Megszavazták az európai hadsereg létrehozását
https://i1.wp.com/www.hidfo.ru/wp-content/uploads/2016/11/eur%C3%B3pai-hadsereg-megszavazt%C3%A1k-hidfo.ru-.jpg?w=640
Az Európai Parlament 369 “igen” és 255 “nem” szavazattal – 70 tartózkodás mellett – megszavazta az uniós haderő felállítását.
Az EP-képviselők az Európai Védelmi Unió létrehozásáról szóló határozat megszavazásával garantálták, hogy az Európai Unió évente 522 millió dollárt fordít az európai hadsereg felállítására, amit a képviselők “gyorsreagálású erőnek” neveznek. Az új katonai struktúrát egy éven belül létrehozhatják.
A közös hadsereg létrehozásának elgondolása elsőként az 1950-es években jelent meg, ám a későbbiekben gazdasági és politikai alapokra helyezték az európai integrációt. Később 2015 márciusában merült fel, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU saját katonai erővel kell rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni a tagállamokra leselkedő fenyegetésekre.
Az uniós haderő felállításának kérdését az európai politikusok több, merőben eltérő nézőpontból közelítették meg. Ellenzői szerint a közös európai hadsereg a nemzeti szuverenitás sértését jelenti, és Brüsszel később katonai erővel akarhatja megakadályozni újabb tagállamok kilépését.
A közös európai hadsereg támogatói azonban a “nemzetállamoknál magasabb szintű, európai szuverenitással” indokolják az új katonai struktúra szükségességét; az Európai Unió mindaddig nem lesz képes önálló külpolitikát folytatni, amíg az EU külstratégiájának erőtámaszát az amerikai hadsereg jelenti. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig korábban azzal indokolta az európai hadsereg szükségességét, hogy így Európa erőt tudjon felmutatni Oroszországgal szemben.
Az Európai Védelmi Unió és az európai gyorsreagálású erők létrehozásának azonban deklarált célja, hogy az Európai Unió készen álljon a katonai cselekvésre akkor is, amikor a NATO-nak az nem áll szándékában.
Korábban a NATO főtitkára és balti országok vezető politikusai egyaránt ellenezték az európai hadsereg létrehozását, mert úgy gondolták, hogy az veszélyt jelent a NATO szervezetére, és végül annak felbomlásához vezethet.
http://www.hidfo.ru
TELJESEN LOGIKÁTLAN ENNEK A HADSEREGNEK A MEGSZAVAZÁSA, MERT EURÓPÁBA VAN AZ ELLENFÉL – NEM LEHET AZ ELLENFÉL KATONÁJA IS MEG AZ EURÓPAI UNIÓ KATONÁJA EGYSZERRE – EZÉRT ERRE EGY LOGIKUS VÁLASZ VAN – HA NAGY LESZ A NEMZETEK ELÉGEDETLENSÉGE – FÉKEN TUDJÁK TARTANI VELE A NÉPEKET!
NEKEM EZ A VÉLEMÉNYEM!
ÉS MEGLÁSSÁTOK LEGELŐSZÖR AMIKOR BEVETIK ŐKET – HOGY GYILKOLTASSA A RÖHÖGŐ HARMADIK A NÉPEK FIAIVAL SAJÁTJAIKAT – VAGY CSERÉVEL – NÉMET MEGY A MAGYARHOZ – MAGYAR MEGY A NÉMETHEZ – ÉS STB. KEVERÉSSEL – MÓDSZERREL –
HARSÁNY KACAGÁSSAL A RÖHÖGŐ HARMADIK GYŐZEDELMESKEDÉSÉNEK BIZONYÍTÉKAKÉNT!
KÉRDEZEM A NÉPEK FIAIT LÁNYAIT !
EZT AKARJÁTOK?
ID. KISS LÁSZLÓ
Kedves Id. Kiss László Úr!
Ez nem az 1848 előtti monarchia hadserege!
A közös haderő CSAK védelmi feladatokat láthat el EURÓPA unió határainál. A határokon kívüli hadmozdulatok CSAK a védelmi cél eléréséig indokolt! Azon túl TILOS!
Az eu határokon belül, csak katasztrófa esetén, kárelhárításra és rendfenntartásra lehet bevetni, rendfenntartásra csak akkor, ha az eu tagállamai közt lépne fel fegyveres konfliktus.
Hol itt a baj?
Rozgonyi István
2016/11/23 – 09:07 úr, hol itt baj? Az előre látásom mellett :
“…. 369 “igen” és 255 “nem” szavazattal – 70 tartózkodás …”
mit gondol, miért nem akarta: 325 és mi ért akarta 369? Ha tudja a választ akkor nekem nem kell ragoznom, de annyit elárulók , hogy az eddigi célpontot britek kiválásával megerősítették e témában!
T.Rozgonyi úr!
Az igazságszolgáltatásban sem a joggal van baj, hanem azokkal akik a jogszabályokat.
Usraelben tudomásom szerint a hadsereg bevethető a lakosság ellen is.
Pontosan meg kell nézni,hogy az európai hadsereg milyen jogszabályi keretek közt tevékenykedhet és folyamatosan figyelemmel kísérni a megalakult hadsereget érintő jogszabály változásokat.
H.B.
“Repedt kályhámon macska ül-
ne hadd,hogy szomorú legyek,
ne hadd motyognom félszegül
hogy élni kell és nem lehet.
Töprengett ősszel szilajon,
havazik gondolkodva most-
kérdezem hát ha nem tudom:
követ tépjek vagy papirost?
Tél van, puhán jár, mint a köd
a sikló,soknyákú kegyenc-
kék orrú katonák között
polgár vagyok e-vagy fegyenc.
Vassal csorbított csontváz- leletek
mutatják,hogy itt mivé lehetek,
ha mellemre kitűzöm jeletek,-
csirkefogók! Nem játszom veletek!
Dagadt hentes bárdja vágjon át,
tátott hátadba hulljon bé a hó
te kézrebbentő hülye elnyomó.
Töredeznek a világ pántjai.
Megfogjuk alkotni csiszolt kövön
a dolgozók finom-fém államát-
mint bérházon az énekszó,belülről a jel,
darabos arcukon úgy suhan át.
Valamikor volt a tett,
abból lett a gyűlölet,
ebből pedig szeretet
s a világnak vége lett. (Töredékek,József Attila)
lehetne jó, meg lehet rossz is. Ez attól függ majd, hogy kik és mire használják majd …
egy jó 20 éve (akkor még az EU-s 15) is nagyon kellett volna ilyesmi. Kellett több, mint 230 000 halott … és ott is az egy amerikai segítség, hogy véget vethessünk a balkáni gyilkolásoknak …
ha lett volna akkor egy ütoképes hadserege az EU-nak, elég lett volna egy többségi döntés ‘Brüsszelben’ és az EU-s hadsereg ‘semlegesítette’ volna az etnikai gyilkosokat …
az EU egy nagyhatalom a világban, de hadsereg nélkül inkább nevetségesnek vett. Igazából senki sem veszi komolyan …
persze az egy hadsereg léte nem oldja meg a politikai hiányosságokat …
szeretettel
Juncker és bandája saját, semmit sem érő hatalmának megvédését szavaztatta meg évi 522 millió dollárért.
A POZSONYI HÁBORÚ
László Kiss • 12 perce
Köszönöm Kuruc-infó, hogy lemerte hozni, és külön köszönet Kubínyi úrnak a szerzőnek – csak így tovább…. tisztelettel id. Kiss László Bázakerettye, 2016.november 23-án 15:00:00 óra kor küldöm
https://kuruc.info/r/6/166451/
NJem örülök neki, mert ez egy nagy lépés Európa rendőrállammá tétele felé. Nem elég, hogy Európai Egyesült Államokat akar a brüsszeli söpredék, de egy közös haderő már eléggé sötét jövőt sejtet.
Nagyon valószínű német vezetésű lenne, ami semmi jót nem ígér. Tudjuk, hogy Merkel a főgonosz ma Európában, és ami eddig történt az neki köszönhető. Régebben is voltak felvetések, hogy egy közös
“rendvédelmi” erő kellene, az egyes országokat fenyegető, akár ‘belső’ veszély elhárítására. A nemzetállamok így adják fel szuverenitásukat, ami már most is nagyon ingatag, hacsak a választások nem fordítanak a keréken. Jó öreg Orwell meg csak mosolyog, Ő már előre megmondta mindezt.
Az orosz fenyegetés, meg a liberálisok propagandája. Aki beleolvas a VT-be, a NEO-ba, vagy akár más Internetes oldalakba, ott érdekes elemzéseket találhat, egyre többen mondják ki nyiltan, hogy az ‘Orosz Fenyegetés’ hazugság, az igazi terrorista az USA.
Most derült ki, hogy Hillary egy ‘ADA’ nevű számítógépes programmal vezényelte a kampányát, mely program többezer adatot elemezve mondta meg neki és a stábnak, hogy Hol és Mikor és Hogyan.
Ez a liberális program viszont, nem bír emberi attitűddel, ahogy írják a VT-n:
Ada must have been a ‘liberal’ algorithm. It was as faulty as the virus-infected party it was made to serve. The fetish for science and technology replaced the ability to be empathic and humane. This is the true story behind Clinton and the Democratic party staggering defeat.
nagyjából azt mondja: Az ADA egy liberális program, amely hibás volt mert egy vrusfertőzött párt készítette, hogy szolgáljon neki. A tudomány és technika bálványimádása átvette a képességek, az együttérzés, és az emberiesség helyét, és ez az igazság, amiért Hillary és pártja csúfos vereséget szenvedett.
Bocs, ha nem túl pontos, de tőlem ennyire futotta.
Nos ez úgyszintén nagyon jellemző az EU politikusaira is.
Igaza van Laslo Kissnek a mi ellensegeink itt vannak europaban,es nem az oroszk jelentenek nekunk veszelyt.Lasd a nepszvazast a bevandorlasi tiltakozasrol.Hat ennyi magyar van aki a nemzetert hajlando csak szavazni menni.
Akkor mit varhatunk az onnallo europai hadseregtol?
Szerintem is Kiss úrnak és a mellette szólóknak van igazuk.
Lsd: Varsói szerződés.