KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mesterházy választási győzelméért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

justitiaA MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG

(LEVELESLÁDÁJÁBÓL)

MESTERHÁZY VÁLASZTÁSI GYŐZELMÉÉRT

            A Magyar Justitia Bizottság  mindent megtesz annak érdekében,  hogy az MSZP és Mesterházy szakítsák át azt a képzeletbeli  célszalagot, amely  2014-es parlamenti választások győztesének szignifikánsa. Döntésünk azzal magyarázható, hogy Mesterházy Attila egy minap elhangzott nyilatkozatában “leszögezte”, hogy győzelmük esetében, a választásokat követően  végre fogják hajtani a politikai és jogi  felelősségre vonást (elszámoltatást), vagyis azt a műveletet, amelyre minden magyar ember régóta vár, de  az eddig regnáló kormányok konzekvensen „ad acta”-ként  kezelték.

            Határozatunk kialakítását  az is befolyásolta, hogy az MSZP, mint az előző “M” betűtöbblettel rendelkező  kommunista pártjuk utódpártjának  minősülő képződmény, örökölte az ideológiai,  az anyagi  és a gyakorlati  hagyatékokat, tehát mindezek birtokában, valamint veterán tagságuk  segítségével,  játszi könnyedséggel feltárhatják a politikai és jogi felelősségre vonáshoz szükséges bizonyítékokat, amely  nélkül az ügyészség és a bíróság “egy lépés megtételére” is képtelen lenne.

            Mesterházy elnököt arra kérjük, hogy ne végezzen félmunkát, nyúljon le a “gyökerekig”  és posztumuszként is  foglalkozzon a politikai és jogi felelősségre vonás kérdéseivel. Gondoljon Kun Bélára, Szamuely Tiborra, Korvin Ottóra és a bőrkabátban grasszáló Lenin-fiúkra, akik példát szolgáltattak a nyilas keretlegényeknek  a Duna parti kivégzésekről, amelyekről eddig  diszkréten hallgattak az illetékesek, sőt a Duna parton létrehozott (cipőket ábrázoló) emlékműnél  is kifelejtették jelezni, hogy  kik voltak az 1944-es  gyilkosok elődei 1919-ben és kik voltak az áldozatok, hiszen róluk is  megemlékezhettek volna   néhány pár bronzcipővel…

Javasoljuk (posztumusz) elszámoltatni  (okmányok alapján) Kun Bélát is, aki 475  ezer  aranykoronát lopott ki az országból, és bőkezűen   osztogatta  elvtársainak, sőt még (állítólag) Sztalintól sem sajnálta a magyar nép  pénzét, nem is érthető, hogy miért végeztette ki 1938-ban  Sztalin, talán  kevesellte az adományt vagy  nem akarta, hogy élő tanúja legyen a pénzügyi tranzakciónak…

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

            Feltétlen fel kell venni a vizsgálati listára Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt, Péter Gábort, Aczél Györgyöt  és a többi  söpredéket is, hiszen nem csak (vélt vagy valós) ellenfeleiket gyilkoltatták le, hanem  saját elvtársaikat is, mégpedig olyan ütemben, hogy  ha tovább  funkcionálhattak volna, akkor  most azok sem élnének, akik könnyes szemmel és kihullott fogakkal  emlékeznek  egykori vezérükre.

             Harmadik hullámban, de nem  utolsóként,   Kádár Jánost és bandáját  kellene  a politikai és jogi tisztasági  fürdőbe  mártogatni, különös tekintettel a még vidáman  és jólétben éldegélőre (Biszku, Kapolyi, Medgyessy, Kárpáti,  Berecz, stb.). A legvidámabb barakk boldog korszakában  futószalagon akasztottak, lőttek, (lövettek),  vertek (verettek),  bevezették  új temetkezési módszerként a  hátradrótozott kezű, ruhátlan és koporsó nélküli áldozataik  ismeretlen helyen történő “elkaparását”, a hozzátartozók  tájékoztatásának megtiltását (ezzel is fokozva a gyötrelmeiket),   a tömeges letartóztatásokat, a  határok aknazárral való lezárását,  az útlevelek kiadásának tiltását,  az áruhiányt és  selejtes áruk elterjesztését,  valamint (Fekete János pénzügyi zseni közreműködésével) az ország  eladósodásának  lavinaszerű beindítását.  Kádár hazaárulása mellett Quisling, a „minden hazaárulók atyja” még a kis-unoka címkét sem kapná  meg,  egy történelemben jártas,  címkeosztogató bizottságtól! Mesterházy Attilának figyelembe kell majd venni a pufajkások ügyét is, akik egytől-egyig hazaárulók és a megtorlás  önkéntes  fogaskerekei voltak,  „paraszolvenciaként” sok mindent kaptak,   és még ma is  kapják, mert őket sem érintette a rendszerváltozás fuvallata!

            Végezetül,-  kössön csomót a zsebkendőjére Mesterházy elnök (!), nehogy  elfelejtse a felelősségre vonandók listájára rátenni Gyurcsány Ferencet,  egykori táncos bohócunkat és ordináré nagy hazudozónkat!  Nélküle olyan foghíjas lenne az elszámoltatás, mint önfeledt  rajongóinak  (simogatóinak, csókolgatóinak, tapsikolóinak) a  fogazat állománya…No meg (!), – természetesen – szervesen kapcsolódik Gyurcsányhoz  az egykori   konstans söpredéke, az öszödi hallgatósága és Demszky budapesti tobzódásának anyagi-politikai-erkölcsi vonzatai.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Zárógondolatként biztosítjuk Mesterházy elnököt, hogy – önzetlenül -, mindennemű  ellenszolgáltatás (elismerés, juttatás, ígéret)  nélkül,  segítjük célkitűzésében.

Segítségünk viszont csak akkor realizálható, ha Mesterházy a színtiszta igazsághoz ragaszkodva, a már beharangozott politikai és jogi felelősségre vonást tartalmazó ígéretét kiegészíti egy kvázi-végrehajtási megjegyzéssel, miszerint: a Medgyessyt és Gyurcsányt közvetlenül támogatók, velük egy tálból cseresznyézők és haszonélvezők sem kerülhetik el a felelősségre vonást.

Vagyis: Mesterházynak önmagát is felelősségre kell vonni (vagy vonatni), mégpedig célszerű a választások előtt, mert egy felelőtlenül rágalmazó és ígérgető, Gyurcsányt hazugságban is megközelítő hordószónok, valamint elődpártjai mocskos dolgait felejtő, de azok örökségét átvevő pártvezér csak ezzel számíthat a választópolgárok voksaira. Ugyanis,- nagyon sokan emlékeznek arra, hogy az MSZP elődpártjainak – kivétel nélkül -, minden egyes  leadere  hazudott, csalt, lopott, törvényt sértett, terrorizált, gazdasági csődöt okozott, és/vagy  titkolódzott, és Mesterházy nagyon sokat tanult tőlük. A miheztartás érdekében figyelmeztetjük Mesterházy elnököt, hogy segítségünk  mellett is annyi esélye lehet a választási győzelemhez, mint Bajnainak vagy  Misi mackónak.  Borítékoljuk!

Közismert, hogy François Villon egyes balladáinak vagy versecskéinek befejező sorai sem  mindig nyerték meg az olvasók tetszését, mi is számoltunk egyesek ellenérzésével, de kénytelenek vagyunk – kertelés nélkül -, a rideg tényekhez igazodni.

Prof. Dr. Bokor Imre

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Mesterházy választási győzelméért

  1. Első olvasatra nem akartam hinni a szememnek. Aludtam rá egyet, de még most is ugyan azt látom.
    Meg ne haragudjon Bokor úr, de ezt egyedül találta ki, vagy segítettek benne? Majd pont a mesterházi fog felelősségre vonni! ?
    eSzeL

  2. 1944.-ben olyan kemény volt a tél,hogy a Duna be volt fagyva,mint Mátyás királlyá választásakor,her prof.Bokor.A tiszteletkört el nem felejtené megtenni!
    Dolfi

    Kedves Dolfi! Elég sajnálatos, hogy sem Ön, sem mások nem képesek már érzékelni az iróniát és a szarkazmust!

    (H)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük