KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megkezdődött Biszku Béla pere; nem tett vallomást (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Biszku Béla
Biszku Béla

Nem tett vallomást Biszku Béla, az 1956-os forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntettel vádolt 92 éves egykori pártvezető a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben.

A tárgyalást nagy sajtóérdeklődés kíséri, a rendőrség jelentős erőkkel biztosítja a Fő utcai bírósági épületet kívül és belül. Az idős vádlottat két nő támogatta.

A tárgyaláson a hallgatóság soraiban ott volt több jobbikos országgyűlési képviselő, Gaudi-Nagy Tamás, Novák Előd és Szilágyi György.

Biszku védője a tárgyalás elején kifogásolta, hogy egy polgári személy ügyében hadbíró jár el, továbbá hogy kampányidőszakra időzítették az első tárgyalását egy olyan ügynek, amely a parlamentben is szóba került, így kampányeseménnyé válhat.

A vádirat ismertetése után felolvasták Biszku Béla korábbi nyomozati vallomásait, amelyek mindössze egy-két mondatosak, és lényegében arról szólnak, hogy nem követett el bűncselekményt.

A büntetőper iratismertetéssel folytatódik.

[youtube=http://youtu.be/ujxuHLuUSVw]

MTI, N1Tv

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Részvétét fejezte ki Dr. Téglásy Imre, a Human Life International magyarországi igazgatója az orosz követség előtt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Megkezdődött Biszku Béla pere; nem tett vallomást (videóval)

  1. Felháborítónak és történelem hamisítónak tartom a híradásokban megjelent adatokat, miszerint az 1956-ban a Nyugati térnél és a salgótarjáni sortűznek összesen 49 ember halálát okozták.
    A valóság ezzel szemben az, hogy csupán a salgótarjáni sortűznek 131, azaz Egyszázharmincegy halálos áldozata volt.
    Örök dicsőség az 1956-os Forradalom és Szabadságharc mártírjainak!

  2. Szerintem kutyabaja nem lesz ennek a vörös banditának mint ahogyan Mátsik Györgynek sem. Ne felejtsük el, hogy a Nemzeti Együtt(nem)Működés kormánya soraiban ott találjuk a vörös pribékek leszármazottat is, nem beszélve a kettős állampolgársággal rendelke-
    ző hazaárulókról.
    Loviaguin Alexander

  3. Micsoda tűzben edzett hadbíró lehet ez a hadbíró. Ha bűnös, ha nem, egy ilyen aggastyán meghurcolása cionista hősök módszere. Lóg majd az övükön egy ráncos kopasz skalp, amire nagyon büszkék lehetnek. Szerintem pont elég lehet egy ilyen vénembernek az általános megvetés és persze a nyugdíjmegvonás. Nyilvánvaló a kampánycél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük