KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Milliárdos amerikai támogatás Gyurcsányéknak: mit kértek érte Sorosék?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Milliárdokat kaphatott törvénytelenül a baloldal a választási kampányban az Egyesült Államokból, ezt árulta el véletlenül Márki-Zay Péter a hétvégén. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje azt is bevallotta, hogy még júniusban is érkezett pénz és kampányszámlákat fizettek belőle.

A kampánytámogatást összegyűjtő (vagyis az eredeti forrásokat eltüntető, „tisztára mosó”) szervezet körül csak olyan személyek bukkantak fel, akik ezer szállal kötődnek Soros Györgyhöz. A legfőbb kérdés az, hogy mit kért Soros György a baloldaltól a támogatásért cserébe? – írja az Origo.

Márki-Zay Péter a napokban több olyan kijelentést is tett, amelyből kiderült, hogy döntő részt amerikai pénzből finanszírozták a baloldal kampányát a tavaszi országgyűlési választások előtt, amelyet ráadásul amerikai tanácsadók irányítottak, hiába próbálták ezt tagadni végig a kampány során. Az is kiderült, hogy még júniusban is, tehát az országgyűlési választások után is, több százmillió forintos támogatás érkezett Amerikából Márki-Zay mozgalmához, amelyből kampányszámlákat fizettek ki.

Befolyásolták volna a választás eredményét

A bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, amely közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt. Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, hogy Soros György támogatta, csupán annyit mondott, ezt nem hiszi.

Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója az a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal.

A 2010-es kormányváltást követően Korányi az Egyesült Államokba került, miután azonban volt főnökével kiterjedt washingtoni kapcsolatrendszert építettek ki, itthon kezdtek el szervezkedni. Korányi a Pozsonyban székelő Globsecnél stratégiai tanácsadó, a szervezetet a Soros nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja. Energiadiplomáciai vezető munkatárs a szintén Soros által támogatott, Washingtonban székelő Atlantic Councilnál. Tagja az ECFR-nek, a European Council of Foreign Relations pán-európai agytrösztnek, amit a Soroshoz köthető Open Society Found alapított, és óraadó tanár volt azon a Johns Hopkins Egyetemen, amely igazi gyűjtőhelye a Soros-híveknek.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Soros emberei a háttérben

Az Action for Democracy szervezet tanácsadó testületének elnöke, a magyar származású írónő, Kati Marton is szoros kapcsolatban áll Soros Györggyel. Kati Marton korábban a Soros-féle Human Rights Watch és a New America Foundation elnöki posztját is betöltötte, de tevékeny a CEU körül is. A választási kampányban Kati Marton a Soros György által működtetett Project Syndicate nevű oldalon állt ki írásával Márki-Zay és a magyar baloldal mellett.

Az Action for Democracy vezetői között azonban több, a demokratákhoz vagy a nemzetközi baloldalhoz köthető politikus is feltűnik, többek között Obama egyik magyarországi nagykövete, Eleni Kounalakis, vagy a volt munkáspárti brit külügyminiszter, David Miliband is.

Ráadásul mi sem bizonyítaná jobban, hogy – a láthatóan Soros-érdekeltségű – szervezet mögött komoly pénzek és érdekek sorakoztak fel, mint az, hogy még a Soros-blog 444 is beszámolt a szervezetről, és lelkesen azt írták, „a névsor azt sugallja, hogy komolyabb erők és pénzek is megmozdulhatnak a szervezet támogatására”

Bajnai szerepe

A Márki-Zay-féle amerikai kampánytámogatáshoz kapcsolódik az is, hogy már a kampányban is kérdéseket vetett fel a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport tevékenysége, mely szintén külföldről segítette a baloldalt, és ők álltak a március végi baloldali SMS-botrány mögött. Ráadásul Márki-Zay a választás előtt Londonban is találkozott Bajnai Gordonnal, ahol minden bizonnyal Bajnai utasításokkal látta el a baloldal akkori miniszterelnök-jelöltjét. Épp úgy, mint azok az „amerikai tanácsadók”, akikről Márki-Zay a már említett podcastban beszélt.

Súlyos következmények lehetnek

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a Magyar Nemzetnek arról beszélt, a magyar törvények értelmében semmilyen párt nem fogadhat el névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást. Ugyanez a mögöttes jogszabályi védelem az egyesület esetében nincs meg, ugyanakkor az ügyészség törvényességi felügyeleti hatásköre részeként vizsgálódhat gazdasági-pénzügyi vonatkozásban is – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy 2014 januárjában az Országgyűlés jelentősen szigorította a tiltott támogatások szabályozását. A szakértő arra is kitért, hogy 2018-ban a DK és a Jobbik tiltott támogatást használt fel a kampányfinanszírozásra, és ha hasonló történt 2022-ben bármelyik baloldali pártnál, az hatósági vizsgálat tárgya lesz. Szerinte az már biztos, hogy a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe, ezért súlyos gazdasági és politikai következményekkel számolhat a baloldal, ha visszaélésekre derül fény.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

Mit kért cserébe Soros György?

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, ez egy újabb olyan ügy, amelyben Márki-Zay Pétert és a teljes baloldalt hazugságon kapták. Szerinte az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni. Hozzátette, Márki-Zayék „visszaéltek a joggal”, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több száz millió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki.

Úgy vélte, tiltott kampányfinanszírozásnak minősülnek a hódmezővásárhelyi polgármester szervezetéhez juttatott anyagi források. Kiemelte: Márki-Zay átverte a magyar embereket, beleértve a saját szavazóit is, mert külföldi befolyás alatt volt, és ezért a pénzért az adományozók „szoktak kérni valamit”. A kommunikációs igazgató végül feltette a kérdést: mit kért Soros György a sok száz millió forintért?

Mennyi pénz érkezett?

A kampányfinanszírozási botránnyal kapcsolatban az alábbi kérdésekkel fordultunk a Márki-Zay mögött felsorakozott baloldali pártokhoz: Mennyi pénz érkezett a kampányban az Egyesült Államokból, valamint hogy milyen kiadásokat fizettek ebből? Azt is megkérdeztük, mit kértek ezért a támogatásért cserébe az amerikaiak?

Kiemelt kép: Soros György és Márki-Zay Péter. A kép illusztrációForrás: MTI

Origo

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük