KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megszüntették a migránsok elleni önvédelmet szorgalmazó határvadászok elleni eljárást (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

Örömmel közöljük, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség nemrég kézbesített jogerős határozatával megszüntette a nyomozást három olyan hazafi elleni büntetőeljárásban, akik a migránsinvázió ellen önkéntes határvadász zászlóalj elnevezéssel cseréltek eszmét közösségi oldalakon.

Tényi István feljelentését követően tavaly augusztusban emiatt őket közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése bűncselekménnyel gyanúsították meg, hajnali házkutatásokat tartottak náluk, lefoglalták számítógépeiket, majd a rendőrségre hurcolva kihallgatták őket.

Az egyik volt gyanúsított, Vass István Mátyás tavaly júliusban tett közzé felhívást Hunyadi Önkéntes Határvadász Egység címmel a Facebookon, hogy társakat találjon a kiterjesztett jogos védelem gyakorlására a bevándorlási áradat feltartóztatása érdekében, és ennek keretében „megállásra késztessék a határon épülő kerítést megrongálni készülő törvénytelen bevándorlókat”, mivel a „hatóságok láthatóan képtelenek a migráns helyzetet elvárhatóan kezelni” és ezért a polgárok „készek saját maguk, önállóan is fellépni saját védelmében, alkotmányos jogaikat gyakorolva.” Felhívására többen jelentkeztek, közülük két vidéki férfit azonosítottak be a hatóságok, így lett három gyanúsított.

A szabadlábon védekező gyanúsítottak a Nemzeti Jogvédő Szolgálathoz (NJSZ,www.njsz.hu) fordultak védelemért a nemzeti jogvédők „Bevándorlási válsághelyzet: a magyaroknak is vannak jogai!” c. 2015. szeptember 4-i közleménye nyomán, amelyben védelmet ajánlottak a migránsok miatt jogsérelmet szenvedetteknek és kimondták: „ebben a jogos önvédelmi helyzetben kötelességünk hazánk és a magyarok jogainak védelme.”

Az ügyet az NJSZ bemutatta a sajtóban, a november 4-én tartott sajtótájékoztatóján, illetve az NJSZ december 5-i migránsügyi nemzetközi jogi konferenciáján követelve a törvénytelen eljárás megszüntetését és az eredetileg gárdaellenes éllel beiktatott, közbiztonsági tevékenység jogosulatlan szervezése bűncselekmény hatályon kívül helyezését.

A három gyanúsított vitatta a gyanúsítást és közölte, hogy „ magyar emberként fontosnak tartom és egyet értek azzal a céllal, amit Kormányunk is követ, mely szerint a legfontosabb, hogy megvédjük határainkat az illegális migráció során beáramló idegenektől”, továbbá „örömömre szolgál, hogy a Kormány gondoskodott arról, hogy Szerbiával és Horvátországgal fennálló határaink lezárásra kerüljenek, azon illegális migráns ne jöhessen át.” Szerintük félreértés történt, valójában nem büntetést, hanem kitüntetést érdemelnének, miután felvetéseik azóta „teljes mértékben megvalósultak a Kormány határvédő akciói révén.”

Ez is érdekelheti:  Itt a bizonyíték, kinek az oldalán áll Magyar Péter

A védelem szerint nem büntethető a közösségi oldalon zajló eszmecsere az illegális bevándorlók elleni jogos védelemről és az sem, ha a határ mentén csoportban tartózkodó polgárok jelzést adnak migránsok behatolásáról a hatóságok részére.

Fontos rögzíteni, hogy a büntetőeljárási törvény felhatalmazza a polgárokat arra, hogy bűncselekmény észlelése esetén a tetten ért elkövetőt a helyszínen tartsák. Egy felelős civiltől pedig elvárható, hogy rövid úton értesítse a hatóságokat, ha közrendet veszélyeztető cselekményt észlel.

Az ügyészség osztotta a védelem álláspontját. „A szervezés olyan folyamat, amely szükségképpen azt jelenti, hogy az elkövető a szervezés első olyan lépésével, amelynek következében a célul kitűzött tevékenység már meghatározott és a külvilág számára kitűnik, megkezdi és befejezi a bűncselekményt.” Ilyen tevékenység az ügyészség szerint a két csatlakozó esetében nem volt, ezért esetükben bűncselekmény hiányában szüntették meg az eljárást, míg a kezdeményező terhére nem volt megállapítható bűncselekmény.

Szükséges a házkutatások során – egyébként több esetben szabálytalanul, eljárási hibákat vétve, – lefoglalt eszközök haladéktalan visszaszolgáltatása, illetve az érintettek meghurcolás miatti megkövetése és arányos jóvátételben történő részesítése.

A gyanúsítottak védelmét dr. Novozánszky Ilona ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el.

Korábban már sikeres büntetővédelmet biztosítottunk egy hazafinak, aki tavaly nyáron önkéntes civil segítséget ajánlott fel egy határszéli önkormányzatnak a határ védelméhez és ezt célzó felhívást tett közzé. Emiatt őt másnap hajnalban előállították és közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésével gyanúsították meg, majd hónapokkal később az ellene indult eljárást megszüntették.

Végül pedig – az elmúlt hónapok tragikus európai migrációs fejlemények és a kapcsolódó tömeges erőszakos bűncselekmények ismeretében – ismét leszögezzük: az Európát és hazánkat is fenyegető bevándorlás ellen a nemzeti önvédelem minden lehetséges eszközét be kell vetni. A magyar nemzet jogos védelmi helyzetben van jelenleg és ennek gyakorlását az Európai Unió sem akadályozhatja meg. Elsődleges az államhatár védelme, ezért továbbra is támogatjuk a törvényes rendet és a polgárok biztonságát fenyegető illegális migráció elleni, szükséges és arányos kormányzati erőfeszítéseket, valamint indokolt a bevándorlási áradatért felelősséggel bíró személyek és – nem egy esetben magukat jogvédőnek nevező, kollaboráns szerepű, liberális – szervezetek elszámoltatása.

Ez is érdekelheti:  Hülyék vagy csalók? - avagy hogy számol az MVM?

Budapest, 2016. január 15.

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében:

Dr. Novozánszky Ilona elnök

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető

http://www.gaudinagytamas.hu/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

NIF

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Megszüntették a migránsok elleni önvédelmet szorgalmazó határvadászok elleni eljárást (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)

  1. Kísért Linder Béla szelleme. A “háttér” parancsára a még nyomokban felbukkanó önvédelmi kezdeményezéseket is el kell fojtani. Elismerésem a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak! A nevükhöz métóan valóban nemzetiek, jog/(és igazság)védők, és hatalmas szolgálatot teljesítenek! Sajnos az esetleges kártérítést, ami persze abszolute jogos, ismét az adófizetők pénzéből fizetik ki, pedig a feljelentő vagyonából kellene! (És ki az a tényiistván nevű belső ellenség???)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük