KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megszelídül az Ország Házában a Jobbik?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Beszélgetés zajlott tegnap reggel a „közszolgálatiban” a Jobbik EP képviselője, Morvai Krisztina, és a műsor felelős szerkesztője között ilyen szimbolikus címmel.

Nem tisztem a beszélgetés tartalmára utalni, ezt bárki, aki kíváncsi – remélhetően minél többen – meghallgathatja majd utólag. Csak ismételten a teljes tisztelettel és elismeréssel szólhatok Morvai Krisztina szakmailag, erkölcsileg a nemzet érdekében végzett eddigi munkájáról, és annak a sokadszorra történt visszaigazolódásáról, mennyire telitalálat volt több, mint két évvel ezelőtti felkérése a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a részéről.

Sokkal inkább utalok a szerkesztés hiába való, sokadszorra tetten érhető próbálkozására, a kirekesztő szélsőséggel történő tarthatatlan vádak továbbra is folyamatos hangoztatására, annak sugallatára, hogy „Európával” egyetértésben kialakult az a láthatatlan, de egyértelműen létező konszenzus, ami most már a Jobbik – mint országgyűlési megkerülhetetlen politikai tényező – közös marginalizálására irányul majd!

A sugallt álságos kérdésre egyetlen lehetséges válasz az, hogy a Jobbik nem „szelídül meg”, mert nem szelídülhet meg, közel egymilliós választói felhatalmazással a háta mögött, szerencsénkre.

A továbbra is szélsőségre utaló „megszelídülés” azt a belesimulást feltételezné a választók által most véglegesen elutasított demokrácia gyakorlatban, amely remélhetőleg a Jobbikot végleg megkülönbözteti minden eddigi politikai partnerétől a magyar országgyűlésben!

Nem, hogy nem „szelídülhet” meg, hanem minden eddiginél jobban „be kell vaduljon”, kérlelhetetlenül betartva választóinak tett ígéretét.

Nem „szelídülhet” meg a milliókat érintő nyomor láttán, az úgynevezett „rendszerváltás sokmilliós vesztesei érdekképviselete miatt!

Nem „szelídülhet” meg a politikai és köztörvényes bűnözők elkapása, és majdani törvényeink elé állítása ügyében, és bebizonyítottság esetén rablással szerzett vagyonuk teljes elkobzása okán sem!

Nem „szelídülhet” meg – figyelem kedves lakájmédia kedves szerkesztő urak és hölgyek -, mert  a Jobbik segítségével létre kell hozni új média törvény keretében egy valóban a köz szolgálatára szerveződő olyan új típusú, tisztességes, nem megélhetési tájékoztatást, ahol egyedüli mérce a kíméletlen igazságosság, és a Magyar Nemzet szolgálata!

Nem „szelídülhet” meg már csak azért sem, mert az eddigi közhatalom – a parlamenti pártok hallgatólagos beleegyezésével – az utóbbi nyolc évben ezreket megsértő politikai diktatúrát vezetett be, aminek következtében hála Istennek, a Jobbik Magyarország Mozgalom pártként újrafogalmazta önmagát, többek között azért, hogy a diktatúra megtervezőit, és gyakorlatáért felelős működtetőit megnevezze, majdani törvényeink elé állítsa, és elítélje szigorú következetességgel.

Az elvárható „vadság” – tisztelt fideszes és nem fideszes ellenérdekeltek – a Jobbik részéről azért nemzet mentő, mert a – jelenleg média szempontból eszköztelen, és ezért kiszolgálhatott, bűntelen – Jobbikot alaptalan hírbe hozatalok tömegével sikerült részben oly mértékben besározni, hogy választói egy része bizonytalanná vált a megismert első fordulós eredmény tükrében.

Ennek ellenére az elért közel 17%-os siker, és a még állva maradt jelöltek második fordulós támogatottsága, garanciája lehet a Fidesz politikailag életveszélyes kétharmadának megakadályozására.

A remélhetően „vad”, következetes, magas választói felhatalmazással végzett parlamenti munkája csattanós választ ad azon politikai partnerei részére, melyek érdekeit a Jobbik jövőbeni tevékenysége tudatosan fogja sérteni.

Isten Áldja Magyarországot és adjon Szebb Jövőt!

Reiner Péter
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük