KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Melyik a nagyobb hülye? Lázár János vagy Giró Szász András? Vagy mi? (Keményen dolgozó kisemberek?!)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Giró-Szásznak és Lázárnak a múlt heti csütörtöki tájékoztatójukon, a kaposvári trafikos bűncselekménnyel összefüggésben elhangzott kijelentéseikre reagáltak a kisgazdák.

Idézzük csak vissza:

Giró-Szász államtitkár úr:

„Szeretném világossá tenni, hogy a sajnálatosan megtörtént esetek egyáltalán nem specifikusan dohányboltokban következnek be, a dohányboltok számából fakadóan óhatatlan, hogy itt is előállhatnak ilyenek.”

Lázár János miniszter úr:

„…ha találnak összefüggést a bűncselekmények és a trafiktörvény között, kezdeményezni fogják a vonatkozó jogszabály megváltoztatását.”

A Független Kisgazdapárt álláspontja:

Giró-Szász Andrásnak ezt  a „világossá tételét” javasoljuk tanítani mind az „ötszáz” kommunikációs szakon.

Igy nem lehet, nem szabad. Talán ő az egyik, aki miatt Kövér úr minap kijelentette, hogy javítani kell a kormányzati kommunikáción.

Lázár Jánossal pedig tudatjuk, hogy találtunk összefüggést a trafikos bűncselekmények és a trafiktörvény között.  Ezért kijelentjük:

mindketten, de az aberrált trafiktörvény valamennyi kitalálója és végrehajtója bűnrészes minden olyan gyilkosságban, rablásban, amelyeket azért hajthatnak végre, mert egy eszement kitalálta, hogy le kell fóliázni a kirakatokat, bejárati ajtókat. A trafiktörvény (s most a mutyizásról egy szót sem ejtünk) jelenlegi állapotában veszélyes mindenkire, aki bent ül.

Ebben a vonatkozásban kéretik nem lobogtatni az ODE (Országos Dohányfüstmentes Egyesület) mai nyilatkozatát, tudjuk, hogy az Egészségügyi Államtitkárság láncára vannak kötve anyagilag, logisztikailag, világos, hogy kormányzati érdeknek megfelelően nyilatkoznak. Ne adják el senkinek azt a marhaságot, hogy ha a gyerekek meglátják a cigarettásdobozt a kirakatban, dohányosok lesznek. Nem kell odatenni a cigarettásdobozt. Árulnak sokminden mást is, ami a dohányárú helyett kirakatba tehető.

Összefoglalva: Sem Lázár, sem Giró-Szász, sem az ODE nem hülye, de mindannyiunkat annak néznek, amit kikérünk magunknak.

Illik komolyan venni azt, ha a Független Kisgazdapárt kimondja valamely kormánytagra, hogy alkalmatlan. Gondoljanak a Questor – díjas Fazekas deresre húzására, s a mai hírekre a hortobágyi gazdák tönkretevőjével, a hungáriás értékpapírozóval, kun-mediátorozóval kapcsolatban.

Péter üzeni: eb ura fakó!

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

20 thoughts on “Melyik a nagyobb hülye? Lázár János vagy Giró Szász András? Vagy mi? (Keményen dolgozó kisemberek?!)

  1. Lovas Istvánnak teljessen igaza van és sajnos a mostani megmondo elberek föleg Brüsszelben olyan korupt idioták, hogy borzalom. Tisztelet a kivételnek. Sajnos igy az a 28 álam sinyli meg ezeknek a meggondolatlan elhatározásait és aláirásait.

    1. Naiv vagy kedves Esther! Brüsszelben korruptak, az igaz, de nem idióták. Mindössze más logika alapján hozzák meg a döntéseiket.

  2. A gyerek nem attól lesz dohányos, hogy látja a dobozokat, hanem a szüleiktől tanulják el.
    Sajnos a nevét nem jegyeztem meg, egyik nap,betelefonálós műsorban egy férfi feltette a kérdést: a 250.-Ft-tal dobozonként megemelt dohány árukból min. kétmillióan vesznek naponta. Azért emelték fel az összeget, hogy ezt visszafordítsák az egészségügybe, illetve megelőzésre. Hogy is áll(?) az egészségügy és hol van az jelentős, biztos összeg? De a fólia az nagyon fontos Lázár „úr”! Csak az!

  3. Nem volt itt semmi baj, amíg a kormány hozzá nem nyúlt a dohányárusításhoz is. Tudom, hogy pénz van a háttérben. De az a baj, hogy ezt is megtehették.
    És a dohányosok többsége boldogan fogadta ezt a rendelkezést is, és természetesnek vette, hogy ha megyek egy kis faluba meglátogatni az ismerősömet, akkor arra kér, hogy szánjak rá egy kis időt, és hozzak neki egy kis vágott dohányt, mert náluk még nem lehet kapni.
    És sodorgatja a cigarettát, és nem veszi észre, hogy visszafejlődött ebben is. Mint a háborúk idején.
    És amikor megemlítem, hogy volt ez egyszerűbb is, sértődötten néz rám, hogy miért bántom a Fidesz-KDNP-t.
    Amikor megemlítem, hogy közben hazánk saját ipara és mezőgazdasága is tönkrement, és lett volna itt fontosabb intézkedés is, látom, hogy barátságunkat is tönkre tette ez a politika.

    Baumag

  4. Hülyeségben, aljasságban, képmutatásban holtverseny köztük. A trafikmutyiban nyilván külön szerepe és érdekeltsége volt a fóliázónak.Nem utolsósorban, ha feltételeznénk a holtversenyi hülyék jószándékát ezügyben, és nem történt volna meg egy tragikus haláleset a napokban, akkor is a hülyeségükről bizonyítvány. Cigarettát nem láthatnak a kölykök, parti drogokat, egyéb szintetikus készítményeket fogyaszthatnak? Az nem árt? A rengeteg szenny, ami a TV-kből ömlik rájuk, nem testi, lelki egészségromboló? És az internet? Hogy a teljes magyarságot sújtó, kikerülhetetlen chem-trail-ezésről ne is beszéljünk! Mutyikormány mutyiműve.

  5. Csak azt nem tarják szem előtt ezek a mutyizók (valószínű fólia mögött van), hogy hamarosan ők is történelem lesznek. És a történelem már produkált pár meglepetést, magukat mindenhatónak és öröknek képzelők számára.

  6. Régóta mondom már :
    A hülyék nem odafönt vannak. A hülyék azt hiszik.

  7. Bűnösök közt cinkos aki néma! Ha valaki,vagy valakik törvényt hoznak,módosítanak, annak minden következményét vállalnia kell,anyagilag, erkölcsileg,s ha kell az életével. Ez a „vezér, és a törvénykezők feladata. Nincs mit szépíteni. Nagyon Sok Ártatlan Vére hullott a hozzá nem értés, kapzsiság, mutyizás következtében. A banki károsultak öngyilkosságaik következtében is hány család ment,és megy tönkre, mert nem tudja elviselni, hogy meglett, vagy idős korára földön futó lett, nincstelen, a gyerekének jövőt adni nemtudó kisemmizett. Jön a politikus, és megmagyarázza az okát, holott tudja,hogy ő és társulata a felelős ezért az erkölcsi és anyagi nyomorért ami ebben az országban van. Az én gyerekkoromban is volt trafik, felnőttek a gyerekek, és eltudták dönteni, hogy akarnak, vagy nem, dohányozni. Pedig akkor még nem volt H1N1, nem permetezték az embereket fentről, nem volt amónia,kátrány, kábítószer a dohányban , és nem törekedtek a népesség ritkítására. Hagyjuk ezt a „megvédem a gyerekeket a cigarettától , albérleti hülye dumát. Az éhezéstől, az iskolákban „butított ostobaságtól, az erőszaktól, a téli hidegtől, és a pénzéhes beteg politikusoktól óvja meg Őket az ÁLLAM, vagy a jó ISTEN. ” nektek vagy egy Szent Könyvetek, de ti nem a szerint éltek, akkor ti bolondok vagytok ! Így igaz!

  8. Lehet rangod,pénzed,hatalmad, járhatod a világot széltében, hosszában, de soha nem lesz nyugalmad, és nem fogod jól érezni magadat. Mert „beteg vagy, és egy beteg embernek pihenésre van szüksége. De saját „magadat viszed magaddal mindenhová. Az esték a legpocsékabbak mert az álmaid nem hagynak nyugodni, előjön amit ti lelkiismeretnek hívtok, ha megteszed azért, ha nem azért szenvedsz. Magad elöl nem menekülhetsz. Te fogsz „ítélkezni saját magad felett, és ez a legfájdalmasabb. A „kivárni tudás, az egyik legfőbb emberi erény.”

    1. Javaslom elolvasni Sánta Ferenc : Ötödik pecsét című könyvét vagy megnézni az azonos című filmet. Tomóceuszkakatiti semmivel sem alszik rosszabbul, mint Gyugyu. Maga sem alszik rosszabbul attól, ha a kacsák elégedetlenek az úsztató hiányosságai vagy a takarmány ízetlensége miatt. Mi csak háziállatokként vagyunk számon tartva, így piszokul nem érdekli őket, hogy mi hogyan érezzük magunkat. Egy a lényeg számukra, fogjuk be a szánkat, és maradjunk a seggünkön.

  9. No, az ilyen cinikus, golyóérett rohadékok miatt „szívnak” azok is, akik nem dohányosok! És nem csak trafik-fólia ügyben.

  10. Egyik sem jobb a Deákné vásznánál.
    H.B.
    „a megszálló hatalom diktátuma nem szerezhet alkotmányos legitimitást.”

  11. „Melyik a nagyobb hülye? Lázár János vagy Giró Szász András? Vagy mi? (Keményen dolgozó kisemberek?!)”
    Mi vagyunk a legnagyobb hülyék mert hagyjuk,hogy ezek a pénzéhes élősködő senkik irányítsanak minket.
    H.B.
    „Nem mások, mint tolvajok és rablók, akik egyetlen morzsát sem esznek, és a ruhájukból egyetlen szálat sem viselnek, amit ne úgy loptak volna tőlünk … Így élnek, feleségeikkel és gyerekeikkel, lopásból és rablásból, mint főtolvajok és rablók, zavartalan biztonságban”
    (Luther Márton)

  12. Nem jól van feltéve a kérdés! Nem hülyék: patkányok! Szarnak ezek arra, hogy kit gyilkolnak meg! Az ő tetves családjuk biztonságban van, semmi gondjuk és vigyáz rájuk egy regiment kormányőr!
    Lázár János: „Mindenki annyit ér, amennyi pénze van!” Tehát szerinte: akár egy tolvaj is lehet értékes ember, ha nem aprózza és nagyot lop (van honnan példát venni!!!)
    Gíró Szász pedig csak a „szokásos”: egy „félrebeszélőművész”. Úgy tud beszélni, hogy azt lehessen így is és úgy is magyarázni. Egy szóval semmit nem mond, csak a pofája jár.
    Az pedig ismét téves, hogy „javítani kell a kormány kommunikációján”! Nem, nem!!! Kormány kell az ország élére ezek helyett, nem dumagépek süket vakerral!!! Elég ebből a sok aljas, jellemtelen, súlytalan senkiből! Ez ugyanolyan szar, mint a „dicső” elődjeik: ez sem kormány!
    Nagy Péter

  13. A saját értékrendjük szerint az a jó politikus aki órákig tud beszélni úgy,hogy közben semmit nem mond.
    H.B.
    „Azt látom, hogy mindig olyanok teszik tönkre hazugsággal mások életét, akiknek sajátját az igazság forgatná fel.”

  14. T. eSZeL! Azt Ön sem hiszi, hogy nyugodtan, jól alszik bármelyik is. Ha így lenne a valóságban is, nem járna némelyike ausztriába gyógykezelésre, nem tompítaná különböző szerekkel „lelkiismeretét és kivénhedt korára nem küszködne az elkövetett bűnei miatt. Ne legyenek kétségei afelől, hogy minden tettek „gyümölcsöt teremnek hiába váltogatja a „ruháit egyik életből, a másikba. Előbb utóbb, minden a „helyére kerül. A „létezés intelligensebb mint gondolnánk. „Minden tetteknek következményei lesznek,és minden következményekből új cselekedetek lesznek a világ végezetéig. Nincs hova sietni, „itt nem a gyorsítás a legfontosabb. Ami most fent van, előbb utóbb alulra kerül. Ezért nem érdemes túl sokat foglalkozni a napi politikával. Tisztelettel,F.

  15. Előbb utóbb mindenkinek be lesz nyújtva a számla – ha nem kívülről akkor a delikvens saját magának nyújtja be,de a számlát így vagy úgy rendezni kell.
    H.B.
    A Dalai Lámát, mikor arról kérdezték, hogy mi az ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta: „Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatosan, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és azután úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük