KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mik a holokauszt – és a kommunizmus bűnei tagadásának kritériumai?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Avagy kinek kell börtönbe vonulnia?

Bizony, mélyen tisztelt honatyáink nagy káoszt teremtettek kicsiny hazánkban a 2010. évi júniusi – az egyszerűség kedvéért csak – holotörvénynek becézett paragrafus megalkotásával. Két, a végletekig egyszerű példával kívánom erre felhívni a figyelmet. Kezdjük a holokauszttal.

Ebben az ügyben készségesen elhiszek mindent, amit felkent holopontifikátoraink kinyilatkoztatnak, s például amennyiben a tudományos hit legújabb verziója szerint a gaz, föld söpredéke nácik által ártatlanul meggyilkolt zsidó emberek száma holnaptól 10 millióban állapíttatik meg, úgy én ezt készséggel hinni és vallani fogom, credo, quia absurdum….

Az auschwitzi tábor 1945. január 27-ei szovjet megszállásának évfordulóján szinte minden televíziós csatorna valamilyen játék- vagy dokumentumfilmet, esetleg némileg manipulált dokumentumfilm-alkotást tűzött műsorára. S itt kezdődnek a bajok. Mivel jelen sorok íróját ez a történelmi téma, amióta szabadon nem kutatható, túlzottan nem érdekli, csak futólag kísérte figyelemmel az esti műsorfolyamot.

Igen ám, csakhogy az egyik csatornára átkapcsolva arra lett figyelmes, hogy bemutatták az általa jól ismert – minthogy járt ott és behatóan tanulmányozta – Auschwitz I, azaz a központi tábor hullakamráját mint gázkamrát, amely Franciszek Piper, az Auschwitzi Állami Múzeum egykori igazgatója szerint sem funkcionált soha az életben embergyilkoló helyiségként. A képek alapján ez józan emberi ésszel azonnal megállapítható is volt, hiszen a bejárata egyszerű faajtó volt, a felső harmadába vájt üvegablakkal, s közönséges zárszerkezettel, azaz egyszerű kilinccsel. Ilyen dilettáns kivitelezésű „gázkamrában” – egyetlen ember nem sok, de – senkit nem lehetett volna megölni. Amúgy is jeles kutatóink azt hirdetik, hogy Auschwitz II-ben, azaz Birkenauban volt a négy nagy gázkamra, s ott folyt a tömeges emberirtás. Nem is szólva arról, hogy ugyanezen az estén egy másik filmben szó szerint a következő kategorikus kijelentés hangzott el: a központi tábor területén – értsd: Auschwitz I – nem is folyt soha semmiféle genocídium, az csak gyűjtő- és munkatábor volt. A teljesen összezavarodott és kétségek közt hánykódó néző kérdése ezek után mindössze már csak ennyi, amit el mer rebegni: tessék már megmondani, akkor most hol rejtőzik az igazság e történetben, miben kell egyáltalán aktuálisan hinnünk?

Ezen ámulatból még fel sem ocsúdva rögvest a másikba estem. Újfent egy gázkamra belsőt mutattak, persze ezúttal már csak bölcsen a mennyezeti részt egy zuhanyrózsával.  Előtte meg külön snittben egy ciklon-B-s dobozt, a benne lévő, belőle kifolyó mérgező granulátum tartalmával. A felvezető szöveg pedig az volt, hogy ezzel a gázzal gyilkolták halomra Ábrahám gyermekeit. E bejátszással aztán már végképp falhoz voltam állítva: hogy a csudába lehetett a granulátumot átönteni a milliméternyi zuhanyrózsa kiömlőin anélkül, hogy azokat a Ciklon-B rögvest ne zárta volna úgy el, hogy azokon keresztül csupán minimális gázmennyiség fejlődött volna, s jutott volna az állítólagosan nagy alapterületű gázkamra terének belsejébe? Persze álmélkodásaimnak ezzel még távolról sem volt véve, mert átkapcsolva egy másik tv-csatornára, ott meg azt közölték a nagyérdeművel, miszerint nem is a zuhanyrózsákon át, hanem ún. beöntő nyílásokon juttatták a gázkamrákba az SS-tagjai a Ciklon-B granulátumot. No, ember legyen a talpán, aki ennyi ellentmondás zűrzavarában megtalálja az igazság útjának helyes csapásirányát! Ennélfogva hő érdeklődéssel várjuk holopátriárkáink mielőbbi, bölcs és megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásait, mintegy megnyugvást keresve gyötrő, már-már az eretnekség és a fegyintézet határmezsgyéjét súroló kételyeinkre!

Ezek után térjünk rá a kommunizmus bűneinek tagadását illető, szintúgy kriminalizált kérdéskörre. Jó Biszku elvtárs ominózus kijelentéseit már ismerjük. Jelen sorok írója már kifejtette, hogy ezekért korántsem zárná börtönbe, ellenben sokkal inkább azért, mert közönséges tömeggyilkos. Csakhogy történelemtanár lévén eredeti foglalkozása, emlékszik arra, hogy néhány éve az írásbeli érettségi vizsgán szerepelt 1956-ról egy kérdés, amely feladat javítási útmutatójában egyebek mellett ez a mondat volt olvasható: A vizsgázó mutasson rá, hogy a Kádár-kor bíróságai az elkövetett cselekmények súlyánál aránytalanul drasztikusabb büntetéseket is kiszabtak. No mármost, hogyan is van ez? 1956 hősei ezek szerint a feladatlap összeállítóinak véleménye alapján bűnözők voltak, a Kádár-Biszku-duó pedig igazságot szolgáltatott, csak olykor súlyosabban mért Iustitia mérlege? Szó szerint ugyanaz az eszme, ideológiai prekoncepció és kijelentés, mint a Biszkué! Nos, akkor ezek a tanárok mi a fenéért nem mennek börtönbe e 269/C-s abszurd büntetőjogi koncepció szerint?

Jelzem, elfogult, megrögzött, aljas, javíthatatlan kommunista gazembereknek tartom őket, de ezeket sem vágnám rácsok mögé. Az egész kis példázattal  mindössze a 269/C Btk. törvény abszurditását és tarthatatlanságát kívántam plasztikusan érzékeltetni. Tisztelt – mindenekelőtt fideszes – honatyák, nem kellene már ezt a tragikomikus skandalumtörvényt végre odahajítani, ahová való? Ha már egyáltalán megalkottátok szégyenszemre, amikor ennek az országnak tízezernyi égetőbb kínja és problémája van? Vagyis a kodifikáció mélységes és feneketlen szemetes kukájának legaljára?

Lipusz Zsolt

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Mik a holokauszt – és a kommunizmus bűnei tagadásának kritériumai?

  1. A 2/3-ados többséggel arra kaptak felhatalmazást, hogy ŐK hozzák meg a törvényeket, és ŐK mondják meg a frankót. Ez az egész engem emlékeztet (persze csak az olvasottak alapján 🙂 ) az 1918-19-es, vagy az II VH utáni időszakhoz. Az emberek egy részétől nem várható el, hogy gondolkodjék. Egészen egyszerűen ez van. Aki magabiztosan, határozottan beszél és megnyerő személyiségek találják, annak igaza van. Még akkor is, ha ma fehéret mond, tegnap pedig feketét mondott. Az mindegy, a NAGY EMBER mondta, és kész. Az igazi gond nem az, hogy vannak ilyen emberek, mert mindig voltak. Az igazi gond az arányuk a társadalmon belül, mégpedig nem csak kis hazánkban, hanem a hasonló kultúrkörbe tartozó népek között. Ahhoz, hogy ez miért van így, ahhoz el kell hagyni a belénk nevelt gondolkodás módot. Már annak aki képes gondolkodni. A gondolkodásra képtelenek aránya sem lenne baj, ha nem lenne ez a fene nagy demokrácia. Mert ha 5 emberből 1 határozottan állítja, hogy a bablevesbe kell őrölt kávé, akkor 2 biztosan vele tart, ha 1 azt mondja, hogy ez hülyeség, 1 pedig nem tud dönteni, (még ez a jobbik fajta) akkor muszáj beletenni a kávét. Aztán ha nem ízlik, akkor a szakácsnak kinevezett ember főzött rosszul.
    Lényeg a lényeg, itt van az a pont, amikor a hit a hívők ellenségévé válik.
    Ezért van aztán, hogy a kedves NAGYEMBER bármit mondhat, az jól van mondva.

    1. Hát, kedves „eSzeL”, ha így elfogadjuk a globalista, cionkommunisták által kitalált „demokráciát”, melynek az a lényege, hogy, mivel rosszul választottunk, akkor kötelezően, négy évig, igyuk is meg a levét, akkor tényleg megérdemeljük, hogy a vágóhídra vigyenek bennünket, mint a barmokat.
      Az u.n. „demokráciának”, ami a választásokban csúcsosodik ki, az a lényege, hogy választhatunk ugyan, de MINDIG CSAK ROSSZ VÁLASZTÁS LEHETSÉGES. Ez az elmúlt 20-21 év tanulsága.
      Ezer, meg ezer jele van, hogy választási ciklusok végeredményeként mindig, minden nációnál, egy fajta végeredmény lehetséges.
      Egyre növekvő mértékben következik be :
      Pénzügyi, gazdasági csődhőz közeli helyzet, „tartozás”, amely hitelek felvételének pozitívumait az élősködőkön kívül, senki nem érzi, csak a visszafizetés terhét. Függőség erősítése, egy olyan hatalom iránt, akit nem szabad még nevén nevezni sem. A nemzeti vagyon, nemzeti kultúra korábban elképzelhetetlen mértékű megsemmisülése, mérhetetlen függőség kialakítása az elnyomó iránt. A nemzeti érzés büntetése, idegen, zsidó tabuk kötelező istenítése. A nemzetben gondolkodók írtása közvetetten, közvetlenül. Az ifjú társadalmi réteg, mind nagyobb arányának elhülyítése, abnormális életformák felvételének erőltetése.
      Ennek az alapreceptje pedig, hogy az illető ország éppen esedékesen hatalomra jutó erejét prostituálják. Ha közelednek a választások a párt, pártok első emberei kötelező hűbéri ritus szerinti látogatást tesznek a birodalom urainál, valamint a helytartóknál. Ilyenkor szentesítik azokat a függőségi, hatalmi láncokat, amelyet a következő cirkuszi előadásig(választásokig) a judásoknak hordaniuk kell.
      Nahát, ezekért is készültek, olyan törvények, miszerint a judásokat nem lehet leváltani a cikluson belül. Ezeket vallják körömszakadtukig a mindenkori hatalmon lévő pártvezetők.
      Ha megenged egy kérdést, amivel a dolgok mikéntjére rá lehet egy kissé világítani, éreztetni :
      – 2006. okt. 23.-án Orbán Viktort miért nem verték agyba-főbe a rendőrök ? Ha igazi, 2/3-os népvezér az illető elvtárs, akkor miért nem menetelt népének élén, de legalábbis közöttük, hazafelé ? Hiszen a forradalom 50. évfordulója, hazánk nemzeti ünnepe volt éppen aznap. Nem az lett volna az igazi együttérző bizonyosság minden ünneplő számára ? Vagy, talán elfelejtette ezt a tényt, mihelyst lelépett a pulpitusról ? Vagy, talán éppen tudott valamit, a elkövetkezendő „szép ünnepi órákról” ?

      1. Nagyon jol fogalmaz a kanalasgem.
        2006.Okt-23-an en is ott voltam mar kora reggel a Kossuth ter kozeleben.Tanum is van a Halasz Jozsi.
        Szoba is hoztam,hogy az nehogy mar az V.keruleti polgarmester a Rogan ne tudna a rendori intezkedesekrol.Tovabba a Rogan ugye OrR-Ban kebelbaratja-nehogy mar ne ertesitse,hogy mik tortennek.Eppen ezert is autozott el az OrR-Ban,es utanna lehetett a jolkitervelt tomeget az azonosito nelkuli rendorok segitsegevel heccelni a tomeget.Mindezekert a rendorseg fo vezetoi csak egyet(Gergenyi–Goreny)a kiagyalok egyike.
        Hat persze,hogy tudott az OrR-Ban az egesz jolmegrendezett rendori akciorol.Csak ezt nehez bizonyitani,mert a likud tesopartos senkihazi tagadna mint a vocsok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük