KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meghosszabbította a rendkívüli jogrendet a parlament – A baloldal ismét nemmel szavazott

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Meghosszabbították a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította az erre vonatkozó törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, erre azért van szükség,

mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

A fenti voksolásból kiderül, hogy a baloldal nem szavazta meg a rendkívüli jogrend meghosszabbítását. Ezt Harangozó Tamás (MSZP) azzal magyarázta, hogy „nem tudni, mikor lesz vége a kormány korlátlan hatalmának”, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója erre válaszul közölte: mindenhol Európában rendkívüli helyzet van és a korlátozó intézkedéseket rendkívüli felhatalmazással lehet meghozni.

– Ez nem magyar kuriózum, és miért csinálnak úgy, mintha ennek a támadása legitim lenne? Ez nem legitim!

– jelentette ki a baloldalnak Hollik István a parlamenti vitában.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Nemzet

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük