KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miért nem értik a németek az összefüggéseket?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Valamelyik bankárkaszti lobbista – aki persze pártpolitikus az EU vezetésében – arra vetemedett, hogy beígérte Törökországnak a tagságot és ezzel elindított egy komoly lavinát.

A muszlim hívő törökök ugyanis már megtapasztalták Németországban, hogy nem rossz dolog ott élni, mert a világháború utáni munkaerőhiány és a liberális Amerikának való megfelelés okán olyan agyfertőzésre tettek szert szegény németek, hogy abból még ma sem tudtak kigyógyulni.

Ez a megfelelési kényszer egyszerűen kilúgozta a németek nagyobb részéből a nemzettudatot, hiszen annyira elhitették velük, hogy Hitler és a nemzetiszocialisták annyira gonoszok voltak, hogy még a mai német embernek is szembe kell fordulnia mindennel, ami akkor történt. Pedig fontos lenne érteni, hogy nem a nemzeti gondolat volt abban a korban a fajelmélet alapja, hanem sokkal inkább a szocializmus hamis értelmezése. Ne menjünk bele a részletekbe mert az egy egész könyv terjedelmét igényli, de annyit mindenképpen meg kell említenem, hogy az „übermensch” Friedrich Nietzsche filozófiájának egyik kulcsfogalma, amely részletesen az „Imigyen szóla Zarathustra” – című művében kerül kifejtésre. Az emberfeletti, vagy emberen túli ember e filozófia szerint a jövő filozófiájának hordozója és a múlt embereszményeinek tévedéseit kiküszöbölő új embertípus, egy olyan emberideált testesít meg, amely egyaránt viseli magán a szellemi kiválóság és kiváltság elsőbbségét és az ezzel járó áldozatvállalást.

Merkel talán épp ezért hívta meg muszlimokat?

Sokan, s talán Merkel sem érti, hogy  a németországi nemzeti-szocialista párt többek között ezen elmélet alapján gondolta a „germán fajt” felsőbbrendűnek. Azonban éppen azt nem vették észre, hogy sajnos Nietzsche is a judaizmus kiválasztottsági mítoszát tanulmányozva alakította ki elméletét, s közben a német nemzettest megtisztítását tette a párt egyik fő célkitűzésévé. Ma azonban ennek pontosan a fordítottja történik – bár tudjuk, hogy egyik véglet sem lehet jó – de a német nép és állam is, minden idegen kultúrából érkezőt, szinte ellenőrzés nélkül befogad. Valóban nem volt sok rossz tapasztalatuk a törökországi vendégmunkásokkal, azonban azzal az afrikai tömeggel amelyik most lepte el az országot, komoly problémák lesznek, mert erősebben muszlim.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Szerintem a probléma már Kalergi száz évvel ezelőtti programjában megjelent, de csak akkor szélesedett ki, amikor Törökország nem csatlakozhatott az Unióhoz, s erre úgy döntöttek, hogy igénybe veszik a „nyitott társadalom” elméletét, s beviszik vele az iszlámot Európába. Ez szerintem sajnos egy vallásháború, csak még nem látható tisztán.

Nem tudják például a németek, hogy a mohamedán adó-kivető bizottság tagjai a mecsetekben tartják az üléseiket, s a vallomási íveket a templomban kell elhelyezni. Ez az egyházi adóvallomási rendszer nem csak a keresztényekre nézve volt divatban, de a nem-mohamedán lakosságra nézve az adónak egy különös neme is kötelező: a türelmi adó (dsizja). Már Mohammed rendelte el a Koránban, hogy a kinyilatkoztatott könyvvel bíró vallásfelekezetekhez tartozó embereket (aki al-kitáb, ezek közé számították a zsidókat, keresztyéneket, később Perzsia meghódítása alkalmával a tűzimádókat is bele foglalták) s ezeket csak a türelmi fejadó fizetése mellett kell őket háborítatlanul megtűrni. Vagyis csak addig nem akarják a németekkel megfizettetni ezt az adót, amig még nincsenek ők többségben. Ez azonban néhány évtized múlva meg fog történni, mert a szaporodási rátájuk messze a németeké fölött van.

A zsidókkal sárga csillagot viseltettek a németek?

Jó lenne, ha valaki felhívná a németek (és egész Nyugat-Európa) figyelmét a következőkre: Régibb időben a zsidó vagy keresztyén nyakába aggattak az adókezelő pecsétjével és az adóév keltével ellátott táblácskát a muszlimok! Ezt állandóan kellett viselnie abból a célból, hogy minden pillanatban látható legyen, vajon megfelelt-e azon föltételnek, melynek teljesítésétől volt függővé téve a mohamedán országban való tartózkodásának lehetősége, s Németország biztosan muszlim lesz a többség 30 év múlva!  Akkor pedig könyörtelenül be fogják majd vezetni az ún. saría törvénykezést, amelyben vallási alapon tesznek különbséget a muszlim törvények alkalmazása szempontjából, vagyis más szabályok vonatkoznak a muzulmánokra és más a nem muzulmánokra. A saría olyan vallásjog, amit Allah megváltoztathatatlan kinyilatkoztatása, s így viselkedést, étkezést, tisztálkodást, öltözködést, stb. vagyis mindent szabályoz.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Mit kellene tudni erről a multikultit kedvelő német nőknek?

Leginkább azt, hogy a muszlimoknál nem lehet úgy viselkedni, öltözködni, étkezni, stb. mint ahogy megszokták! „Isten a Koránban biztosította a nők jogait, és egy férfinak legfeljebb négy feleséget (sic) engedélyezett….” Viszont vigaszként azt írja a honlapjuk, hogy „a többnejűség már Mohamed eljövetele előtt is az Isten által engedett dolgok közé tartozott, gondoljunk csak Jákobra, Dávidra vagy Salamonra, akiknek mind több felesége volt.” Nézzük csak mit ír erről a Korán Nők szúra 3. bekezdése Simon Róbert fordításában:

Ha attól féltek, hogy nem tudtok méltányosan bánni a [női] árvákkal, akkor házasodjatok meg a nektek tetsző nőkkel: kettesével, hármasával, négyesével! Ám ha féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni [egyszerre többhöz], akkor [vegyetek feleségül] csak egyet, vagy [elégedjetek meg] azzal, ami [rabszolganőt] a jobbotok birtokol. Ezzel tudjátok leginkább elkerülni azt, hogy igazságtalanul cselekedjetek.

S végül javaslom minden németeknek, hogy gondolják át a kafir vagyis hitetlen szó jelentését is! Aki nem hisz Allahban, az Ő Egyedülvalóságában, Angyalaiban, Könyveiben, Prófétáiban, a Feltámadás Napjában és a Sorsban. Vagyis, ha valaki nem muszlim akkor az bizony kafir, vagy Gárdonyi által sokszor leírt kifejezéssel: gyaur aminek a teljes jelentése: az igazság elfedőjeAllah irgalmának elhárítója. (Aki, ha nem fizet adót, akkor pusztulnia kell onnan!)

Tudni kellene azt is, hogy a teljes iszlám doktrína 51%-a foglalkozik a nem muszlimokkal és a behódolásukkal, vagyis a politikai iszlámmal. S kellene látni, hogy lassan már ez lesz a döntő Nyugat-Európában!

A Korán szó recitálást vagy olvasást, illetve az iszlám vallás Isten által kinyilatkoztatott szent könyvét jelenti. Ez 114 szúrából, fejezetből áll, amely Mohamednek lett kinyilatkoztatva 23 év alatt. A Koránt kinyilatkoztatása óta a muszlimok világszerte arabul, vagyis az ún. kinyilatkoztatás nyelvén olvassák. A Koránt a muszlimok az emberiség számára leküldött megbízható és kötelező útmutatásnak tartják. Fordítása nem lehetséges…(sic) A muszlim hívőkből álló Törökország úgy fogad be menekülteket, hogy nem biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet, vagyis nem törődik a saját vallási közösségük hozzájuk menekülő tagjaival, illetve csak azzal foglalkozik, hogy megzsarolja a németeket, hogy ha nem fizetnek, akkor ráengedik Európára a hozzájuk érkező muszlimokat! No de én úgy tudtam, hogy minden muszlim számára kötelező az adakozás, vagyis a jótékonykodás! NEEM?

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Vagy Törökországban a jótékonykodás alól éppen a saját vallásuk menekültjeivel szemben nem kell ennek a Korán által meghatározott parancsnak megfelelni? Ez szerintem egyértelműen inváziós hadsereg, akiket azért nem tart a vallási parancs ellenére Törökországban, mert ők fogják meghódítani a muszlim vallás számára egész Európát! Ezt támasztja alá egy hazánkba érkezett kopt keresztény főpap szavai, aki szerint ezt a mai migránsáradatot már nem lehet feltartóztatni.

„Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét. (…) Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész…….Ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul.”

Talán éppen erre a főpapra kellene leginkább a németeknek hallgatni, mert a koptok már megtapasztalták Egyiptomban, hogy mit jelent az, ha elözönlik az ősi keresztény földjüket az inváziós muszlimok! Ezért el kellene végre felejteni a „szocializmust”, s a nemzeti gondolkodást pedig vissza kellene végre szerezni, mert talán még megmenthető lenne a német állam. Sajnos a franciák, hollandok, belgák, angolok, olaszok, stb. valószínűleg elvesztek a migráns-megszállás hatására.

Dr. Bene Gábor

 A szerző közjogász és a Nemzetegyesítők szóvivője

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük