KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények. (Az utolsó mondatok, igen ütősek.) 

Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz.
Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Karakosban gyerekeket fejeztek le és akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temették el.

“A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
Az alábbi képeken is megrázó üzenetek vannak!
Lévay Atilla
Zsámbék, 2072 Dózsa Gy. u. 6. Tel.-23-342198
Untitled 3376
  PICTURES FROM LONDON IN 2008… 
  

  1. Leölni az Iszlám sértegetőit!
  2. Európa fizetni fogsz!

  Az összeomlás közeledik!
Untitled 3377

  1. Lefejezni az Iszlám sértegetőit!
  2.  Lemészárolni az Iszlámon gúnyolódókat!
  3. Olvashatatlan szöveg.
  4. Európa fizetni fogsz!

Közeledik a megsemmisülésed!
Lefejezni azokat, akik az Iszlámot sértegetik!
Untitled 3378
Európa a rákfene <>  Kiirtani azokat, akik
Iszlám a válasz!  <>  sértegetik  Iszlámot!
Untitled 3379
ISZLÁM URALKODNI A VILÁGON!!!
Untitled 3380
SZabadság MENJ A POKOLBA!
Untitled 3381
Európa vegyél leckéket a 9/11-ből
Untitled 3382
Európa fizetni fogsz.
A közeledik a te 9/11-ed!
Untitled 3383
KÉSZÜLJETEK FEL AZ IGAZI HOLOKAUSZTRA!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények.

  1. Ez szégyen a világ összes politikusára nézve!
    Ugyan olyan bűnöző,aki tudja,látja,de nem tesz semmit! És még hasznot is húz belőle. Fertő az egész világ!

  2. A röhögő harmadik – állítom röhögő görcsben fog meghalni – a fentieket olvasva – sehol nem látom – csak a nyomorultak a másik nyomorult ellen való gyűlöletét megnyilvánulni , amit a röhögő harmadig hevített gerjesztett erre a pontra! – , amikor a röhögőt kéne neki hidegre tenni egymást öli!
    EMBEREK! MIKOR JUT EL A TUDATODIG, EZ?
    Olvass egy kis történelmet is:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Orb%C3%A1n_p%C3%A1pa
    és a röhögő leleplezése – olvasd ezt is el:
    http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/uzd%20ki%20a%20zsidot/Uzd%20ki%20a%20zsidot.htm
    és friss – amire én reagáltam :
    KISS VAGYOK NEM HÜLYE!
    László Kiss
    9:37 (49 perce)
    címzett: info
    KISS VAGYOK NEM HÜLYE!
    Nem olvastam tovább csak – addig – tudod e hogy neked mi a filozófiád? Rossz és hamis úton jártok akár tudatos akár nem – nekem ne mond meg mi a filozófiám – mert olyan nincs – ÉN KISS vagyok annak a törzsnek a mai tagja aki a belső Magyarországon is ki tud állítani 10000 ezer harcost – 6. helyen van a 168000 ezres létszámával a családok közül – ismerve a kezdetem – A KISSEKTŐL LESTETTEK EL MINDENT! ATTÓL A TÖRZSTŐL AKI NEM E VILÁGI NEM TARTÓZIK A ÉLŐ FÖLDI POPULÁCIÓBA, MERT ÉGI EREDETŰ!
    NEKEM HITEM ÉS TUDÁSOM, TUDÁSOM ÉS ABBÓL FAKADÓ HITEM VAN!
    HAGYJ FEL EZZEL AZ ÁMÍTÓ DUMÁVAL!
    JÓ LEHET JÓT AKARSZ – DE NEM! MERT TUDATTALANODBÓL EREDŐEN MÁST IS MEGVEZETSZ A HAMIS ÚTRA!
    É R T E D?
    MINDEN FILOZÓFUS SZÉLHÁMOS EMBERI –
    MI A NEM EMBERI – AZ AMI NEM MESTERSÉGES HA NEM TERMÉSZETES!
    TERMÉSZETESEN VÉGIG FOGOM OLVASNI EZEK UTÁN ÉS VISSZA FOGOK TÉRNI RÁ – EZ AZ ELSŐDLEGES HULLÁM REZONÁLÁSOM ÍRÁSODRA!
    TÉNYEKET FOGOK KÖZÖLNI!
    KÉRD – CSAK ÚGY KÜLDÖM EL NEKED!
    ÜDV. ID. KISS LÁSZLÓ
    2016, JÚLIUS 12-ÉN 09.40 KOR:
    Folytatva:: ÍRÁSOD VÉGIG OLVASÁSA UTÁN:
    MI AZ EMBERI – AZ AMI MESTERSÉGES, NEM TERMÉSZETES!
    HA EZT MEGÉRTETED AKKOR OLVASD TOVÁBB!
    KÉRD ÉS ELKÜLDÖM NEKED A TÖBBIT!
    TISZTELETTEL ID. KISS LÁSZLÓ

      1. Aljas az aki a magyar szóhoz idegenül szól elmarasztalva – kifejezve gyűlöletét a z ős nép az ős tudás népe iránt! Akkor amikor neki köszönheti, hogy nem kőbaltával futkos ma 2016-ban az őserdőben, egymást legyilkolva és felzabálva!
        Engem nevezel: dementia = ejtsd demencia latin szóval: elbutulás : a szellemi képességek maradandó hanyatlásával? Amikor értetlenül fogadod alapvetően származásodból adódóan a megnyilvánulásod bizonyítékaként rád illesztve ugyan azt?
        Ahelyett elgondolkodnál – ja azt nem tudsz – sajnállak – szégyelld magad és mars vissza az őserdőbe a tieid közé! Vagy tanulsz és okulsz, nem bántod aki tanított és okít, akik a túlélésre nevelnek!
        ÉRTHETŐ VOLTAM?
        id. Kiss László

  3. Nahát akkor miért dühöng a baloldal??.. ezek befogadása miatt , most már érthető , hogy a sátán serege egyre növekszik —

  4. Az uzsora kiteljesedése zsidó cionista találmány.
    A golyoknak nem az agytrösztje. van az élén, hanem oktalan
    szopók. Bent kell rendet csinálni. De ki ?
    Új Krisztusok
    Hit visszatérítők, kis krisztusok
    sok sruccot vélnek látni
    töprengenek,kinek fogják majd
    az igét kiprédikálni.
    Várna, 2013. Aug. 10
    ÜkuNoka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük