KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Menczer: ha valaki egy másik ember halálát kívánja, az vállalhatatlan

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha valaki egy másik ember halálát kívánja, az vállalhatatlan, és nem lehet azzal elintézni, hogy bocsánat, nem úgy gondoltam – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebookon.

Menczer Tamás arra reagált, hogy Karl Pachner, az Osztrák Közszolgálati Televízió (ORF) egyik vezetője egy a Facebookon közzétett – időközben eltüntetett – bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor szívinfarktusa „tisztességes dolog” lenne.

Az államtitkár azt írta: súlyosbítja a helyzetet, ha egy befolyásos újságíró, az osztrák közmédia igazgatója kívánja egy megválasztott vezető, a magyar miniszterelnök halálát.
„Ez az önmagában is szörnyű megnyilvánulás az egész ország arculcsapása, hiszen a miniszterelnököt a magyar emberek választották meg” – emelte ki Menczer Tamás.

Hozzátette: nyilvánvalóan Ausztriában is vannak hatóságok, amelyek a médiát felügyelik, és biztos ők is elfogadhatatlannak tartják, ami történt. Cselekedjenek! – szólított fel.

https://www.facebook.com/menczer.tamas/posts/pfbid02hMz24osMRpVuzRcUP12sDAzzL4sPBq95w5b5R48Tig6grgXznYkVGZQP27Mik81ml

MTI / Facebook

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük