nevezhető absztrakció ír le a szemünk előtt évszázadok hosszú során keresztül. A vérszerződéstől, az Aranybullán és Verbőczy Hármas könyvén keresztül eljutunk napjaink több fokozatú, a fokozatok között egymásnak sokszor teljesen ellentmondó ítéleteket meghozó, a szakszerűnek, valamint politikailag korrektnek tekinthető tömegmédia nyelvezete által csak jogalkalmazásnak aposztrofált, szinte a végletekig kilúgozott nagy büdös semmiig.

Miközben a Nagy Almában azon vannak kiakadva, mint ama bizonyos sokat emlegetett Epeda sezlonyrugó, hogy adófizetői pénzen támogatják a dollár multimilliomosokat, mindeközben a mértéktelen pénznyomtatással egyelőre még életben tartott nyugati világ korántsem nyugodt végein, a gyarmatokon (ki tudja, tán Mao nagy menetelését például véve?) újra cihelődnek a gyarmatlakók, megint sétálni támadt kedvük. Nem akarják tudomásul venni, de talán nincsenek is tisztában vele, hogy gyarmatlakók. Az új szlogen: „NEM MARADUNK ADÓSOK!”

De bizony, hogy azok maradunk! Sőt! Ahogy így a jelmondatot olvasom, még az is lehet, hogy hűségnyilatkozat aláírására is sor kerül majd a fényes tekintetű alkirály színe előtt! A dokumentumba minden bizonnyal bele foglalják, hogy hazánk elsődleges és minden mást maga mögé utasító kötelezettségének tartja a visszafizethetetlen adósság további, rendszeres és előírt ütemben való törtlesztését, mert hát a szabál’ az ugye szabál’. Ott az aláírásunk, az meg ugye kötelez!

„A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta.

Ráadásul a pókot is ők szponzorálják.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő