KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. – tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  irata   

===================================================

Így minden ország támasza, talpköve  A tiszta erkölcs, 

melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed.   (Berzsenyi Dániel)

Magyarország Miniszterelnöke szeptember 1-én este az egyik televízióban (TV2 Tények) szószerint a következőket mondta:

„Szerintem az emberek pontosan kiszámolták, hogy mikor devizában vettek föl hitelt, akkor jobban jártak, mintha forintban vették volna föl ugyanazt a hitelt. És pontosan tudják, hogy melyik az a pont, amikor már rosszabbul járnak most a megugrott törlesztőrészletek miatt, mint ha forintban vették volna fel. A mi számításunk szerint egyébként, bár különbözőek ezek a hitelek, de a magyar emberek nagy része most érte el ezt a pontot, amikor jobban járt volna, ha forintban vette volna fel eleve, és nem devizában. Most fordulnak át veszteségbe, és most gondolják azt, hogy persze hát ők döntöttek úgy, hogy devizában fogják fölvenni, de hát azért valakivel meg kell osztaniuk annak a kockázatát, hogy a devizában felvett hitel törlesztőrészlete hirtelen az égbe szalad. Rendben van, valamennyit nekik viselniük kell, na de a hitelt adónak, a banknak is viselniük kell valamennyit. Tehát szerintem a magyar emberek fejében egy korrekt kép él arról, hogy mindenkinek viselnie kell a kockázat egy bizonyos mértékét. Az nem lehet, hogy csak az emberek viseljék és a bankoknak is igazuk van, hogy az sem lenne méltányos, hogy ha csak a bankok viselnék. Itt egy megoldást kell találni. ..

Azt, hogy mi lehet a megoldás, hívjon meg a jövő héten, és szívesen megmondom”. 

———————————

Ugyanerről a témáról másnap reggel Róna Péter közgazdász professzor ennél terjedelmesebben nyilatkozott és ugyancsak televízió műsorban (TV2 Mokka), ezt a nyilatkozatot szószerint a mellékletben ismertetem, de a nyilatkozat terjedelmére tekintettel ebből kiemelem a Professzor Úr alábbi mondatait:

 A jelenlegi helyzet az, hogy a társadalom bizalma a magyar pénzügyi rendszerben összeomlott. Na most ez egy nagyon komoly helyzet, a bizalmat vissza kell állítani. Az, hogy összeomlott a bizalom, annak a következménye, hogy a magyar nemzeti bank egyszerűen nem tette a dolgát. A magyar nemzeti bank, mint minden jegybank elsőszámú felelőssége a pénzügyi rendszer stabilitásának a fenntartása.

A pénzügyi rendszer stabilitása meginog, ha bele kerül olyan pénzügyi termék, aminek kockázata meghaladja az ésszerű határokat. Ilyen volt a és ilyen a devizahitel. A devizahitelekben rejlő kockázatok kiszámíthatatlanok. Tehát ennek a terméknek soha nem lett volna szabad belekerülnie a pénzügyi rendszerbe.

Itt egy nagyon komoly társadalmi probléma van, aminek a következményei nagyon nagyon hosszú távúak. Tehát most egy olyan seb érte a társadalmat a devizahitelezés mentén, aminek a kiheverése nem egy egyszerű dolog. És most nem mondhatjuk, hogy ezt a sebet azért kaptuk, mert itt voltak a szovjet csapatok, vagy a nácik, vagy az osztrákok, vagy a törökök, ezt a sebet mi okoztuk saját magunknak.

Azt szeretném, azt szorgalmaznám, hogy mint egy jó orvos, aki diagnózist végez, mielőtt a kezeléshez kezdene, mielőtt a megoldás megfogalmazásához nyúlnánk, végezzünk egy hiteles, teljeskörű vizsgálatot és feltárást, hogy hogyan is működtek ezek a devizahitelek.

Ugyanis megmondom, hogy miért szükséges ez. Nekem a szakmai véleményem, lehet, hogy nincs igazam, ezért kell egy feltárás, hogy itt egy nagyon komoly túlszámlázás történt. A bankok részéről

Tehát a bankok úgy állapították meg a törlesztőrészt, hogy az sokkal nagyobb lett a kelleténél, az indokoltnál. Na most, ha ez így van, akkor az egyik megoldás az, éppen az, hogy kérem szépen a bankok térítsék meg a túlszámlázott összegeket az adósok javára. Be lehetne nyújtani a túlszámlázott számlát, és azt tessék visszatéríteni. És akkor nem lehet vitatni a megoldás méltányosságát.

Ha a másik utat követjük, ami a miniszterelnök úr szavaiból kicseng, akkor a megoldás valamiféle alku kérdése. Tehát azt mondjuk, hogy hát akkor a bankok is viseljenek valamilyen terhet, az adósok is viseljenek valamilyen terhet, és abból csak vita lesz, hogy ez mennyiben és milyen értelemben méltányos”

==================

Professzor Úr tájékoztatása szerint tehát a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatosan, a bankok által okozott kiszámíthatatlan kockázatokra, a bankok túlszámlázására tekintettel olyan nagyon komoly társadalmi probléma van jelenleg hazánkban, melynek során a társadalmat ért seb miatti súlyos negatív következmények orvoslása nagyon hosszú távú tevékenységet igényel.

És csak úgy lehetséges a Professzor szavai szerint ezt a társadalmi problémát kiheverni, ha a bankok megtérítik az adósok javára túlszámlázott összegeket anélkül, hogy bármiféle méltányosságot gyakorolnának egymással szemben a szerződés felek.

Magyarország Miniszterelnöke pedig fél nappal korábban elhangzott nyilatkozatában szót sem említ arról, hogy bármiféle társadalmi válság lenne, bármiféle túlszámlázás történt volna a bankok részéről, vagy azt, hogy nem a méltányosság alapján kell rendezni a problémát, hanem a túlszámlázott összeg bankok általi visszafizetése által.

Magyarország Miniszterelnökének nyilatkozatának összegzése szerint mindösszesen annyi történt, hogy akkor, amikor a devizaalapú kölcsönt felvették a bankoktól, az emberek pontosan kiszámolták azt, hogy jobban járnak ezzel a kölcsönnel, mint a forintalapú kölcsönnel, majd később az embereknek ez a számítása nem jött be. Ők, az emberek döntöttek úgy, hogy devizaalapú kölcsönt vesznek fel, ezért azt a kockázatot, hogy a devizaalapú hitelek folytán az égbe szaladtak a törlesztőrészletek, a bankokkal együtt kell nekik viselni a kockázat egy bizonyos részét. Méltányossági alapon.

Édesapám szavaira lefordítva Magyarország Miniszterelnökének erről a problémáról az adósoknak üzenve az volt a véleménye, hogy„ne játsz huncut, nem vesztel” És itt az adósok voltak huncutok.

Nem mondja azt Magyarország Miniszterelnöke, hogy túlszámlázás volt-e a bankok részéről, vagy sem.

Nem mondja azt, hogy a bankok által előre elkészített szerződés és általános szerződési feltételeket átlagos képességű adós képtelen megérteni még akkor is, ha hagyták volna a szerződés aláírása előtt végigolvasni azt a 8-10 oldal zavaros szöveget.

Nem mondja azt Magyarország Miniszterelnöke, hogy a többségében szerény jövedelmű tisztességes adósok semmilyen kölcsönnel sem kívántak másfajta nagyságú törlesztőrészleteket vállalni, mint ami a szerződés alapján kikövetkeztethető.

Nem mondja azt Magyarország Miniszterelnöke, hogy a többségében szerény jövedelmű tisztességes adósok nem mániákusan kölcsönt vesznek fel akár forintalapút, akár másfajtát, ezért a forintalapú kölcsönfelvételi lehetőség meg sem fordult a fejükben akkor, amikor a bankok és hírkőző eszközök unszolására rábírták őket a devizaalapú kölcsön felvételére.

Nem mondja azt Magyarország Miniszterelnöke, hogy mégiscsak furcsa az, hogy Magyarország legnagyobb bankjának vezérigazgatója éppen akkor lett a leggazdagabb embere hazánkban, amikor a devizalapu kölcsönnel kapcsolatos emberi tragédiák már többszázezer magyar embert érintenek.

Nem mondja azt Magyarország Miniszterelnöke, hogy az ugyanezen fajta devizaalapú kölcsön után ugyanezen bankok Lengyelországban a nálunk követelt kamatnagyságnak csak a töredékét követelik, követelhetik.

Nem mondja el Magyarország Miniszterelnöke azt, hogy annak vajon mi lehet az oka, hogy amikor saját személyében támadta az Európa Parlamentben egy zavaros múlttal rendelkező francia EP képviselő, akkor meglehetősen erélyesen és hangosan tudott küzdeni az igazáért, míg akkor, amikor a rábízott országnak többszázezer áldozata várná azt tőle, hogy akár néhány jó szót szóljon érdekükben.

akkor előbb nagy nyilvánosság előtt elmondja azt, hogy tulajdonképpen nem is történt a bankok részéről semmiféle szabálytalanság, túlszámlázás, vagy efféle, majd megmagyarázza azt, hogy a magyar emberek is belátják azt, hogy kizárólag saját ügyeskedésüknek köszönhetik a jelenlegi állapotot. A jóságos bankok pedig duzzogva majd méltányosságból hajlandóak átvállalni valamit a veszteségből.

Édesapám azt is szokta mondani, hogy „ki milyen virágot szakít, olyat szagol”

Nekünk most ilyen jutott, és hazám döntését én egyébként nem kifogásolhatom.

——————————-

Ellenben számomra személyesebb baj az, hogy Magyarország Miniszterelnökét Dr. Orbán Viktornak hívják, és Dr. Orbán Viktor alig több mint tíz évvel utánam ugyanott szerzett diplomát, mint én. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Tudom azt, hogy ettől még nem vagyunk egyforma képzettségűek, hiszen én egy közlekedésgépész technikusi oklevéllel is rendelkezem, ő pedig Angliában volt ösztöndíjas.

De ettől még a tanult szakmánkat mindkettőnknek tudnunk illik. És én nem is hiszem el azt, hogy Dr. Orbán Viktor a jogi egyetemnek Polgári Jogi Tanszékén Vékás professzor úrnál a Ptk-t ne tanulta volna úgy meg, hogy a mai napig ne ismerné ennek törvénynek következő rendelkezéseit:

4. § (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.

6. § A bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.

A szerződéskötést megelőző, jogszabályon alapuló együttműködési kötelezettség megszegése, vagy a szerződést érintő lényeges körülményekről való valótlan adatok közlésén alapuló kártérítési felelősséget is el kell határolni a Ptk. 6. §-án alapuló kártérítési felelősségtől. Mindezek a döntések arra utalnak, hogy a Ptk. 6. §-ának alkalmazására általában akkor kerül sor, ha szerződéses jogviszonyról, illetve a kártérítési felelősséget megalapozó jogi helyzetről nincsen szó.

7. § (1) A törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Érvényesítésük – ha törvény másképpen nem rendelkezik – bírósági útra tartozik.

1. A törvényben biztosított jogok védelme minden állami szerv kötelessége.

A megfogalmazásból nem következik, hogy bármikor és bármelyik állami szervhez lehetne fordulni jogvédelemért, mert a törvény az állami szervek hatáskörét is szabályozza. E rendelkezés azt a kötelezettséget rója az állami szervekre, hogy az általuk intézett minden ügyben kötelesek a törvényben előírt jogok védelméről gondoskodni.

205. § (1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.

(2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez.

(3) A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.

205/A. § (1) Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.

(2) Az általános szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha a felek között vitás, hogy a fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták-e.

(3) Az általános szerződési feltételnek minősítés szempontjából közömbös a szerződési feltételek terjedelme, formája, rögzítésének módja, és az a körülmény, hogy a feltételek a szerződési okiratba szerkesztve vagy attól elválasztva jelennek meg.

205/B. § (1) Az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.

(2) Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél – a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően – kifejezetten elfogadta

209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.

(2) A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát.

(4) Az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető.

209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.

(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

209/B. § (1) Az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló tisztességtelen kikötés 209/A. § (2) bekezdése szerinti érvénytelenségének megállapítását a külön jogszabályban meghatározott szervezet is kérheti a bíróságtól. A bíróság a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja.

(2) A külön jogszabályban meghatározott szervezet kérheti továbbá az olyan általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan megismerhetővé, akkor is, ha az érintett feltétel még nem került alkalmazásra.

(3) A bíróság a (2) bekezdés szerinti eljárásban, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel tisztességtelenségét, azt alkalmazása esetére (a jövőre nézve) – a kikötés nyilvánosságra hozójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal – érvénytelenné nyilvánítja. A tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazója köteles a fogyasztó igényét az ítélet alapján kielégíteni. A bíróság ítéletében továbbá eltiltja a tisztességtelen általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozóját a feltétel alkalmazásától.

(4) Az (2) bekezdés szerinti per az ellen is megindítható, aki a fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából meghatározott és megismerhetővé tett tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazását nyilvánosan ajánlja. A bíróság, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel tisztességtelenségét, azt – alkalmazása esetére – érvénytelenné nyilvánítja, és eltilt az alkalmazásra ajánlástól.

277. § (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában

a) alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat rendszerint használnak, és

b) rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, figyelembe véve a szolgáltatás természetét, valamint a kötelezettnek, a gyártónak, az importálónak vagy ezek képviselőjének a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó – különösen reklámban vagy az áru címkéjén megjelenő – nyilvános kijelentését, és

c) alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha azt a jogosult a szerződéskötés időpontjában a kötelezett tudomására hozta, és abba a kötelezett beleegyezett, valamint

d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő, és az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal.

(4) A felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek. A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést.

(5) A felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni.

(6) A kötelezett, dolog szolgáltatására irányuló szerződés esetén, köteles a dolgot – a jogszabályok rendelkezéseinek és a szakmai szokásoknak megfelelően – azonosításra alkalmas jelzéssel ellátni és a dologról a rendeltetésszerű használathoz, a felhasználáshoz szükséges tájékoztatást megadni. Ha a kötelezett gazdálkodó szervezet, a dolog minőségének tanúsítására is köteles.

Ennyit nagyhirtelen az első háromszáz szakaszból.

——————————- 

Szerintem Dr. Orbán Viktor ELTE-n végzett jogász a fenti alapvető jogszabályokat tudja. Na jó, lehet, hogy csak a felét tudja. De az is pontosan elég ahhoz, hogy amikor egy rábízott országban többszázezer ember üvölti, hogy bennünket becsaptak a bankok, valamint ugyanezt nyilatkozzák rendre másra az ország legkülönb közgazdászai, akkor legalább megnézze a fenti jogszabályok vizsgálata céljából a szerződést. Vagy nézesse meg valamelyik hivatalával. Vagy kérje meg a törvényesség őrét, az ügyészséget, hogy mondják már meg végre a kétségbeesve üvöltöző százezreknek azt, hogy megfelel-e a jogszabályoknak a szerződés, vagy sem.

Ehelyett azt mondani a kétségbe esve üvöltözőknek televízióban Dr. Orbán Viktor ELTE-n végzett jogásznak, hogy én tudom azt, hogy ti forintalapú hitelt akartatok pont ilyen összegben felvenni akkor, amikor a devizalapu kölcsönt felvettétek, és végül azért vettétek fel az utóbbit, mert jól akartatok járni, így hát istenem kockázatotok eredménye a veszteségetek – egy jogásztól mindenképpen cinikus.

Nálam biztos nem maradt volna meg két napig sem az ilyen mentalitású ügyvédjelölt.

===================

Egyébként pedig lehet, hogy Móra Ferenc már jól tudta azt, hogy a harmadik évezred első éveiben ilyen mentalitású emberek majd lesznek hatalmon. Talán ezért írta meg „Az igazságkereső” című novelláját.

Ennek részlete az ide csatolt mellékletben szintén olvasható, és utolsó sorai a következők:

———————————-

 „Csukay Sándor azonban egészen természetesnek találta azt, hogy ő kérjen igazságot a zálogházakkal szemben a magaformájúak számár. Hiszen a Károlyiak, a Zichyek, a Pallaviciniek, a Kóburgok bizonyosan nem fogják ezt tenni. És vitte tovább a bizonyságait, a tekintetes uraktól a nagyságosokhoz, onnan a méltóságosokhoz, s végre a kegyelmesekhez. Mindenünnen elutasították. Legtöbb helyen bele se néztek az írásaiba: ahol azt mondták, hogy belenéztek, onnan meg ebrudon vetették ki. Addig lótott-futott Ponciustól Pilátushoz, míg utoljára bolond hírébe keveredett , s mikor látta a szegény Csukay, hogy az igazsága nem használ, elővette a másik fegyverét, az ócska revolvert. Mellbe lőtte magát az államtitkár szobájában: 

–          Kegyelmes uram – mondta, miközben melléből bugyogott a vér – így talán elhiszik, hogy igazságom volt. 

S elhitték neki. Mi több, meg is győződtek róla. Miközben őt magát a kórházban ápolják, felbontogatták az írásait, amik bebizonyítják a zálogközvetítők galád üzelmeit. Ma már teljes apparátussal folyik a vizsgálat, s már eddig is tömérdek szabálytalanságot derített ki. 

Tehát van még igazság Magyarországon. De az embernek előbb meg kell magát ölni az államtitkár színe előtt, hogy az igazságát elismerjék az igazság őrei.”

—————————–

Talán így van ezzel Dr. Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke is. Előbb az államtitkár szobájában kell ahhoz mellbe lőni az adósoknak magukat ahhoz, hogy a bugyogó vér láttán elhiggyék azt, hogy nekik igazuk van.

Léhmann György 

Siófokon 2011. szeptember 4. napján.

Mellékletek:

1. Az igazságkereső

2. Róna Péter IX. 2-i Tv beszéde

 (Nemzeti InternetFigyelő)


LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

18 thoughts on “Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs

  1. Hálás Köszönet Dr.Léhmann György Úrnak az igaz szavakért,és az érthetőségért,mert aki ebből sem látja mi is folyik itt a mi szép kis Hazánkban,annak nem szemüveget kell cserélni,hanem agytágitót szedni,de azt rendszeresen,hogy hatása és értelme is legyen!
    Én -minden esetre felkészülve- elmentettem ezt az értékes irást,és mégegyszer: ŐSZINTE KÖSZÖNETEM!!!!

  2. A minél nagyobb gazdagság kergetése felettébb primitív tulajdonság. Főleg ha azt nézzük, hogy ezek a mániákusok soha nem a saját, becsületes, kétkezi munkájuk által akarnak ‘gazdagok’-ká lenni, hanem mindig csalással, lopással, törvényhozással.

  3. Tisztelt Dr.Léhmann György Úr!
    Koszonom Onnek a vilagos,ertheto,MAGYARRUL megfogalmazott gondolatait a devizaalapu hitelezes jogi vonatkozasairol es az eloadodo „furcsasagokrol”.Teljes mertekben egyetertek Onnel es Rona Peterrel is.Ez a banki termek „hibas”.A karosultak joggal tarthatnak igenyt karpotlasra.Nehany gondolattal kiegeszitenem a fentieket.
    Elokerestem Orban Viktor miniszterelnok hivatkozott
    interjujat,19:32-tol van szo a devizaalapu hitelesekrol.
    http://frissvideok.hu/hirek/85971-tenyek-teljes-adas-20110901-csutortok?i=rel
    Ebben 20:37-kor elhangzik a kovetkezo:”…tehat fol kell vetni azt a kerdest,hogy a…az elszaladt devizahitelesek illetve devizahitelezesbol fakado tobbletterhek,e-e-e viseleset azt igazsagos-e kizarolag a valasztopolgarokra terhelni,vagy pedig valamilyen,a mainal igazsagosabb teher-es kovetkezmenymegosztast kialakitani a bankok es….”.Itt belebeszel Azurak,nem lehet erteni mit is mond Orban Viktor.Ugyes…A miniszterelnok azt a latszatot kelti a pontatlan megfogalmazasaval,mintha a devizahitelesek azt varnak el a kormanytol,hogy az oket ert tobbletterheket a valasztopolgarokra terhelje (,esetleg meg a bankokra).Errol szo sincs a „hibas banki termeket” vasarlok reszerol.Ok nem „megsegitest”varnak el a kormanytol,hanem az esetukre vonatkozo HATALYOS JOG ERVENYESULESET.Ezt a lehetoseget viszont kulonbozokepp, „trukkok szazaival” hatraltatjak/akadalyozzak a nem erre hivatott/felfogadott szervek.Orban Viktor miniszterelnok fent emlitett pontatlansaga csupan arra volt alkalmas,hogy ujabb feszultseget keltsen a devizaalapu hitelt felvevok es az azt fel nem vevok kozott.Mondhatnam azt is,arkot asott kozejuk.Ez egyaltalan nem volt „szep” tole.
    Az internet tele van kulonbozo videokkal,mely a magyar emberek altal megtermelt haszon „elcsorgasat”kovetik nyomon.Fel sem tudom fogni,miert gondoljak a gorbe uton jarok:az igazsag soha nem derul ki.Mellekelek egy linket a sok kozul:
    Hol a pénz? Amiről a politikusaink nem beszélnek, Varga István közgazdász elmondja…
    http://www.youtube.com/watch?v=NoIT0qqElI0
    Mennyit er egy magyar csalad,mely „hibas banki termeket” vasarolt?Mondjuk az OTP-nel.Hat nem er annyit,mint az OTP Romaniaban elo hitelfelvevo csaladja.Ez bizony szomoru,de igy van.Arra kell gondolnom,a magyar ,hibas banki termeket vasarlo csaladok szandekos megnyomositasarol van szo.Ez nem osszeeskuves elmelet,sokkal inkabb kokemeny napi tapasztalat.az alabbi linken a 2. es 3. hsz.:
    FELHÍVÁS!
    Tisztelt „deviza adósok”!
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=153#comments
    es
    Feljelentés a „bankok” ellen…
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=145
    A magyar bankarok fujtak nekunk itt,Magyarorszagon egy jo nagy lufit,ami nagyon nagyot pukkan,ha (ki)durran.
    Vajon a kormany es annak FO-je,erzekeli-e a helyzet fonaksagat?

  4. 1. Hogyan vernek át minket „szabad rabszolgákat” már évszázadok óta? 1/8
    http://www.youtube.com/watch?v=A28QXONS2Mg&feature=player_embedded#!&honnan=Nemzeti_Hirhalo
    2. (598) Az évszázad pénzügyi csalása ©
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=1367
    3. Folyamatos a néphülyítés és parasztvakítás!
    Addig nincs esélye a magyarnak, míg benyeli a maszlagot.
    http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&honnan=Nemzeti_Hirhalo

  5. Duhos vagyok.Meg mindig megy a parasztvakitas,a vilagraszolo banki csalast politikai harcnak feltuntetni—,ehhez vastag bor kell es jol megfizetett politikusi allas (persze,ez is az adofizetok penzebol).
    2011. szeptember 8.
    Surján László:Sokadszor,
    de még nem utoljára a devizahitelekről
    http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=23984&Itemid=202
    A magyar bankar nenik es bacsik naggggyon uggyesek.Miert?Ok tengernyi magyar konnybol (magyar csaladok,magyar ferfiak,magyar nok,magyar gyerekek konnyeibol) tengernyi penzt/aranyat tudnak csinalni.Termeszetesen ehhez kellenek a magyar allam megvasarolhato/kollaborans fo-fo-jei.
    Meggyozodesem,csakis az igazsag teljes feltarasa segit,es az,ha a bajba jutottakon (banki ados,kozuzemi ados) eronkhoz merten ott segitunk,ahol arra kepesek vagyunk
    .Politikusaink meg hagyjak abba a szerecsenmosdatast,ezen a kialakult helyzet mar reg tullepett,Ideje lenne nekik is felebredniuk.A magyar nep (az Istenadta) rajott mar:
    Ti urak,ti urak!A KIRALY MEZTELEN!

  6. Miert himeznek-hamoznak a bankok,a kormany,a PSzAF,a birosagaok,stb.Erre kerestem a valaszt,ezt talaltam:
    1. „Czöndör Gyula Időnként valamiféle politikai érzékenységet vélek felfedezni azokban a véleményekben, amelyek a kormányt védelmükbe veszik. Pedig csak arról van szó, hogy a kormánynak is a bankok helyett az emberek érdekeit kellene figyelembe venni. A pénzügyi közvetítőrendszer nem előbbre való mint az emberek érdeke.
    profile 4 perce ”
    http://www.hitelkarosultakert.hu/index.php
    2. Muller Janos es Rona Peter a devizaalapu hitelezesrol
    http://utolag.com/Rajatszas0908.htm
    3. Figyelemre melto a 3 hsz:
    http://nadoritestulet.network.hu/blog/magyar_nadori_szovetseg_mnasz_klub_hirei/mire-kell-felkeszulnunk
    4. A magyar bankok gyakorlatat alkalmazzak az idegen kezben levo szolgaltatok is,ebbol lett a sargacsekk valsag (rezsivalsag) es ennek kovetkezmenye szinten a KILAKOLTATAS.
    http://jovonk.info/2011/09/08/kifosztasi-praktikak-szamlak-szemetszallitas

  7. 5. 16.hsz Tulok-tol:
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=153#c1616
    6. Lesz nalunk is kilenc per tizenegy?Ha mar megvan a TEK,miert ne.Addig is tejelnek a devizaalapu hitelkarosultak,a sargacsekk fizetok,a kormany es parlament a helyen van es felveszik a jarandosagukat.
    Bomba fog robbanni a bíróságokon?
    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=397156
    Erdekes okfejtes Irak,Afganisztan es Libia utan:
    http://www.mno.hu/portal/808723
    7. Talan valoban errol lenne szo?
    Mit lép a kormány? Igen kínos helyzetbe került
    http://www.ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=3770
    8. Ki hisz meg a bankoknak (es Lazar Janos fidesz frakcio-vezetonek)?
    http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=397158
    http://www.mno.hu/portal/808726

  8. 9.(602) Az EU némán figyeli Magyarország távolodását az európai értékrendtől
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=1374#comments
    Ennyi nekem eleg is.
    Gratula a partoknak,a kormanynak,a jol megfizetett medianak,a torvenyalkoto es torvenyt betartato(szinten jol megfizetett kollaboransoknak).
    „Csáki Imre
    Kedves Honfitársaim!
    Figyelmetekbe szeretném ajánlani a következő nótát, amely egyfajta fohász a Most múlik pontosan dallamára
    http://youtu.be/iLw8JTUnDIg
    Trianon Tartsd Magad Nemzetem!
    … És lehet azt mondani rám, hogy magyarkodok de csak akkor, ha például egy amerikainak, vagy bármelyik más nemzetnek a földön azért szólnak, mert a múltjára, jelképeire emlékezik, zászlaját tiszteli!!!!!
    profile 2 órája ”
    http://www.youtube.com/watch?v=iLw8JTUnDIg&feature=youtu.be

  9. Miert nem hiszek a bankoknak,a parlamenti kepviseloknek,a kormanynak?Lazar Janosnak meg kulonosen nem?Hat ezert,mert errol egyikuk sem beszel.Vagy azert nem,mert jol megfizettek (a tudjukkik),mint a mediat is,vagy azert,mert felti a tyuksz@.s eletet.Pedig ez utobbi is megy a levesbe,a devizaalapu hitelkarosultak utan.
    „Kisbaczoni Benedek Zoltán üzente 6 hónapja
    Kedves György!
    Ezt teszem buszon, orvosnál, tanárnál, magán és közösségi beszélgetéskor, hogy az „AGYMOSOTTAK” felébredjenek.
    Előzmény
    Válasz
    Asztalos György üzente 6 hónapja
    Tiszteletem Zoltán, bátyám én már alig várom hogy, Okafogyotá váljon ez az egész-szar, ami a fejünkön-üll. és megszabaduljunk, etöl a sok ingyen élötöl-és bünözötöl, akik most megmondják mit és hogy kel csinálni. Ami meg a ügy-gyorsitását ileti, ijen leveleket kell , NYomtatni és minél elöb Emberekhez eljutatni……. a RÁSZORULOKHOZ.
    Előzmény
    Válasz
    Kisbaczoni Benedek Zoltán üzente 6 hónapja
    Az államadósságról
    Olvasd el és add tovabb!!! (mindenki számára fontos továbbított levél)
    Az ECHO tv Analízis c. műsorában Bogár László és Lóránt Károly közgazdászok elmondták, hogy bizonyos cionista – nálunk eszdéeszes körök – hogyan működtetik a pénzpumpát, amit a Fidesz-nek sem lesz szabad megpiszkálni. (A Fidesz teljes mértékben a multinacionális banktőke markában van. Ezért örül a nemzetközi pénzvilág a 2/3-os többségnek, mert így simán mehet majd minden tovább, pontosan úgy, mint eddig. Jegyezzük meg, hogy Orbán is a Soros alapítvány támogatásával végezte tanulmányainak egy részét) Tegnap kaptam ehhez a riporthoz egy számítást. Be is illesztem, hogy lássátok, miről is van szó, és mit művelnek Sorosék velünk – illetve ehhez hasonlóan, természetesen más országokkal is.
    Szigorúan bizalmas anyagok, és az adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk viszont az, hogy minél több ember tudja meg. Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat.
    Nem csoda, ha az adatok megdöbbentőnek tűnnek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél(het) róluk.
    Olvasson tehát Ön is a sorok között!
    Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, meg sem ért.
    1. hír: Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd
    2. hír: Röntgen alatt Magyarország – elégedett Brüsszel az eredménnyel, Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát,javul külső pénzügyi helyzete állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne. Tényadat: A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka.
    Akkor most nézzük meg, mit is jelent ez MAGYARUL !!!
    1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tízed százalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)
    2. a fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a az 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd? Tehát 1% = 255 milliárd forint)
    3. Idén, 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5,3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG !!! 1352millárd forintot !!!
    4. A 2. hír szerint mégis – tartható lesz a 3,8%-os hiány !!! Ezek szerint 3,8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
    5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez ugyanis összesen 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár.
    Hová lesz ez a pénz?
    Kapaszkodjon meg!
    Ez a pénz a KAMAT – amit mi magyarok (magyar állam), 2010-ben fizetünk a hitelezőinknek! 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár ! Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa: az öt darab teljes egészében felépített 4-es METRO,vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj, vagy a teljes, jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének összköltsége, vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány, vagy
    – 150 darab Grippen vadászgép, vagy
    – 2321 darab Combino villamos, vagy
    – 46 420 Zuschlag ügy során ellopott pénz, vagy
    – minden magyarnak – a csecsemőtől az aggastyánig – 232 000 forint.
    Ennyit fizetünk tehát a bankoknak csak kamatra 2010-ben. (Törlesztés nélkül !!!)
    Mit tehetünk?
    Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a teljes hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk, akik kollaborálnak a multinacionális pénzvilággal. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok. Az a politikus, aki netán beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát.(Nem mintha mentegetni akarnánk, de az ehhez képest aprócsak morzsának számító Zuschlág-ügyről bezzeg hónapokon át harsogott minden média – na ez az igazi paraszt-vakítás)
    Lássunk tisztán, kik is ezek a befektetők? Kik szedik a kamatokat?
    David Rockefeller, Nicholas Rockefeller, Soros György, és még néhány hozzájuk hasonló. Vegyük észre, hogy a nemzetközi pénzvilág urait semmi más nem érdekli, mint a haszon és a hatalom!
    Számukra az országok és az emberek nem többek, mint eszközök, az alantas céljaik megvalősításában.
    A Világbank, az IMF, a különféle bankcsoportok és az Európai Únió nem barátja sem a magyar embernek, sem más országok polgárainak.
    Ez ellen lázadoznak most a görögök és ezért írták ki hatalmas betűkkel az Akropoliszra a négy bajbajutott ország kezdőbetüjéből képzett szót(Portugal, Iceland, Greece, Spain) hogy PIGS, magyarul disznók.
    Igen, valóban szemét DISZNÓK uralják a világot – disznó módon, mint a közismert regényben.
    Ha tenni szeretne valamit, legalább annyit tegyen meg, hogy küldje tovább ezt a levelet, minél több, gondolkozásra még képes ismerősének. A tudás ugyanis hatalom, és a tájékozatlan tömegeknek jelenleg semmiféle hatalom, semmilyen eszköz nincs a kezükben, amivel megvédhetnék magukat, a mérhetetlen kiszolgáltatottsággal szemben…”
    http://nadoritestulet.network.hu/blog/magyar_nadori_szovetseg_mnasz_klub_hirei/mire-kell-felkeszulnunk
    Kedves SORSTARSAIM !MAGYAR ATYAMFIAI!
    Jol beletenyereltunk a sz@.ba,bar mi nem akartuk.Szamomra a fuggetlen birosagi ut a jarhato!
    Akik kifosztottak,elarultak,megalaztak,azoktol semmi jot ne varjunk.
    Ebreszto,ne hidd el az ujabb es ujabb szirenhangokat!

  10. A magas kamat,(oka a magas magyar infláció!) inflációban érdemes kölcsönt felvenni, romló pénzzel visszafizetni, A kamat nagyságából, az infláció%át levonni, mindjárt nem oly ronda a „leányzó”! De sok okos, csak a svájci leányzó rövid szoknyájától szédült! Olcsó húsnak híg a leve! Közmondás, no most szűrcsölitek, gürcölitek! Sajnálom a sorsotok, de a magyar olyan „okos” itt a bizonyíték!

  11. Epp most hallgatom dr.LÉHMANN GYÖRGY-gyot a beviza elszamolasu forinthitelekkel kapcsolatban.Sok „szakember”velemenyet szinten hallgattam,olvasta.
    A legerthetobb,legvilagosabb okfejtest dr.LÉHMANN GYÖRGY-nel talaltam meg (eddig).Magyarul,vilagosan,erthetoen beszel.Ha erdekelt,karosult vagy ez ugyben,hallgasd vegig a videot,aztan:IRANY a BIROSAG!
    Szegyenletesnek tartom a kormany MISMASOLOS hozzaallasat ez ugyben!Sajnos,a Jobbik sem gondolta at az alairasi gyujtoiven szereplo kerdes jogossagat(,ezert en nem is irtam ala,hisz az eredeti arfolyamra nem lehet visszaterni).
    Dr Léhmann György
    CivilkontrollTv
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=TgoZQb1-Kaw

  12. Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs
    http://www.ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=4447&c_start=10#comments
    „A kifosztott,megrabolt
    magyarok „Az életükért küzdenek már”.
    A sargacsekkeket,a deviza-alapu forint- es a forint
    hiteleket fizetni nem tudok otthon-es vagyonvesztes-
    sel szamolhatnak.Fillerekert elkotyavetyeli a
    „vegrehajto”az otthonukat es egyeb ingo es ingatlan
    vagyonukat.
    Mivel az onkormanyzatok(fideszes vezetesuek is)
    szinten el vannak adosodva (devizaban is) az on-
    kormanyzati vagyonnak ugyanaz lesz a sorsa,mint
    volt az allami vagyonnak,melyet anno „privatizal-
    tak”.
    Vegso soron 3-szorosan is kifosztottak bennunket:
    1.Az allami tulajdonunk kapcsan (ez mar lefolyt),
    2.A magantulajdonunk kapcsan (ez most folyik),
    3.Az onkormanyzati tulajdonunk kapcsan (ez most
    kezdodik).
    „Pár cég felszámolását végigremegtem és láttam a technika kicsiben nagyban ugyan az!…..”
    Az alabbi videon is elmondjak a „technikat”,melynek
    az eredmenye:NEMZETI TRAGEDIA!
    Dr Léhmann György ”
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=TgoZQb1-Kaw
    „” HITELCSALAS A NEMZETI VAGYONERT „???
    No,erre kivancsi vagyok!Remelem,mas is.”
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=181#comments

  13. „Az ismétlődő és szaporodó esetek arra utalnak, hogy a végrehajtók életellenes módszereket alkalmaznak, ahelyett, hogy elejét vennék az életek pusztulásának ”
    http://www.hitelkarosultakert.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=77%3Aigazsagot-akar-a-kilakoltatasa-ell-oengyilkossagba-menekuelt-s-eva-edesanyja&Itemid=58
    Pertársaság a Hitelkárosultakért Társadalmi Összefogás
    * Állj ki magadért!
    * Fogj össze sorstársaiddal!
    * Juttassuk érvényre emberi és polgári jogainkat!
    * Miénk az ország, nem a bankoké!
    http://www.hitelkarosultakert.hu/

  14. „NévtelenFeb 4, 2012 11:52 AM
    Mantis, van egy máásik dolog is amit most gyorsan meg kellene tennie a Jobbiknak, ha igazán aggódik a nemzet sorsáért. Látjuk, hogy miként tették tönkre a nemzeti légitársaságot több kormány ciklus alatt olyan privatizációs szerződések sorozatával amik tartalma a mai napig homályos. Ugyanez történhet most meg a termőfölddel és egyéb mással (pl a BKV, a BKK, a MÁV, a geotermál források, a szén, Paks, korházak, stb), amit a narancs hatalom ripsz-ropsz elherdálhat
    ilyen-olyan homélyos szerződésekkel mindenki orra alatt. Nos, a MALEV szánalmas esetére hívatkozva, itt az idő hogy a Jobbik nyilvánosan-világosan követelje a kormánytól, hogy az semmit sem adjon el vagy ki az állami tulajdonban lévő értékekből anélkül hogy előzőleg részletesen be nem számolt volna szándékáról a parlamentben. Ez most egyre aktuálisab lesz miután az IMF valszeg épp ilyen jellegű elherdálásokat (is) követelni fog az általa nyújtott új hitel cserében. Ha ezt nem teszi meg a Jobbik, akkor cinkossá fog válni mind azoknak az utolsó nagy kifosztásoknak, ami hamarosan bekövetkezhetnek és ezt soha nem fogja neki megbocsájtani a történelem.
    mm
    Válasz
    NévtelenFeb 4, 2012 12:02 PM
    A földet pedig különösen nem lenne szabad eladni vagy akár hosszú távra kiadni idegeneknek, mivel most már minden komoly szakértő tisztában van azzal, hogy egyre hidegebb lesz a klima a következő évtizedekben, különösen az északi féltekén ahol mi is vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a magyar népnek szüksége lehet az összes termőföldjére, ha a jövőben nem akar éhezni.
    mm”
    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/kommentar-nelkul.html#comment-form

  15. A Kárvallott Állam!-avagy hogy lesz ebből KO
    http://hunnio.com/news.php?readmore=326
    A Kárvallott Állam!
    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/karvallott-allam.html?showComment=1330515744471
    A Kárvallott Állam!-fogdába a csaló bankárokkal-
    http://kaslerarpad.hu/?p=546#more-546
    73 éves asszonyt készülnek kilakoltatni Budapesten
    http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=211:73-eves-asszonyt-keszuelnek-kilakoltatni-budapesten&catid=2:magyar
    Február 27-ig 137 áldozatot szedett a fagyhalál
    http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=210:februar-27-ig-137-aldozatot-szedett-a-fagyhalal&catid=2:magyar
    Az évszázad pénzügyi csalása! – A deviza alapú hitel
    Összefoglaló
    http://jovonk.info/2011/09/26/az-evszazad-penzugyi-csalasa-deviza-alapu-hitel
    Titkos üzenetváltások a bankok és a végrehajtók között
    http://jovonk.info/2011/09/22/titkos-uzenetvaltasok-bankok-es-vegrehajtok-kozott
    Szoval:A Karvallott Allam…es rajta keresztul mi,mindannyian.Akar vettunk fel deviza elszamolasu forinthitelt,akar nem.
    Ha a hitelt felvevoket szapuljuk,azzal a minket elveszejteni szandekozokat segitjuk.
    Hiszen:sikerult megosztaniuk bennunket,a „meghoditasra”,”behodoltatasra” kiszemelteket!
    Az alabbi linken levo „eljarast” meg nem egeszen ertem…
    A bankok pilótajátékot, tiltott szerencsejátékot játszottak
    PILÓTAJÁTÉK, TILTOTT SZERENCSEJÁTÉK !!!!!! A deviza alapú hitelezés egy devizapáros tőzsdei játékot leplez
    http://hunnio.com/news.php?readmore=324
    Szoval:A Karvallott Allam…es rajta keresztul mi,mindannyian.Akar vettunk fel deviza elszamolasu forinthitelt,akar nem.

  16. Igen,ezt NE FELEDJEK a kormany tagjai,a miniszterelnok es a parlamenti kepviselok!
    „Így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs,
    melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed. (Berzsenyi Dániel)”
    Otthonvédelmi mozgósítás! 2012.03.08 Kiemelt !!!
    http://www.magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/sarjkategoriak/kozlonyeink/item/3139-otthonv%C3%A9delmi-mozg%C3%B3s%C3%ADt%C3%A1s-20120308
    Döbbenetes! Szabadrablás, külföldről irányítva!
    http://www.civilkontroll.com/node/179
    Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke a devizahitelekről a Kossuth rádióban 2011.08.10-én
    http://www.civilkontroll.com/node/145
    Kilakoltatás előtt egy tízgyermekes család és egy 82 éves mozgássérült néni
    http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=215:kilakoltatas-eltt-egy-tizgyermekes-csalad-es-egy-82-eves-mozgasseruelt-neni&catid=2:magyar

  17. birkák ???
    szégyelje magát minden ” birka ”
    „A lelke rajta annak aki hajlandó végignézni ezt a videót…
    Ez a lélektelen zsidó kufár egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy a zsidó médiával alátámasztva, az állami zsidó terror az ami minket ebbe a helyzetbe kényszerít! Azaz tudja! A lelketlenségét mutatja, hogy még a zsidó terrorért is az elszenvedőket hibáztatja!
    Gyzoltán”
    Akkor most kinek kivan segitseget nyujtani dr.Drabik Janos?
    A jog alapjan is kifosztottnak tekinthato banki karosultnak,esetleg a „hatterhatalomnak”,melynek UZELMEI VILAGSZERTE LELEPLEZODTEK ?
    Szamomra a video 0:36-ig es 23:00-25:00 ig volt erdekes.Szoval,ha csalas tortent a bankarok reszerol,akkor a birosagra kell menni es jogorvoslatot kell szerezni.De semmifelekeppen nem az arverezes,a kilakoltatas (rendori segedlettel!!!!) a megoldas.
    Marpedig a magyarnak mondott kormany ez utobbit preferalja.
    Lehetseges (nem allitom!!!!!csak kerdezem!!!!) ,hogy a kormanyunk nem is magyar,csupan magyarul (is)beszel ?
    http://hunnio.com/news.php?readmore=342
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=4WAC3-dJFeI
    Erdemes ezt is vegiggondolni!
    Adócsalás újratöltve!
    http://kaslerarpad.hu/?p=692#more-692
    Szoval:a csalo bankarokkal szemben az egyetlen jogorvoslat (kormany es parlamenti tamogatassal!) az OTTHONVESZTES ?!!!??
    Veletlenul nem forditva ulnek a lovon ez ugyben,a kormany es a parlament tagjai ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük