KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

75 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője. 

Tamás Gáspár Miklós 1945. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) jelöltjeként 1989-ben Budapest 14. választókerületében az ott visszahívott és lemondott képviselő, Várkonyi Péter helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük