KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megbírságolták a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Kölcsey-szobor felirata miatt – a Maszol.ro portálról

Az a románok baja a szoborral, hogy csak magyar felirat szerepel rajta…

Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt – erősítette meg hétfőn reggel az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.

A területi hatóság tízezer lejes bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel, román nem. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.

Kovács Jenő polgármester az MTI-nek elmondta: a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta: eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás. Az elöljáró közölte, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot, mivel a városvezetés jóhiszeműen járt el, senki érzékenységét nem akarta sérteni.

Ezzel egy időben a romániai köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázása végett, és ha a bukaresti grémium kéri, a talapzat másik oldalán megjelentetik a szöveg román fordítását. “Odaírjuk románul is, hogy tudják a román testvérek is, miről szól a magyar himnusz. Semmi gondot nem látok ebben, sőt” – mondta Kovács Jenő.

A bírságról a PresaSM román hírportál számolt be elsőként vasárnap este, azt írva, hogy akár el is távolíthatják a helyéről az emlékművet, ha nem válik törvényessé a feliratozás. „Én már mindent el tudok képzelni, csak azt nem tudom elképzelni, hogy ennek a szobornak valami baja legyen” – reagált a felvetésre az elöljáró, hozzátéve, hogy a szobrot csak érvényes bírósági végzés nyomán lehetne eltávolítani, és azt a polgármesteri hivatalnak kellene végrehajtani.

Elmondta: a Szatmár megyei művelődési igazgatóság feljelentés nyomán bírságolt, ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Az illető 15 éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert – mondta Kovács Jenő.

Ez is érdekelheti:  Botrány az EP-ben: magyar helyett a külföldi érdeket képviseli Magyar Péter pártja

A feljelentő a Kölcsey-szobor alatti talapzatot is kifogásolta, mivel az nem csiszolt kő, hanem sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet – a feljelentő szerint az alkotó ezzel Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akart utalni. Kovács Jenő polgármester nevetségesnek nevezte a vádat.

„Mindenkit arra biztatok, hogy legyen türelmes, ne vegyük fel a kesztyűt, amit ránk akarnak húzni, ne veszekedjünk, vitatkozzunk. Megpróbáljuk ezt úri módon kezelni” – üzente a közvéleménynek Nagykároly RMDSZ-es elöljárója.

Kölcsey Ferenc szobra, amelyet április 12-én avattak fel Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében, a Szatmár megyei kisváros központjában, a polgármesteri hivatal előtt található. Az avatóünnepséget más városokból érkezett román szélsőségesek próbálták megzavarni.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük