KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megbomlott tekintély: Nem fogadja el a pártelnök döntését Hegedűs Lórántné

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Hegedűs Lórántné hidfo.ru

Hegedűs Lórántné továbbra sem fogadja el Vona Gábor pártelnök döntését, amivel a Jobbik négy politikusának – köztük három alelnöknek – megtiltotta, hogy alelnökjelöltként induljanak a párt következő tisztújító kongresszusán. Miközben a párt egysége ebben a tekintetben megbomlani látszik, alternatív sajtóorgánumok Hegedűsné esetleges ügynök kapcsolatával kezdtek foglalkozni.

Intenzív pozícióharc zajlik a Jobbik soraiban az idei tisztújító kongresszust megelőzően, és mint kiderült, a pártelnök által háttérbe szorítani szándékozott politikusok közül nem mindenki fogadta el az elnöki vétóra vonatkozó döntést. Novák Előd a fővonalú sajtó részéről intenzív pszichológiai nyomásgyakorlás alá került, amelyből úgy tűnhetett, elsősorban az ő elhamarkodott reakcióitól várhattak egy esetleges pártszakadást. Később kiderült: Hegedűs Lórántné maga is jelölteti magát alelnökként, erről a tervéről pedig Vona Gábor kérésére nem volt hajlandó lemondani, illetve egyértelművé tette, hogy akkor is jelölteti magát, ha a pártelnök később vétóval él az ő esetében.

A politikus május 2.-án saját Facebook-oldalán így számolt be a történtekről: “A mai napon Vona Gáborral folytattam egyeztetést a tisztújításról. Az ott elhangzottak alapján, továbbra is elhatározott szándékom, hogy induljak a Jobbik alelnöki jelöltségéért. Ebben a megmérettetésben számítok mindenkire, akik azonosulnak az általam képviselt értékrenddel”. Emellett kifejezésre juttatta, hogy a pártban tapasztalt közösségi támogatást erősebb köteléknek érzi, mint egy pártvezető által adott utasítást. “Egy értékközösségen alapuló bajtársi szövetség erősebb felhatalmazást adhat, mint bármely jogi regula.” Hegedűsné a horizontális/vertikális választóvonalak mentén ezáltal egyértelművé tette, hogy a párt hierarchiáját nem ismeri el, ami jobboldali közösségek számára ismét új kontextusba helyezte a Jobbikon belül zajló változásokat.

A politikus saját Facebook-oldalán tegnap egy újabb, a tisztújítással kapcsolatos bejegyzés jelent meg, amiben arra kéri híveit, hogy ne jelezzék szimpátiájukat a nyilvánosság számára is látható módon: “Kedves Barátaim! Arra kérem a jobbikos tagtársakat és tisztségviselőket, hogy biztonsági okokból az országos tisztújításig ne lájkolják, ne kommenteljék posztjaimat. Megértéseteket, türelmeteket köszönöm!”

A fentiekből látható; a Jobbik soraiban továbbra is intenzív pozícióharc zajlik, ennek részeként az alelnöki posztért mégis induló jelölt annak lehetőségével számol, hogy támogatóit esetleg a pártvezetés részéről retorzió éri, vagy látható támogatásukat a média érdeklődése övezheti.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna hirtelen kilépett a fekete-tengeri megállapodásból

Annak okán, hogy Hegedűsné ebben a nehéz helyzetben az adott szervezet hierarchiája ellenében foglalt állást, a jobboldali közösségekben számos alternatív magyarázat kezdett terjedni arra vonatkozóan, hogy Vona Gábor és az általa megvétózni szándékozott politikusok milyen szerepet töltenek be a pártban, illetve, hogy radikálisnak tekinthetőek-e egyáltalán.

A Médiavadász.info hasábjain megjelent, “Az igazi radikalizmus” c. publicisztika részletezi, hogy az egyes, Vona Gábor által háttérbe szorítani szándékozott politikusok milyen szerepet töltenek be a Jobbikban. “A liberális média ugyanis azt állította, Vona Gábor megválik a „radikálisaitól”, tovább erősítvén a „cukiskodó” és „néppártosodási” törekvéseket. Mint majd látni fogjuk, az állítás nemcsak azért hamis, mert a vezetőségben továbbra is maradtak úgynevezett radikálisok, hanem azért is, mert – tüzetesebben megvilágítva a kérdést – a szóban forgó alelnökök a szó eredeti értelmében nem is nevezhetők radikálisoknak.”

A szerző értelmezése szerint a Jobbik vezetője által háttérbe szorított politikusok nem tekinthetőek kifejezetten radikálisnak, ennek részeként pedig kifejti, hogy Szávay és Apáti olyan “intellektuális hiányosságokkal” küzdenek, ami felelős vezetői pozícióban megengedhetetlen, valamint “értetlenséget mutatnak a vallás és hagyomány irányába.” Novák Előd kapcsán pedig azt írja, “annak az útszéli vagdalózásairól elhíresült, a kádári proletárok stílusát továbbvivő Kuruc.info-nak az egyik meghatározó alakja, amelyik, még ha tartalmaz is értékes írásokat, elsőlegesen a nemzeti gyűlölködést és – ahogy a honlap neve is sugallja – a pártoskodást és az ellenségeskedést hivatott táplálni olvasóiban egy folyamatos társadalmi feszültség fenntartása érdekében.”

Hegedűs Lórántné kapcsán azonban állítja; ő még a református valláson belül is olyan irányvonalat képvisel, amit a párt vezetősége kínosnak tart, mert “erősen szektás jellegű”, valamint politikusként a pártban betöltött szerepének pozitív szerepe erősen megkérdőjelezhető. “Emellett van itt más érdekesség is. Elgondolkoztató, hogy id. Hegedűs Lóránt – akinek egyébként felmenőit némelyek szerint még Horowitznak hívták –

nem volt-e ügynök az átkosban, vagyis nagy „radikális” létére, ha éppen az érte meg, nem simult-e bele elvtelenül a fennálló rendszerbe?”

A szerző értékelése szerint, miközben a sajtó Vona Gábor döntése kapcsán beszél pártszakadásról, a gyakorlatban éppen ennek ellenkezője történhet: Hegedűs tanúsított megalkuvó hozzáállást a mai modernitás felé, ami éppen ellentétes irányú a radikalizmussal – Vona Gábor döntésének következményeként pedig utat nyerhetne a valódi radikalizmus a Jobbikban. Miközben Lórántné közvetlen önkormányzati tapasztalattal nem rendelkezik, más “kiváló szakértelmű és radikalitásában megkérdőjelezhetetlen politikusoknak” tesz keresztbe a pártban, akik nála alkalmasabbak lennének az alelnöki posztra – így gyakorlatilag “azáltal, hogy jelöltként indul a tisztújító kongresszuson, valaki más helyét foglalja”.

Ez is érdekelheti:  Sydney-ben összecsaptak a rendőrök az asszír ortodox közösség tagjai (videó 18+)

Ebben az intenzív pozícióharcban annyi bizonyossá vált: egyes politikusok elfogadják a hierarchiát, mások nem. Kérdéses, hogy a szélsőjobboldali szimpatizánsok mennyire fognak tolerálni a Jobbik vezetői közt olyan politikus karaktereket, akik a hierarchiát nyilvánvalóan nem fogadják el.

 hidfo.ru
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Megbomlott tekintély: Nem fogadja el a pártelnök döntését Hegedűs Lórántné

  1. Ha vona gábor nagy sunyin nem hagyja szétveretni a Magyar Gárdát; ha maga nem lenne okozója a „gárdaszakadásnak”, ami amiatt következett be, hogy nem vette tudomásul azt a válaszmányi eredményt, miszerint a megyei kapitányok egy kivételével Ináncsi Józsefet választották meg országos kapitányunak; ha vona nem öleli keblére a szegedi csanádnak nevezett kígyót, akkor tán egyet is lehetne érteni az utóbbi időkben nagy port felkavart döntéseivel. Tudtommal minden pártnak van alapszabálya, melynek értelmében demokratikus keretek között kell működnie. Persze demokrácia egy üres maszlag, ami a világon soha nem működött, mivel ez nem más, mint fából vaskarika. Sokan az anarchiát hiszik demokráciának, ahol a fekália kerül a felszínre, és ebben érzik nagyon sokan jól magukat! Egyedül a házasság intézménye lenne, ahol a demokráciának működnie kellene, ahol működése áldásos lenne! – ám eleve ide is be van kódolva a természet alá-fölérendeltségének alaptörvénye. És ha elhisszük a rossznyelveknek, hogy vona habsburgimádó, haynauval rokonszenvező, az ARADI VÉRTANÚKAT hazaárulóknak tekintő szarjankói, akkor jobb, ha egyelőre elfelejtjük ezt a kis szélkakast! Szégyen ide, szégyen oda, engem jól megvezetett. Vattay Szabolcs

  2. Kedves Szabolcs ! Nem akarom megbántani, de talán nem is volt nehéz megvezetni azt aki szerint, aki nekem lop az vagány , aki tőlem az zsivány. Az én ismereteim szerint, ami akár téves is lehet, a vértanúk nagy része esküvel kötődött a császárhoz, mondván hivatásos főtisztek voltak. Talán a tisztességes az lett volna ha megtagadja a parancsot és leszerel. De nem ezt tette és mi az árulókat istenítjük. Ha fordítva történik még a föld is kivetette volna őket. Természetesen nem könnyű elfogulatlanul ítélni. A Vona Gábortól egy vidéki előadásán azt kérdeztem mi a véleménye az általános és titkos választói jogról, mert szerintem ez az egyik kerékkötője a változásoknak. Azt mondta hogy a mindenkire kiterjedőn változtatna, de a titkosan nem, mert sok jobbikos csak a szavazó fülkében meri vállalni a hovatartozását. Hát itt tart a büszke nagy tudású, keresztény magyar.

  3. Kedves Vincze László Úr! Köszönöm, hogy nagybecsű figyelmére méltatta a fenti véleményemet. Sajnálattal vettem azonban tudomásul, hogy teljesen félreértett engem. Különösen, ami a lopást illeti! Egyébként a császárhoz kötődő eskü is annyit ért, mint amit a rablógyilkosnak teszünk, ha életünk veszélyben van. A bizonyítottan zsidó-vérvonalú habsburgok évszázadokon keresztül sanyargatták, fosztogatták, rabolták, karóba húzták, mély-szegénységben tartották a magyarságot. Ebből a helyzetből kitörni, Isteni és természeti törvényeink szerint is minden eszközzel megengedett volt. Ráadásul a habsburg brigantik akkor támadtak hátba minket, amikor élethalálharcukat vívtuk a törökkel. Én sem akarom Önt megbántani, de ezek a lényeges különbségek az un. kuruc és a labanc mentalitás között! A habsburgok tucatszám követték el az ősi alkotmányunkat durván sértő törvénytelenségeket, és Ön azt is biztosan tudja, hogy a törvénytelenség jogot nem alapít! Summa summárum: egy gazembernek tett eskü érvénytelen, ezt nem kéri semmilyen jó érzésű ember senkitől se számon! És még egy nagyon fontos dolog: Nem a keresztény magyar tart ott, ahol azt Ön véli, hanem a gerinctelen, az idegenvérű, a sem fajilag, sem lelkileg nem magyar! A szarkupac, aki történetesen magyarul beszél; aki általában más nyelvet nem is beszél, ám a magyar nyelvvel is problémái vannak.
    Vattay Szabolcs

  4. Ennek a rendszernek a törvényei alapján ne várjon senki magyar pártot. A Jobbik tagsága részben megérdemli Vonát. Vegyük a gárdát. Semmiféle jogállam nem engedi meg, hogy egy pártnak erőszakszervezete legyen. Aztán Vona kiküldte Kulcsár Gergelyt a Duna parti cipőkhöz virágcsokorral. És Gergely kiment, ahelyett hogy Vonát szem közt köpte volna. Mert magyarokból verbuvált gárdisták adta vért, mentek a gátra, de csak a zsidók emlékének járt virág.
    http://www.origo.hu/itthon/20150318-vezekelni-kuldte-vona-gabor-a-kopkodo-jobbikos-kepviselot.html
    Apropó, neki, mint az első számú magyarnak nem jutott eszébe a zsidó Rákosi alatt és támogatásával a 800.000 Szovjetunióba elhurcolt magyar, akik közül 200.000 nem is élte túl az internálást? Nem vette észre a tagság, 2010-ben, hogy a Jobbik programja alapjaiban egyezik meg a Fidesz programjával? Nem vette észre senki, hogy valójában Vona is úgy csinál, mint Orbán, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, de azt csinálja, ami saját magának érdeke? Tudhatná a tagság, hogyha az egész pártot kicserélnék is, a cégér marad. És maradnak a cégérrel kapcsolatos társadalmi megítélések is. És végül megérthetné végre a Jobbik tagsága, hogy Jobbik nevű magyar párt nem volt és már nem is lesz. Ha magyar párt kell, akkor alapítani kell egy újat, új vezetőkkel és új szabályokkal. De főleg új célokkal és stratégiával.
    Romek Károly

  5. Kedves Vincze László Úr!
    Igen nagy tisztelője vagyok gr. Tisza Istvánnak, és birtokomban van Hornyánszky Lajos kétkötetes műve Tisza István és kora címmel. Az Ön által linkelt szöveget jelen pillanatban nincs módom elolvasni, de hamarosan megteszem. Mivel senki sem tévedhetetlen, így Tisza István sem lehetett ilyen. Deák Ferenccel kapcsolatban végletekig megoszlóak a vélemények. Vannak, akik istenítik, vannak akik köpnek utána. E tekintetben én valahol a középúton vagyok. A kiegyezés szükségszerű volt, ez vitathatatlan! Az ország gazdasága egy ideig fellendülésnek indult, de kaptunk rengeteg zsidót, akik végül is hihetetlen mélységekbe taszítottak minket! Csak addig emelkedtünk velük, míg számukra ez elkerülhetetlen, feltétlenül szükséges volt. Vattay Szabolcs

  6. Morvai Krisztina Zsidó származású?
    https://www.google.com/#q=morvai+krisztina+zsid%C3%B3+sz%C3%A1rmaz%C3%A1s%C3%BA
    Mi kell proaktív dolgozni egy új világrend felé
    Krisztina Morvai: We must be proactive working toward a new world order
    comment ra leirttom a linc et apahoz info rola de el toroltik es nem talatom ujra elerajzt rola
    http://www.hungarianambiance.com/search?q=Morvai
    apa Morvai Miklós illuminatti NWO Málta Lovag
    es le is vettik az apa nevet a wikipediarol

  7. Kedves Vincze László.
    Ha megtagadja a parancsot,nem leszerel,hanem főbe lövik
    Már megbocsájtson,de Vattay urral értek eggyet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük