Mi lesz így a Nemzettel? (Ezért DEKÁ-zik Horváth András is?)


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Magyar imaSzéchényi István szerint a pártoskodás megosztja a Nemzetet. Erre már régen rájöttek a Nemzetben gondolkodó magyarok, csak éppen nehéz ezt megértetni az agymosás által lebutított tömeggel. Ráadásul nehéz szóba állni azzal a baloldallal, akik eddig mindent elkövettek a Nemzet ellen, akik kiszolgálták folyamatosan a bankárkasztot, s ebből valamilyen módon profitáltak is.

Most azonban érdekes helyzetről olvastam. Íme:

Mi lesz így a Nemzettel?

(Ezért DEKÁ-zik Horváth András is?)

Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Lovas Zoltán újságíró és Horváth András volt adóhatósági munkatárs alakította, s Budapesten tartotta első plenáris ülését a DEKA, a Demokratikus Kerekasztal elnevezésű társadalmi, szakpolitikai párbeszéden alapuló fórum. E Kerekasztal létrehozását már január 16-án bejelentették a kezdeményezők. Ők a demokrácia és a köztársaság helyreállítását, új választójogi törvényt, továbbá a gyermekszegénység felszámolását, az ország anyagi javainak igazságosabb elosztását akarják elérni. Ám jelezték, hogy e tervezett változtatásokról nem kívánnak tárgyalni Orbán Viktorral! Szerintük a DEKA-nak nem lenne szerencsés intézményes szervezetté válnia, más vélemény szerint egyesületet vagy pártot kellene alapítani, mely akár jelölteket is állíthatna a következő választásokra. Tehát egyelőre még nagy káosz, illetve bizonytalanság van az elképzeléseikben, de elismerik, hogy nem sikerült a rendszert leváltani 90-ben, csak a ”pártelitet” cserélték le.

Mi pedig hagytuk, sőt máig hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert ennyire naivak vagyunk?

Nézzük mit írt nekem az egyetlen hiteles alapító tag a napokban:

„Valamelyik oldalon elhelyezkedünk a politikai erőtérben, valahová tartozunk és valljuk azt az értékrendet, ami kölcsönhatások révén kialakul bennünk. Közben változ(hat)unk is. Van, aki meghallgatja a másik oldal(ak)hoz tartozókat (ők is a nemzethez tartoznak, bárhol álljanak), van aki sem meghallgatni, sem megérteni nem hajlandó őket. Inkább “lövöldözünk” egymásra, szidalmazzuk, címkézzük egymást, az előítéletek és az évtizedes sérelmek rabságában. Hová vezet ez? Egyesek vagy egyes szervezetek mindig karanténban akarnak maradni? Mi lesz így a nemzettel? Ki profitál ebből? Nem lehet, hogy a másik is (a maga módján) jót akar? Ha nem jól látja, nem kellene felvilágosítani erről és elmagyarázni neki a dolgokat? Ehhez párbeszédre lenne szükség. Ezért álltam bele ebbe az egészbe, hogy ezt az álságos szekértáborosdit próbáljuk meghaladni. Nem kötelező egy ilyen folyamatban részt venni, de nem kellene akadályozni és lebeszélni azokat, akik képesek lennének a párbeszédre, és egy nemzeti asztal melletti egyeztetésre. Nem lázítani kell, hanem gondolkodni. (Félreértés ne essék: mindkét “oldalról” beszélek.) Ez a gondolkodás szerintem elkezdődött, döntsön mindenki felelősen abban a kérdésben, hogyan viszonyul ehhez és a nemzettársaihoz.

A be- és elzárkózás, az indulatok éppen annak a hatalomgyakorlási módnak kedveznek, amit 25 éve szenvedünk, de éppen az Orbán-kormány idején, a 2/3 birtokában csúcsosodott ki. Ahol például a közérdekű bejelentőket üldözik, a maffiát pedig védelmezik. Ezt csak azért mondom, mert éppen ma értesültem arról, hogy egy újabb eljárást indított ellenem a NAV. Pedig kihez fordultam én két alkalommal is a NAV-os visszaélések ügyében, még mielőtt a nyilvánosság elé léptem volna?

Csak emlékeztetőül: nem az ellenzékhez, nem a baloldalhoz, hanem az Orbán-kormány tagjaihoz. AMIVEL KIJÖTTEM, AZ NEM NEMZETI ÜGY?

S hogyan is kezeli az ilyen és hasonló korrupciós ügyeket a “nemzeti” kormány? A korrupció visszaszorítása NEM NEMZETI ÜGY? Engem soha nem a duma, meg a felszín érdekelt, hanem a valós tartalom. Próbáljon meg mindenki arra koncentrálni!

A konstruktív hozzáállás vihet előre, legalábbis én ezt vallom.

Üdv.: H. András”

Erre a párbeszédre hívó levélre, íme ezt válaszoltam:

András barátom egyik mondata így hangzik a baloldallal szembeni nemzeti stratégiánk módosítására: “Ha nem jól látja, nem kellene felvilágosítani erről és elmagyarázni neki a dolgokat?” Bizony szerintem is ez a legfontosabb, s ezért hajtogatom már régóta, hogy olyan konferenciákat vagy magyarul szereket kellene már tartani, ahol tisztázhatóak a megosztásunk okai. S nem másról – egyéni sérelmekről vagy érzelmi szembenállásról – kell először vitát nyitni, hanem végre a közös nyelvet kellene megtalálni! Sűrűn használt magyar szavak értelmét kell nekünk végre lefektetni, hogy megérthessük egymást, s kezdjünk egy-nyelven beszélni! S ehhez tisztázni kell a pol-korrekt fogalmát és annak a tisztességes kritikáját is.

Először tehát az alábbi fogalmakat kellene tisztázni szerintem:

1/ NEMZET fogalma, értékrendje, hazai és európai felfogása

2/ Népuralom vagy demokrácia Arisztotelésztől napjainkig

3/ SZUVERENITÁS fogalma, típusai, magyar sajátossága

4/ Kinek érdeke a bal-jobb oldal létrehozása? Mi a pártokrácia?

5/A liberalizmus, ami ma már szabadosság, s nem szabadság elv.

6/ A magyar POLGÁR szó a citizent, vagy a bourzsoát takarja?

7/A polkorrekt, hogyan egyeztethető össze a szólásszabadsággal?

Bár Andrásnak egyetlen fenti mondatával sem tudok komolyan vitatkozni, de pl. az első mondatával kapcsolatban egészen más a véleményem.

“Valamelyik oldalon elhelyezkedünk a politikai erőtérben, valahová tartozunk és valljuk azt az értékrendet, ami kölcsönhatások révén kialakul bennünk.”

A bennem kialakult értékrend ugyanis nem polgári, hanem nemzeti! A Nemzet pedig nem bal és nem jobboldali, hanem értékrendet követő. Az értékrend pedig nem bal- és nem jobboldali, hanem igazságos és méltányos. Nem vagyok tehát sem liberális, sem konzervatív, mert a feltétlen hagyománytisztelet nem maradiság nálam, hanem logikus gondolkodás, miszerint: ami jó azt meg kell tartani, s ami rossz, azt ki kell javítani!

Ezért nem tartozom egyik oldalhoz sem, egyik párthoz, vagy szekértáborhoz sem. Ha a szolidaritás és szociális érzék a jellemzője a baloldalnak akkor baloldai lennék? Ha a feltétlen hazaszeretet és a hagyománytisztelet a döntő akkor jobboldali lennék? Bennem ezek mind megvannak, s így egyik oldal sem kizárólagosan az én utam. Egy internacionálét éneklő milliárdos tolvaj nevezett szocialistának, bár ezen butaságában csak az új náci kifejezést használta. A Fideszesek pedig magukhoz édesgettek jó pár nemzetellenes szocialistát, miközben saját nagyburzsoáziát építgetnek, s a bankárkasztot épp úgy kiszolgálják mint elődeik, csak sokkal jobb a (PR) technikájuk.

Én örömmel veszek részt a közjót szolgáló, tehát nemzetet is építő munkában, ha valóságos párbeszédet lehet majd folytatni. Ha a szavak értelmét azonosan fogjuk fel, s ebben meg is tudunk egyezni egy erre hívatott konferencián!

Kedves András!

Látom, ezt már elkezdtétek, s rám a korrekt tisztázásban számíthattok!

Ám a fogalmak tisztázása nélkül ne merüljünk bele a vitákba, mert nem fogjuk egymást megérteni, s ismét elmegyünk a lényeg mellett!

Kérlek értesítsetek, hogy mikor és hol lesz az a konferencia, ahol a javasolt szavak értelmét tisztázzuk!

Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

3 hozzászólás a(z) “Mi lesz így a Nemzettel? (Ezért DEKÁ-zik Horváth András is?)” bejegyzéshez

  1. Addig szó sem lehet “nemzeti összefogás” amíg ilyen magyar gyűlölő terroristák akarják megszabni a “demokrácia” tartalmát!
    Ezekkel semmilyen körülmények között nem lehet még csak párbeszédet sem folytatni!

  2. Azt hitte ez a Horváth nevű sunyi kis patkány,hogy elég vádaskodni,és majd valamelyik párt befogadja és politikai karriert fut majd be.Ez nem jött be,lábon lőtte magát,de majd a Soros megtámogatja anyagilag.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
10 kg krumplit ért egy cigány szavazat
Kell-e terrorizálni az egész világot a terrorizmusellenes intézkedésekkel – kérdezte Morvai Brüsszelben
Morvai büntetőjogi elemzése a Gaudi-ügyről
Close