Meghökkentő információk Érdogán származásáról
Ezek a meghökkentő adatok eddigi sejtéseinket engedik mindjobban alátámasztani. A Közel-Kelet-i rendezés C, D, . . . , X, Y vagy Z terve, -teljesen mindegy, hogy milyen betűvel jelöljük-, nem egyéb mint Nagy Izrael melegalakítása. Es mellékesen Törökország is kap néhány Magyarországnyi területet. Ezek után Erdogan-t szultánná avatják! A törökök üdvrivalgása körbefutja többször is a világot. A török nép elfelejti a sok kiontott vért és ünnepli Erdogant.
Talán még emlékszünk arra, hogy a NIF oldalakon le volt hozva al-Baghdadi, az ISIS feje, amint izraeli anyjával le van fényképezve. Ezek a képek és nagy Izrael megalapításának tervei, akkor lettek francia portálokon megszellőztetve, amikor a franciák fel voltak háborodva az amerikaiakra, mivel ezek lehallgatták Hollande elnökük telefonbeszélgetéseit.
A fordítás:
1918-ban Törökország elfoglalása mind nagyobb területekre terjedt ki, miközben Rize és Trabzon tartományokban új szabad államot alapítottak, RUM-PONTUS néven.
Ez a kis szabad állam 3 évig létezett. POTAMI vidék ebben az új államban volt. A nép nem fizetett az oszmán birodalomnak adót, és elutasították, hogy bevonuljanak katonának az oszmán hadseregbe.
A Hamidiye nevű romboló naszádról szétbombázták ezt a környéket, s a népet szétverték a környéket megszálló gyalogosok. RUM-PONTUS ellenállás nélkül elesett. Ezután a történelmi esemény után az ott élő görögöket, akik addig szabadon gyakorolhatták az ortodox-keresztény vallásukat kényszer konvertálásnak vetették alá és iszlamizálták öket. A régiót a bizánci POTAMIA névről GÜNEYSU-ra nevezték át-
Az Oszmán Birodalomra szakosodott történész, Muhammed Safi, az 1850-es éveki oszmán archivumokban, a Rize Tahrir-I Öshür dokumentumban sok érdekes információra bukkant.
Az oszmán birodalom hivatalnokai leutaztak Rize tartomány minden falujába, hogy az ottani fiatalokat, mint katonaságra alkalmasokat, számba vegyék. Ezzel az alkalommal minden nevet feljegyeztek! Ebben a dokumentumban “Karye-i Pulihoz Kaluharaf” nevű falura van utalás a Güneysu helységben. Ezt a falut ma Dumankaya-nak nevezik.
Dumankaya falu Receb Tayyib Erdogan és ősei szülőfaluja.
A papírokban, mint egy családfában, megtalálható, hogy Erdogan apai ágon ortodox görög keresztény a “BAGATA’lı eşkıya Memiş” családból, és az őseinek, apai ágon mind görög keresztnevük volt, nagyapja Teyup. A Bagata név később Bakatoğlu-ra lett átnevezve, ami annyit jelent, mint Felkelö!
Családja anyai ágon grúziai zsidók és a Batumi nevű falúból származnak. Ilyen grúziai nevek voltak elterjedve a családjában: Havuli, Farfuli ve Fatuli.
R. T. Erdogan nagyanyjának apai ágon Havuli volt a neve, a nagyanyjának anyai ágon Fatuli volt a neve. Fatuli anyja, Erdogan dédanyja, neve Farfuli volt.
Azt is állítják, hogy R.T. Erdogan anyanyelve görög. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy 2002 november 6.-án az akkori görög miniszterelnökkel, Szimitisz-szel, tolmács nélkül tárgyalt. A görög újságok vezércikkekben hozták: „Erdogan a mi gyermekünk!”
Rövid összefoglaló
Erdogan családja apai ágon Pontos-i görögök. Anyai ágon grúziai zsidók!
Felesége Emine Erdogan egy asszir családbol származik Siirt városábol.
Emine (Gülbaran) Erdoğans, vagyis Erdogan felesége nagyapjának neve Üzeyir, nagyanyja neve Nili.
A Galipoli háboru ideje alatt a britek egy kém egységet alakítottak, mivel nagyon nehezen jutottak információkhoz. A kém egység neve: Nili! Ezt a kém egységet a fiatal zsidó kém nő Saraha Aaronson vezette.
R. T. Erdogan feleségével meglátogatják Herzl Tivadar, a cionizmus atyjának sírját!
Ezen világ csótányai
Emine Erdogan. Figyeljétek a nyakláncát, . . ., a Szemet, a Keresztet, . . .
Egyéb, a hírt támogató linkek:
http://new.euro-med.dk/20151207-crypto-jew-recep-erdogan-restoration-of-the-osman-empire-with-western-technology.php
http://smoloko.com/?p=8800
Fordította: DR. Ing. Sebestyén Teleki István, Zürich – Erdőszentgyörgy
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Forrás: Svájci vágatlanok, EINIGE FAKTEN ÜBER ERDOGANS STAMMBAUM
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Hasonló esetnél mondta egykori atyai jó barátom, aki állatorvosként a lipicai ménes vérvonalát vizsgálta, hogy a nem emberi beavatkozású keveredés néha szuper, nem várt eredményhez vezet, míg két nemesnek hitt, VÉLT ló utóda rossz tulajdonságokkal bíró, semmire sem jóként éli rövid életét.
Hát már semmin nem csodálkozhatunk valójában , újra a zsidók ?,
“A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”
(János evangéliuma 8.44)
Aki veszi a fáradságot és elkezd utánajárni a magyarság valódi történelmének az könnyedén rájön,hogy hazánk igazi ellensége a zsidóság,akik minden tradíciót tönkre akarnak tenni a világban és a saját rút képükre akarják formálni a világot.
Számomra nem volt eddig sem kérdés Ördögán származása – a külseje és a tettei elárulták.
Minden magyar embernek kötelessége megtanulni felismerni a haza ellenségeit és a lehetőségeinek függvényében küzdeni a magyarság fennmaradásáért.
H.B.
“A legutóbbi 26.500 éves világciklusunk legsötétebb óráiban vagyunk, a végső megmérettetésünk előtt. Ebből a hatalmas időből csak az utolsó száz évre tudta az emberiség pestise magához ragadni, koncentrálni a hatalmat, aminek előkészítéséhez közel ezer évre volt szüksége.
Most ezt öröknek hiszi, de ne felejtsük életünk legnehezebb perceiben sem, hogy mindig a hajnal előtt van a legnagyobb sötétség… – és aki ennek jegyében megmérettetik és megfelel, annak a jutalma a hajnal, a FÉNY ÉRKEZÉSE!”
Imádkozzunk, hogy nehogy EU tagok legyenek! Ez a nép sosem volt megbízható! Van benne tapasztalatunk! Egy szavukban sem lehet megbízni! Mézes-mázos hazugság dől belőlük, közben gyorsan átvernek, ha nem vagy elővigyázatos!
A történelem ismétli magát, mert nem tudtunk tanulni. Ma hasonló időket élünk, mint Hitler előtt