KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megdöbbentő a rendészeti törvényjavaslat – Idegen rendfenntartók jöhetnének az országba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Országgyűlésben szerdán megkezdődött a rendészeti törvények vitája. Délelőtt a pártok vezér szónokai mondták el a beterjesztéssel kapcsolatos észrevételeiket. Volner János, a Jobbik Rendvédelmi kabinetjének vezetője és dr. Morvai Krisztina EP- Szabadságügyi, igazságügyi és rendészeti bizottságának tagja, a „saláta törvényről” sajtótájékoztatón fejtették ki véleményüket, aggodalmunknak, súlyos fenntartásaiknak hangot adva.Volner János tájékoztatása szerint a kormány rendészeti intézkedéseivel kapcsolatban, az Országgyűlésben jelenleg két nagy rendészeti szabályozás kerül megvitatásra, a migrációs téma, és az un „salátatörvény”. 50 módosító javaslatot terjesztettek be, tartanak attól, hogy hiába.

Magánhadsereg vagy Terror Elhárítási Szervezet?!

A Jobbik szerint nem megengedhető az, hogy a kormány terrorelhárító szervezet ill. központ néven magánhadsereget állítson fel. Már többször konkrét kérdéseket tettek fel a témában az államtitkárnak, de semmilyen érdemi választ nem kaptak. Nem tudni hány fővel alakul, ebből mennyien látnak majd el külső elhárítási feladatokat, és mennyien foglalkoznak a belső szélsőséges csoportokkal. Gyakorlatilag a képviselők teljesen tájékozatlanok a kérdésben.

Komoly feszültség forrása lesz a rendőri állományon belül, hogy a TESZ rendőreinek kiemelt pótléka sokszorosa lesz a rendőri állományénak. Például a rendőrségen belüli pótlék 40-65 %, addig ez a TESZ rendőreinél 150-450 % mértékű lenne. Egy kiválóan teljesítő közrendőr fizetése negyedrésze lesz, mint a legalacsonyabb fizetés, a terror elhárítási állományban a jelenlegi törvényi előírások szerint. A különbség hétszeres is lehet.

Nyilvánvaló, hogy demokratikus keretek közt közpénzből nem hozható létre egy ilyen magánhadsereg Magyarországon. Emellett a kérdés mellett, – amelyben ha kiterjesztik a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának feltételeit – egyetlen magyar demokrata sem mehet el szótlanul. Ez az 50-es éveket idézné.

2006-ban a magyar nép pontosan látta, milyen az, amikor a kormányzat, a hatalom, a politika ráteszi a kezét a rendőrségre, saját hatalmának biztosítása érdekében. Amennyiben nem kerül visszavonásra a törvényjavaslat, és a kétharmad megszavazza, az azt jelenti, hogy 2006 őszéhez képest nem változott a rendvédelem, kézi vezérlésű lesz. A Jobbik a törvényjavaslatra nemmel szavaz. Pártállástól függetlenül ez minden magyar polgár érdeke, s ebben a kérdésben a képviselőknek össze kellene fogni.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Intervenciós rendvédelem a tömegoszlatásban

Volner János kiemelte az intervenciós rendvédelmi problémát. A beterjesztett törvényjavaslat szerint idegen, külföldi rendvédelmi erők korlátlanul tevékenykedhetnének hazánkban. A Jobbiknak nem a külföldi turistákkal és a határokon átnyúló szervezett bűnözéssel kapcsolatos rendészeti lépésekkel kapcsolatban van kifogása.

De az ellen igen, hogy a törvényjavaslat értelmében Magyarországon bármely kormánnyal szembeni engedetlenség, tüntetések, lázadások esetén tömegoszlatásra bevethetők legyenek más országok rendőri egységei.

Dr. Morvai Krisztina a témához felhívással kapcsolódott. Tiltakozást kezdeményez a Rákosi-korszakra jellemző „csengőfrász” megismétlődése ellen.

A benyújtott törvényjavaslat jogállamban elfogadhatatlan szabályozásokat tartalmaz. Ezek alapján gyakorlatilag bárkinél titkos házkutatást tarthatnak, a telefonját lehallgathatják, a levelezését, családját, baráti körét figyelemmel kísérhetik, az információkat technikai eszközökkel rögzíthetik. A magánélet teljesen megszűnik.

A törvényjavaslat új fogalommal is bővül. Bevezeti a „terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy” fogalmát, mellyel példátlan módon rendkívül széles jogkört biztosít a kormánynak. Az eddigi gyakorlattól eltérően bírói engedély nélkül lehet titkosszolgálati tevékenységet folytatni, mert ahhoz elegendő lesz az igazságügyi miniszter engedélye. A konkrét meghatározás hiánya miatt, azonban szinte bárki besorolható ebbe a kategóriába.

A konkrét megfogalmazás hiánya, és a magánhadsereg korlátlan lehetőségei együtt nagyobb hatalmat biztosítanak a kormányzatnak, mint az elmúlt 8 évben, a Gyurcsány-Draskovics-Bajnai korszakban volt.

Orwelli, ijesztő társadalmi kórképet vetít előre ez a törvényjavaslat, amit ha a kétharmad megszavaz, beláthatatlan következményei lesznek.

Volner János kérdésekre is válaszolt:

A Velseni Szerződés biztosítja, hogy az EU különleges intervencióst rendvédelmi egységei a szerződéshez csatlakozó országokban bevethetőek. Ezt emelik be a törvényjavaslatba?

Olyan szerződést eleve nem szabad kötni, ami Magyarország érdekeivel ellentétes. Ha már kötnek, akkor ki kell használni a mozgásterünket. Sajnálatos, de sokszor a magyar kormány önmagát korlátozza olyan törvényekkel, amit elő sem írnak a számára, és önként mond le a jogairól.

Ezt a szerződést a Gyurcsány kormány írta alá. Nem volt kötelező csatlakozni. A mostani kormány örökölte ezt a szerződést, ha nem mondja fel az egyezményt, akkor rá is vonatkozik. Gond, hogy a jelenlegi kormány tovább járja az előzők útját, nem tér le róla.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

A megoldás, hogy nagyon szigorú feltételekkel szabályozzák, és a törvényben rögzítsék, hogy egy lehetőséget beszűkítő nemzetközi szerződéshez csatlakozunk.

A Velseni Szerződés a tiltakozások, demonstrációk, elégedetlenség leveréséhez is biztosít bevethető külföldi egységeket, de ezzel élni nem szabad. A kormányzat ennek törvényi feltételeit próbálja megteremteni. Ez ellen minden tisztességes embernek tiltakoznia kell.

Évente 45 nap vizsgálhatják a rendőrök megbízhatóságát. Mi erről a Jobbik álláspontja?

Véleményünk szerint szigorúan szabályozni kell a rendőrség belső bűnmegelőzését, felderítési tevékenységét. Az viszont megengedhetetlen, hogy titkosszolgálati eszközökkel nemcsak rendőröket, de kormánytisztviselőket is megfigyelhetővé tesznek. Nem szabad ennyire a kormányzatra bízni, hogy kiket figyelnek meg.

Orbán Éva, Nemzeti Hírháló

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Megdöbbentő a rendészeti törvényjavaslat – Idegen rendfenntartók jöhetnének az országba

  1. Bizony ez megdöbbentő, és lassan kezdem felfogni, hogy miért nem lehet a „kommunista” leszármazottakat kisöpörni az országból. Szomorú, hogy ilyen sokáig nem ébredünk fel.

  2. Erre most mit lehet mondani? A zsidó katonák ( mert van egy tippem, hogy azok lesznek az „idegen rendfenntartó erők”) nem fogják megtagadni a tűzparancsot.
    Hungaria semper libera!

  3. Véleményem szerint már itt vannak,talán majd többen jönnek szép lassan.
    Talán fel kellene ébredni,de lehet már késő lesz.Az altató kiváló minőségű.

  4. Hazánk teljes megszállásának a végső, legalizáló mozzanatai ezek a parlamenti ténykedések. Az életünket csupán azért hagyják meg, mert a megszállóknak szükségük van a robotoló, munkás szolgákra. Természetesen egyre kisebb létszámban. További létszám fogyásunkat biztosító „egészségügyi”, és „oktatási” intézkedések folyamatban vannak, és a továbbiakban is várhatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük