KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megérkezett az utolsó vészjelzés – nyílt levél a médiumoknak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Halász József a Szent Koronát Szolgálók Szövetségének vezetője ismételten megkereste a magyarországi médiumokat, hogy felhívja a figyelmüket a világban zajló azon eseményekre, melyeknek alapvető értékrendjét a mammon szolgálata jelenti, s melyek hazánk és nemzetünk elveszelytését célozták meg, megsemmisítve így valamennyiünket. Halász doktor rengeteg médium címére elküldte nyílt levelét, amire igenis oda kell figyelni. Ennek ellenére attól tartunk, hogy fáradsága most sem éri el célját. Pedig amit megfogalmaz, abban mély igazság rejlik.

Megérkezett az utolsó vészjelzés a BBC jóvoltából:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=nXJytxGDIiw]

Tisztelt Szerkesztőség!

A vészhelyzet végzetes következményeinek elkerülése most már minden embernek – párt-, vallás- és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – önvédelmi kötelessége.

Önök eddig a vész különböző megnyilvánulásaival foglalkoztak. Azok a szakértők, akiket megszólaltattak, kivétel nélkül abban a gondolkodási mód mintában (paradigmában) keresték a megoldást, ami bukása mindannyiunkat vészhelyzetbe juttatott. Az összefüggések vizsgálata nélkül, tehát nem rendszerszemléletben ötleteltek, a rabbi mintájára, aki mindaddig adott jobbnál jobb ötleteket adott a libatenyésztőnek, amíg az összes jószág meg nem döglött, és ezt azért sajnálta, mert még számtalan jó ötlete volt.

Itt az ideje, hogy olyan megoldást ismerjenek meg és ismertessenek, ami tényleges paradigmaváltást jelent, ezzel elősegítve, hogy a média erejével – akár a politikusok és tanácsadóik akaratával szemben – kialakuljon a társadalmi önvédelem, amely meggátolja, hogy a vészhelyzet tényleges veszéllyé alakulhasson.

Az idén elfogadott (sajnos, csak Liberális Diktátumnak tekinthető) Alaptörvény is említi a Szent Koronát, azonban annak Értékendje helyett azt az ezeregyszáz éves – gyakorlatilag a vészhelyzet kialakulásához asszisztáló, tartalmát veszített – Szent Korona Tannal azonosították egyedül és kizárólag. Így aztán nem törölték el azt az ezeregyszáz éves hazugságot, amely a Szent Korona alatt feudalizmust, királyságot, alkotmányos diktatúrát, jobbágyságot ért. 

Ezzel Önök – akarva, vagy akaratlanul, szándékosan, vagy gondatlanul – azt a hamis gondolatot ültették el a nézők, hallgatók és olvasók tudatába, hogy a szocialista-kommunista rendszer bukásával csak egyetlen lehetőség maradt, a liberális-kapitalizmus, így a vészhelyzet megoldásának egyetlen módja, a megbukott gondolkodási mód minta változtatása, jobbítási kísérlete, vagyis reformja.

Olyan szemellenzős szakértőkkel támasztották ezt alá, akik a megbukott, „sötét végzetbe taszító” ideológiai, jogi és közgazdasági alapelven kívül nem voltak képesek másban gondolkodni.

Elfelejtettek egy „szakértőt” idézni, Bibó Istvánt, aki élete utolsó évében, 1979-ben írt „A kapitalista liberalizmus és a szocializmus–kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte” c. tanulmányában – az osztályuralom kizárólagosságának (ön)kritikájaként – előjelezte a vészhelyzet törvényszerű kialakulását. A jelenlegi helyzet ezt a megállapítást a gyakorlatban bizonyítja: vészhelyzetben az osztályuralom fenntartására a demokrácia alapelveit a hatalomgyakorlóknak törvényszerűen meg kell tagadnia, vagyis az osztályuralmi demokrácia voltaképpen diktatúra.

 
Tisztelt Szerkesztőség!

A Szent Korona Értékrend jellemző vonásai:

– az irányítás és a végrehajtás kettős egysége, az osztályuralom helyett,

– az alulról (településektől) épülő hatalomgyakorlási, törvényhozási és választási rendszer, a felülről leosztás helyett,

– az állalapító és államalkotó nemzetek kizárólagos hatalomgyakorlási és képviseleti joga, az idegenek vendégjogának biztosításával, a kozmopolita hatalomgyakorlás helyett, 

– a pénz a létrehozott lelki, szellemi és gazdasági érték közvetítője, ezért fedezete a teljes nemzeti vagyonnövekedés,

– minden vagyonnövekedés (lelki, szellemi és gazdasági) az emberek igénykiszolgálása érdekében történik, a gazdaságnak alárendelt állam helyett,

– az igény és a lehetőség összhangja a társadalom fejlődésének alapja a kínálat által manipulált kereslet helyett,

– települések teljes önkormányzatiságára épülő, teljes önellátás (autarkia), a települések politikai érdekek szerinti kiszolgáltatottsága helyett.

 

Nemzetközi kapcsolatokban:

– minden függetlenségi jogukat korlátozás nélkül gyakorló államok közös előnyökön alapuló, egyenrangú, összehangolt (koordinált) konföderatív együttműködése a legfontosabb függetlenségi jogok megvonásával létrejött összevont (integrált) föderáció helyett,

– védelmi politikában a „terrorizmus” eredeti fogalma (politikai vagy gazdasági hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében kifejtett erőszak) szerinti önvédelmi jog elismerése és érvényesítése, az önkényes terrorizmus-értelmezés és ennek következménye helyett.

 
Tisztelt Szerkesztőség!

A 2010-es választás előtt megkerestem Önöket, kérve, hogy a pártok programjai és a pártnélküliségen alapuló Szent Korona Értékrend megoldásainak összehasonlítására rendezzenek egy nyilvános, általános és minden részterületre kiterjedő, tematikus vitát. Javaslatomat válaszra sem méltatták.

Remélem, Önök értik és érzik, hogy a megbukott paradigma semmilyen toldozással-foldozással nem élhet tovább, és ennek megfelelően teljesítik felelősségteljes kötelességüket és lehetővé teszik, hogy a nézők, hallgatók és olvasók megismerjék a jelenlegi rendszertől gyökeresen (radikálisan) eltérő alternatívát is, és a két értékrend összevetésével kerüljenek sorsukat meghatározó kérdésben döntési helyzetbe.

A következő szakterületek mindegyikén javaslok nyilvános vitát (a cím az előkészítő anyag linkjét tartalmazza, a jelenlegi rendszer alapjaként a Lisszaboni Szerződést kezelve:

Települések összehangolása
Jog és közigazgatás
Vallás
Kultúra és tudomány
Egészségügy
Nevelés, oktatás
Védelem
Család, korosztályok
Nemzetiség
Gazdaság általános jellemzői
Államháztartás (költségvetés)
Mezőgazdaság és élelmiszeripar
Ipar
Szolgáltatás
Idegenforgalom
Kereskedelem
Szállítás, közlekedés
Kelt Szegeden, 2011. október 15-én.
Dr. Halász József
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Megérkezett az utolsó vészjelzés – nyílt levél a médiumoknak

  1. „Tárgyfétis” mint modern nemzeteszme? Nincs szükséged segítségre? Ha az autó inkább kell, mint a gyerek, magadat máris kihalásra ítélted! Vagy majd nemz, és nevel magyarokat a szent korona?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük