KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mesterházy kesztyűje

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az önkormányzati választások eredmény-kihirdetését követően, Mesterházy Attila MSZP-s főguru, a boldogságtól szinte megrészegülten, magabiztos (nyegle) vigyorgást erőltetve magára, azt nyilatkozta a HÍR TV riporterének, hogy: „az előzmények ismeretében, nem számított ilyen szép eredményre, mint amilyent elért a pártja”.

Ezt követően fenyegető hangon kijelentette, hogy a jövőben megváltoztatják a magatartásukat és minden esetben felveszik az eléjük dobott kesztyűt! Azt pedig fokozott figyelemmel kísérik (ellenőrzik), hogy a FIDESZ betartja-e vagy sem, a választási ígéretét.

Aligha vitatható, hogy M. A. nyilatkozata, valamint viselkedése,  elmeorvosi vizsgálatot és sürgős terápiát  igényel. Ettől függetlenül, – a kesztyű felvétele nagyon hasznos lesz számukra, mert évek ÓTA PISZKOS ÉS „ENYVES” A KEZÜK, mégpedig annyira, hogy a kesztyűt  – egyszeri használat után -, célszerű a kukába landoltatni.

Ami M. A.  ellenőrzési tervére vonatkozik, azt már hasznos lett volna Rákositól – kezdve Kádáron át, Gyurcsányig bezárólag realizálni, hiszen megszámlálhatatlan sikerélményükben lett volna  részük! A pártfegyelem szellemében akkor mély hallgatásba burkolództak, miközben  a piszkos és enyves kezükkel DEGESZRE LOPTÁK MAGUKAT(!), miként azt a „félnótás” Gyurcsány elvtársuk öszödi beszédében részletesen kifejtette a  (szépszámú) kesztyűtlen és hallgatag cinkosai előtt.

Végezetül: nem ártana észrevenni, hogy a szavazópolgárok immár számos alkalommal (legalább hétszer,- tessék utánaszámolni…) páros lábbal próbálták kirúgni a közéletből a hazug, csaló, korrupt, tolvaj, koncepciótlan, permanensen ígérgető, nevet csereberélő, önmagát reformálgató és az országot anyagi-erkölcsi csődbe vivő pártot, de az eltűnése és az agonizálása csak most gyorsult fel, és ezt a jelenséget  még a Gyurcsány-Mesterházy-Lendvai-Szanyi-Lamperth-(stb.,stb.,)-féle, bülbül szavú hazugok sem képesek  megállítani.

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB ELNÖKE

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Mesterházy kesztyűje

  1. Felépítettek egy négyszintes házat. Az átvevő bizottság kiszállt, hogy átvegye az épületet.
    Mindent rendben találnak, és már majdnem átveszik, amikor valaki észreveszi, hogy nincs az épületben WC.
    Előkerítik a tervezőt, aki így védekezik:
    – Az első szinten bölcsőde lesz, ők a pelenkába csinálnak.
    – A második szinten a püspökök lesznek, ők Rómában székelnek.
    – A harmadik szinten a zsidók lesznek, ők a szarból is pénzt csinálnak.
    – A negyedik szinten pedig MSZP irodák lesznek, ők meg minden szart egymásra kennek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük