KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mindennapi terrorizmus

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha bárki, bárhol zavart aggyal vagy téveszmék hatására robbant, lövöldözik, kárt okoz, az máris terrorista, és remek alap arra a regnáló hatalom számára, hogy saját ellenségivel azonosítva „fellépjen a terrorizmus ellen”.

A terrorizmus azonban nem az, aminek ma mondják. Mint minden fogalom, ez is elvesztette igazi értelmét és átminősült politikai, zsaroló fogalommá, amely hazudozásoknak, kifogásoknak és koncepciós eljárásoknak lehet indoka. Kérdés azonban, hogy igazából mi is a terrorizmus?

A terrorizmus igazi gyökere és melegágya a liberalizmus és a demokrácia, valamint a szocializmus. E három, egy tőről fakadó fogalom önmagának a terrorizmusnak a szalonképes (néphülyítésre alkalmas) elnevezése.

A liberalizmus, vagyis a szabadosság terrorban tartja Európát, az európai kultúrát, a keresztény értékeket, és a nemzeteket… Hiszen ez az őrült és velejéig gonosz eszmerendszer minden erkölcsi és fizikai, lelki és szellemi értéket a visszájára fordított, s az értéktelent tartja értéknek, az erkölcsöt elítélendőnek, az erkölcstelent pedig követendő – lassan kötelezően követendő – példának. Olyan terrorizmusról beszélünk tehát, amelynek a központja maga az Európai Unió illetve annak parlamentje.

A demokrácia egy másfajta terrorizmus. Ez a népfelség jogán és alapján úgy állítja be egy szűk politikai elit hatalmát, mintha az a nép akaratából regnálna, s a nép érdekeit szolgálná. Láthattuk, hogy ez a terrorizmus a nép kirablását, a nép megsarcolását, és a nép teljes tökre tételét jelentette az elmúlt huszonkét esztendőben. Közben az Európai Unió, amely szintén a demokráciára hivatkozik, és arra épül, bebizonyította a gazdasági terrorizmus létét, az ostobák uralmát, terrorját az értelmes és erkölcsös európaiak fölött. Magyarán a demokrácia nem más, mint „szalonképes” anarchia, azaz terror a józanész fölött.

A szocializmus maga a terror, hiszen nemzeteket, népeket irtott ki, ha vezetői úgy akarták, népeket száműzött vagy deportált, ártatlan embereket vitt Keletre és Nyugatra munkatáborokba, ahonnan a visszatérés olyan biztos volt, mint a lottó főnyeremény. A terror azonban nem csak a deportálásokban jelenik meg, hanem a gyilkosságok megítélésében is. Hiszen amikor egy bizonyos vallású vagy nemzetiségű emberek deportálásáról van szó, az kötelezően tisztelendő, kötelezően iskolai tananyag, kötelezően kötelező sírni miatta. Ha más nemzetek hasonló vagy még drámaibb történelmi eseményéről beszélünk, akkor az csupán egy elenyésző ügy, apró esemény a história lapjain. Maga a kettős mérce is terrorizmus, hiszen emberek millióinak érzésibe, fájdalmába ront, azt semmibe veszi, míg a sajátját kiemeli… ez a lelki és szellemi terror.

Ha szűkítjük a kört, és nem általánosságban beszélünk a terrorról, a terrorizmusról, akkor láthatjuk, hogy minden napunk a terrorizmussal való komoly küzdelem jegyében telik el.

Trianon a magyar nemzet és a vele együtt élő nemzetek ellen elkövetett terror volt, olyan, amilyen azóta sem fordult elő más népekkel kapcsolatban. A kisebbséggé lett magyarság elleni terror immár, az új főhatalmak részéről, kilencvenegy éve tart. Hiába hazudoznak  az EU-ban és Tusnádon a kisebbségek védelméről, nap mint nap feltűnik a hírek között  olyan esemény, amely a kisebbségekkel szembeni terrorról szól.

Ha nem nemzetiségi alapon vizsgáljuk a terrorizmus kérdését, akkor is a mindennapi terrorizmust kell látnunk. Hiszen Terrorista cselekményt hajt végre a bank, amikor a TV-ben hirdeti csalárd módon „kedvezményes” hiteleit, a kormány, amikor kizsebeli, az EU-tagság és a politikai elit, saját érdekében a népet. De éppen ilyen terrorcselekmény az is, ha egy-egy politikus vagy párt  hazudik a választások előtt, majd hatalomra kerül, végül a következő kormány nem bünteti meg… noha egy országot vezetett csődbe, családok millióit tette tönkre, gyermekeket és öreg, beteg embereket ölt meg közvetve.

Ezek a tények, és mai életünk, a mai világ igazolják, hogy voltaképpen egy terrorista pénzhatalom, és annak ócska, lelketlen és aljas kiszolgálói tartanak minket súlyos teher, terror alatt. Nem csoda hát, ha itt-ott eldurran egy bomba, elsül egy-egy kézifegyver, s hagy maga után nyolcvan-száz halottat. A terrorhatalomnak ez jó is, hiszen az igazi bajokról és problémákról eltereli a népek figyelmét. S azt a hülyét lehet terroristának nevezni, aki elkövette a világsajtót bejáró cselekményt. A terrorizmus tehát velünk együtt élő valóság, amely állami szinten és az unióban is naponta megnyilvánul, amelyet támogat a mai világpolitika, a liberális, a szocialista és a demokrata szellemiségű politikusok hada. MI, azaz a nép, élünk terror alatt, hiszen az állami terror mellett a bűnözők terrorjával is számolni kell, amelyet nem lehet megnevezni, mert a terrorista a mindenki egyenlő elvén revolverezi a többséget a nem egészen fehér kisebbséggel. Terroristákhoz méltó módon.

Beteg tehát a világ. Nem azt nevezik ma terrornak, aminek az a neve, hanem azt, amit annak akarnak nevezni a „terroristaellenes” politikai terroristák. Az oslói robbantás és lövöldözés is csak egy figyelemelterelés, egy szükséges esemény, amely leköti a sajtó figyelmét, hogy legalább pár napig ne a pénzvilág által generált hamis gazdasági válsággal törődjön a kirabolt Európa sok botor nemzete és társadalma, hanem azon csámcsogjon, hogy Oslóban hány hulla maradt a tett színhelyén, s hogy ki is volt az elkövető. A terror azonban terror marad. Ha pedig jön egy hatalmas politikai orkán és kisöpri a mai politikai terroristákat, majd hoz helyettük másik turnust, akkor ismét valaki valahol robbant, országot csonkít, embereket deportál, koncon osztozik. Mert maga az emberi faj ilyen. Született terrorista, amely kívánja a szabadosságot (liberalizmust), a hatalmat (demokrácia), az egyenlőséget (szocializmus), s közben siránkozik ezeknek káros hatásai miatt… Az emberiség tehát önmagát terrorizálja, mert ha nincs terror, akkor választ magának terroristát, s ha pedig nincs választék, akkor maga válik azzá – önmaga ellenségeként…

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Mindennapi terrorizmus

  1. Szomorú kép. Biztos ilyenek vagyunk?
    Mi van ha egy kizsebelt, földönfutóvá tett lakástulajdonos /ami miatt természetesen csak ő maga a hibás/ nem a lakását gyújtja fel elkeseredésében, hanem megpakolja az autóját műtrágyával?
    Ott látom a bajt, hogy nincsenek nevelt vezetők. A királyságban a herceget nevelték. Tanították az uralkodásra /már ahol/.
    Az sem működött tökéletesen, de időnként akadt egy-egy, aki a népe érdekeit is nézte. Így tette naggyá országát.
    Ma csak hatalomvágyó politikusok vannak, akiket saját és környezetük hiúsága hajt. Ebben a miliőben már csak azért sem lehet a nép érdekeit nézni, mert ahhoz óriási támogatottságra lenne szükség. Majdhogynem diktatúrára.
    Játszunk el a gondolattal, hogy Magyarország független akar lenni. Nem fizeti a sarcot. A saját lábára akar állni. Minden embernek, családnak meg kellene termelnie a fogyasztását. Már ez az egyszerű dolog is óriási feszültséget okozna, és akkor nem beszéltünk a pénzvilág ellenállásáról.

  2. Bosszantó nemzetközi sajtóhazudozás Oslo-ügyben
    Az oslói lövöldözés után majdnem minden sajtóorgánum arról írt, hogy egy szélsőjobbos, keresztény fundamentalista, iszlámgyűlölő, újnáci volt a tettes. Ezekben a jelzőkben tehát minden benne van, ami veszélyes lehet arra az EU-liberál-terrorista világra, amelyben élünk. Mindent írnak, ami nem igaz, csak egyet, azaz, az igazságot nem tudatják az olvasókkal.
    A merénylő aktív szabadkőműves volt. A merénylet oka is ezzel függ össze. Ugyanis a szabadkőművességet a keresztény egyházak tiltják! Ez a szervezet minden vallás és hit, azaz Isten ellen van, amolyan sátáni gyülekezet, amelynek működését a kommunisták is szigorúan tiltották, majd Antall József 45 év után ismét szabad utat engedett nekik. A Katolikus Egyház kiközösítéssel bünteti azt, aki ezen istentagadó szervezet tagja lesz. A tettes az! Szabadkőműves. Ezt a róla készült fénykép igazolja, s az, hogy a norvég (és a többi) páholy nem határolódott el e tettől. Tehát az elkövetés, annak lelketlen, sátáni módja arra utal, hogy előre megfontolt és irányított gyilkosság volt az, aminek döbbent tanúi lehetünk ezekben a napokban. Mert ez a tett ellenkezik Istennel, Krisztus tanításaival, az emberséggel és minden keresztény tanítással. És ez a tett igazolja, hogy a kereszténység miért undorodik és tartja távol híveit ettől a sátáni mozgalomtól, amelynek tagja ilyen embertelenségre képes.
    S, hogy miért ódzkodik a nemzetközi és a magyar média attól, hogy az igazságot leírja? Mert nem ismerik e mozgalmat, annak céljait és romlottságát. Azt gondolják, hogy a szabadkőművesség emlegetése és helytelenítése antiszemitizmus, s komoly kapcsolatban van e szervezet a zsidósággal. Ez ugyan az objektivitást is csorbítja, de a tudatlanságot is bizonyítja. A szabadkőművesség minden egyházat és hitet, minden Istennel kapcsolatos szellemiséget igyekszik megsemmisíteni, így a zsidókat sem veszik fel soraikba. A veszedelem tehát nem valláshoz vagy egyházhoz köthető, hanem magához a szabadkőművességhez.
    Prof. Dr. Mgr. Rosalia Puller
    történész

  3. A cigányok naponta követnek el a magyarság ellen terrorizmust. Mégse ajvékol értünk senki.
    Főleg nem ork-bán viktor és hazaáruló bandája.

  4. A zsindex honlapján mindenáron a Jobbikhoz akarják kötni a likud növendék mészárlását! A kollégái a likud fidesz soraiban ülnek mint a besúgó martonyi és valószínűleg az orsós likud vitya is közéjük tartozik! Tipikus bolsevik-zsidó módszer a bűneiket az ellenfélre kenik és ezek ugatnak még fasizmus miatt!

  5. „az eszme jogcím a közösség vagyonának elrablásához!”
    az eszme, a hatalom bűnrészese, és haszonélvezője!
    A legtisztább eszmének is vannak mosdatlan harcosai!
    A terrorista a maga igazának, eszméjének harcosa!
    saját aforizmák, a gondolkodó embereknek

  6. „…a mindennapi terrorizmust kell látnunk. Hiszen Terrorista cselekményt hajt végre a bank, amikor a TV-ben hirdeti csalárd módon „kedvezményes” hiteleit, a kormány, amikor kizsebeli, az EU-tagság és a politikai elit, saját érdekében a népet. De éppen ilyen terrorcselekmény az is, ha egy-egy politikus vagy párt hazudik a választások előtt, majd hatalomra kerül, végül a következő kormány nem bünteti meg… noha egy országot vezetett csődbe, családok millióit tette tönkre, gyermekeket és öreg, beteg embereket ölt meg közvetve.”
    Immar 21 eve ebben a terrorban elunk:
    1. Orbán Viktorhoz!
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=118
    2.Interjú Szima Judittal, a hatalom által meghurcolt szakszervezeti vezetővel
    http://jovonk.info/2011/07/25/interju-szima-judittal-hatalom-altal-meghurcolt-szakszervezeti-vezetovel
    3….es most „kiderul” a minta demokraciarol:
    Ez nem kézigránát, hanem időzített bomba
    http://jovonk.info/2011/07/26/ez-nem-kezigranat-hanem-idozitett-bomba
    4….es meg nincs eleg nyomorgo csalad,majd csinalnak…a kormany meg „mossa kezeit”…
    Mi lesz a CHF sorsa a Forint vetületében? Interjú Vezér-Szörényi Lászlóval
    http://www.youtube.com/watch?v=EBToE28Pl0s
    5.”…hazudtunk reggel,delben meg este…”-ezt nemcsak Gy.F.,de az elmult 21 ev osszes kormanya,parlamentje elmondhatja magarol.
    Vezér-Szörényi László: az újabb pénzügyi összeomlás következményei, és lehetőségei
    http://www.youtube.com/watch?v=DYcq9cqtNQg
    „…hazudtunk reggel,delben meg este…”-ezt nemcsak Gy.F.,de az elmult 21 ev osszes kormanya,parlamentje elmondhatja magarol.
    Ami bunt a magyar nemzettel/neppel az elmult 21 ev alatt elkovethettek,azt mind elkovettek.
    Kerem a nemzetemet,legyen eleg bolcs ,ha „Itt az ido”.

    1. „Mi lesz a CHF sorsa a Forint vetületében? Interjú Vezér-Szörényi Lászlóval”
      …es…
      „Magyarországon mára mindenki tudhatja azt, hogy
      2002-től 2007-ig a svájci frank olyan alacsony árfolyamszinten állt a forinthoz és más devizához képest, hogy a kereskedelmi bankok tőzsde és egyéb információik alapján tudták azt, hogy 2007-tól kezdődően a svájci frank olyan mértékben fog felértékelődni, hogy
      amennyiben devizalapu kölcsönszerződések megkötésére sikerül rábírni a kölcsönt felvevőket, akkor mindenféle kockázat nélkül pusztán ügyeskedéssel sok milliárd forintot tisztességtelenül kivehetnek 2008-tól kezdődően a bankok az adósok zsebéből.”
      http://hunnio.com/news.php?readmore=150
      ..es akkor kerdezem a kormanytol es a parlamenti tobbsegtol:
      1.Hany devizaalapu hiteles vesziti el az otthonat?
      2.Hany devizaalapu hiteles lesz ongyilkos?
      Miert fizeti a magyar adofizeto az allam torvenyhozo es vegrehajto szerveit,ha azok nem tudjak,vagy nem akarjak megszuntetni ezt a nyilvanvaloan,felhaborito nyereszkedest,uzsoraszedest?
      3.Mar kezdik megtalalni es eloallitani a roma szarmazasu uzsorasokat.
      A roma altal elkovetett uzsora es a „bankar” altal elkovetett uzsora kozott mi a kulonbseg?A kifosztott ember szempontjabol semmi.Akkor a banki uzsorast miert nem lehet megtalalni es eloallitani?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük