KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mi tett értünk, délvidéki magyarokért Gaudi-Nagy Tamás? – a „temerini hetek”egyik szülőjének levele

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Alábbiakban bocsátom közre a délvidéki Apatóczki Magdolna levelét, amelyben beszámol arról, hogy mit tettem harcostársaimmal együtt a 2012. október 22-én önkényesen őrizetbe vett és 13 hónapig előzetesben tartott és mai napig súlyos vádak (nemzetiségi és faji gyűlölet szítása) alatt álló hét „új temerini fiú” ügyében (az ügy háttere itt), szemben Pásztor Istvánnal és a Vajdasági Magyarok Szövetségével. A bátor édesanya fogva tartott fiúkkal kapcsolatos nyilatkozata ebben a videóban látható, 3:26-tól.

[youtube=http://youtu.be/7uzxUyQKjrE]

A kocsmai verekedés során szerbek által majdnem megölt magyar fiúkat tavaly november végén egy több hetes intenzív, Országgyűlésben, Délvidéken, Budapesten, az Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben kifejtett akciósorozatot (ET akció, EP akció, budapesti film és könyvbemutató) követően szabadlábra helyezték.
Éppen egy nappal az új temerini fiúkról két tehetséges filmessel együtt általam készített, „Áldozatból bűnös” c. dokumentumfilm temerini bemutatója előtt.
Sajtóközleményben, majd pedig az Országgyűlésben 2013. december 4-én napirend utáni felszólalásomban tájékoztattam a közvéleményt a frissen kiszabadult hét „új temerini” fiúról, akik  sorsa és küzdelme a délvidéki magyar közösség életének és sorsának tükre. Tavaly év végén jelentős segélyt adtam és gyűjtést szerveztem a kiszabadult fiúk részére.

A levél közlése azért is időszerű, mert a május 6-i földvédő tüntetésen  Pásztor István VMSZ elnöknek a számonkérő indulat szülte leköpése óta  rendszeresen próbálnak olyan látszatot kelteni egyes pártok és sajtójuk részéről, hogy én a délvidéki magyarok és egyáltalán az elcsatolt magyarok ellensége lennék. (Ráadásul többen még velem szembeni büntetőeljárás indítását is követelik, mint például Völgyesi Miklós, a Civil Jogász Bizottság volt társelnöke. Eddig még csak tanúként hallgattak ki, de egyáltalán  nem csodálkoznék, ha képtelen módon,  a hatályos büntetőjogi szabályok semmibevételével meggyanúsítanának azzal, hogy én voltam a leköpés felbújtója.)
A tájékozottak azonban tökéletesen tisztában vannak a fentiek ellenkezőjével: mind az MVSZ egykori elnökségi tagjaként, a Magyar Csodaszarvas Egyesület egykori elnökeként, jelenleg tiszteletbeli elnökeként, 2010-2014 közötti egykori országgyűlési képviselőként és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlési tagként, mind pedig a Nemzeti Jogvédő  Szolgálat ügyvezetőjeként mindenkor legkiemeltebb törekvésem és célom  volt és jelenleg is az, hogy az elcsatolt magyar területeken élő honfitársaink sorsát előmozdítsam, önrendelkezési joguk gyakorlását elősegítsem és jogfosztásuk, üldöztetésük ellen hatékony jogi segítséget adjak. Utóbbi érdekében kezdeményeztem az állam által évi 50 millió forinttal finanszírozott Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat létrehozását (igaz Kisebbségi Jogvédő Intézet néven) , amely márkét éve működik és többek között a hét meghurcolt temerini fiú számára is jogvédelmet ad.
A nem tájékozottak részére fontos jelezni, hogy az Európa Tanácsban (ET) 2011-ben sikerült kiharcolnom  az önrendelkezési jogot a különböző autonómiaformák biztosítása útján előíró 1832/2011 határozatot, illetve az ET-ben eltöltött négy év alatt számos alkalommal követeltem és napirenden tartottam az elcsatolt magyar közösségek sorsának önrendelkezési jog talaján történő rendezését.
Az elcsatolt részeken élő magyarság érdekeiért, valamint területi autonómiáért tett erőfeszítéseimnek köszönhetően a Székely Nemzeti Tanácstól 2012-ben Gábor Áron díjat kaptam
az ET magyar delegációjával együtt.
(Kiváncsi vagyok, utódom Gyöngyösi Márton mit tesz le az asztalra ezen a téren. Az ET Parlamenti Közgyűlés következő ülése az  jövő héten lesz és a jobbikos képviselő nem kívánt élni felajánlott tapasztalatátadó, nemzeti lobbista segítségemmel.)
Aki kíváncsi arra, hogy mit tettem eddig a délvidéki magyarok önrendelkezéséért ízelítőt kaphat, ha megtekinti az idén februárban Zentán, Morvai Krisztinával és Rácz Szabó Lászlóval közösen tartott fórumunkon elmondott beszédemet és a tavaly januárban Stefan Füle bővítési EU biztosnak szegezett beszédemet és kérdésemet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén, amelyben azt követeltem, hogy  az EU a délvidéki magyarság rendezetlen helyzetének megoldását is tegye a szerb csatlakozás előfeltételévé.

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

Fontos kiemelni, hogy idén januárban Strasbourgban, az Európai Parlamentben Morvai Krisztina EP képviselővel több mint egy órán át tárgyaltunk Stefan Füle EU bővítési biztossal Szerbia EU csatlakozásáról és a délvidéki magyarság drámai, sürgősen rendezendő helyzetéről.

Különösen büszke vagyok arra, hogy a trianoni diktátum 93. évfordulóján a magyar önrendelkezés és emberi jogok körében tartott konferencián „Az elszakított területen élő magyarok autonómiatörekvése, különös tekintettel a Székelyföldre” címmel előadást tarthattam meg,  majd a konferencián elhangzottak alapján a Nemzeti Jogvédő Szolgálat által kiadott, „Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében” című paradigmaváltó kötet egyik szerkesztője is voltam.
Az elcsatolt magyarság érdekében az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésben kifejtett tevékenységem további részletei a honlapomon itt találhatók.
Budapest, 2014. június 20.
dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

A „Temerini hetek”- vélemény egy szülő tollából

Ezen az úton szeretném tudatni a nyilvánossággal, és pontosan részletezni és elemezni mit is tett dr. Gaudi-Nagy Tamás, dr. Morvai Krisztina és Rácz Szabó László a „Temerini hetek”-ként elhíresült ügyben.
Bevallom őszintén mivel nem voltam jártas a dolgokban így először próbáltam a fiam ügyében a VMSZ-hez fordulni , de számos kérésem „süket fülekre” talált a „vmsz-es pártkatonák” körében. Mert mint minden felelős szülő próbáltam menteni  a fiam , de egyszerűen nem tudtam kihez fordulni  és ekkor kezdtem el komolyabban vizsgálni az 5 Temerini fiú ügyét akik hasonló helyzetbe kerültek magyarságuk miatt mint az én fiam. Kilátástalan helyzetünk miatt szinte az ügyvédeken kívül  nem tudtunk kihez fordulni , de ekkor szerencsére jött a fordulat  és a Temerini fiúk és más személyek közben járásával a fiaink esete eljutott , pár országgyűlési és európai parlamenti képviselő fülébe akik biztosítottak afelől , hogy mindent meg fognak tenni , hogy a fiaink mielőbb szabadlábra kerülhessenek. A következő lépés az volt, hogy számos jó szándékú ember segítségével sikerült megtartanunk egy lakossági fórumot Temerinben és ilyen módon végre sikerült a nagy nyilvánosság figyelmét is felkeltenünk   a fiaink esetével kapcsolatban a fórumon részt vett dr. Gaudi-Nagy Tamás és Baráth Zsolt magyar országgyűlési  képviselők akik ismételten kiemelték annak fontosságát , hogy a magyar kormány határozottabban álljon ki a fiúk mellett.

Ez a fórum után lettek elkészítve az első interjúk a szülők részéről melyek később belekerültek az „Áldozatból bűnös” nevet viselő dokumentumfilmbe. Ekkor  dr. Gaudi-Nagy Tamás a szülőknek átadott fejenkénti 10.000 Ft-ot azzal a kitétellel , hogy ezt az összeget juttassuk be  a fiainknak a börtönbe. A következő hetekben és hónapokban számos alkalommal értesültem afelől, hogy dr.Gaudi-Nagy Tamás tényleg elkötelezett afelől , hogy a fiaink kijussanak a börtönből, az említett dokumentumfilmet egészen Strassbourgig és Brüszelig elvitték ahol az említett be is lett mutatva, valamint szórólapokkal próbáltak nyomást gyakorolni Szerbiára, sőt dr. Gaudi-Nagy Tamás mégkérdéseket is tett fel a szerb elnöknek, aki természetesen próbálta „degradálni a délvidéken élő honfitársaink” helyzetét.
Ekkor történt az is mikor dr. Gaudi-Nagy Tamást megpróbálták megakadályozni, hogy CD-t amire a dokumentum film volt felvéve és a szórólapokat mely részletes leírást tartalmazott a délvidéki helyzetről átadhassa a szerb államfőnek. Számos alkalommal próbálták felhívni a figyelmet az ártatlanul bebörtönözött fiaink sanyarú sorsára, egy ilyen alkalom volt a Budapesten megtartott lakóssági fórum, amelyen szintén levetítették az „áldozatból bűnös” című dokumentumfilmet,  valamint az est folyamán bemutatásra került a fiúk ügyében szintén sokat dolgozó Bozóki Antal ügyvéd úr „A magyar közösség Szerbiában” című könyve.
A következő könyvbemutató pedig Temerinben lett megtartva, de ez előtt történt egy váratlan és egyben örömteli esemény 2013 november 28-án a fiainkat kiengedték az előzetes letartóztatásból és ezen a lakóssági fórumon már ők is részt vehettek, persze tisztában vagyok azzal , hogy ez nem egy csoda folytán történt hanem , kizárólag dr. Gaudi-Nagy Tamás, dr. Morvai Krisztina, Rácz Szabó László és számos jó szándékú ember önzetlen kiállása és munkája eredményeképpen.
Szeretnék még megemlíteni  egy számomra és gondolom minden szülő számára egy fontos dolgot ami szintén Gaudi-Nagy Tamás nevéhez fűződik ez pedig a jogsegély szolgálat mely bár anyagilag tudja és tudta hatástalanítani az anyagi terheket mely alatt a fiaink jogi képviseletét értem s melyet ennek a jogsegély szolgálatnak köszönve az említettek költségeit a magyar állam finanszírozta.
Tisztelettel:
Apatócki Magdolna (Apatócki Flórián édesanya)

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Mi tett értünk, délvidéki magyarokért Gaudi-Nagy Tamás? – a „temerini hetek”egyik szülőjének levele

  1. Föl kellene emelni azt az 50 milliót, hiszen egyre nagyobb számban szorulnak segítségre az elszakított területeken élő magyarok. S ha a szabadkai zsinagóga helyrehozatalához egy MILLIÁRDot kaptak, akkor több jár a magyaroknak!
    Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük