Mégis, miért rabolták el az ukránok a luganszki megfigyelőt?
Az ukrán külügyminisztérium bejelentette: a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője engedélyt kapott, hogy ukrajnai börtönében fölkeresse Andrej Koszjakot, a Luganszki Népköztársaságnak a tavaly július 20-án aláírt tűzszüneti megállapodás betartásának ellenőrzésére létrejött háromoldalú ellenőrző bizottságba (SZCKK) delegált missziójának megfigyelőjét. Akit október 13-án posztjáról, szolgálatának ellátása közben, ukrán diverzánsok elraboltak és ukrán területre hurcoltak.
Gyanítom, hogy ez egy megtévesztő információ, ami arra hivatott, hogy elaltatassa az ártatlanul elhurcolt és bebörtönzött ember sorsáért aggódók éberségét, és félrevezesse őket.
Ahogy ez a fogolyejtés történt; amiket összehordtak róla, az engem arra enged következtetni, hogy valami újabb nagy lejárató művelet indult Oroszország ellen. És Koszjakot ebben eszközként használják fel. Elgondolni is borzasztó, mi történhetett már vele eddig is – és fog még vele történni ez után is. Elrablóinak, az azt elrendelőknek a célja szentesíti az eszközöket – akár azokat a kínvallatásokat, tudatmódosító szerekkel történt injekciózásokat, amin az ártatlan fogoly már eddig is áteshetett, illetve át fog esni a továbbiakban is.
Felbukkant, például, annak a vádja, hogy „az orosz hadsereg által megszállt ukrán területeken népirtás folyik” – illetve őt magát is ilyen háborús bűnökkel vádolják.
Oroszország ellen két nagy lejárató hadjárat folyik.
1. AZ EGYIK: a Donbassz fölött 2014 júliusában lelőtt maláj utasszállító gép ügye. Noha, a Hollandia vezetésével megalakult – kizárólag nyugatiakból álló – „vizsgálóbizottság” rögtön „tudta”, hogy az „oroszbarát szakadárok”, illetve maguk az oroszok maguk lőtték le a gépet, erre öt év alatt sem tudtak bizonyítékot keríteni. (Nem találták a gombhoz a kabátot.) Ezért – utolsó mentsvárként – 2019 júniusában a hollandok kitalálták, hogy (NOHA, TERMÉSZETESEN, BIZONYÍTÉKUK EGY SZÁL SEM), indítanak egy pert (egy KONCEPCIÓS PERT – KOHOLT VÁDDAL). Amely per során, egy tanúvallomásból, majd kiderül az igazság. Kiszemelték azt a személyt, aki alkalmas „tanú” lehet – Vlagyimir Cemah, nyugalmazott légvédelmi tüzér ezredes személyében. Még annak a hónapnak a végén elraboltatták és Kijevbe vitették az ukrán titkosszolgálattal. A terv az volt, hogy az ő „vallomása” lesz a „bizonyíték”. És ezt a „vallomást”- ha kell, kínzásokkal, kábítószeres injekciókkal – kiszedik belőle. Nem volt azonban szerencséjük: egy orosz-ukrán fogolycsere keretében el kellett őt engedniük.
A per azóta is folytatódik – „döglődik”. Mert bizonyítékuk továbbra sincs – noha a vádnak, állítólag van már egy tucat tanúja. Ha „vallottak” is, erről nincs hír.
A GÉPET EGYÉBKÉNT A NYUGATI (AMERIKAI) TITKOSSZOLGÁLATOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN, UKRÁN KIVITELEZÉSBEN LŐTTÉK LE. Ami, ha kiderül, világraszóló botrány lesz. AZ Ő FEJÜKRE HULLIK VISSZA AZ, AMIT AZ OROSZOKRA AKARTAK KENNI: VÉRESKEZŰ, TÖMEGGYILKOS, HÁBORÚS BŰNÖSÖK.
2. A MÁSIK „ÜGY”: a „Wagner” nevű (véletlenül-e?) rossz hírű magánhadsereg. Amelynek zsoldosai – ukrán állítás szerint – kegyetlenkedtek, HÁBORÚS BŰNTETTEKET követtek el a Donbasszban.
– Történt pedig, hogy még 2014 áprilisában (amikor kirobbant a kelet-ukrajnai konfliktus: a puccsista kijevi vezetés pedig azzal a felkiáltással küldött rá hadsereget a puccs miatt tiltakozó, forrongó Donbasszra, hogy oda orosz terroristák nyomultak be) Nyugaton létrehoztak egy olyasfajta nemzetközi büntetőbíróságot, mint amilyen a délszláv háborúban is ítélkezett az annak során elkövetett háborús bűntettek ügyében. Aztán erről a büntetőbíróságról évekig nem hallottunk semmit. Hat év után az volt róla a legelső hír, hogy a volt gambiai (ez Kunta Kinte hazája) igazságügyi miniszter asszonyt egy brit váltotta a főügyészi székben. Márpedig az oroszok számára egy britnél ádázabb ellenséget keresve sem lehet találni.
Hol voltak hát hat évig (illetve azóta is)? Ilyen sokáig tartott a felállás? Nem találtak maguknak elfoglaltságot? Aki keres, az talál: éppenséggel kezükbe vehették volna egyikét-másikat ANNAK A TÖBB MINT HÁROMSZÁZ, AZ UKRÁN HADSEREG ÁLTAL A DONBASSZBAN ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTNEK, amelyek ügyében az orosz Nyomozati Állami Bizottság bűnvádi feljelentést tett. Már persze, ha feladatuknak azt tekintik, hogy RÉSZREHAJLÁS, ELFOGULTSÁG NÉLKÜL vizsgálják e háborús bűntetteket, illetve ítélkezzenek azok bűnösei fölött.
Adva van tehát, egyszer, több mint háromszáz ukrán háborús bűntett. Amit tálcán kínál nekik az orosz Nyomozati Állami Bizottság. De ott vannak a Donbassz két népköztársaságának a főügyészségei is. Őket is meg lehet kérdezni: ha valaki, hát akkor ők igen szorgalmasan gyűjtögetik ezeket az eseteket. Nem kell félni! Engem például, egyszerű magyar nyugdíjast, botcsinálta újságírót három éve, tavaszon, interjúra fogadott a Donyecki Népköztársaság ombudsman asszonya. Ami egyik vádpont ellenem az ukrán gestapó feketelistáin, miszerint „terrorista szervezetekkel állok kapcsolatban”. (A „terrorista szervezet” az a Donyecki Népköztársaság lenne – amelyet nemhogy a nemzetközi szervezetek, de még az ukrán törvények sem ismernek el akként.) Nem kell hát félni kapcsolatba lépni velük! Ha én mindmáig itt vagyok, szabadlábon és budapesti lakásomon, ahol a számítógépemen pötyögök, nagy bosszúságára a liberálfasizmus képviselőinek, csatlósainak és ötödik hadoszlopuknak. Akkor maguknak, kegyedéknek igazán nincs félnivalójuk – magukat még a Nyugat is védi, míg engem beárulnak az ukrán gestapónál és – előtte – annak amerikai főnökénél.
Ha valaki visszaemlékezik arra, hogy a délszláv háború idején az áldatlan emlékezetű Carla del Ponte főügyész vezette nemzetközi büntetőbíróság szinte mindig „Európa utolsó kommunista diktátorának” (ez akkor Szlobodan Milosevics volt) országában kereste és találta meg a háborús bűntettek elkövetőit az okkal gyanítja, hogy ebben a háborúban, pláne, mindig csak az egyik oldal fog háborús bűntetteket elkövetni. És mivel Oroszország eddig még nem követett el semmi olyat, amit háborús bűntettnek lehetne minősíteni – ezért „nincs munkája” a nemzetközi büntetőbíróságnak (ICC)
Eddig. Most azonban…
Egy békés utasszállító gép lelövése, 298 ártatlan emberrel a fedélzeten, ízig-vérig háborús bűntett. Ha a Hágában folyó perben végre be tudnák bizonyítani, hogy a Donbassz és az oroszok a bűnösök… A helyszíni vizsgálatokkal ez nem sikerült. A holland bíróság által – gyanúsítottként – kihallgatásra megidézett négy férfi (közülük hárman, minő véletlen, a donyecki katonai felderítés vezetője és vezető munkatársai, a háromból a két orosz pedig otthon is ezen a területen dolgozott), érthető okokból, negyedik társukkal, Igor Sztrelkov, a DNR, ugyancsak orosz titkosszolgálati múltú, korábbi honvédelmi miniszterével egyetemben, nem jelent meg a hágai idézésen. Az otthonából elrabolt és Kijevbe szállított Vlagyimir Cemahot pedig el kellett engedni, még mielőtt „felkészítéséhez” érdemben hozzáláthattak volna. (Puhítása, persze, addig is megkezdődött: ukrán vallatói kínzásokkal, életfogytiglanival fenyegették, míg a fogoly kihallgatásain megjelenő holland és ausztrál nyomozó közül az előbbi ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT, EGY CSALÁDI HÁZAT ÉS ÉLETJÁRADÉKOT ÍGÉRT NEKI, HA „EGYÜTTMŰKÖDIK”.) Eddig tehát kudarc.
Abból a célból, hogy a hágai perhez újabb „tanúkat” lehessen szerezni, az SZBU tavaly három kísérletet tett – ebből kétszer, „ÁTLÉPVE A VÖRÖS VONALAT”, most először, Oroszország területén is próbálkozOTT. Kétszer is. Márciusban a donyecki elhárításnak jutott tudomására, hogy az SZBU a hágai bíróság által köröztetett négy férfi közül az ukránnak, a Donyeckben élő Leonyid Harcsenkónak az elrablására készül. Őt gyorsan védőőrizetbe vették. Július végén Moszkva környékén próbáltak elrabolni valakit, akinek személyét nem hozzák nyilvánosságra. Őt is a repülőgép ügyében vallatták volna – ám az áldozat lélekjelenlétén és az orosz elhárítás éberségén, elbukott a dolog. Az SZBU hat és fél évig próbálta kideríteni annak az orosz önkéntesnek, Gyenyisz Haritonovnak a tartózkodási helyét, aki a miatt kerestek, hogy 2014 júniusában, a luganszki repülőtérért vívott harcok során lelőtte az ukrán hadsereg egyik szállító repülőgépét, mintegy negyven deszantossal a fedélzetén. Mélyen Oroszország belsejében, a Volga mentén elterülő Asztrahany megyében találtak rá. Az ukrán titkosszolgálat által felbérelt bűnözői banda leütötte, a hosszú út közben folyamatosan, nyugtató injekciókkal kábította az áldozatot, akit, a megbeszélés szerint, a határvonaltól néhány száz méterre tettek le. Amikor azonban a határvonal túlsó oldalán várakozó SZBU ügynökök áthatoltak a határon, hogy még mindig magatehetetlen foglyukat átcipeljék ukrán területre, az orosz határőrök észrevették őket.
A lelőtt gép ügyében kölcsönösen szüksége van egymásra a holland bíróságnak, illetve a nemzetközi büntetőbíróságnak. Az előbbi a nemzetközi bíróságtól várja, hogy az, nemzetközi tekintélyével, segítsen kézre keríteni az általa kiszemelt személyeket. Míg az utóbbi az előbbitől várta a sikerrel záruló perek során az OROSZORSZÁG BŰNÖSSÉGÉT tanúsító bírósági ítéleteket, illetve a nemzetközi törvényszék által kihallgatható foglyokat. Aminek nyomán A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁG MONDANÁ KI AZ OROSZORSZÁGOT VÉGLEG MEGBÉLYEGZŐ, A NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉGBŐL KIÁTKOZÓ ÍTÉLETET.
Hasonló a helyzet „AZ OROSZ CSAPATOK ÁLTAL A MEGSZÁLLT TERÜLETEKEN ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTEKKEL”. A kijevi rezsimnek – amelyik pedig úgyszólván naponta követ el háborús bűntetteket a megszállt területeken, illetve, főleg a frontvonalak közelében – életbevágóan fontos, hogy hasonló vádakkal lőhessen vissza, próbálva elterelni a figyelmet önmagáról. Minthogy azonban legföljebb a legelvakultabb ruszofóbok hiszik ezt el az orosz hadseregről, kerestek és találtak maguknak valakit, amit meg lehet tenni bűnbaknak. Ilyennek találták fel a nemzetközileg is valamiért rosszhírű orosz „Wagner” fegyveres magáncéget. Amelynek zsoldosai, úgymond, harcolnak a Donbasszban, kegyetlenkednek a helyi lakossággal, HÁBORÚS BŰNTETTEKET KÖVETNEK EL. És amint a lelőtt maláj gép hágai pere meglehetősen „döglődik”, ezért kreálni kellett egy valami olyan ügyet, amivel OROSZORSZÁGOT SZÉGYENPADRA LEHET ÜLTETNI. Hamarosan az ukrán titkosszolgálat feladatul kapta: próbáljanak minél több „wagnerest” elkapni és Ukrajnába hozni. Létrehoztak hát egy „fal” munkaközvetítő irodát. Amely – jogilag is rendezett háttérrel – fegyveres vagyonőröket toborzott egy venezuelai olajfúró cégnél végzendő őrző-védő munkálatokra. Az állásra jelentkezők alkalmazásának feltételéül szabták, hogy az illetőnek legyenek valós fegyveres konfliktusban szerzett tapasztalatai. Így feltűnés nélkül ki lehetett szűrni, hogy ki harcolt a Donbasszban. Amikor összegyűlt már vagy 180-200 ember, útnak indították közülük az első 33 fős csoportot.
Néhány kivétellel mind olyanok, akik megfordultak a Donbasszban. Tavaly nyáron, a járványhelyzet miatt, a világ repülőterei nem fogadtak moszkvai járatokat. De Minszkből igen. Biztonságosnak számított Isztambul is. Így e két város érintésével jutottak volna Havannába, majd onnan Caracasba. A Minszk és Isztambul közötti járat egy jó darabon ukrán légtérben halad. A terv az volt, hogy az ukrán titkosszolgálat egy embere, már az ukrán légtérben, rosszullétet színlel. Emiatt a gép leszáll Kijevben, ahol az oroszokat elfogják.
A titkos akción legalább egy évig dolgoztak, ám mégis kiszivárogtak részletek. A 33 ember busszal ment Moszkvából Minszkbe, ahonnan a július 25-i isztambuli járattal utaztak volna tovább. Miért, miért nem, az orosz-belorusz határon olyan elhúzódó vizsgálat kezdődött, ami miatt az oroszok (óriási szerencséjükre) lekésték a gépet. Utazásszervezőik, egyszerre ennyi ember számára, csak 30-ára tudtak újból helyet foglalni. Közben azonban valaki eldugta a bogarat a belorusz elhárítás, azok pedig Lukasenko fülébe, hogy a 33 orosz terrorcselekmény elkövetése, illetve az augusztus 9-i elnökválasztás megzavarására jött Minszkbe. Így a július 29-re virradó éjszaka a belorusz elhárítás emberei lerohanták az oroszok szállását, és begyűjtötték őket. Pokoli két hetük volt – de legalább a számukra könnyen végzetessé válható járatról másodszor is lemaradtak. Az akció sikere esetén MONSTRE KIRAKATPER KEZDŐDÖTT VOLNA a szerencsétlen, tőrbe csalt vagyonőrök ellen. Akik bár nem a „Wagner” emberei voltak, addig ütötték-verték, kínozták, injekciózták volna őket, míg „mindent be nem vallanak”. Mármint azt, hogy „Wagner embereiként” „HÁBORÚS BŰNTETTEKET” KÖVETTEK EL UKRAJNA „MEGSZÁLLT TERÜLETEIN”.
A titkos akció csúfos kudarca után valóságos kémhisztéria tört ki Ukrajnában. A legtöbben Zelenszkijt, kiváltképpen pedig Jermakot, az elnöki hivatal vezetőjét vádolták azzal, hogy tőlük szivárogtak ki a készülő akció részletei. A „Bellingcat”, az álhíreknek a CIA-hoz kötődő hírhedt ügynöksége Zelenszkijt és hivatalát eláztató, „tényfeltáró dokumentumfilmet” készített az ügyről – aminek ukrajnai bemutatásától azonban, holmi „anyagi ügyek miatt”, az utolsó pillanatban elállt.
Minthogy a láthatóan kizárólag csak „az orosz háborús bűnök” kivizsgálására létrejött „nemzetközi büntetőbíróság” így megint hoppon, és még mindig munka nélkül maradt, valamit ki kellett találni. Akik ezt a „Krími platform” nevű russzofób gittegyletet szervezték (és köztársasági elnökünk a jelenlétével égetett ott minket), azok alighanem tudtak valamit. Mert AMERIKAI NYOMÁSRA (és persze ukrán elfogatóparancsra) a prágai repülőtéren őrizetbe vették Alekszandr Francsetti orosz állampolgárt.
Francsetti a 2014. februári „Krími Tavasz” napjaiban FEGYVERTELEN POLGÁRŐR EGYSÉGEKET szervezett a közrend védelmére. Amikor az ukrán elfogatóparancs alapján a hazafelé induló orosz állampolgárt őrizetbe vették, kiderült: már nem először volt az idén Prágában. A férfi, hosszú évekig élt, tartózkodási engedéllyel Prágában, és bár hazatért Szevasztopolba, felnőtt lányát évente többször is fel szokta keresni. Mostanra kitudódott: az ukránok súlyos vádakkal, egyebek mellett „AZ OROSZ MEGSZÁLLÓK ÁLTAL A MEGSZÁLLT TERÜLETEKEN állítólag általa is elkövetett HÁBORÚS BŰNTETTEKKEL VÁDOLJÁK. A cseh hatóságok most vizsgálják az ukrán kiadatási kérelmet. Ennek ideje lassan lejár. HA KIADJÁK, FRANCSETTIRE SZÖRNYŰ KÍNZÁSOK VÁRNAK, hogy vallja be bűneit. Az emberi jogokra oly büszke Csehország számára, még AZ A NEMZETKÖZILEG ELFOGADOTT GYAKORLAT SEM SZÁMÍT,HOGY SENKIT SEM ADNAK KI OLYAN ORSZÁGNAK, ahol az illetőre halálbüntetés, kínzások, megalázó bánásmód vár. (Nem olyan régen Magyarország ez okból, még a saját hazájának sem adott ki egy kenyait, akinek kiadatását pedig félszáz ember meggyilkolása miatt kérte hazája.)
És akkor most Andrej Koszjak… Arra az esetre, ha a csehek netán mégsem adnák ki Francsettit.
Ellentétben azzal, amit a fenti hír sulykol. Mármint, hogy a Vöröskereszt képviselője fölkeresi a börtönében. Mikor a saját felesége sem tudja, hogy hol a férje. Nem tudja, hogy miképpen juttassa el neki a számára vásárolt. Az orosz külügyminisztériumot sem értesítették mindmáig.
Egy ismert, tekintélyes politológus szerint Zelenszkij majd megjátssza a jó fiút, és egy idő után szabadon engedi.
Nem fogja! Vannak hírek róla, hogy már egy ideje készültek az elrablására. Szerintem nem véletlenül fogták el, hanem direkt őrá mentek. Ki tudja, mi áll róla a „Mirotvorec” záradékában. Annak fölmelegítése, hogy állítólag 11 éve valakit megölt…
És hát az, hogy „HÁBORÚS BŰNTETTEKET HAJTOTT VÉGRE”. Annyira pedáloznak ezen, hogy háborús bűntettnek tekintik azt is, hogy ukrán katonákra lőtt.
Meglehet, őt szánják a nemzetközi büntetőbíróság foglyának. Addig pedig alaposan „megdolgozzák”. Ki tudja, mi történt, történik, immár közel két hete…
NewsFront – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)