KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megdöbbentő, jóval több pénz érkezett a dollárbaloldalhoz, mint amiről eddig szó volt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Újabb bizottsági részjelentés lett nyilvános: a baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd forinttal segítette a magyar ellenzéket.

A nemzetbiztonsági bizottság számára készült, ma reggel nyilvánosságra hozott dokumentumokból újabb súlyos részletek derültek ki a baloldal külföldi pénzeléséről. További bizonyítékok alapján a hatóságok megállapították: még annál is nagyobb összegek kerültek a dollárbaloldal kampányszervezeteinek számláira, mint amiről eddig tudni lehetett.

Még tavaly november 17-én látott napvilágot az a részjelentés, ami bizonyította, hogy nagyságrendileg hárommilliárd forintot kaphatott a baloldal az Egyesült Államokból. Az ügyben kulcsfigura a dollárbaloldal intézője, Karácsony Gergely nemrég távozott főtanácsadója, Bajnai Gordon régi bizalmasa, Korányi Dávid. Ő alapította azt az Action for Democracy nevű amerikai szervezetet, amely súlyos milliárdokat utalt közvetlenül a 2022-es parlamenti választások előtt Magyarországra. A kedvezményezettek között kiemelt helyen szerepelt a bukott kormányfőjelölt, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma, amely még 2023 elején is az amerikai pénzekből költ kampányokra.

Mindemellett egymilliárd forint feletti összeg jutott az EzaLényeg nevű brutális lejáratóportált működtető Oraculum 2020 Kft.-nek is. Utóbbi vezetője szintén egy régi Bajnai-tanácsadó, a korábbi komlói szocialista polgármester fia, ifjabb Páva Zoltán. Karácsony tanácsadójának amerikai szervezete további csaknem 150 millió forintot utalt a DatAdat-cégcsoportnak is.

A 2022. évi országgyűlési választás során a Bajnai-résztulajdonában lévő DatAdat is aktívan részt vett Márki-Zay Péter kampányában. A dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje saját maga ismerte be, hogy az Amerikából pénzelt DatAdat sms-ek kiküldésével segítette a kampányát: „Ők egy szolgáltatást végeztek, többek között marketingüzenetek kiküldését. Én azt gondolom, hogy ők ezt a szolgáltatást elvégezték. Nincs ezzel gond, úgyhogy én nagyon hálás vagyok az ő szakmai segítségükért.” Emlékezetes pillanata volt a kampánynak, mikor Márki-Zay és Bajnai egy londoni étteremben egyeztettek.

A mai napon azonban világossá vált, hogy még ennél is nagyobb összeg érkezett a máig ismeretlen végső támogatói körtől. Kiderült, hogy a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál. Az ezen amerikai szervezettől kapott végösszeg tehát 3,174 milliárd forint, amelynek 58 százalékát Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalma kapta meg, amely saját bevallása szerint a pénz egy részét 2023 elején is költötte A baloldal volt kormányfő-jelöltje nemrég a Hírklikk nevű portálnak arról számolt be, hogy egy jelentést is kellett készítenie a költéseikről, amelyet decemberben küldött ki tengerentúli partnereinek.

Az is kiolvasható a parlamenti bizottság számára készült második részjelentésből, hogy egy másik fontos baloldali kampányszervezet, az Oraculum 2020 Kft., az EzaLényeg nevű lejáratóportál működtetője az Action for Democracy által utalt 1,082 milliárd forint mellett egy másik forrásból hasonló nagyságrendű bevételre tett szert az előválasztási és a választási kampány idején. Ez az öt utalás 2021 szeptembere és 2022 február vége között összesen 887 millió forintot jelentett, amely egy svájci alapítvány kasszájából érkezett a szintén Bajnai köreibe tartozó vállalkozáshoz. Az EzaLényeg a kampányban masszív hirdetésekkel dolgozott az ország számos pontján azon, hogy lejárassa a kormánypártok jelöltjeit. Márki-Zay Péterrel ellentétben ők nem nyilatkoztak eddig arról, hogy tart-e még az külföldi pénz, ma is ebből működik-e a dollármédiumuk.

Arról egyelőre nincs információ, hogy honnan, kiktől szedhetett össze egy svájci alapítvány közel egymilliárd forintot a magyarországi kampányra.

Összefoglalva tehát megállapítható, hogy immár nem egy, hanem két átláthatatlan külföldi pénzküldő szervezet azonosítható a dollárbaloldal botrányában: egy magyar kötődésű amerikai és egy svájci. Az is kiderült, hogy az eddigi hárommilliárd helyett immár négymilliárd forintos külföldi pénzcsatornázásról van szó. Végül, de nem utolsósorban: a végső adományozók kiléte továbbra is ismeretlen, ami azért is aggasztó, mert a magyar hatóságok szerint az általuk a dollárbaloldalnak juttatott pénzek egyértelműen a magyar politika befolyásolását szolgálják.

Az, hogy a dollárbaloldal botránya, a külföldi befolyásolás hazánk önrendelkezését sérti, nem is kérdéses. Azt ugyanakkor az illetékes hatóságok fogják eldönteni, hogy ez a külföldi milliárdos beavatkozás egyben a hatályos hazai törvények megsértését is jelenti-e. Lapunk a következő hetekben részletesen bemutatja a dollárbaloldal működéséről szóló második részjelentés szereplőit, a külföldi pénzeket kezelő hálózatot és annak működését.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: (fb)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük