KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mégis lesz Budapesten melegparádé (NIF felhívás és tiltakozás)

Buzik

A Fővárosi Törvényszék pénteken felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) a Meleg Méltóság Menetét megtiltó határozatát, így az idén is lesz felvonulás a fővárosban – tájékoztatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az MTI-t.

    A BRFK korábban megtiltotta a Szivárvány Misszió Alapítvány által július 7-re, a Városliget – Andrássy út – Alkotmány utca útvonalra bejelentett felvonulást, mert álláspontja szerint a rendezvény idején a közlekedés más útvonalakon nem lenne biztosítható…

    A rendezvény bejelentőjét a bíróságon a TASZ ügyvédje képviselte.

    A TASZ közleményében hangsúlyozza: a bírósági végzés kimondja, hogy a Meleg Méltóság Menetét meg lehet tartani a bejelentett útvonalon, nem áll fenn ugyanis olyan törvényi indok, amely miatt a programot a rendőrségnek tiltania kellene.

    Mint írták, a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy az 1500 résztvevőre tervezett rendezvény akadályozná a forgalmat, illetve csak abban az esetben tilthatta volna meg a rendezvényt a gyülekezési jogról szóló törvény alapján, ha „a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”.

    „A rendőrség esetleges közterület-lezárásokra, várható rendezvényekre, nem pontosan meghatározott területekre, valamint konkrétumokat nélkülöző, jövőbeli, bizonytalan feltételezésekre, végül általános forgalmi adatokra hivatkozott. Mindez a rendezvény tiltására nem adhat alapot” – írták.

    A TASZ közlése szerint a bíróság leszögezte, hogy a rendőrségnek nem feladata összemérni a gyülekezéshez való joggal mások mozgási szabadsághoz való jogát, sem a közlekedés rendjéhez fűződő közérdeket. Hozzátették továbbá, hogy a bíróság szerint elfogadhatatlan feltételezés az, hogy a rendőrség a rendezvény „vélelmezhető” ellenzőinek és a rendezvény résztvevőinek szóbeli összetűzésére hivatkozott, hiszen az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint éppen hogy gondoskodnia kell a gyülekezési jog biztosításáról – olvasható a TASZ közleményében.

    A péntek délután a Fővárosi Törvényszék honlapjára feltett közleményben azt írták, hogy a törvényszék nemperes eljárásban bírálta el a határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet, és hatályon kívül helyezte a BRFK tiltó döntését.

Ez is érdekelheti:  Trump visszavonná a CBS csatorna engedélyét a Zelenszkij interjú után

    A bíróság döntése értelmében a rendőrség közlekedéssel kapcsolatos hivatkozásai egyrészt „minden ténybeli alátámasztás nélküli, feltételezésen alapuló állítások, másrészt a közlekedés elnehezülését, de nem ellehetetlenülését igazoló általános hivatkozások, továbbá a gyülekezési törvényben foglalt tiltó ok szempontjából nem releváns megállapítások”. A bíróság határozata szerint „a rendőrség által megállapított tilalmi ok nem áll fenn”.

    A bíróság számos döntésében rámutatott már arra, hogy önmagában az a tény, hogy a rendőrhatóság a rendezvényen részt vevők szabadságjogának biztosítása érdekében szakmai okok miatt szükségesnek tartja egy adott helyszín lezárását, ami miatt a közúti forgalmat el kell terelni, és a terelőúton megnövekszik a forgalom, nem okozza a közlekedés ellehetetlenülését, csak a közlekedés elnehezülését.

    Az a körülmény ugyanis, hogy a rendezvény alatt adott esetben korlátozások lesznek, BKV-járatok szünetelnek, késnek, a gépjárműforgalom lelassul, önmagában nem támasztja alá, hogy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, tekintve, hogy ilyen esetekben a forgalomkorlátozás helye, ideje, a járatok kimaradása előre kiszámítható – áll a törvényszéki közleményben.

    Az MTI megkeresésére a BRFK sajtóosztálya úgy reagált: tudomásul veszik a bíróság döntését, és a rendezvényt „a megfelelő erővel és eszközzel” biztosítják.

    Tavaly februárban a Fővárosi Bíróság szintén hatályon kívül helyezte azt a rendőrségi döntést, amely megtiltotta a múlt év június 18-ra, a budapesti Hősök tere és az Alkotmány utca közötti útvonalra tervezett Meleg Méltóság Menetét.

MTI – 2012. április 13.

NIF kommentár:

Ez úton szeretnénk felkérni a felvonulás tervezett útvonala mentén lakókat, hogy összefogva adjanak be tiltakozást a Fővárosi Törvényszék döntése ellen (amelyikkel engedélyezték a buziparádét), hiszen ezzel közvetve őket korlátozzák személyes szabadságukban, ill. kényszerítik arra, hogy elhagyják otthonukat! Ugyanis, akit erkölcseiben sért egy ilyen parádé, az vagy kénytelen arra az időre elhagyni lakását, s máshol átvészelni ezt az időszakot, vagy nem nézhet ki az ablakon, nem mehet az utcára, amikor szeretne, hiszen akkor kénytelen elszenvedni a buziknak a számára émelyítő, gusztustalan tivornyázását, magamutogatását. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen felvonulás rossz hatással van az ott élő gyermekek erkölcsi fejlődésére! Nem hisszük, hogy a tolerancia jegyében kényszeríthetik az egészséges erkölcsű embereket ilyen atrocitás elviselésére! Semmilyen olyan rendezvény nem lehet törvényes, ami mások érdekeit és lelki, erkölcsi érzékenységét súlyosan sérti! A demokrácia a többség akaratának érvényesülését jelenti, már pedig bizonyos, hogy a többség nem ért egyet az efféle parádékkal! A TASZ a felvonulás támogatásával sérti a demokrácia érvényesülését, és az emberi méltóságot! (NIF)

Ez is érdekelheti:  ÁLDOTT HÚSVÉTOT és mielőbbi MAGYAR FELTÁMADÁST!

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “Mégis lesz Budapesten melegparádé (NIF felhívás és tiltakozás)

  1. A bíróságok mindenütt a mindenkori hatalom elvárásainak felenek meg. Ugyanis a törvényeket a hatalom hozza, és a hatalom törvényei szerint ítélkezik a bíróság. Magyarul: Ha az EU-ban a buzik kiváltságosok, akkor a buzik javára dönt a bíróság. Ha valakiket fel kell aksztani és ennek megfelelő törvényeket hoz a hatalom, akkor a bíróság jogerősen kötélre ítéli a meghurcoltat. Ha az EU-ban nem szabad a volt spicliket kipellengérezni, akkor a bíróság ennek megfelelő ítéletet hoz. Soha nem volt ez másképpen és nem is lesz másképpen. Tehát, aki a bíróságok kezébe kerül, az nem is tudja, hogy milyen erők helyezték oda és azt sem tudja, hogy már a per elején megvan az ítélet. A pert csupán színjátéknak és a perköltség növelésének találták ki. Ezért remeg az EU a régi jól bevált bírók miatt, mert azok tudják a dolgukat. Ám tapasztalható hogy már a fiatalabb generáció is tisztában van a dolgával… Mindennek az a bizonyítéka, hogy a ’45 és 2006 közötti perek miatt egyetlen bíró vagy ügyész sem kért bocsánatot a nemzettől. Azok a bírók pedig, akik aljas, rossz és törvénytelen ítéletekkel tesznek tönkre embereket, mindig felfelé buknak… Tehát, a legfélelmetesebb végrehajtó hatalmi ág maga a bíróság. Boszorkánykonyha, amely minden időben védelmet élvez a bírói függetlenségre hivatkozva, noha ez a függetlenség a legnagyobb hazugság, hiszen a bíróság politikai végrehajtó hatalom, amely egyedül az igazságtól független.

    1. Sajnos, ez tökéletesen igaz! Éppen ez is mutatja, hogy mennyire ingatag ennek a civilizációnak a jövője, s mennyire küszöbön áll a végső megsemmisülése! Az emberiség annyira eltorzult szemléletűvé vált, annyira befészkelte az emberek lelkébe a a bűn, a deviancia, az erkölcstelenség és az önpusztítás, gonoszság magát, hogy mára a társadalom, az emberi civilizáció gyógyíthatatlanul beteg lett! Ebből csak 100 %-os megújulással, a keresztyén erkölcs és életvitel megerősödésével, Isten felé fordulásával éledhet újjá az emberiség, de ahhoz a jelenleginek meg kell semmisülnie, a szennynek el kell tűnnie!

    2. Kedves sgy.! Rátapintottál a lényegre.Hazánkban a bíróságok hatalmi ágként működnek.Amelyik területet a zsidók elözönlik az hamarosan kiemelt területté válik.Az igazság-szolgáltatás teljesen zsidó kézben van.
      Sok buzi lehet a parlamentben és az alsóbb hivatalokban,ha mindig el tudják érni a céljukat ezek a magamutogató lotyók.
      A „másság” elfogadásának értelme azt jelenti, hogy legyen természetes a természetellenes, abnormális és degenerált,
      aberrált viselkedés és annak képviselői (lásd: zsidók és torzóik…)

  2. Ez a parádé sérti a jóízlést, és a homoszexuális emberek örüljenek, hogy nem bántják őket. Pár éve még az ilyet büntették. Ha azt akarják, hogy továbbra is megtűrjék őket a társadalomban, ne provokálják az egészséges szexuális beállítottságú többséget, hanem viselkedjenek tisztességesen, s perverz hajlamaikat egymás között éljék ki, nem zavarva ezzel a többségi társadalomat, s nem feszítve annak tűrőképességét.
    Felvonulásuk provokáció, amivel joggal vívják ki a többség haragját. Már az is felháborító, hogy kapcsolatukat törvényesíthetik, s ezt az abnormális együttélést házasságnak merik nevezni, meggyalázva ezzel a házasság szent intézményét, ami két felnőtt, különnemű ember egész életre való szövetségét jelenti az utódok felnevelésére, s a társadalom gyarapítására.
    A tolerancia nem kötelezhet olyan dolgok elfogadására, amik természet ellenesek, károsak, testet, lelket rombolóak. Felháborító, hogy olyan dolgokat akarnak ránk kényszeríteni az elfogadás (tolerancia) jegyében, ami ellen jóízlésünk minden téren tiltakozik. Ilyen erővel az erőszakot, a terrorizmust, a rablást is törvényessé, elfogani valóvá tehetik hamarosan. Sajnos, a társadalom éppen effelé tart, ami ennek a civilizációnak a hamarosan bekövetkező pusztulását vetíti előre. Ilyen közfelfogással a jelenlegi társadalom életképtelen, s hamarosan önmagát semmisíti meg!
    Czakó István

  3. A normális élet a természetben is a beteg sarjakat elveszejti. Ez a természet törvénye. Az emberi társadalomban is vannak ilyenek, de mivel az ember egy „magasabb rendű, gondolkodó lény”, ezért nem veszejti el őket, megpróbálja gyógyítani, illesztgetni a társadalmába.
    De, kérdem én most: kik a betegek? Akik olyan törvényeket, rendeleteket és szabályokat alkotnak (a többségi egészséges társadalom feje fölött, visszaélve a bizalommal és a józanész ellen), hogy a betegség egy kultusz, stb. Vagy akik ezt a „kultuszt” művelik, hencegnek vele, az arogáns magamutogatók?
    Mert így bármely betegségben szevedők alapíthatnak klubbot, egyesületet és vonulgathatnának egészévebn. Milyen csodás lenne a hétköznapunk egész éveben, minden nap? Nemde? S ez nem elég, még egészséges embereket is belerángatnak a körükbe. Divatot csináltak belőle.
    Vegyük már észre, hogy a média segítségével (kik kezében van a világot behálózó média??) azt csinál az EU-nak nevezett, vagy aminek akarják nevezni, olyan mindegy, amit akarnak.
    Valósággal csúfolkodnak velünk, gúnyt űznek az egészséges emberi életvitelből.
    Üzleti érdek (fogyasztói társadalom!), félrevezetés, a sok paranoja meg kell éljen ill. kell élősködjön. Már csak a rituális dolgaikat kell nyilvánossá tegyék. Akkor elérkeztünk oda, ahova és amit a Nagykönyv (=Biblia) megírt. S az már itt van!! Nézz ki az ablakon, nem az utcára, a szemeden át a lelkedból-testedből, a mai világba, a jelenbe!!

  4. Jah, és hála Istennek.
    Még szerencse, hogy közösülésük révén nem lehetséges a szaporodás!! Még belegondolni is rossz milyen következménye lenne!!

    1. Sem hozzászólni, sem látni ,sem hallani, vagy olvasni nem bírom az ilyen alávaló, ocsmány jelenteket, megnyilvánulásokat, olvasmányokat
      Valamennyiünknek komolyan végig kellene gondolnunk:, hogy hová fajult az egész Teremtőnk által alkotott , szép világunk, amellyel nekünk, – embereknek kedveskedett műveivel a Mennyei Atyánk, mindenek fölé helyezett bennünket,. Mi mindent szerre tönkre teszünk,
      bemocskolunk ! Így alázzuk meg magunkat. Mit várhatunk a fiataljainktól, ha ilyen és hasonló légkörben nőnek fel.Ki a felelős, kitől várhatják a jó példát? A rossz könnyen terjed és fertőz! ! !Ez a szabadság, ebből áll? Kinek ( kiknek ) jó ez, kinek (kiknek ) kell a szenzáció keltés ? Vannak akik mást értünk demokrácia és szabadság alatt ! Pl. A munkát, a tiszteletet stb. stb. Ne, szidjon minket senki, hogy itt nincs demokrácia, nincs szabadság ! Ígenis túl nagy szabadságot élvezünk.
      Minden tiszta erkölcsű ember, bár hol éljen a nagy világban Normálisabb, tiszta életkörülményt szeretne biztosítani utódainak. Az ilyen és hasonló jelenségeket kár az utcára vinni, éljék meg ajtón belül. Ez szégyen!
      é

  5. A barom rendőrség is tudta előre, hogy a bíróság megsemmisíti a mondvacsinált ürüggyel kiadott tiltást. Ilyen átlátszóan hamis indoklás mellett nem is tehetett mást. Színjáték az egész. Ha valóban meg akarták volna akadályozni, akkor csak alkalmazni kellene a hatályos törvényeket. A „közszemérem sértés minősített esete” egyértelműen illik a buzimenetre, és ennek alapján az öszes résztvevőt eljárás alá kellene vonni!
    Bezzeg a Magyar Gárda és a Nemzeti Gárda vonulása betiltható!
    Ilyenkor persze a farizeus semjének és erdőpéterek is kussolnak.
    Ja, és a „kétharmadosoknak” is volt rá egy évük, hogy a tavalyi esetből okulva olyan törvényt hozzanak, amely alapján egyszer s mindenkorra elejét vehetné a rendőrség az ilyen provokációknak.
    Itt is kilóg a lóláb!

  6. A „deviancia” reklámozásához való jog is van? Meg hülyeséghez is? Ezt bíróság rendőrség is fenntartja magának?

    1. Nem kell ide sem Erdő Pétert , sem mást belekavarni, mi valamennyien : én is, ön is Pál is, Péter is, XY is és mindnyájan felelősök vagyunk, hogy így lezüllött a világ. Nézzünk magunkba, és gondoljuk át! Először keressük házunk táján a fellelhető hibákat, s ha mi teljesen hiba nélkül találtatunk akkor próbáljunk máshol keresgélni. Sok a mi problémánk, megoldásához kitartó, becsületes, önzetlen példaképek kellenek. Sajnos ezek még mindig hiányoznak, mert 45-50 év alatt jól kiseperték a mi Hazánkból is a tiszta, önzetlen polgárokat. Ezért nem lehet teljesen hibátlan személyekre találni, még fényes nappal, lámpással sem . Még keresgélni kell, amíg az agyak kitisztulnak.
      Szerintem sokan gondolják úgy, hogy ők jobban dolgoznának, de ki tudja? Ki tudja..?…Nagyon nagy az űr mindnyájunk agyában- lelkében ! Egy emberként mindnyájunk érdeke, hogy Isten segítségével talpra tudjunk állni! Tehát, ha a felelősöket keressük állandó jelleggel, azzal csak mások jóakaratú munkáját hátráltatjuk, ezt ne tegyük! Egyemberként együtt kell dolgozni: magunk, családunk, népünk, Hazánk és nemzetünk érdekében, minden minden hátsó gondolat nélkül, CSAK A CÉL ÉRDEKÉBEN ! Ezt senki se felejtse! ! !

      1. Nem kellene az erdő rabbi és a többi féreg felelősségét össze mosni a kis emberével akik csak követi a „vezetők” példáját!

  7. Keressuk magunkban a hibat ?
    Igen.
    Magunkban is.
    DE : ne feledjuk, hogy akik a vezetes, a pulpitus magaslatain allnak, azokra figyel a nep, azoknak van megbizatasuk, vagy legalabb „hatalmuk” tenni, szolni, valtoztatni.
    Ezert valoban : Erdo Peternek, Orban Viktornak, es mindenkinek, akinek az „istenadta nep,” vagy mas „hatalom” lehetoseget adott arra, hogy a legjobban cselekedjen, azoknak nem lehetoseg csak, hanem kutya kotelesseg, hogy tisztessegesen, emberi meltosaghoz meltoan, a rabizottak osszessegere nezve jol munkalkodjanak es minden rossz ellen hallassak HANGOSAN a szavukat ! Mert nem csicskasai idegen hatalmaknak, vagy ilyen-olyan csoportoknak, hanem a NEMZET osszessegenek valasztott vezetoi !
    Ki kell iktatni a szotarukbol a hamis TOLERANCIA fogalmat, a pozitiv diszkriminaciot es minden olyant, ami a tarsadalom, a nemzet osszessegere veszedelem !
    Akik a nemzetek vezetesenek tronszekeben ulnek, igenis kotelesseguk, hogy az ilyen buzi magamutogatos, normalis embereket verig serto, alantas
    erkolcsu fesztivalokat betiltsak, mert arre senki sem kotelezheti oket, hogy a normalis eletvitelu tomegeket kenyszeritsek ilyen ocsmany felvonulasok elszenvedesere, a tolerancia neveben !
    Nem a Gardakat es a Polgarorsegeket kell uldozni, alavalo modon, hanem a bunozest, a tarsadalom bomlasztasat gatolni !
    Nem csak a kisebbsegeket es a deviansokat kell apolgatni, hanem a tobbsegi nemzetet is figyelembe venni, a magyargyulolet, keresztenygyulolet, emberellenesseg ellen is tenni kell !
    Vagy az esku csak bohockodas volt ?

  8. Ez a buzivonaglás, része a nagy, mesterségesen generált zsidókáosznak (eu). Ahol szándékaik szerint nincs erkölcs, nincs becsület, ahol nincsenek nemek, nemzetek.
    És mivel alaptulajdonságuk a tisztességes emberek besározása, azok becsületének, tiszta életének ellehetetlenítése, minden ami a szent, ami a normális, a tiszta életnek kiírtása. Ennek érdekében minden hatalmukat bevetik.
    A csicska kormányhatalom mivel általuk lett, kézségesen engedelmeskedik.
    A kitenyésztett agyhalottak, a ferde természetű betegek, zombik módjára vonulnak.
    Szabadosságukat, szabadságnak, büszkeségnek vonyítják.
    Egyetlen kielégülésük, ha megbotránkoztathatnak minden erkölcsöt ismerő, egészséges EMBERT.

  9. Ami a Bírósági határozatot illeti:
    Szerény véleményem szerint, ha ellenkező döntést hozott volna, akkor az EU megint valamiféle eljárást indított volna be Magyarország ellen.

Itt várjuk hozzászólását!